Magyarország, Budapest, a Dohány utcai"nagy" Zsinagóga, SzG3

Magyarország Budapest

Ott-tartózkodás ideje: 2013. szept. 17.  (1 nap)

0 hozzászólás I 1 723 látogató olvasta. Rögzítve: 2013. okt. 24. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar szalay3 Beszámolója

Cimkék: budapest  dohány utcai zsinagóga  magyarország  nagy zsinagóga  zsinagóga 

Eddig akár hányszor erre jöttem, mindig rossz volt az idő, most végre tudtam szép képeket készíteni erről a zsinagógáról. Korábban már voltam itt koncerteken, így most csak a külső részeket fényképeztem le.
A zsinagóga a szakrális alapfunkciója mellett még temető és kiállító hely is egyben. A temetőről el kell mondani, hogy egyedülálló, hogy egy zsinagóga területén található, mivel a zsidó szokások szerint a temetőket nem helyezik a zsinagógák mellé. Itt a II. VH okozta körülmények miatt történt ezzel ellenkezően (itt volt a zsidó gettó is) és a sírok bolygatásának tilalma még ennél is erősebb, így később nem került a sírok áthelyezésére. Viszont a temető nem nyilvános hely, oda csak a családtagok mehetnek be. A kert mellett van a Holokauszt emlékpark, az itt található és szomorú fűzet imitáló alkotást Varga Imre tervezte. Maga a zsinagóga mór stílusban épült. A zsinagógát 1859-ben avatták fel. A zsinagóga a neológ zsidóság temploma és mint ilyen, Európában a legnagyobb. A konzervatívabb zsidók temploma a Rumbach Sebestyén utcában található.
szalay3 kapcsolódó élménybeszámolói:
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Az itthon.blog.hu ajánlásával
étterem Vegetáriánus ebéd egy steakhouse-ban
A KNRDY az Október 6. utcában az óriás steakek hazája ? most azonban a húsmentes vagy kímélő...
gasztronómia HelloHal - tiszai halbisztró Budapesten
 Amit a magyar konyha képes előállítani csirkéből vagy sertésből, az halból is elkészíthető.  ...

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina