2011. Kaukázus- 1. rész Grúzia

Grúzia

Ott-tartózkodás ideje: 2011. aug. 26.  - 2011. szept. 03. (8 nap)

0 hozzászólás I 4 468 látogató olvasta. Rögzítve: 2012. dec. 08. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar ruba Beszámolója

Cimkék: Szerbia Bulgária Törökország Grúzia Örményország Szabadka Belgrád Szófia Isztambul Batumi Zugdidi Borzsomi Gori Sztálin Tbiliszi Jereván örmény grúz vonat 

2011-ben úgy döntöttünk, hogy nyáron a Kaukázusba látogatunk el. Mivel mind a pénzünk, mind az időnk limitált volt, így a 3 kaukázusi országból csak kettőt, Grúziát és Örményországot látogattuk meg. Augusztus 26.-án indultunk Budapestről. Szokás szerint végig szárazföldi úton mentünk. Az út első 2 napja teljesen eseménytelenül telt, szabadkai és belgrádi átszállással rendben lejutottunk Isztambulba. Itt kezdődtek a nehézségek, ugyanis a Trabzonba menő buszokra nem volt szabad hely. A tervünk az volt, hogy Isztambulból késő délután elindulunk Trabzonba, ahova így másnap reggel érkezünk, ahonnan aznap este 8-kor van busz Tbiliszibe. Végül a tervezett árnál 15 lírával (kb. 1700Ft) drágábban találtunk egy kisbuszost, aki Trabzonba ment. Az útnak egy kis Ford Transittal vágtunk neki este fél nyolckor, összesen 13 utassal. Ez az út maga volt a rémálom. Eleve azzal kezdtünk, hogy vagy fél órát kavartunk egy isztambuli lakótelepen a buszállomástól (Otogar) nem messze, hogy megtaláljuk a váltás sofőrt. Mikor ő meglett egyből megálltunk kajálni/pihenni, pedig még csak 40 perce voltunk úton, és konkrétan a helyről, ahol megálltunk még látszott a buszállomás! 45 perc múlva indultunk tovább, de csak azért, hogy a város ázsiai oldalára átérve megint megálljunk pihenni. Végül este fél11-11 körül elhagytuk Isztambult. Aludni szerettünk volna, azt azonban nem lehetett, ugyanis az egyik sofőrt, kb 3-4 percenként hívogatták, ami 30 mp. telefoncsörgés után egy jó hangos „Álló!”-t eredményezett (van egy elméletünk, miszerint a törökök minél messzebbre telefonálnak, annál hangosabban üvöltenek a kagylóba), amit kb. 1 perc üvöltve beszélés követett. Ezt tetézte, hogy 2 óránként megálltunk fél órára kajálni, amikor is szinte az összes török nekiállt zabálni, úgy, hogy az előző 6 órában már 3-szor teleették magukat. Így összességében nem sokat aludtunk, mikor is reggel 6 óra magasságában Samsunba érve sofőrünk közölte, hogy ő innen nem megy tovább (gondolom nem érte meg neki, mert az emberek fele leszállt), ekkor még jó 400km-re voltunk Trabzontól. Itt nagy balhé lett (az utasok azon fele aki tovább akart utazni érthetően ki volt akadva), így végül 10 órakor 4 óra időveszteség után mindenféle ráfizetés nélkül egy rendes távolsági buszon találtuk magunkat. Ezzel délután négyre meg is érkeztünk Trabzonba. Megvettük a buszjegyünket Tbiliszibe, majd lementünk strandolni. A strand csak műholdról nézett ki strandnak, sokkal inkább a helyi hulladéklerakó és a tengerpart ötvözete volt, így nem sokat fürödtünk, inkább visszamentünk a buszállomásra. Este rendben felszálltunk a buszra, amivel éjfélre meg is érkeztünk a grúz határhoz, amin minden gond nélkül átkeltünk, és folytattuk utunkat Tbiliszi felé. Reggel fél 7-kor keltem, és lenyűgöző látvány fogadott: közepesen magas hegyek között egy szélesebb völgy közepén haladtunk egy úton. A hegyek gyönyörűek voltak, a völgyben pedig kis folyócska rohant, a Kura vagy grúz nevén Mtkvari folyó. Nem voltunk már messze Tbiliszitől, reggel 8-ra már meg is érkeztünk az Ortachala-buszpályaudvarra. Első utunk metróval a vasútállomástól nem messze lévő hostelünkbe vezetett. A metrón feltölthető mágneskártyával lehet utazni, az állomásokon beléptető-kapuk vannak, mi 550 forintnyi Larit töltöttünk a kártyáinkra, ez pont elég volt arra a 4 napra, amit a városban töltöttünk, pedig nem fogtuk vissza magunkat. Bár még reggel volt, a hostelbe be lehetett checkolni, a cuccokat lerakhattuk, és a szobát is előre kifizettük a 2 éjszakára. A szállás fejenként, éjszakánként 4 euró volt, ami remek, főleg, hogy korlátlan mennyiségű ingyen kávé, tea és bor foglaltatik az árban. A hostelt egy kedves grúz házaspár üzemelteti, akik mindketten németül tanultak, így még a Szovjetunió idején kijutottak Berlinbe, ott találkoztak, és ott is éltek több mint 10 évet. Emiatt németül jobban tudtak mint angolul, nekünk meg mindegy volt, így németül beszéltünk velük. Tbiliszi fantasztikus város, a Kura-folyó völgyében terül el, a város szélei már felkúsznak a hegyekre. A városban rengeteg látnivaló van, régi, középkori grúz katedrálisok, egy gyönyörű állapotban megmaradt erőd (Narikala-erőd), és rengeteg ezekhez képest viszonylag új épület. A város fő útja a Rusztaveli-sugárút, itt található az Állami Operaház mór stílusban épült épülete, a Rusztaveli-színház, az ország első gimnáziuma, a parlament és a sugárút végén a Függetlenség-tér (Taviszuplebisz-Moedani), aminek közepén Szent-György aranyozott szobra áll egy hatalmas oszlopon, mögötte pedig a városháza áll. A Rusztavelin mindennap vagy kétszer végigsétáltunk, annyira megunhatatlan az út hangulata. A Függetlenség-tér után kezdődik az óváros, ami keskenyebb utcácskákat, régebbi templomokat rejt. Itt található a város zsinagógája is, ami szintén nagyon szép. Az óvárosban több szép régi, fatornácos ház található, engem a latin-amerikai koloniális építészetre emlékeztettek, igaz, olyan épületeket csak képeken láttam. Az óváros túlsó szélén található a középkori törökfürdő, mellette az iránias stílusú kék csempemozaikos gőzfürdő és a város mecsetje. Közvetlenül e fölé a rész fölé magasodik a Narikala-erőd. Az erdőből szép kilátás nyílik az egész városra. Itt a belvárosban található az új építésű Béke-híd, mely a Kura fölött átívelve egy új, még épülőfélben lévő parkba vezet. A park már így, félkész állapotban is remek hely a kikapcsolódásra. A park fölött magas sziklafal emelkedik, itt felkapaszkodva juthatunk el az innen kb 700m-re található Sameba katedrálishoz. A katedrális új építésű, és a világ 3-ik legnagyobb ortodox temploma. Kívülről szépen néz ki, de belülről nekem túlságosan „csupasz” volt. A városban, mint a Szovjetunió utódállamaiban általában külön látványosság a metró, szépen díszített állomásaival. Az első napot Tbiliszi felfedezésére fordítottuk. Élveztük a város hangulatát, és lüktetését. Alapvetően nagyon szép város Tbiliszi, de óriási ellentétek vannak a már felújított szép utcák, és az omladozó vagy épp leomlott házakkal telezsúfolt szakadt negyedek között, melyek egymást váltogatják, az egyik utca még gyönyörű szép, majd 50m-el odébb az ember már kerülgeti a kis törmelékkupacokat. A külvárosokban pedig még a Szovjetunió viszonyaihoz edződött ember is megdöbbentő állapotban lévő panelházakkal találkozhat. Másnap elektricskával (elővárosi vonattal) Borzsomiba utaztunk. Borzsomi Tbiliszitől kb. 120km-re található, leginkább ásványvízéről híres, de kedvelt hegyi üdülőhely is. Sajnos a Szovjetunió felbomlása óta a hely hanyatlik a politikai okokból távolmaradó orosz vendégek miatt. A város szintén egy kis folyóvölgyben terül el, de itt a völgy sokkal szűkebb, mint Tbiliszinél, és a környező hegyek is magasabbak, itt már rendesen bent vagyunk a Kaukázus hegyei között. A városban nincs túl sok látnivaló, inkább a hegyek látványa miatt éri meg ide ellátogatni. A város vasútállomásán megtaláljuk a szovjet idők menetrendjét, még mindig az van kifüggesztve. Voltak vonatok nem csak Moszkvába, de Kijevbe, Szent-Pétervárra, Taskentbe vagy épp Irkutszkba is! A lista igen komoly, szomorú, hogy mára ez a szebb napokat látott állomás mindössze napi két vonatot fogad Tbilisziből. Természetesen Borzsomiban megkóstoltuk a Borzsomi ásványvizet is, amit akár már Ukrajnában, Csapon is be lehet szerezni, szóval nem egy nagy egzotikum, de mégiscsak ott az igazán autentikus venni egyet. Kissé sós íze van, nekem annyira nem jött be, megleszek nélküle a továbbiakban is. Este visszafelé a vonaton egy idős néni ült mellettünk, aki perfekt beszélt angolul! 1939-ben született, tehát 72 éves volt, és nagyon jól beszélt angolul, jól elbeszélgettünk vele, kiderült, hogy a nyugdíja havi 11000Ft-nyi Lari, ami még az ottani árakhoz viszonyítva is elég kevéske. Általában egyébként a grúzok mindenhol nagyon barátságosak és segítőkészek voltak, és ahhoz képest, hogy a poszt-szovjet térségben voltunk meglepően sokan, meglepően jól beszéltek idegen nyelveken. A következő napot ismét Tbilisziben töltöttük a város bejárásával, este pedig éjszakai vonatra szálltunk, célunk pedig az észak-nyugat Grúziában található Zugdidi városa volt. A város az Abház határtól 10km-re található. Ez volt az egyetlen város, ahol 1-2 épületen látszódtak a 2008-as orosz-grúz háború nyomai. A város fő látnivalója a kastély, és az azt körülvevő park, illetve a szintén hozzá tartozó botanikus kert. A város nincs messze a tengertől, így az errefele megszokott szubtrópusi éghajlat uralkodik, amit a rengeteg pálmafa és a délelőtt kérlelhetetlenül szakadó eső jelez. Dél körül kitisztul az ég, így kényelmesen fel tudjuk fedezni a várost, sok látnivaló nincs, így nem kell sietnünk. A legérdekesebb a városban a botanikus kert, illetve a főtér szökőkútjai és pálmafái. Este 10-kor indulunk vissza vonatunkkal, ezúttal Goriba megyünk, Sztálin szülővárosába. A városba hajnali 5-kor érkezünk, még koromsötét van. Elsőre fel se tűnik, de azért van ilyen sötét, mert a városban nincs közvilágítás! Az állomásról a Sztálin sugárút vezet befelé, ez már jelzi, hogy jó úton haladunk. Itt megpillantjuk az egyetlen kivilágított épületet, a megyei tanács palotáját, igen jól néz ki, kicsit Reichstag-os. Pont mikor kezd már kivilágosodni megérkezünk egy parkhoz, melynek közepén ott áll Sztálin szülőháza, ami köré egy nagyobb oszlopos épületet emeltek, hogy így óvják azt a verandát, amin a kis Dzsugasvili szaladgált rövidgatyában. Mögötte található egy Sztálin szobor, illetve a Sztálin-múzeum hatalmas épülete, ami mellett a kis szülőház eltörpül. A múzeum mellett egy elkerített részen Sztálin saját vasúti kocsija áll. Még korán van, így nincs nyitva semmi, de mindegy, mert nem is akartunk bemenni, ennyi pont elég volt Sztálinból. Goriban még egy kis dombon található erőd és egy katedrális található, ezeket csak kívülről nézzük meg, mert az erődhöz nincs kedvünk felmászni, a templom meg még nincs nyitva. Visszamegyünk az állomásra, ahol elérjük a reggel 9-kor Tbiliszibe menő elektricskát. Utolsó Tbilisziben töltött napunkon sok újdonság már nincs, veszünk egy Hacsapurit (grúz nemzeti péksüti, nagyon fincsi), és kiülünk a parkba, illetve még egyszer végigsétálunk a Rusztavelin. Érdemes megjegyezni, hogy Tbilisziben minden kormányépületen kint van a grúz mellett az EU-s zászló is. Estére visszamentünk a vasútállomásra, hogy felszálljunk a Jerevánba menő vonatunkra. Innen folytatom a második részben, ami megtalálható az adatlapomon.
ruba kapcsolódó élménybeszámolói:
Értékeld az élménybeszámolót!
10 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina