negyvennégy nap Indiában

India

Ott-tartózkodás ideje: 2011. júl. 25.  - 2011. szept. 06. (43 nap)

2 hozzászólás I 7 272 látogató olvasta. Rögzítve: 2011. okt. 30. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar FCS85 Beszámolója

Cimkék: Agra  Amritsar  árak  Chandigarh  Delhi  konyha  közlekedés  kultúra  Manali  Mcleodganj  Shimla  Tadzs Mahal  vallás 

Mondhatni, szinte véletlenül keveredtem ki Indiába másfél hónapra, de már kb. 3 éve elterveztem, hogy egyszer biztosan elmegyek ebbe az országba, miután beszéltem 1 világjáró ismerősömmel, aki már többször járt kint. Egy egyetemi diákszervezet ernyője alatt jutottam ki egy önkéntes prodzsektre, aminek az lett volna a célja, hogy Delhi nevezetességeiről, az indiai kultúráról és gasztronómiáról írjak cikkeket többedmagammal (ugyanis többen is voltunk önkéntesek Európából). Ez a cél részben meg is valósult, de persze nem azért megy az ember Indiába tetemes költségeket vállalva, hogy alkalomadtán ne nézzen szét az országban.
Elutazás előtt rengeteget paráztam, hogy mi hogy lesz, miket vigyek. A repülőjeggyel volt a legkevesebb gond: 128000 Ft-ba került a Budapest-New Delhi repülőjegy a Turkish Airlines járatára.(Ez elég jó ár,, ráadásul kb. 2 héttel az indulás előtt vettem a neten). Ehhez kapcsolódóan kötöttem biztosítást is a neten 50 dolcsiért. A vízum húzós volt: business vízumot kellett vegyek, ami 30 000 Ft-ba került (elég sok egy kis papírfecniért).Félvén a különféle betegségektől beoltattam magam és a négy fajta oltás szintén egy harmincas volt. A neten találtam olcsó Malarone tablettát (maláriára), amit elvittem magammal, de soha 1 szemet nem szedtem belőle. Hasonlóan jártam az ágy fölé helyezhető moszkitóhálóval is, ami csak a helyet foglalta, soha nem kellett használnom. Talán majd valahol máshol…

Isztambulon át repültem Delhibe. Már a török reptéren éreztem, hogy keletre megyek, mert annyi sok csiribiri ember mászkált ott, mintha csak 1 mesekönyvből léptek volna elő. Nagyon nagy színkavalkád fogadja az embert az Atatürk reptéren. Aki márt járt ott, az tudja miről beszélek.  Delhibe érkezve a látvány csak fokozódott. Már a reptéren annyi sok elvarázsolt figura volt, amennyit életemben nem láttam előtte összesen. És a reptér egy, a többség elől zárt világ, akárki be sem teheti oda a lábát.

Delhiben annyian élnek, mint Magyarországon, de lehet, hogy még többen is, mert rengetegen nincsenek regisztrálva. Sokan a szegény északi tartományokból, Biharból és a hetvenes évekig független himalájai királyságként működő Szikkimből idevándorolnak, hogy mint riksás, segédmunkás, stb. dolgozhassanak néhány ezer forintnak megfelelő Rupiáért. A riksások egy külön faj. Mind a 2 kerekűt (több ezer zöld-sárga , 3 kerekű motoros riksa szaladgál Delhi hepehupás útjain), mind a biciklist sikerült igénybe vennem. Éjjel-nappal dolgoznak, bármikor odamehet az ember hozzájuk, felkeltheti őket és hosszasan alkudozhat a viteldíjat illetően. A kommunikáció 10-ből 9-szer egyszerű, de bele lehet futni olyan alakokba, akik csak hindiül tudnak, se számolni, se írni nem képesek. Fehéreknek természetesen magasabb árat mondanak, akár egészen pofátlanul sokat, illetve hazudoznak (hogy pl. este 9 kor már nem jár a metró és éjszakai /magasabb/ díjszabással mennek), de le lehet őket állítani. Van, amikor hosszú percekig vitatkozni kell velük, érvelni, bizonygatni, hogy ismerjük az árakat, illetve, hogy túl sok a horgász és kevés a hal, úgyhogy mindig sikerül lealkudni valamennyit. Nagyban megkönnyíti a dolgot, ha többen vagytok és nem egyedül állsz szemben 4-5 motoros riksással. Riksával utazni egy élmény. Aki Indiába megy, az próbálja ki! Delhiben, Chandigarban, Amritsarban is kb 20Rupia az ára 1-1.5km-nek.
A közlekedés amúgy kaotikus Indiában és Delhiben is. Piros lámpánál soha nem állnak meg, kivéve Delhiben a Parlamentnél. De amúgy soha, sehol nem állnak meg a gyalogosnak. Csak dudálnak, rohannak össze- vissza. Balesetet nem sokat láttam, mert vigyáznak egymásra , de azért előfordul. A buszok is érdekesek: mint az őrült mennek és kb. 5 másodpercre állnak meg a megállóban és az utasnak alig van sansza leszállni, felszállni. A jegyet a buszon ülő kalauztól lehet venni és a BKV-hoz mérten nagyon olcsó: 20-40 Ft körül van.
Delhiben van vagy 6 metró vonal, amiken a Bombardier cég kocsijai futnak. Az első metrós utazásom érdekes volt, mert úgy tűnt,mintha háborúra készülnének Indiában: géppisztolyos katonák, fémdetektoros kapuk külön férfiaknak és nőknek és az ott strázsáló katonák mindenkit letapiznak. A metrószerelvény 1 hosszú kocsi (mint a Combino) és a nőknek külön helyük van, övék a szerelvény eleje és férfiak nem utazhatnak ott. (Én megpróbáltam többször is és 2x is sikerült 2-3 megállót 100 cifraruhás cigányasszony között utaznom azok lgnagyobb csodálkozására. Hát felejthetetlen volt. 
A metrón lehet jegyet is venni (ez 1 kerek műanyag tallér, alias token),illetve folyton feltölthető mágneskártyát, amit amikor visszaadsz, visszakapsz 50 Rupiát (200Forint, ami ott egy egyszerűbb ebéd ára). Úgyhogy már ott is kiépítették azt a civilizált beléptető kapus rendszert, amit itt, Pesten még mindig nem sikerült. Metrón utazni viszonylag olcsó, kb. 80 Ft-ba kerül egy irányba az út (külvárosból belvárosba) és még légkondi is van a kocsikban. Meg ezer utas, vagy még több is. És csupa férfi. A le és felszállás a főbb csomópontoknál (Rajiw Chowk a Connaught térnél, illetve Central Secretariat a Parlamentnél) elég gázos: a felszállók nem akarják hagyni a leszállókat leszállni a metróról és gyakran szemtanúja votam óriási lökdösődésnek. Olyanok az indiaiak, mint a csirkék: csak törnek előre, meg vannak őrülve az ülőhelyekért és átgázolnak mindenkin. 1-2 helyen szerencsére vannak rendőrök és ők bottal fegyelmezik a tömeget és bevallom, hogy ez ott szükséges is.

Pár szót a kajáról is szólnom kell. A kiutazásom előtt eléggé féltem ettől (meg a higénia nem túl magas szintjétől), de nem volt vészes. A közhiedelemmel ellentétben nem tesznek bele csilit mindenbe és nem minden ételük bitang erős. Odakint többnyire a Pizza Hutban és egy –két kis, helyi , higénikus éttermecskében ettünk. A Pizza Hut egyik nagy előnye az volt számomra, hogy egyedül ott árultak levest és én nem tudok meglenni nélküle. Másik előnye, hogy hétköznap van akciójuk és 100-130 Rs-ért 3 fogásos ebédet lehet enni. Idehaza ugyebár nem lehetséges előételt, levest, pizzát /tészta ételt enni 600 Ft-ért… A szállásunktól kb. 20 méterre volt 1 kis indiai étterem, ami higénikus volt. Ez ott nagy szó. És akár 150 Forintból is meg lehetett vacsorázni ( „kis” adag tészta étel). Utcán lehetséges enni, de ezt nem ajánlom senkinek, mert kosz van, szállnak a legyek, meleg van és nem hűtik az ételt, ill. nem mosnak kezet az alkalmazottak, így aztán könnyen össze lehet szedni valami nyavalyát. Amikor valahová utaztunk egyik városból a másikba, a busz mindig megállt valamilyen csárda szerű helyen, ahol lehetett enni. Én ezt az opciót mindig kihagytam és az előre csomagolt kekszből ettem. Ez nem túl fényes, de jobb kekszen lenni 1 napig, mint kórházban tölteni a hétvégét. Így is előfordult, hogy a Himalájában tisztának tartott étteremben vacsorázva rossz ételt adtak és hasmenést, hányást okozott. De ez egy olyan multinál is előfordulhat, mint a Domino’s Pizzéria. Amúgy általában elmondható, hogy kb. 5-600 Ft-ért meg lehet ebédelni, vacsorázni (1-2 fogás valamilyen üdítővel). Az indiai újgazdagok kedvelt üdülőhelyén, Shimlában csak „drága” éttermek vannak és ott kb. 1000-1300Ft-ba került az étkezés. De persze nagyon jó kajákat adnak ennyiért. Ezeken a fényes helyeken felszámolnak 10% szerviz díjat is és 25% áfát (kis egységekben nem). Aki kimegy Indiába, tényleg legyen körültekintő, mert a csapatomból volt, akit kórházba kellett vinni valami gyomorfertőzéssel és 4 napot bent volt és ugyan volt biztosítása, de azért 20 000Rs-t, azaz cirka 80 000 Ft-ot kellett kapásból kiperkálnunk… Gyümölcsöt is ha vesz az ember, mossa meg és hámozza meg. Szintén volt olyan ember, aki nem hámozta meg az almát, amit a Reliance Fresh szupermarketben vett és 3 napig fájt a hasa. De ami bio almát kértünk az almaszedőktől valamelyik himaájai falu felett, attól senkinek nem lett semmi baja. A csapvíz szintén olyan, hogy ivásra nem jó (még a helyiek sem nagyon fogyasszák), de 1 hét után fogmosáshoz használtam és semmi bajom nem lett tőle. Gyümölcsöt mindenhol árulnak, úgyhogy banánt, mangót, gránátalmát, citromot, napdinnyét, papayát könnyen lehet venni. A Reliance Freshben magasabbak az árak, főként az importált narancs, alma az, ami drága, de ott olyan dolgokat is lehet venni, mint európai kekszek, csoki, wc papír (elég drága, 800Ft 4 tekercs) és gyümölcslé (licsiből, stb. egzotikus gyümölcsből) (literje 80Rs körüli, azaz közel 400 Ft). Sajnos ritkán jutok el ilyen távoli tájakra, úgyhogy ezeket a gyümölcsöket mind kipróbáltam. Kókuszt India első modern (azaz asztalon tervezett)városában kóstoltam. A tó parton van pár teraszos éterem, ahová ki lehet ülni és kókuszlevet szürcsölni. Tök más az íze, mint az idehaza kapható kókuszreszeléknek.

Delhiben ugyan (túlságosan is) sokan laknak és nem egy nagyon élhető város, de sem ez sem a monszun nem akadályozott abban, hogy minden nap elmenjünk valamilyen látványossághoz. A monszun szintén olyan, amitől túlságosan nem kell félni. Ugyan az időjárás jelentés minden napra mondott esőt, de olyan nagy Delhi, hogy lehet, hogy északon esik, de ebből semmit nem érzékelni délen. Egy-két rossz élményem azért van vele kapcsolatban: első alkalommal patakká változtak az utcák, később pedig a lakás változott tavacskává: 3-4 cm víz állt az egész lakásban egyszer monszun után. Az eső amúgy jó, mert lehűti a forró, párás levegőt és elfogadható klímát okoz.
A műemlékek szinte mindegyikénél gépfegyveres katonák strázsálnak és védik a rendet, vagy baszogatják a nyugatiakat, hogy ne fényképezzék le a parkot, fákat, épületet, mert védett objektum, stb. Különösen a Parlamentnél és a két adminisztrációs épületnél , ill. a diplomata negyedben érzékenyek erre. Amúgy egész nap semmit sem csinálnak, csak ülnek az árnyékban és dumálnak egymással. Olykor-olykor lekapcsolnak 1-1 biciklist, riksást némi kenőpénzért, de tök nevetséges, mert mindenki megszegi a kreszt, senkinek sincsenek rendben a papírjai, úgyhogy India tényleg az az ország, ahol se törvény, se jog nem létezik és mindent áthat a korrupció. Emiatt aztán sokan berágtak és felsorakoztak Anna Hazare mögé, aki keményen harcol a korrupció ellen, mindig több száz ezres tüntetéseket szervez Új Delhibe és mindig pont belefut valamelyik tüntetésbe az egyszerű városnéző.

Ami a látnivalókat illeti, akad néhány. Ezekre nem szánok túl sok szót, mert bárki utánanézhet a neten, illetve útikönyvekben.
Érdekes paradoxon, hogy vannak olyan helyek, amikért keményen fizetni kell (Jama Masjid, az ország legnagyobb mecsete-200Rs, de ha még a toronyba is fel akarsz menni, az +100Rs; Vörös Erőd 250 Rs , de nem valami érdekes belül: pár összetákolt múzeum van bent a vár történetéről; Janar Mantar (300 éves csillagvizsgáló, ami 3 piros építmény és 150Rs a beugró) Humayun Sírja-250 Rs: a Tadzs Mahalt erről a mecsetről mintázták, de amúgy a komplexum nem valami érdekes,ám mégiscsak a Világörökség része; Qutub Minar-200Rs dél-Delhiben található romváros) és fele annyira sem érdekesek, mint más ingyen megtekinthető látnivalók, mint a Lodi kert, (ami egy valóságos kis éden kert több uralkodó sírjával, mecsettel és 2-3 órát simán el lehet ott, a sok szerelmes pár között tölteni) vagy a világ legnagyobb hindu temploma, az Aksardam – templom (én 3 órán át bámészkodtam egy hétfő délelőtt, amikor csak 1000 látogató volt /hétvégén meg ne próbálj oda menni, se ünnepnap, mert órákig kell sorban állnod/). A fizetős helyek közül tetszett a romváros, Qutub Minar, illetve a kis erőd az állatkert tőszomszédságában álló kis erőd, a Purana Quila (csak egy százas volt a jegy) jött be nagyon. Ez utóbbi közvetlen közelében van egy középkori mecset (Khairul Manzil) és egy városfal maradvány (Shershah Suri Gate), amiket ingyen meg lehet nézni.
Az állatkertbe a belépő 100 vagy 150 Rs, ami nem sok, de nem is kap semmilyen élményt a látogató. A hely olyan kicsiben, mint India nagyban: csalóka, szemfényvesztő. A bejárat körül szépen gondozott, ápolt, de ez csak a kifelé mutogatás. Belül gázosabb. Az állatok nincsenek jó körülmények között és akkor még finoman fogalmaztam. Munkanélküli etológusokat, zoológusokat szívesen kiküldenék, hogy rendbe kapják a helyet, mert lenne hova fejlődni. Szóval, ha nincs sok időd, ne menj az állatkertbe.
Templomokat nyugodt szívvel tudok ajánlani, mert akad pár érdekes szakrális hely. Az egyik egy szikh templom, a Bangla Sahib ,ami nagy zarándokhely. Gondoltak a külföldiekre is és van nekik egy kis helyiség, ahol a cuccaikat letehetik (főleg a cigit, piát, ill. cipőt) és kis narancssárga kendőt kötnek az öregek a fejükre és egy öreg vallásos férfi körbevezet a templomban. Bent nem lehet fényképezni. Furcsa érzés volt bent lenni és nézni, ahogy a papok imája mellett a hívők érkeznek és leborulnak az istenség előtt egy sátortető alatt. Kifelé menet adnak valamilyen kása szerű ételt (egy gombócot),azt meg kell enni. Majd egy önkénteshez vezetnek, aki a látogató kezébe szent vizet önt, amit nem kézmosásnak szánnak, hanem meg kell(ene) inni, vagy arcra locsolni. Én megmostam a kezem vele és szóltak, hogy ez tilos. A szikh templomoknál van egy kis mesterséges tó, amiben megmártóznak és isznak a hívek. Van egy másik szikh templom a Vörös Erőddel szemben lévő utcában, a Sisganj Gurundwara és ott lehet fényképezni. Oda is érdemes benézni, nem csak a 200 méterre álló Digamba Jain dzsainista templomba (ott valamiért nem lehet fényképezni, de nem értem, miért ilyen szégyenlősek, mivel a falak tele vannak meztelen (többnyire férfi) ábrázolásokkal). Ez a két templom a Chandi Csowk u.-ban van és remek lehetőség ruhavásárlásra, illetve ha végig megy az utcán az ember és elmegy jobbra, akkor a fűszerpiachoz jut, ahol 100 féle teá, stb. fűszert lehet venni (én is vettem 1-2 fajtát, kb. 5-800 Ft-ba kerül egy csomag masala, stb. tea). Ha még érdekel templom, akkor a Lótusz templmot tudom ajánlani, ami a bahái hit központja és ez is és a múzeum mellette ingyen látogatható. És nem messze van tőle a legnagyobb Krisna templom, az Iscon templom.
Piacból sok van Delhiben. Ha kamu ruha, napszemcsi kell, akkor menj a Palika Bazarba a fő térre (Connaught Place) vagy a lila metróval a Lajpat Nagarra. Művészeti, kézműves dolgokért, menj a Dilli Haatra, illetve a Janpath / Tibeti piacra, ami a fő tértől kb. 150 méterre van. Még egy helyen lehet művészeti, kézműves termékeket venni, mégpedig a Crafts Museumban (a Pragati Maidan metrótól 10 percre gyalog) és itt magától a festőtől, aranyművestől, stb. lehet megvásárolni a termékeit.

Mivel elég sok időt töltöttem Delhiben, lehetőségem volt néhány múzeumba bemenni. Itt is általánosságban az a meglátásom, hogy ami ingyenesen látogatható, az több élményt nyújt, mint az, amiért fizetni kell (külföldieknek 10x annyit, mint a helyieknek).
A Nemzeti Múzeum a Diadal kapu (India Gate) és az Elnöki Palota közti 2 kilométeres egyenes út mentén található. Mielőtt bementem, naivan azt hittem, hogy itt majd szépen sorjában végig kalauzolnak az ország 3000 éves történelmén. Ehhez képest csalódás volt, hogy csak régi köveket, szobrokat, edényeket, illetve 1 teremben fegyvereket mutogatnak. A sok istenséget ábrázoló szobor elég unalmas egy óra után. Ugyan tilos fényképezni, de India az az ország, ahol minden tilos, de mégis mindenki bármit megtehet, úgysem szól érte senki. Akinek csak rövid ideje van, az ne menjen el erre a helyre, még akkor sem, ha 1 magyar személyit lobogtatva elhiteti a kasszással, hogy diák és 100 helyett csak 1 Rs-t kell fizetni.
Egy érdekesebb hely a Kézművesipari Múzeum (Crafts Museum), ahol micsoda meglepetés, de kézműves ipari termékeket lehet megnézni, valamint az udvaron tradícionális (és nagyon jól felépített, bemutatott) házakat lehet megnézni (kb. 20 db-ot), tehát 2-3 órát itt is simán el lehet tölteni.
Én még a Nehru Múzeumba is elmentem, ami egy Új Delhiben található kastélyban van és itt dolgozott Nehru elnök. Sok a kép a falon, elég jól bemutatják a negyvenes- hetvenes évek közötti időszakot, de ami nekem leginkább tetszett, az az a terem, ahová berendezték a parlamentet és be lehet ülni viaszfigurák mellé és meg lehet hallgatni Nehru beszédét, amit egy forgatható fejű figura „mond”. Itt látszik, hogy használták a kreativitásukat a kiállítók. A hely amúgy ingyenesen látogatható és a parkjában is lehet sétálni.
A Természettudományi Múzeum különösebben nem érdekes, kiéve kilencedikes, tizedikes gimiseknek. Azért az első emeletre érdemes felmenni, mert Indiában őshonos állatokat mutatnak be természetes környezetükben. Valamint ingyen van a hely.

Delhi nyüzsgő, meleg, párás városa egy idő után uncsi volt ,ezért elmentünk a szomszédos Chandigarh-ba, ami egy kéthetes himalájai utazás első állomása volt.
Busszal mentünk. A busz állomás (ISBT) a város északi részén, a Kasmíri Kapu metrómegállónál található. A buszállomást éppen átépítették, de azért mentek innen buszok. A hely színhelyéül szolgálhatott volna sok filmnek (Mad Max, Terminator 5, Éli könyve)…
A buszjegy 200Rs körül volt a cirka 200 km-re fekvő Chandigarh-ba. Azért jó lenne Debrecenbe is leruccani 1000 Forintból. De itt legalább biztonságos utazni. Indiában nagyon kaotikus a közlekedés. A két sávos úton minden mozgásra alkalmas jármű közlekedik (motor, bicikli, szgk, kisteherautó, 20 tonnás szállító, busz, riksa, gyalogos, lovas kocsi, a hegyekben még kecskecsorda is megy az úton megbénítva egy időre a közlekedést). Volt pár helyzet, amikor csak másodperceken múlott, hogy ne ütközzünk össze a szembe jövővel. Na, ezek az izgalmak nem hiányoznak. Egy kis városban a buszvezető nekiment egy riksának, üvöltöztek egymással, majd a riksás egy husánggal betörte a busz egyik ablakát a buszban levők (főként nyugatiak) legnagyobb riadalmára. Szerencsére sikerült lehiggasztani és nem nyírta ki a buszvezetőt, pedig neki is odacsapott párszor az ablaka alá…

Chandigarh túl sok mindennel nem szolgál, ám azért 2 napot el lehet itt tölteni, ha nem rohan az ember. Ez India első modern városa, azaz asztalon, vonalzóval tervezték. Az utak hosszú egyenesek, van lámpa az utak mentén és van éjszakai világítás, nincs szemét az utcán, viszont sok a fa mindenfelé és elviselhetőbb a hőség. Ezeken felül itt a legmagasabb az életszínvonal az egész országban és itt láttam a legtöbb kövér embert, meg a legtöbb sportolót is. Ugyanis a város határában levő tónál klassz park van és lehet dzsoggingolni a tó mentén. Utána pedig leülni valamelyik étterem teraszára és enni valamit, meg hallgatni a távolból beszűrődő zongoraszót. Szóval nagyon hangulatos a hely és nem jönnek oda az emberhez koldusok, utcagyerekek lejmolni. Helyettük helyi arcok szólítanak le egy közös fotóra (ez mindenhol így van, mert aztán a kép kiköt a fészbúkon és eldicsekszik a srác, hogy van egy fehér haverja, aki meglátogatta őt. Az osztálytársai pedig majd 5 percig irigykednek rá).
A város (szerintünk) legizgalmasabb helye a Szikla Kert (Rock Garden), ami egy igazi indiai kavalkád, de a szó jó értelmében. Mesterséges vízesést, kanyont és rengeteg színes márványdarabkából álló figurát építettek. A különböző helyszíneket (beton) ösvényen lehet megközelíteni. A belépő csak 15Rs volt és nagyon megérte. A városban található még egy múzeum komplexum, ami több múzeumból áll: város történeti, történelmi, természettudományos. Ez a két utóbbi sokkal jobb, mint Delhiben lévő társaik, úgyhogy ezekbe érdemes bemenni és 2-3 órát rászánni. A belépő a négy helyre 100 Rs körül volt. Akit érdekel az igazságszolgáltatás, az menjen el az ilyen néven futó múzeumba, ami szintén a városban található és bírósági tárgyakban, bűnesetekről szóló dokumentumokban, Gandhi gyilkosának bilincsében és kérvényeiben lehet gyönyörködni.
Ami a szállást illeti. Mi soha sehol nem foglaltunk szállást előre. Még a Lonely Planetet sem vittük magunkkal (pedig mindenkinek volt). Eleinte volt para, hogy akkor most majd hogy leszünk, de mindig találtunk szállást. Itt speciel a buszpályaudvaron (ISBT, és a 43. szektor, ha jól emlékszem (mert ugyanis a város szektorokra van osztva) aludtunk. Na nem gyanús alakok között, hanem egy egyszerű szálló egyszerű szobájában négyen. Ha jól emlékszem az ár fejenként 160 Rs volt ( 2 éjszakára). De ha nem ennyi, akkor se sokkal több. És még reggeli is járt ehhez, amit a pályaudvari restiben lehetett elfogyasztani (és senkinek nem lett baja tőle a legnagyobb meglepetésemre).
Itt a városban láttam először (és utoljára) kocsmát. Bementünk egy italkereskedésbe sört venni (nézték is a vagány fehér lányokat a helyiek, ugyanis ott tök elképzelhetetlen, hogy egy nő bemenjen egy italboltba sörért, vagy valami „jó” helyi töményért) és benyitottam egy ajtón és bent a vastag cigaretta füstben csupa férfi ült a sötétben és itták a piát. Mi néztünk be, ők meg ki, hogy fehérek állnak az ajtóban. A fehérek amúgy egyfajta bálványok Indiában. Mindent velük reklámoznak. A filmekben is csak világos bőrű indiaiak szerepelnek. Talán ezért fordult elő az, hogy két ittas, dagi, szőrös szikh fickó megkért az utcán este, hogy szervezzek nekik össze egy kis „intercourse”-t a lányokkal. Elég finoman közölték velem én meg elég finoman elhajtottam őket. Erre amúgy az Indiába igyekvő női utazóknak fel kell készülnie: megpróbálnak rászállni a férfiak, mint a legyek arra a bizonyos valamire.

Chandigarhból a szikhek fő városába, Amritsarba utaztunk. Delhiből Chandigar-ba még vezet autópálya, amin relative gyorsan lehet haladni, de onnan aztán lelassul a dolog. Mi 9 kor indultunk el a modern városból Amritsarba és délután 3-4 fele értünk oda. A buszjegy kb. 250 Rs volt (és micsoda meglepetés, de itt is vannak ellenőrök, akik útközben felszállnak és ellenőrzik, hogy minden utasnak van-e jegye). Szerencsére nem kell 7-8 órán át az amúgy nem légkondis buszban tölteni, mert többször is megáll pisi & ebédszünetre, úgyhogy ha nehezen is, de azért kibírható. Ahogy megérkeztünk Amritsarba, a csoport másik fele, akik Delhiből vonattal jöttek ide már közölte is, hogy van 10 percünk és menjünk Attariba a katonai parádéra. A cuccokat lepakoltuk az Arany Templom melletti szálláson (zarándok szállón, amit a külföldieknek hoztak létre, olyan egyszerű, mint egy falusi parókia, de nem kell fizetni érte és tele van világutazóval (leginkább alternatívokkal, hippikkel) és már mentünk is az indiai-pakisztáni határra. Nem voltam valami jó passzban: fél napot utaztam, alig ettem valamit, nem tudtam pisálni sem, meleg volt és tömeg és ráadásul a lovas rendőrök még szórakoztak is az emberekkel: megállították a tömeget, üvöltöztek a néppel, terelték az embereket, szóval eljátszották azt a tipikus szerepet, amikor a kisember hatalmat kap és szabadon terrorizálhatja a sok nyomorultat. De Indiában kell is fegyelmezni, mert mint a csirkék úgy rohannak előre a hülyék. Még jó, hogy (itt is) a nők külön mehetnek, mert föllöknék őket.
Szerencsére a külföldieknek volt VIP hely, így nem kellett együtt nyomorogni a több ezer indiaival. Bezzeg a paki oldalon alig volt pár ember (Ramadán volt ekkor).
A ceremónia patetikus, vicces, ahogy lépkednek a két méteres hetven kilós katonák és egyedül álló is. Nem tudok róla, hogy bárhol máshol lenne ilyen látványos ceremónia minden nap délután ötkor. Ingyen volt, csak a fuvarra kellett fizetni (fejenként olyan 70Rs-t) és már rég elterveztem, hogy eljövök ide, úgyhogy Attari kipipálva. Az érdeklődők a youtubon megnézhetik, hogy hogy is néz ki ez a parádé.
Amritsarban végül egy kis panzióban szálltam meg többedmagammal. Jó messze, kb. 100 m-re volt az Arany Templomtól és a kétágyas szoba (ventilátorral, közös fürdőszobával-amit csak mi használtunk, amikor ott voltunk) 200Rs volt fejenként.
Másnap reggel hétkor elmentünk ketten megnézni az Arany Templomot, amit már rég meg szerettem volna nézni. A helynek van valami különleges hangulata, érezni a levegőben, hogy egy szent helyen vagyunk és körülvesz a történelem. Egy kendőt a fejre kötve nyugodtan körbe lehet sétálni (mezítláb) a tavacskát, amiben fürdenek, a kolonnádot, ami alatt éjszaka alszanak a zarándokok (ez nálunk is felmerült, hogy alhatnánk ott, persze biztonságba helyezve cuccainkat a többieknél) és bementünk a templomba is. Belül nem lehet (elvileg) fényképezni, de elmondhatom, hogy Pazar belülről is. Amúgy kívülről csak kb. 3 méteres magasságtól kezdve aranyozott (nyilván, hogy ne kaparják le az aranyat a falról). Itt láttam először, hogy elcsíptek egy tolvajt: a suhancot elkapták a szikh öregek, nem engedték elmenni és átadták a zsaruknak.
Amritsar egyébként olyan, mint Ó Delhi: igazi indiai, azaz koszos, kaotikus, zajos, nincs járda és boltok vannak mindenhol. Itt aztán mindent megkapni a szikh vallási tárgyaktól, papucson át mindenig. Sajnos csak nagyon rövid ideig voltunk a városban, így az Arany Tempomon kívül mást nem is néztem meg, pedig még lett volna hová elmenni. Délelőtt indultunk a Himalájába, a Dalai Láma városába, Mcleodganjba.

Mcleodganj egy kis városka a Himalája külső peremén. Főként tibeti menekültek, illetve indiaiak lakják. A hely szinte csak szálláshelyből, étteremből és utazási irodából áll. Ezeken kívül pedig még jó sok kis boltocska található itt, ahol aztán elszórhatja az ember a pénzét mindenféle dologra, legfőképpen ruhára és kőből faragott ékszerekre. Aki komálja az etnó cuccokat, az itt tuti, hogy jól fogja érezni magát.
A hely kommerciális jellege ellenére rendelkezik némi bájjal is: a környéken jókat lehet kirándulni, a közelben van egy vízesés is, ahová a leleményes indiaiak kávézót építettek, illetve lehet mászkálni a városban és be lehet menni a templomokba, a Dalai Láma rezidenciájába, részt lehet venni tanításain (már ha szerencséje van az utazónak és jókor van a városkában). A sok utazási iroda pedig buszos kirándulást nyújt a környék falvaiba. Leleményes üzletemberek pedig dzsipes túrákat ajánlgatnak Kasmír tartományba (nekem 150 dolcsiért ajánlottak 1 négy napos programot, de végül már 100-ért is odaadták volna).
Amikor ott voltam, mérgelődtem, hogy milyen sok az árus és mind ráépül a láma kultuszára, de összehasonlítva a többi himalájai hellyel, ahol voltunk, ez volt a legjobb és itt töltöttük el a legtöbb időt. Volt valami, valami megfoghatatlan a levegőben. Valami békés, valami emelkedett. Ez kétségtelenül az elűzött lámának tudható be. És az elüzletiesedett volta mellett ez nagy pluszt ad a városkának. Na, meg a környezet is: 2-3000m magas hegyek, erdők, rohangáló makákók, sétáló szerzetesek…
Mi éjjel érkeztünk meg a városba. Volt némi para a szállás miatt, de fél órán belül sikerült találnunk szállást és elég jó áron. Szállásból amúgy nincs hiány, csak nem biztos, hogy el tudnak szállásolni 8 főt egy helyen. A Lonely Planet által is ajánlott Kunga’s Guest House-ban szálltunk meg. Kb. 200Rs/fő volt az ára a nagyon jó, meleg vizes szobáknak. Étterem is tartozik az egységhez, ahol Európában érezheti magát az ember, mert (számomra teljesen meglepő módon) rengeteg európai ételt, süteményt szolgálnak fel. Hiába…sok az európai, izraeli, nekik meg meg kell felelni. Amúgy Indiában egyedül itt láttam olyan cukrász boltot, ahol európai süteményeket (tortákat, fekete erdőt) árultak. És itt fordult elő velem az egyik olyan dolog, amit soha nem gondoltam volna, hogy megtörténik, mégpedig az, hogy egy tehén bemegy az italboltba és úgy kell bottal, nagy óbégatások között kihajtani. Hiába, ez India… És itt, Mcleodganjban történt az amitől minden utazó fél: megloptak. Nem csak engem, hanem előtte a szobatársam is. Ő egy telcsivel, én egy (amúgy nem túl jó állapotú) fényképezőgéppel (és vele együtt 300 fényképpel) lettem szegényebb. Még jó, hogy nem egyedül voltam Indiában, mert így legalább el tudtam kérni más képeit, illetve fényképezhettem mások gépeivel…

4 nap után jobbnak láttuk, ha tovább indulunk, különben itt maradunk még napokat és elmentünk a következő városba, Manaliba. Éjszakai busszal mentünk. Kb. 7-8 órát tartott, amíg a turistabusz leküzdötte a cirka 200 km-es utat. Ennek ára amúgy 200Rs volt. Manaliban már vártak a buszpályaudvaron a lakásnepperek hajnal ötkor. Úgyhogy hála az Égnek, nem kellett szállást keresgélni. És sikerült egy nagyon jó szállást kifogni (nagyon szép házban, Manali régi részén, szép környezetben) jó áron (kb 100Rs/fő/éj) és még étlapjuk is volt, amiről jobbnál jobb ételeket lehetett rendelni jó áron.
Maga Manali nem egy hű de nagyon érdekes hely: itt is élnek tibeti menekültek, indiaiak, meg még 1-2 helyi törzs ,akiknek férfi tagjai jellegzetes, kullu kalapban járnak; illetőleg akad néhány látnivaló is (buddhista templom, népi faházak, a Tibeti Felszabadítási Mozgalom központja, stb.), de a látnivalók a közeli falvakban vannak. Mi befizettünk az egyik utazási irodában egy egynapos dzsipes kirándulásra (400Rs) és elmentünk amúgy tömegközlekedéssel nem megközelíthető helyekre. A közelben van a nagar király palotája, amit megnéztünk. Majd megmásztunk egy 2000méteres hegyet, aminek a tetején egy kis hindu templom volt és Pazar kilátás nyílt a környékre. Majd a környék hőforrásához vitt a sofőr, ahol fürödni lehetett volna a meleg vizű forrásban, ha már nem lett volna tök sötét és nem lett volna mindenki hulla fáradt.

Manaliból Shimlába mentünk. Ez egy ismét 200 km-es, 8-9 órás út volt. A buszjegy egy indiai, nem légkondis buszra 300Rs körül volt.
Shimla az indiai újgazdagok kedvelt üdülőhelye. Kb. 200 éves város és nagyon büszkék arra, hogy nagyon európai (az angolok építették ki és ők építettek keresztény templomokat, szobrokat, európai stílusú házakat és azóta roskadozó palotákat)hangulatú .Ez amúgy minden tekintetben igaz: nagyon beépült, nagyon sok a drága szálloda (szinte csak az van) és drága étterem, de másrészt nagy tisztaság van, nincs se szemét, se koldus az utcákon. Úgyhogy a rendezettség mindenképp mellette szól. Az ISBT buszpályaudvarra hozott be minket a busz. Ez az új terminál a város határában van. A taxis hetünktől 350Rs-t kért, hogy bevigyen minket a városba, valami olcsó szálláshoz, de ő csak úgy kitett valahol és mondta, hogy menjünk előre, majd találunk valamit. Aztán csodálkozott, amikor csak 150Rs-t kapott. Még hívta is a rendőrséget, de hát ugye mi azt már nem vártuk meg, hogy majd kijön egy bugyuta egyenruhás, otthagytuk a mérges taxist. (Amúgy 2 napra rá engem a helyi bkv-s busz 5, azaz 5 Rupiáért vitt ki ahhoz a buszállomáshoz, amikor indultam vissza Delhibe. Csodálkozott is a busz népe, amikor én, egy szem fehér ember felszálltam a buszra…).
Szállást itt is sikerült fél órán belül találni. A Hotel Sanskara vendégszeretetét élvezhettük 2 napig. Egy 2 ágyas szoba 2 főnek 500Rs volt éjszakánként. Nem volt egy nagy szám a szállás, de legalább olcsó volt a többihez képest és közel volt a centrumhoz (ha Shimlánál egyáltalán beszélhetünk centrumról). Mint mondtam, a város drága a többi indiai városhoz képest, mert ide nem a szegényeket várják. Egy ebéd/vacsora is kb. 1000 Forint volt átszámítva, ami kifejezetten drágának számít, de azt azért hozzá kell tegyem, hogy még soha nem ettem olyan jó bolognait, mint amilyet egy helyi mexikói étteremben.
A város arról is nevezetes, hogy a város feletti hegyen van egy Hanumán templom. A majom istenség templomát és 20 méteres beton szobrát stílusosan egy olyan hegyre húzták fel, amin hemzsegnek a makákók. Más állat nem is él ott, csak majmok. Féltem ugyan tőlük, de azért felmerészkedtem a templomhoz, ami amúgy az egyik legbizarrabb hely, amit valaha meglátogattam. Az udvarán van egy kis játszótér gyerekeknek, de a gyerekek helyett majmok játszanak a csúszdákon, majmok csüngnek mindenhonnan és a templom szentélyében pedig Hanumán szobrok, festmények vannak. Belépve és körbe pillantva valami nagyon furcsa hangulata volt a helynek. Jöttek a zarándokok is folyamatosan és tök furcsa volt látni, ahogy imádkoznak a majom isten szobrához, festményeihez, leborulnak előtte és áldást kérnek a gurutól… Az ott látottakat elmeséltem később egy muszlim ismerősnek és egész rosszul lett tőle.
Shimlából két nap után elegem lett és visszautaztam Delhibe. Ez 330 Rs-be és 9 órámba került. A hegyekben elég lassan haladta a busz, de Chandigarnál begyorsult, így az előírt 7 óra helyett sikerült 9 óra alatt letudni a kb. 300 km-s távot. Én legalább a nappali busszal jöttem. Akik a következő busszal jöttek, megszívták, mert egyrészt este volt, másrészt a kokszos/ piás vezető két kisebb és egy nagyobb balesetet is okozott és nem volt túl kellemes éjjel kettőkor a semmi közepén állva megvárni a mentesítő buszt.

Nekem azért volt fontos előbb visszamenni Delhibe, mert én még beterveztem egy egynapos kirándulást Agrába a Tadzs Mahalhoz. Okulva mások rossz tapasztalataiból, én nem szervezett úton mentem oda, hanem magamnak szerveztem. A vonatra egy nappal előbb vettem jegyet az Újdelhi állomás légkondis, kultúrált turista irodájában 600 Rs-ért (oda-vissza). A vonat út három-három óra volt légkondis fülékében. Odafele összehaverkodtam egy világutazó japánnal, aki már volt Pesten is, visszafele pedig két világutazó brazillal, akikkel amúgy 2 nap múlva egy gépen repültem Isztambulba. Kicsi a világ…
A Tadzs Mahalt nagyobbnak gondoltam, mint amilyen valójában, de azért így is impozáns. Viszont a 750 Rupiás belépő és a milliónyi (főként indiai) turista, akik minduntalan megállítanak 1-1 közös képért elég lehangoló. Még jó, hogy a drága jegyek tulajdonosainak nem kell sorba állni, külön beléptető van nekik, mert amúgy az 1-2 óra álldogálás a tűző napon a 35°C-ban biztos kicsinált volna.
A Tadzs belseje nem túl szép, de jóval mutatósabb, mint akármelyik másik síremlék belseje. Fehér márványlapokkal van kirakva, azokon virágmintás festmények vannak, a terem közepén pedig a király (egyik) feleségének sírja látható egy kerítés mögött. Ugyan fényképezni nem szabad, de ezt sokan nem tartják be.
A Tadzs körül még van két mecset. Ezek is szépek, úgyhogy aki ide vetődik, az nézze meg azokat is, mert érdemes.
A Tadzs Mahal után elmentem a Vörös Erődhöz is. Reménykedtem benne, hogy olcsón be bírok menni, mert építészetileg érdekes, de mivel 250 Rs-t kértek és elegem volt már a sok lelkes idegenvezetőből, inkább elmentem egy hetven éves biciklis riksással városnézésre. Ez inkább boltnézegetésből állt (ő 20-20 Rs jutalékot kap minden egyes palimadárért, akit bevisz), de nem tudtak mit rám sózni. Na jó, csak majdnem. Azért az egyik helyen 20 perc „harc” után csak el tudtak adni nekem egy kis márvány elefántot 200 Forintért (azt adtam oda, mert a tulaj fia érmegyűjtő és magyar forintot nem sűrűn lát ott az ember). Amúgy ha Delhi a textilről, akkor Agra a márványról és egy fekete kőről (ebből ékszert észítenek és csak itt van ilyen kő-állítólag) híres és több évszázados hagyománya van a márványfaragásnak és ékszerkészítésnek. De persze azért láttam 1-2 szobrot, emlékművet is a városban. A legmeghökkentőbb egy beton talapzaton nyugvó tank volt, mint műemlék. Ilyet csak olyan paranormális országokban hoznak állítanak, mint Fehéroroszország, vagy Transzdnyisztria.. De Indiában is szeretik az ilyen katonás, nem túl kreatív emlékműveket.

Külföldi pénzzel amúgy sok helyen lehet fizetni. Én amikor képeslapokat vettem a képeslap-neppertől, nem Rúpiával, hanem szerb Dinárral, Forinttal vagy moldáv Lejjel fizettem. Amikor nagy mosolyogva jött a fafaragás-árus, hogy becsapjon, én fehérorosz Rubelt adtam neki. A sok 0 megszédítette és azt hitte, hogy milyen értékes pénzt kap, de közben nem és így jutottam hozzá elefánt és Buddha fafaragásokhoz, hangszerhez 1-200 forint értékben.  Ezt egyébként javaslom a kiutazóknak, hogy vigyenek magukkal forintot, stb. valutát, mert el lehet bizniszelni a bolhapiacon, árusokkal. Ugyanígy az alkoholt is. Én vittem magammal jó olcsó fehérorosz pálinkát, amit előző évben vettem kb. 500 forintért és a delhi Janpat piacon elcseréltem festett tibeti törzsi maszkra. Nem kellett nagyon noszogatni az árusokat, boldogok voltak, hogy látnak igazi piát (Indiában lehet kapni sok féle alkoholt, de ilyen alkalom ritkán van, hogy egy külföldi hoz külföldi italt és el akarja cserélni) és kapva kaptak az alkalmon. Én pedig boldog tulajdonosa lettem egy olyan istenség maszknak, amit már rég meg akartam szerezni.
Értékeld az élménybeszámolót!
8 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
Sancih24 - 2011.11.01. 18:17

Nagyon érdekes és "étvágy"gerjesztő az írásod.Ilyen emlékek után sajnálja az ember ezeket.hogy milyen keveset láthatunk a föld szépségeiből.Gratulálok ezekhez afelejthetetlen élményekhez!!!

Sancih24 - 2011.11.01. 18:16

Nagyon érdekes és "étvágy"gerjesztő az írásod.Ilyen emlékek után sajnálja az ember ezeket.hogy milyen keveset láthatunk a föld szépségeiből.Gratulálok ezekhez afelejthetetlen élményekhez!!!


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina