Dél-Dunántúli kéktúra 8. nap

Magyarország

Ott-tartózkodás ideje: 2013. máj. 23.  - 2013. máj. 23. (1 nap)

0 hozzászólás I 1 154 látogató olvasta. Rögzítve: 2014. feb. 09. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar rallymax Beszámolója
Mai nap Csömödérig lementünk vonattal, onnan tekertünk el Kistolmácsig.

Itt fogtunk bele mai kéktúránkba. A tónál rögtön csináltunk pár fotót és tekerés tovább. Innen vége volt az aszfaltnak, de szép pincesoron tekertünk kifelé. Valkonyán akad némi gondunk a pecséttel, már két felé is váltunk. De végül Edóék csíptek el egy faszit, és pont ő volt a pecsét őrzője. Ma is kerestem a geoládákat, de többnyire multik voltak és nem sikerült minden pontját érintenem. Túrán volt a lényeg így sokat nem búsultam a dolgon. Szinte végig erdei utakon tekertünk, de jól lehetett haladni. Homokkomáromban újra a pecsét okozott gondot, oly annyira, hogy fel is adtuk. Csináltunk fotót a megállóban, jó lesz az is igazolni, hogy erre jártunk. Itt volt egy kis aszfaltos rész, majd Palin felé még egy kis földút. Mára ennyi volt a kéktúra. Igaz még Nagykanizsára eltekertünk, ott a városban csináltunk még pár jó fotót.

Mai kéktúránk 29,1 km volt, teljes tekerésem viszont 80 km. Eddig megtettem a Dél-Dunántúli kéktúra 55,1 % (309,2 km), a teljes kéktúrából 47 %-t (1192,6 km) teljesítettem.

Ezzel a bicikli túránk véget is ért, mert innen már a teke világbajnokságé a főszerep. Jönnek a fontos meccsek, amiken már ott szeretnék lenni.
rallymax kapcsolódó élménybeszámolói:
Értékeld az élménybeszámolót!
10 (2 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Magyar  Română  Slovenčina