Genf - TGV - Párizs

Svájc genf

Ott-tartózkodás ideje: 2011. okt. 26.  - 2011. nov. 02. (7 nap)

1 hozzászólás I 6 744 látogató olvasta. Rögzítve: 2012. jan. 25. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar MartiSatya Beszámolója

Cimkék: Genf Párizs TGV 

Amikor nyár elején tervezgetni kezdtük genfi utunkat a svájci frank éppen történelmi csúcson volt. Ennél már nincs fentebb, gondoltuk. Sajnos nem így történt. Így mire elindulhattunk, már el is költöttük az utazásra szánt forintjaink 30 százalékát, anélkül, hogy bármit is tettünk volna. Mondtam a pénzváltónak, hogy abból a 180-as frankból kérek, amit mostanában lehet kapni. De nem értékelte a humoromat. Az első variációban egy gyönyörű Genfi-tó környéki utat terveztünk. Két nap Genf, a fő cél a CERN, majd egy nap Lausanne – Evian , és még egy nap Montreux – Rochers-de-Naye. Aztán majd átrobogunk a TGV-vel Párizsba. Ahogy egyre emelkedett a frank árfolyama, úgy adtunk lefelé terveinkből. Végül is úgy döntöttünk, fittyet hányunk minden frankerősödésnek, forintgyengülésnek, megcsináljuk az utat ’fillérekből’. Az élményeken túl ez lett utunk egyik küldetése, a másik pedig a Nyugat válsága. Amióta megtudtuk, hogy a Nyugat súlyos válságban van, pánik félelem tölt el bennünket. Mi lesz velünk, hogyan fogunk élni, ha nem tudunk megkapaszkodni itt a Balkán peremén és a Nyugat válságának örvénye magával ragadja kis hazánkat. Erre Svájcnál jobb országot nem is találhatnánk. Ezek permanens válságban élnek közel nyolcszáz éve a kantonok konföderációs köztársaságaként. Közel ötszáz éve egy Kálvin János nevű prédikátor jóvoltából még a vallásukat is képesek voltak megreformálni. Na, ennek meg is lett az eredménye, mert a város egyik szülöttje egy ’genfi polgár’, egy bizonyos Jean-Jacques Rousseau műveiben már az emberek szabadságáról, egyenlőségről filozofált, és hogy ’vissza a természethez’. Minek hatására a franciákat forradalmi hevület fogta el. A Francia Forradalom keretében megölték uralkodóikat és még jó néhány egyéb szörnyűséget is műveltek, csak azért, hogy ők is elmondhassák: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség. Szóval zűrös egy hely ez a Svájc, ahol az egész országot a Bankok uralják, és ami igazán gyanús, soha sem akartak Nagy-Svájc lenni. Reméljük mindkét küldetésünk eredménye kiolvasható majd élménybeszámolónkból:

Glob

A pilóta talán tudomást szerezhetett arról, hogy meghiúsult a Lausanne-ba és Montreux-be tervezett programunk, így pont a két település fölött repültünk Evian irányába át a Genfi-tavon a leszállás előtt. A repülőnk pontosan érkezett a genfi repülőtérre ahonnan vonattal mentünk a Genf központjában található Gare de Cornavin-ig. Induláskor meglepődtünk, mert ennek a Zürichbe tartó vonatnak egyszerűen nem volt hangja. Ha már ilyen tökéletesen egyenesre megcsinálták a pályát, legalább a hangszóróba játszanák volna be a sínek kattogását :-). Persze az ember ne reklamáljon, ha ingyen jeggyel utazik! A vasútállomástól villamossal utaztunk a szállodáig. Ha már az ingyenes reptéri transzfernél járunk, nézzük a ’low cost Genf ’ lehetőségeket:

Repülőtéri transzfer - ingyenes ( a zöld folyosó melletti automata ad egy 80 percig, vonatra, buszra és villamosra érvényes ingyen jegyet a Genfbe érkezőknek)
Látogatás a CERN-ben a világ legjelentősebb alapkutatást végző kutatóintézetben – ingyenes
A CERN Microcosm kiállításának megtekintése – ingyenes
MaisonTavel Genf egyik legrégebbi épülete – ingyenes
Történeti és Művészeti múzeum – ingyenes
Technika Történeti Múzeum – ingyenes
Séta a gyönyörű Botanikus kertben – ingyenes
Ariana Múzeum (porcelánok, fajanszok) – ingyenes
Hajókázás a Genfi-tavon – ingyenes (négy hajójárat része a tömegközlekedésnek, így napijeggyel utazhatunk rajtuk)
Természettörténeti Múzeum – ingyenes (Genf polgárai egy népszavazás alkalmával úgy döntöttek, hogy az összes városi múzeum ingyenesen látogatható.)

Szóval néha-néha már jólesett valamiért fizetni :-).De amiért fizetni kellett, az is kifejezetten olcsó volt:
9 órától érvényes napijegy 7 CHF (egy jegy 3 CHF - sőt szombaton és vasárnap ezért a 7 frankért mind a ketten utazhattunk egyetlen napijeggyel)
svédasztalos’ ebéd, kávé, üdítő 14 – 18 CHF / 2fő
Mint láthatjátok Genfet a kontinens talán egyik legolcsóbb városává tettük. Mindez így igaz, de az is, hogy Genf nagyon drága hely, különösen ezzel a 250 Ft körüli frank árfolyammal az átlagos európai árak kb. másfél- kétszeresével számolhatunk.

Glob

Első teljes napunkat a világ legfantasztikusabb alapkutatást végző kutatóintézetében a CERN-ben kezdtük, ami utazásunk fő célja volt. Erről bővebben itt számolunk be. Délután Genf belvárosában sétáltunk a Jardin Anglais-ben . A Virágóra – amire nem is számítottunk, hogy ezen a késő őszi időpontban is gyönyörű virágokkal van díszítve. Közben persze le sem vettük a szemünket Genf legnagyobb turista látványosságáról a Jet d’aeu-ről. Hajóval mentünk át Sisi-hez, hiszen királynénk is éppen a hajójára várt, amikor 1898-ban egy olasz anarchista a mostani szobra közelében meggyilkolta. Majd átsétáltunk az innen csak pár lépésnyire található Brunswick emlékmű.

Második napunkat Genf óvárosában kezdtük, a Bel-Air ( jó levegőjű ) téren szálltunk le a villamosról. Innen átsétáltunk a Place Neuve –re ahol a Nagy Színház (városi opera) a Zeneakadémia és a Rath Múzeum is található . Ez utóbbi sajnos zárva volt. Majd felmentünk az óvárosba. A Maison Tavel-ban Genf legrégebbi házában kérdezték, hogy mifajták vagyunk. ’Ongroá’, mondom, mire a válasz: Van magyar nyelvű leírásunk a tárlatról – mondta tökéletes magyarsággal az egyik alkalmazott. Majd jól elbeszélgettünk a múzeumról, az utazásról, családról. A ház megtekintése után átsétáltunk a 120 méter hosszú padhoz a Promenade des Bastillons felett. Megnéztük a Szent-Péter katedrálist, amelyen építésének évszázadai alatt elég sok stílus keveredett. Bent látható többek között Kálvin háromszögletű széke. Felfedező utunkat a Bourg-de-Four téren, Genf egykori főterén keresztül folytattuk a Museé d’Art et d’ History Genf legnagyobb múzeuma felé. Nem vetekedhet a világ nagy múzeumaival, de kiállított anyaga nagyon gazdag az egyiptomi múmiák, hieroglifáktól a modern művészetekig. Kedvenceink, az impresszionisták egy nagytermet töltenek meg, úgy hogy mindenkitől van egy-két kép, aki számít. Mivel tudtuk, hogy a közelben van a Franc Liszt tér és emléktábla a 200 éves évforduló alkalmából meglátogattuk az emléktábla szerint ’magyar zeneszerző’ –t . Bár a tér zsebkendőnyi, legalább ez a felírat nemzeti büszkeséggel töltött el bennünket. Délután még visszamentünk a CERN-be, hogy megnézzük a Microcosm kiállítást. Innen visszatérve a belvárosba megnéztük a Reformáció falát, ahol a nagy református prédikátorok mellett ott áll Bocskai István (1557 – 1606) fejedelem szobra is. Jóleső érzés volt, hiszen valamelyik ősöm ezt a felvilágosult nemes urat szolgálhatta mielőtt letelepítette volna őt Bocskai abba a hajdúvárosba, ahol magam is születtem. Kálvin (1509. – 1564.) tanai néhány évtized alatt eljutottak a török dúlás alatt is hazánkba és értő, felvilágosult fülekre találtak. Félek ezen a néhány évtizednyi lemaradásunkon az elmúlt közel ötszáz évben nem sokat javítottunk,sőt… Bocskai a XVI században megértette és segítette a reformáció elterjedését, mi pedig most a XXI. században adjuk vissza iskoláinkat a katolikus egyháznak. Nem tudom, mit szólna ehhez az Erdélyi Fejedelem! Néha talán saját történelmünkből is tanulhatnánk. Ha már a magyar vonatkozásoknál tartunk: Két város van Európában amelyet ’ Kálvinista Rómának’ hívnak. Az egyik természetesen Genf, a másik Debrecen. ( És két város van akol Jet d’eau működik. Az egyik Genf a másik Szentes, legalább is, Szentes honlapja szerint.)

Glob

Harmadik genfi napunkat a tó északi partján az ENSZ palota környékén kezdtük. Először egy gyönyörű épületben elhelyezett Tudomány Történeti Múzeumot néztük meg. A tárlat nem volt lebilincselő, sokkal jobb ilyen múzeumot láttunk már Párizsban, Berlinben, és legutóbb Bécsben. Innen a tóparton gyönyörű parkon át sétáltunk át Genf botanikus kertjébe. Kocogók, vak kocogók kísérővel, bringások, sétálók, a Genfi tó gyönyörű partján úgy töltötték ezt a csodaszép késő őszi napot, ahogyan tudjuk, nekünk is kellene élnünk odahaza. Az előbbi múzeum látogatás miatt a botanikus kertbe mi most a végén mentünk be, ahol egy kisebb állatkert van. Nincsenek különleges állatok, de a kisebb gyerekek láthatóan nagyon élvezték. Az üvegházakban egzotikus növények vannak, a fontosabb növények mellett didaktikus tablók mutatják be, hogyan dolgozzák fel az adott növényt. Simogattunk mimózát is.
Innen a közeli ENSZ negyedbe mentünk. Sajnos a Vöröskereszt Múzeumáról már itthon tudtuk, hogy 2013-ig átépítés miatt zárva van. Megnéztük a Vöröskereszt épületét majd a csodálatos olasz neoreneszánsz palotában található Ariana Múzeumba mentünk, ahol nagyon szép kerámia, porcelán és üvegtárgyak vannak kiállítva. Innen az ENSZ épülete előtti Nations térre mentünk, majd egy jót hajókáztunk a genfi tavon. Sajnos a Rousseau-emlékművet a szigeten éppen felújították ezért nem volt látogatható.

Negyedik napunk a természettel kapcsolatos. Délelőtt a Természettudományi Múzeumban voltunk, majd egy nagyszerű kirándulást tettünk Genf hegyén a Saléven. Erről bővebben itt számolunk be.

Glob

Az ötödik napra a Philippe Patek óramúzeum volt tervezve, de ezt sajnos elpuskáztuk, mert szombat este néztük csak meg a neten, hogy vasárnap és hétfőn is zárva tart. A szép időben egy kicsit még üldögéltünk Sisi mellett, majd irány az állomás. A TGV-vel átrobogtunk Párizsba. Amikor utunk végén Párizsból indultunk hazafelé az Orly repülőtérre induló busz végállomása környékén hirtelen megnövekedett a magyar népsűrűség. Ilyenkor szemmel láthatóan ismeretlenül is megörülünk egymásnak. Mi egy fiatal párral futottunk össze és ők mesélték történetüket, hogy amikor jöttek be a repülőtérről, hol szálltak le. Mivel látták, hogy nem vagyunk teljesen képben, megkérdezték, mi mivel jöttünk. Mondtuk, hogy vonattal. Az sokkal drágább, mondták, és látszott, hogy egy picit pancsereknek néztek bennünket. Ezért pontosítanom kellett, hogy nem a RER-rel jöttünk be a repülőtérről, hanem TGV-vel Genfből. Azzal a méregdrága vonattal! - mondták. Nem ők voltak az egyetlenek, akik a TGV-ről a ’méregdrága vonatra’ asszociáltak. Talán igazán el sem hitték, amikor elkezdtem mesélni, hogy 25 EUR-ért robogtunk fel 300-as tempóval Párizsba, ami egy kicsit olcsóbb is, mint a MÁV tarifa. Igaz a jegyeket időben, az utazás megkezdése előtt kb. 3 hónappal célszerű megvenni. Most, hogy nemrég vásároltunk, kapom az e-mail címemre a hírleveleket és Franciaországon belül már 19 EUR-ért is lehet robogni ( Nice, Bordeaux, Avignon ) ami egy párizsi kiruccanást tehet különlegessé. Genf-ből a Gare Cornavin utolsó vágányáról indult vonatunk. Az állomás aluljárójából egy földalatti határállomásra megyünk be. A határ működik, az irodákban dolgoznak, asztalok is vannak a bőröndök kipakolására. Persze senki nem szólt hozzánk. Átsétáltunk ezen a folyosón majd egy lépcsőn jutunk fel a peronra. Nemsokára begurult a hatalmas emeletes vonatunk. Genfből egy átlagos gyorsvonat sebességével megyünk Svájcban és Franciaországban is, míg el nem érjük a Párizs Marseille TGV pályát, amikor a ’masiniszta’ rálépet a gázra és borzalmas száguldásba kezdett. Természetesen, vonatunk hajszálpontosan érkezet a Gare de Lyon-ra. A szállás elfoglalása után még egy rövid esti sétát tettünk a Champs-Élyséesn.

Utazásunk hatodik napja maradt csak Párizsra ezért úgy döntöttünk, hogy most eddig még számunkra ismeretlen helyekre megyünk. Sajnos november 1 Franciaországban is ünnep így a városi múzeumok zárva tartottak. Nagyon szerettük volna megnézni a Musée Carnavalet de tudtuk, hogy zárva lesz. Azért titkon reménykedtünk, hátha Sárközy megtudja, hogy jöttünk :-). Mások is így gondolták, de sajnos a múzeum zárva volt. Nem baj, mert legalább megnéztük a csodálatos Place des Vosges teret. Innen a Palais Royal- hoz mentünk majd tovább a Marmatton Monet Múzeumba. Erről részletesebben itt írunk. Ez a gyűjtemény egy igaza gyöngyszem. Délután a Arts et Metiers tudománytörténeti kiállítást néztük meg. Úgy látszik ezen az utunkon nem volt szerencsénk a technikai múzeumokkal, mert ez sem tartozik a legjobbak közé. ( Persze könnyű a Párizsiaknak, mert van egy másik ilyen intézményük is a Cité des Sciences et de L’Indrustrie ami fantasztikus.) A múzeum épületéhez tartozik egy kápolna, ahol a hatalmas térben egy acélidomokból épített látványos szerkezeten néhány autó van elhelyezve egymás felett. Szép, de teljesen értelmetlen. Este pedig következett a nap fénypontja a La Source balett megtekintése a Garnier Operában. Erről bővebben itt számolunk be.

Glob

Utazásunk hetedig, utolsó napján már csak kimentünk az Orly repülőtérre. A legolcsóbb megoldás a 7-es Metróval a Louis Aragon végállomásig majd az innen induló 285-ös busszal az Orly Sud –ig.

Bringásoknak:

- Svájcban komolyan veszik a kerékpározást. A TGV-re várva a Cornavin pályaudvaron áthaladó szinte minden szerelvényen hatalmas piktogramok jelezték, a vagonok oldalán, hogy ott lehet kerékpárt szállítani. De ez semmi ahhoz képest, hogy a svájci vasút maga is preferálja kerékpárkölcsönzést. A vasútállomáson bérelhetsz kerékpárt majd azt dolgod végeztével leadhatod vagy itt, vagy akár egy másik vasútállomáson. Azért elképesztő lenne, ha az ütemes menetrend után a MÁV a svájci vasutak eme nagyszerű szolgáltatását is elpálgiumozná, legalább a Balaton környékére!

- Párizsban egy fantasztikus városi kerékpáros rendszer működik a VELIB 20000 kerékpárral 1800 dokkoló állomással. A lényege, hogy 24 óráig kerékpározhatsz 1,7 EUR-ért ha egy bringát csak legfeljebb 30 percig használsz és utána visszarakod a dokkolóba. Ha tovább használod ezt a biciklit, mint 30 perc akkor már fizetni kell. A lényeg, hogy 30 percenként lovat – azaz biciklit kell váltani. Az egész teljesen elektronikus, nagyon jól ki van találva és rengetegen használják a városban. Az éppen szabad kerékpárok számát megnézheted a neten, de van alkalmazás mobiltelefonra is, igaz ez magyar előfizetéssel meglehetősen drága mulatság. 150 EUR kauciót kérnek a bankszámládon. A kerékpárok magyar gyártmányok, na jó magyar összeszerelés.
MartiSatya kapcsolódó élménybeszámolói:
További kapcsolódó élménybeszámolók:
Értékeld az élménybeszámolót!
9.7 (3 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
TGabor - 2012.02.13. 18:36

Köszi a teljes beszámolót.Mikor elkezdtem olvasni,hogy Svájc,azt hittem méregdrága út lesz,erre ti kihoztátok,ötletelve,egy olcsóbb horvátországi út árából!!!Gratulálok hozzá,és jó volt olvasni!:)


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina