Magyarország, Hódmezővásárhely, SzG3

Magyarország Hódmezővásárhely

Ott-tartózkodás ideje: 2011. júl. 15.  (1 nap)

0 hozzászólás I 3 345 látogató olvasta. Rögzítve: 2012. nov. 16. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar szalay3 Beszámolója

Cimkék: magyarország hódmezővásárhely 

2011 júliusában, hivatalos úton voltam Hódmezővásárhelyen. Ha már itt voltam, egy kicsit körül is néztem. Hódmezővásárhelyről azt kell tudni, hogy Csongrád megye második legnépesebb városa (Szeged után), viszont közigazgatásilag Magyarország második legnagyobb területű települése! Szegedről igen gyorsan megközelíthető, 25 km-re van tőle. Sok látnivaló nincs itt, viszont legalább a főtere (Kossuth tér) szépen rendbe van téve. A városháza egy kicsit hasonlít a szegedire (elsősorban a tornya miatt, érdekes, hogy ez volt a téren az egyetlen viszonylag lepukkant épület!). A tér egyik sarkában található a református Ó-templom, az tényleg szép, belül is (szerencsére éppen voltak benne, így meg tudtam nézni). A városközponttól nem messze van egy szép park, benne több szoborral, köztük József Attiláé (remélem ezt nem akarják elvinni innen). Nagyjából ennyi látnivaló van itt.
szalay3 kapcsolódó élménybeszámolói:
További kapcsolódó élménybeszámolók:
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina 
Kedves Látogatónk!

Az ongo.hu oldal jelen formájában már nem frissül, ezért az oldalon megjelenő információk elavultak lehetnek.
Jelenleg azon dolgozunk a háttérben, hogy megújult formában és új funkciókkal ismét a felhasználók rendelkezésére álljon az ongo.hu.
Hamarosan jelentkezünk!

Az ongo.hu csapata
ongo