Elefántcsontpart, a kakaó hazája

Elefántcsontpart

Ott-tartózkodás ideje: 2009. jan. 01.  (1 nap)

1 hozzászólás I 3 457 látogató olvasta. Rögzítve: 2011. nov. 08. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar kalubu Beszámolója

Cimkék: elefantcsontpar ivory coast allat 

Elefántcsontpart, a kakaó hazája

Írta és fényképezte: Buzás Balázs (balazsbuzas.com)

Egy háború sújtotta országba érkezni lehangoló dolog, de a Nyugat-Afrika legszebb országának tartott Elefántcsontparton más a helyzet. A 2002-ben kitört polgárháború - amely pár évre két részre osztotta az országot - véget ért és ismét a béke útjára lépett. Ennek részeként a Turisztikai Minisztérium magyar újságírók egy kis csoportját látta vendégül, hogy az ország déli részén töltött pár nap alatt saját szemükkel mérhessék fel a helyzetet.

Abidjanba érkezve úgy látjuk, hogy bármelyik környékbeli országban is lehetnénk. “Nyugat-afrika Párizsa”, az egykori főváros földrajzi fekvésének megfelelően őrzi pozícióját, kikötője a kontinens második legnagyobb forgalmú ilyen létesítménye. Csupán a nap nem látszik a Szaharából érkező száraz, poros szél, a “harmattan” miatt. A novembertől márciusig tartó időszakban a városok olyan porfelhőbe burkolóznak, ami a látótávolságot csupán pár kilométerre redukálja. Az abidjani üzletemberek is megérzik ezt, a dimbes-dombos, öblökkel tarkított város nyilvános mosodájába naponta érkeznek a hófehér ingek és lepedők, hogy ügyes kezek a zavaros pocsolyában ismét hófehérré varázsolják azokat. A modern város turisztikai látnivalói egy betonból készült modern katedrálisra és a Banco Nemzeti Parkra korlátozódnak, mely utóbbi a madarász-turisták célpontja lehet, de a nagyvadakért északra kell utazni. A XV-XIX. században az európaiak még a fehér aranynak számító elefántcsontért jöttek az országba, de mára hírmondó is alíg maradt a csodálatos ormányosokból. Három védett terület, a Comoé Nemzeti Park, a csimpánzairól híres Taï Nemzeti Park és a Nimba-hegység szigorúan védett lejtői az UNESCO Világörökség listáján is szerepel, de jövőjük az Afrika más országaihoz képest alacsony népsűrűség ellenére mégsem biztató. A háború és a környező országokból érkező vadorzók mind-mind csak pusztítják a bioszféra-rezervátumok közé is sorolt parkok élővilágát.

A korábbi háborúskodás oka elsősorban etnikai, másodsorban gazdasági volt. Az ország mintegy 60 különböző etnikai csoportjának nincs közös nyelve, de a hivatalos nyelv a francia. Az etnikai kötődés sokkal erősebb saját közösségükhöz, mint hazájukhoz, hiszen az ország lakosainak zöme a környező országokból érkezett bevándorló, így elég nehéz eldönteni ki és mi alapján számít állampolgárnak. Ez főleg az északi Burkina Fasoból érkezett bevándorlókra vonatkozik, akik már 2-3 generáció óta Elefántcsontparton, de kirekesztettként élnek. A legnagyobb helyi népcsoport a Baule, belőlük kb. egymillió él a majd húszmilliós országban. Ők harcoltak legtovább a francia gyarmatosítás ellen, és minden nehézség ellenére megtartották hagyományos hitüket, szokásaikat. A Baulék művészete igen változatos, de fából készült szobraik és maszkjaik mindíg szoros kapcsolatban vannak a természetfeletti világgal.
Délkeleti irányba, a ghánai határ felé indulunk. Grand Bassam már vidékies hangulatot áraszt, Assinie tengerpartja pedig turisták után ácsingózik. Az elegáns óceánparti lodge-ból kikanyarodó - szabadságos idegenlégiósokat szállító - busz láttán az ember akaratlanul is elgondolkozik, hogy vajon mi a nagyobb üzlet? A meglehetősen drága szálláshelyekre tömegturizmust építeni nem lehet, viszont az országban állomásozó többezer békefenntartó, zsoldos, misszionárius és tanácsadó már fizetőképes keresletnek számít.
Elefántcsontpart 515 kilométer hosszú tengerpartja nagyrészt lakatlan, a ghánai határ közelében fekvő Îles Ehotiles Nemzeti Park 1974 óta védettséget élvez.

Yamoussoukro hatalmas Bazilikáját még a korábbi elnök, Félix Houphouët-Boigny építette, ezzel is erősítve az Abidjanhoz képest csekély lakosú szülővárosa fővárosi rangját. A nagyravágyó uralkodó az 1830 óta itt élő franciák megszállása után az első demokratikus úton választott államfő volt. A világ egyik legnagyobb római katolikus bazilikáját álmodta meg, amit egy libanoni tervező és 1500 munkás három év alatt meg is valósított. A római Szent Péter-bazilikáról mintázott, de annál magasabb, 158 méteres épület beruházási összköltsége megközelítőleg 300 millió amerikai dollárba került, de sem ez, sem a napi egymillió forintnyi fenntartási költség nem szúrt szemet az itt misét cerebráló II. János Pál pápának. Igaz, a miséhez kötődően lerakta egy közeli kórház alapkövét, de a monumentális épület láttán rögtön elképzelhető, hány iskolát vagy kórházat építhettek volna ennyi pénzből. A személyi kultusz építése az elnök halálával nem fejeződött be. Utódja a városszéli dombon egy új, hatalmas palotát építtet magának. Az elnöki palotát “őrző” hatalmas nílusi krokodilok láttán véleményünket nem hangoztatjuk. A krokodilok gondozói némi aprópénz reményében ajánlkoznak, hogy bemennek a napon sütkérező hüllők közé, de amikor megtudják, hogy erre én ingyen is hajlandó vagyok inkább élő csirkét áldoznak kedvenceiknek. Afrikában mindenhol terjeszkedik korunk egyik legdinamikusabb vallása, az iszlám, így nem meglepő, hogy a bazilika szomszédságában egy muszlim mecsetet is találunk. A két vallás remekül megfér egymással, a hívők aránya nagyjából hasonló.

Vajon azon kevesek, akik valódi kakaót isznak a kalácshoz, gondolnák-e, hogy italuk alapanyaga Afrika egykoron leggazdagabb országának fő exportcikke? Az országban sok helyen, így a főváros környékén is elsősorban kakaót, kávét és kóladiót termesztenek. Elefántcsontpart kakaótermesztése olyan méretű, hogy az őt követő Ghána és Indonézia együttes termelése sem éri el azt, így a háború gyakorlatilag a világ csokoládé termelését veszélyeztette. Az éttermekben mégsem minden ebből készül. A klasszikus manióka, kasszava és sült banán csupán köretként szolgál a tévesen “aguti” névre hallgató étel mellé, ami nevével ellentétben nem a dél-amerikai hanem egy helyi rágcsálót takar. A kiváló szimattal rendelkező, házinyúl méretű hörcsögpatkányt Afrika más országaiban a taposóaknák felderítésére használják, itt a vasárnapi ebédnél tálalják fel. Annak ellenére, hogy az utak mentén lépten-nyomon látni a patkányárusokat, az étteremben csak pár embernek tűnik fel, hogy a “sült csirkének” nincs szárnya.

Utolsó nap mélytengeri horgászatra csábítanak bennünket. Aki volt már ilyenen, jól tudja, hogy még a nagybani lehalászástól túlterhelt halállományból is rövid idő alatt méretes példányok zsákmányolhatók. Egy olajfúró torony és a közelben horgonyzó tanker között ingázva tucatnyi tonhal fogható, cápa szerencsére nem akad horogra. Ellentétben a Hemingway művéből jólismert kormos nyársorrúhal 300 kilogramm közeli példányával, amely a méregdrága turista horgászást vezető francia bevándorló nagy bánatára az utolsó pillanatban kiszabadul és eluszik. Talán az Elefántcsontpartra váró békés jövőt szimbolizálandó?
Kapcsolódó élménybeszámolók:
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
kutyavacsi - 2013.07.03. 08:10

a minisztérium nyilván a vérfrankót mutatta az újságíróknak a vajaskenyértúrán. jajne.


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina