Szahalin bálnái

szinbad Beszámolója

Cimkék: bálnák  Japán  Juzsno-Szahalinszk  környezetvédők  olajkitermelés  Oroszország  Szibéria 

Ez itt a pokol! – írja Csehov, aki maga is eltöltött néhány hónapot Szahalinon, még abban az időben, amikor főként deportált köztörvényes elítéltek lakták a szigetet. Ezzel az állítással én magam is csak egyetérteni tudtam. Egészen június elejéig. Akkor azonban megérkezett a nyár Szahalinra, és minden egyszeriben megváltozott: a fák kizöldültek, a lányok ismét kivirultak, és újra sasliktól illatozott a Gagarin Park.
Zörgős nejlonzacskóval az egyik, félig telt sörösüveggel a másik kézben lődörögni Juzsno-Szahalinszk utcáin, mint ahogy azt a helyiek közül oly sokan teszik nagy-nagy átéléssel... nos, ez igen, ez olyasvalami, amit egyszerűen nekem is ki kellett próbálnom. Mondhatom, mámorító érzés... régmúlt május elsejék sejlettek fel bennem.
Az Oroszország és Japán partjaitól egyaránt kőhajításnyira fekvő szigetről talán a kutya sem venne tudomást, ha az a rengeteg olaj nem pont annak a néhány tucat szürkebálnának a kedvenc találkozóhelye alatt rejtőzne, amelyek sorsa feletti aggodalom miatt egyre nagyobb figyelem irányul erre a majd’ Magyarországnyi nagyságú, szinte érintetlen szigetre.
De nem volna igazságos mindent a bálnákra fogni, a növekvő figyelemnek egyéb okai is vannak. A fent említett két ország már évszázadok óta marakodik Szahalinon és a szomszédos Kuril szigeteken. Háborúk sorát vívták már értük, melyek végén hol az egyik, hol a másik csatolta magához diadalmasan a szénben, olajban, gázban, na és halban gazdag szigeteket. A dolog különben nem vicces: a második világháború a két ország között a Kuril szigetek tekintetében formálisan máig sem zárult le. A feszültség vajmi kevéssé csökkent azóta.
Jelenleg a szigetek mindegyike Oroszországhoz tartozik, aminek Japán egyáltalán nem örül. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagságára ácsingózó Japán azonban, a tagság elnyerése ügyében Oroszország támogatására szorul. Oroszország viszont annak nem örül, hogy nincs elegendő pénze a térség fejlesztésére, az olaj kitermelésére. Ő tehát külföldi, egyebek mellett japán befektetőkre szorul. Egyre gyakrabban beszélnek tehát az „olajért szigetet” megoldásról.
Az olajosok mindenesetre már megérkeztek, és több-tízmilliárd dollárnyi beruházásba fogtak a gyéren lakott, meglehetősen zord vidéken. A lakosság mintegy kétharmada orosz, egyharmada pedig a múlt század eleji japán betelepülők, a szénbányászathoz importált koreai vendégmunkások és a két őshonos törzs leszármazottai. Az eddig elszigeteltségben és szegénységben élő lakosság vegyes érzelmekkel fogadja a gyors változásokat. Az ide áramló pénz hosszú távon talán majd az ő boldogulásukat szolgálja, ám ilyesmire Oroszországban senki sem venne mérget. Az a sok külföldi meg, akiket az óriási Boeingek ontanak nap nap után a ma még viccesen alulfejlett reptér betonjára, a nacionalista érzelműeknek szúrja a szemét. A tőkeerős cégek tőkeerős alkalmazottainak megjelenése felbolygatta a kisváros életét. Az árak máris az egekbe szöktek, nem ritka, hogy lepusztult panellakásokért havi kétezer dollárt is elkérnek. Egyre több a japán importú jobbkormányos (!!!) jármű az elborzasztó állapotú utakon, amiket ezúttal orosz kamikázék irányítanak a vesztükbe. A bűnözési statisztikák csúcsokat döngetnek.
Az olajosok egyébiránt igyekeznek rendesen viselkedni. Kiveszik részüket a helyi társadalmi problémák enyhítésében, amit a helyiek el is várnak tőlük. A már-már orosz hagyománynak számító alkoholizmussal azonban ők sem tudnak mit kezdeni. A szegénység enyhítéséhez is csak a maguk módján, a számos helybéli alkalmazott számára nyújtott tisztességes fizetéssel, az ezt kiegészítő szociális juttatásokkal, illetve néhány egészségügyi, illetve oktatási intézmény anyagi támogatásával tudnak hozzájárulni.
Mindemellett különös hangsúlyt helyeznek a páratlan természeti értékek megőrzésére is. Ez azonban olyan feladat, amit nem lehet mindenki megelégedésére végezni. Ahogy az olajkitermelést előkészítő cég egyik vezetője elmondta, az orosz előírásoknak és a nemzetközi környezetvédelmi elvárásoknak egyszerre megfelelni szinte lehetetlen vállalkozás. Halban gazdag vízfolyások százait, ritka madarak fészkelőhelyeit kell keresztezni a vezetékek lefektetésekor úgy, hogy azzal az élővilágot – beleértve az oroszok szimbólumának számító hatalmas barnamedvét – legkevésbé háborgassák.
Na és ugyebár a bálnák. Az olajmezők főként a part menti sekély vizek alatt helyezkednek el, ahová az igen ritka szürke bálnák járnak évről évre kis bálnákat a világra hozni. A fúrások okozta állandó brummogás elijesztheti őket, állítják a környezetvédők, akik máris akciókkal fenyegetőznek. A botrány lehetőségétől viszont a befektetőknek áll égnek minden hajaszála, hiszen ez újabb óvintézkedésekre, kiadásokra kényszeríti őket, ami jelentősen kitolhatja azt az időt, amikor a beruházás hasznot kezd termelni, és aminek a helyiek is élvezhetnék végre a gyümölcseit.
A játszma tehát elkezdődött, a bálnák pedig figyelnek. Szahalin nem csak vad és egzotikus, de izgalmas hely is egyben. A sziget körvonala térképen - talán a természet fricskájaként - maga is egy hatalmas halat formáz.