Szentpétervár - a hullahegyen épült metropolisz

Oroszország

Ott-tartózkodás ideje: 2007. márc. 10.  - 2007. márc. 15. (5 nap)

0 hozzászólás I 9 685 látogató olvasta. Rögzítve: 2013. okt. 25. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar Namida Beszámolója

Cimkék: Borostyánszoba  Szentpétervár 

Szentpétervár. Négy nap. Túl sok minden történt. Vagy túl kevés. Amit látni akartunk, azt láttunk. Amit ki akartunk próbálni, azt kipróbáltuk. Ami biztos, azaz, hogy Pétervárt nem szerettem meg.
Egy Európa mániás uralkodó, I. Péter cár hóbortjából épült nyugat kapuja, hullahegyen épült nyüzsgő metropolisz. Főútja, akár az Andrássy, hatsávos, oldalán szebbnél-szebb épületekkel. Van ugyanúgy Astóriája – minek neve ki is van írva az óriási épület tetejére – illetve van Oktogonja és Üllői-szerű utcája is. Minden nyugatias, a városszerkezet – akár Párizsé, vagy Pesté –, az emberek (kevés az ázsiai vonású ), illetve az épületek, hiszen sok a szecessziós és barokk épület, illetve van olyan temploma is, ami olyan elrendezésű akár a Vatikán.
És természetesen több angol nyelvű kiírás is van.
Nem hiába, Péter cárék már egykor is mindent megtettek, hogy a kelet Amszterdama, Párizsa legyen a városuk. Nem csoda, ha a kis kanálisok és folyók igazi vízi várossá alakítják Pétervárt. Hiszen torkolatvidékre építették, mocsárt csapoltak, hogy több ezer, akár tízezer ember halála árán – kiket elvitt mocsárláz, skorbut, végkimerülés – létrehozhassák mégis ezt a csodát.
No de ki gondolna a csontokra, amikor Versailles-t túlszárnyaló palotákat láthat az ideérkező. Ermitázs. Maga a csoda. A második nap reggel tizenegytől délután ötig – azért ebédszünetet tartva – jártuk be a megannyi művészetek tárházát, illetve az utolsó nap, vasárnap szintén másfél órát bolyongtunk benne. Jó esetben így is csak a felét láttuk. Volt itt múmiától kezdve, nagysándori páncélon át, Da Vinci festményig minden. A tarka összevisszaságra utal, hogy egy vitrinben láttuk egy 15. századi pápa gyűrűjét egy zsidó jegygyűrűvel, és egy tőrrel. Minden kincsnél jobban tetszettek azonban a cári bútorok, az arany pávás óra, azok a belsőépítészeti megoldások, amik a világ legszebb és legnevesebb palotájává emelik az Ermitázst.
S amiért mégsem a megannyi Monet kép, és Rembrant nyűgözött le legjobban, arról a Carszkoje Szelo tehet. Második Katalin parancsára. Több száz kiló arany, brokát, bútor, ruha – de legjobban egyetlen terem tetszett: a Borostyán szoba.
Le voltam nyűgözve.
Hatvan négyzetméter, narancsszínű pompa. Eszméletlen. És nem csak azért, mert az értéke felbecsülhetetlen.
Kiskoromban láttam egy filmet erről a mesés teremről, azóta szerettem volna eljutni ide. Nem esett persze túl nagy fáradságba, hogy erről meggyőzzem a többieket, így hát szerencsére nem Péterhofba, hanem ide kerültünk. Az odaút sem volt bonyolult, diákjeggyel héveztünk, majd Marsrutka nevű minibusszal utaztunk ki. Érdekesek ezek a járgányok. Meghatározott útvonalakon közlekednek, kb. 12 főt visznek, akik bármikor leinthetik a járművet megállás céljából. Csak tíz rubel, akár egy jegy ára – tök jó hangulat. Amúgy Pétervár közlekedése más érdekességet is takart, úgy kellett beszállni, akár egy liftbe, a vasajtó akkor nyitódott, amikor megérkezett a szerelvény, márvány fala elrejtette a járművet.
Kicsit szorongató, hogy a csőben utazva a falon kívül nem láttunk semmit. Csak a tömeget. Mozgó kripta, amit persze praktikussá tesz, hogy az állomáson nem esik a metró alá a járókelő. Ez a csoporttársaimnak tetszett, engem feszélyezett, hogy nem láttam ki, még az állomáson sem. Négy vagy öt vonal volt, hála az égnek azért akadtak normális megállók is egyes szárnyakon. S ha már a közlekedésről ejtek szót, először utaztam hálókocsis vonaton.
Egybenyitott légtér, jobbról-balról emeletes ágyak, négyes fakkok, amiket nem választ el egymástól semmi. Tehát horkolás, szagok, mindenféle terjeng. Az ágyneműre 50 rubelért járhat huzat is, összkomfort, minden rendben. És örültem, mert az előzetes pletykákkal szemben az utazók nem vérengző tolvajok, hanem ugyanolyan normális figurák, mint nálunk. Lopás, balhé, veszekedés, semmi ilyesmi nem történt. Az egész út során semmiféle problémánk nem akadt, hiába riogattak, hogy bármikor megkéselhetnek, kirabolhatnak.
Szerintem teljesen normális hely ez az Oroszország. Mondom ezt miután sikátorok, eldugott utcákat is bejártunk. Nonkonformista múzeum, Kino múzeum, underground könyvesbolt volt egy foglalt házban. Kár, hogy kevés idő volt rá. Kár, hogy a Kino meg a művészeti már zárva volt este, de legalább van egy érv, amiért érdemes visszajönni. Boldoggá tett végre a grafiti a falakon, az ide betévedő punkok látványa, a hangulat, az, hogy a kultúra világában van egy ilyen sziget, ahol helyt kap a másképp gondolkodás. Viktor Coj – az Isten –, életrajz könyve, és cd-i az ENYÉM. Végre. Láttam az Isten producerét az Arbaton, láttam a falát, és végre foglalt házban is – mosolygom. Persze ezt normális turista nem látja, csak Ildi hülye társasága, akik hajlandóak vele tartani ide-oda.
Kedvenc társaságom, Timi, világlátott, nemzetközi tanulmányokat hallgató leányzó, a világ legjobb feje. Vele ámultunk, és bámultunk. Negyed órán át. Persze aztán eszünkbe jutott, hogy a falak úgy elkápráztattak, hogy a mennyezetre ügyet sem vetettünk, ezért ismét végig kellett járnunk a kiállítást, csakhogy lássuk.
Láttuk.
Tovább lépek, egy templomba. Izsák székesegyház, a világ legtöbb aranya és márványa a falakon és oszlopokon, malachit vázák. Hihetetlen méretek, és hihetetlen, hogy Jézus mellett Mária Magdaléna ott van a jobbján az utolsó vacsora idején – akár csak az Ermitázsban, a középkori festményeken, illetve tűzrománcokon.
Érdekes, akárcsak az itteni Disneyland-templom, a Vérző Megváltó óriás területű mozaikképei. Színes csodák több ezer négyzetméteren. Ezek után a Szentpéter vár erőd arany tűszerű kupolája csak utóétel lehet.
Különleges élményt jelentett számomra az Auróra cirkáló, ami előzetes tudományomat meghazudtolva mégsem egy repülő volt, hanem egy hajó. :P Hát igen, Ildi okos :P
Legalább mosolygom. Most éppen búcsú bulit tartunk a szobában az egyik lánynak, aki hazautazik holnap a munkája miatt. Vodka, sör, sós uborka, kis halacska, szárított polip, kis mustáros kenyérkék, csak oroszosan.
Szeretjük a vodkát. Pétervár mind a négy estéjén is ittunk a lepukkant diákszálláson. Utolsó estén kaviáros krémes kenyérkéket szintén kalmárral, azaz szárított polippal. Szeretünk élni.
Sok finomságot kóstoltunk Péterváron is – a Kotlétában mindennap végig kóstoltuk az összes létező fasírtot, borsot, finomságot. Emellett jártunk cukrászdában, ahol lehetett sört kapni. Bocska, így hívták.
Most meg csatlakozom ismét a társasághoz, mert túl sokat pötyögök már. Ah, vodka, sör. Boldog vagyok.
Sok új élmény Péterváron, a világ legszebb kiállítása, a legszebb palotája és temploma, és a Borostyán szoba.

(Ezt az élményleírást egykor a barátaimnak írtam, 21 éves koromban, 6 éve)
Értékeld az élménybeszámolót!
10 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina