Spanyol körút - saját szervezésben

Spanyolország

Ott-tartózkodás ideje: 2013. ápr. 12.  - 2013. ápr. 27. (15 nap)

0 hozzászólás I 12 350 látogató olvasta. Rögzítve: 2014. márc. 02. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar monique Beszámolója

Cimkék: Barcelona  Cadíz  Cordóba  Gibraltár  Granada  Madrid  Malaga  Segovia  tapas 

Újabb év – újabb út.
Ahol jártunk: Madrid (4 éj, 150 euro) – Toledo – Segovia – Córdoba (éjszaka a Madrid-Córdoba közti Secorbus-on 17.60/fő) – Sevilla (2éj, 115 euró) – Cadíz (1 éj, 40 euro) – Gibraltár (szállás La Líneában 1 éj 36 euró) – Malaga (3 éj, 147 euró) – Granada – Barcelona (3 éj, 166 euró).

A Budapest-Madrid, Malaga-Barcelona és Barcelona–Budapest repülőjegyeket még januárban, akciósan vettük meg. A szállásokat is akkor foglaltuk le, kivéve a gibraltárit, mert nem tudtuk, mennyi időt érdemes Cadízban és a környékén tölteni. Ez jó döntésnek bizonyult, mivel Cadízból csak napi két buszjárat indul La Líneába, a határ spanyol oldalára.
A szállásfoglalás azonban komoly fejtörést okozott. Tudtuk, hogy sokat szeretnénk látni, sok helyre eljutni, tehát az utazáson és belépőjegyeken nem akartunk spórolni. Maradt a szállás. Hostelekben és „Pension”-okban szálltunk meg – elég sok kalandunk származott ezekből a lakásokban kialakított kispanziókból (némelyiket például még úgy is alig találtuk meg, hogy már az épületben voltunk) – két alkalommal pedig még a saját fürdőszobáról is lemondtunk, de így is merem ajánlani őket, mert tényleg tiszták (két szobára jutott egy fürdőszoba) és nagyon jó helyen (pl. az óváros központjában) voltak.
Korábban már jártam Andalúziában (Ronda és Marbella városkája feledhetetlen emlék maradt), ezért azt gondoltam, hogy mostani utunk csúcspontja is a Costa del Sol lesz. Madrid csak mint „kötelező főváros” szerepelt a programban, ehhez képest teljesen magával ragadott a város nyüzsgő, pezsgő hangulata, valamint a díszes épületek, parkok, szökőkutak, üzletek és a panoráma libegőzés a Téléféricoval (5.75/fő oda-vissza).
Szállásunk az Apartamentos Ile de France-ban volt (150 euro/3 éj) vagyis a Fuencarral sétálóutcában, pár percnyire a Puerta del Soltól (itt áll Madrid jelképe, az eperfáról eszegető maci) és a Gran Viától (itt pedig örömlányok álldogálnak, a rendőröktől pár méterre), így érkezésünket követően egyből belevethettük magunkat a madridi éjszakába. Annál is inkább, mivel szállásunk a kollégiumi éjszakáinkat idézte – a szomszédos apartmanok lakói hangos ajtócsapódások és nevetgélések közepette készülődtek a buliba, a folyosón pedig állandóan pizsamás, illetve parfümfelhőben vonuló fiatalokba ütköztük.
Spanyolországban több ellentéttel is szembesültem. Míg én a madridi Plaza del Torosban, a világ 3. legnagyobb bikaviadal arénájában (10 euró audioguide-dal) a hallás utáni szövegértéssel birkóztam, addig még a szállásadók nagy része sem beszél angolul. (Egyébként már az épület külseje is nagyon látványos, neo-mudéjar stílusban épült, olyan cikornyásra kifestett.)
Az útikönyv szerint a spanyolok nagylelkűek, udvariasak és segítőkészek – ehhez képest a barcelonai piacon (Mercat de la Boqueria) egy eurót akartak elkérni a felénk nyújtott bonbon-kóstolóért, a buszról pedig leszállított a sofőr, amikor ő nem tudta felváltani a 20 eurós bankjegyemet.
A látnivalók ráadásul minket is „megosztottak” a párommal. Míg korábbi útjainkon még a fürdőszobát is szinte egyszerre használtuk, addig Spanyolországban külön programokat (is) szerveztük. Ez abból adódott, hogy a férjem már itthon tervezgette a stadiontúrákat. Én viszont sajnáltam a belépőjegyre a pénzt és nem is annyira érdekeltek a pályák, gondoltam, majd egy padon napozgatva megvárom őt. Amikor azonban közölte, hogy kb. 3 órát lesz távol (ez idő alatt pl. a Bernabeau stadiont járta végig 19 euróért) kénytelen voltam tartalmasabb elfoglaltságot keresni magamnak. Végül a Palacio Realt, a XVIII. századi királyi palotát néztem meg (10 euró – ilyen egy spórolós feleség). Hozzácsapódtam egy angol túravezetéshez, így tudtam meg például azt, hogy a kb. 150 fős étkezőasztalt a mai napig használja a királyi család, ahogy a stradivári hegedűket is.
Nagy élmény volt még a híres képtár, a Prado is, mely 18 órától ingyenes és csak kb. 10 percet kellett sorban állni. Meglepő módon a térkép nem csak az óvárosok zegzugos utcácskáiban volt elválaszthatatlan barátom, de a múzeumban is mintha többet böngésztem volna, mint a képeket. Mentségemre legyen szólva, a többi látogató is hozzám hasonlóan, a térképbe mélyedve és a termek számait egyeztetve próbálta megtalálni pl. Goya festményeit. Célszerű előre eldönteni, kinek a képeit szeretnénk megnézni, és azt hol találjuk, talán ezzel is időt lehet bent spórolni. Én például így keresgettem Hyeronimus Bosch Gyönyörök kertje című képét, melyet – a gimnáziumi rajzkönyv borítója után – eredetiben is szerettem volna látni.
Madridból egy modern gyorsvasúttal (Renfe) utaztunk egyik nap Toledóba (10 euró/fő/út), másik nap pedig Segoviába (12 euró/fő/út). Toledónak, Spanyolország hajdani fővárosának az óvárosában érdemes sétálgatni mely az Unesco Világörögség része, az Alcazar pedig egy nagyon látványos erőd vaskos várfalakkal, bástyákkal. Belülről (5 euro) azonban csak a kifejezetten a haditechnika iránt érdeklődőknek ajánlom, számomra végtelenül unalmas volt. A Toledót körülölelő Don Quijote ösvény viszont egy nagyon szép sétaút a Tajo folyó partján.
A mórok a várépítés mesterei voltak, a segoviai Alcazar például egy 80 m magas szirten álló mesekastély, ahonnan remek a kilátás a városra. Fő látványossága mégis a római kori vízvezeték, Aquaduct (i.sz. 1 században építették).
Madrid és környéke után Andalúzia felé utaztunk. Az éjszakát a Madrid-Córdoba között közlekedő Secorbus-on töltöttük (01:00-05:30-ig, 17.60/fő), s kb. 7.30-ig a Renfe állomáson „csöveztünk” arra várva, hogy kivilágosodjon. Ahogy aztán a Guadalquivir partjáig lenyúló óváros zegzugos sikátoraiban kóboroltunk, minden fáradtságunk elszállt.
Nagy hatással volt rám a Nagymecset (Mezquita, 8 euro), az Omajjád kalifák imahelye, mely az iszlám díszítőművészet – mór mozaikművészet – egyik csodálatos emléke. A 850 oszlop egymással összefonódó boltívének ismétlődő motívumai és színe egyszerűségében is látványos oszlopcsarnokot eredményez. Az ember csak ámul és fényképez, s szinte észre sem veszi a mecset másik érdekességét: a keresztény papság saját templomot építtetett a mecseten belül. Bár a Nagymecset egyedülállósága mély benyomást tett rám, végül mégis inkább az Alcazar kertje bűvölt el.
Andalúzia botanikus kertjei és parkjai a kertészek, kert- és növénykedvelők paradicsoma, mivel a tervszerűen megkomponált parkokban nélkülözhetetlenek a csobogók, szökőkutak, díszes kerámiák, tarka csempék, szobrok, csempézett vagy kovácsoltvas padok. Ott jártunkkor virágoztak a citrom és narancsfák, banánfák (aminek mondjuk nem túl látványos a virága), a jázmin, lilaakác, a futórózsák és illatoztak a különböző fűszernövények. Córdoba fehérre meszelt házfalait a muskátlik tették emlékezetessé, barcelonai napjainkat pedig a virágzó jázmin illata kísérte végig.
Kora reggel, Córdobában, még csodálkoztam azon, hogy a sok virággal telezsúfolt ablakokon hogyan juthat be a fény a lakásokba. Beláttam én, hogy a meleg ellen védekezni kell, de egy kis napfényre azért minden helyiségnek szüksége van. Córdobai sétánk alkalmával nyertem először bepillantást a csempézett, virágerdőtől burjánzó, csobogókkal díszített hűs belső udvarokba, mely algériai emlékeimet idézte fel bennem.
Az Alcazar kertje mellett még a sevillai Maria Lujza Park a Plaza de Amerikával, a granadai Generalife, illetve a cádizi és gibraltári botanikus kertek lettek a favoritjaim.
Córdoba után sevillai érkezésünket követően csalódottsággal töltött el a nagyváros látványa. Szállásunk viszont (Pension San Pancracio 115 euro/2 éj) a régi rész egyik szűk, de látványos kis utcácskájában volt, s mire bejártuk Sevilla óvárosát legszívesebben tovább sem mentünk volna. Míg Zoli a Sevilla FC ill. a Betis stadionját látogatta meg, majd a folyóparton lévő Torre del Oro bástyán (3 euro) ücsörgött, addig én a parkokat fényképezgettem, végül pedig a Plaza de Espagna kerámiával díszített „padjain” pihengettünk.
Egy nagy élménnyel is gazdagodtunk Sevillában: éppen a Féria de abril fesztiválját ünnepelte a város. Ebből kifolyólag – a turistákon kívül – szinte kizárólag flamenco ruhás nőkkel (a kismamáktól a nyugdíjasokig) és öltönyös férfiakkal teltek meg az utcák, kávézók, éttermek, boltok. Az utcákon és parkokban sétálgattak, illetve lovas kocsikáztak a családok, hogy végül a színpompás, különböző éttermek stílusában berendezett sátrakban lakomával és tánccal folytassák a mulatozást hajnalig. Nem győztem fényképezni a színes forgatagot.
Sevillából 17 órakor utaztunk tovább egy kényelmes T. G. Comes busszal Cadízba (12.50/fő – kb. másfél órás út). A Pension Espana-ban szálltunk meg (1 éj, 40 euro). Cadízt – melynek partját az Atlanti-óceán mossa - történelmi hírneve miatt vettük be a programba. Aki Cadízban jár feltétlenül látogasson el a városka piacára – óriási élmény, kihagyhatatlan látvány a sok tengeri hal, kagyló, rák és polip. A tenger gyümölcsei szerelmeseinek ez valóságos kánaán, ezért nekik érdemes ebédidőben érkezni.
Cadízban ettük utunk során a legfinomabb tapast a La Bodéguita nevű tapas-bárban. Ahogy egynémely szállást, úgy az éttermet sem túl könnyen találtuk meg. Nem értettük, hogy állhatunk a térképünkön előre megjelölt utcában éppen az étterem házszáma közelében és mégsem látjuk a terített asztalokat. A rejtélyt a közeli fodrászüzletből kirángatott figaro oldotta meg: mi hét órakor készültünk vacsorázni, az étterem azonban csak fél kilenckor nyitott.
Itt jegyzem meg – és ezzel valószínűleg sokak ellenszenvét vívom ki – hogy szerintem a tapas (kis kóstolók) kissé túl van misztifikálva, de legalábbis jócskán felárazva. Amikor az egész napos városnézéstől korgó magyar – főleg férfi – gyomor meglátja a kistányéron felszolgált, hajszálvékonyra szelt 3-4 sonka, hal, sajt vagy egyéb szeletkéket (tányéronként 2-3 euróért), bizony nagyot sóhajt. Mi négyféle tapast rendeltünk egy-egy pohár fehérborral – 11.20-ért, Malagában ugyanez 15 eurót kóstált. Hogy azért már mégse éhezzünk Spanyolországban, all you can eat éttermekben ebédeltünk fejenként majd’ 10 euróért – ebben viszont egy ital ára is benne volt és tényleg annyit ehettünk, amennyi csak belénk fért.
Madridban azért érdemes beülni egy Maison de Jambon-ba, mely egy tulajdonképpeni hentesbolt, ahol a fejünk felett a feketelábú sertés sonkájának tucatjai lógnak.
És amiből a legtöbbet ettük: a Salmorejo Cordobes - hideg, fűszeres paradicsomleves fokhagymával, kenyérrel, ecettel és olivaolajjal, kiváló hűsítő egy forró napon. A halak közül pedig a Lenguado en salsa verde vagyis a nyelvhal volt a legfinomabb.
Még utunk elején elhatároztuk, hogy minden városban megkóstoljuk a terület legjellemzőbb gasztronómiai különlegességét. Cadízban például a turrón de Cadízt szemeltük ki, de az édesség egyszerűen nem fért belénk.
Malagában churrozt reggeliztünk, mert mindenkitől ezt láttuk. A lángosszerű, olajban kisütött kb. 15 cm-es hosszú tekercset forró csokiba kellett mártogatni. Több mint 3 euró volt egy adag, de nagyétkű férjemnek épphogy elég volt.
Cadízból kora reggel terveztünk továbbutazni Gibraltárba, mivel azonban a busz csak délelőtt 10 óra körül indult volna, Gibraltárra pedig egy teljes napot szántunk, így inkább tovább maradtunk Cadízban (homokot gyűjtöttünk az Atlanti óceán partján, megnéztünk két erődöt és a „Dínó parkot” (ingyenes), majd követtük a kék és piros felfestést, mely az óváros főbb sétaútjait jelölte) és csak a délutáni Comes busszal (16.30-kor 13.64 euro/fő) utaztunk tovább Gibraltár felé.
Mivel a 7 km2-nyi félsziget angol gyarmat, ezért az éjszakát a hangzatos nevű, de érdektelen La Línea de la Concepcion-ban töltöttük. A hostelt úgy választottuk, hogy a lehető legköze-lebb essen a spanyol-angol határhoz (36 euró/1 éj – aznap foglalva).
Másnap reggel korán átsétáltunk a határon. Gibraltár 58 km hosszú és 13 km széles angol városka pub-okkal, fish and chips-szel, piros telefonfülkékkel és angol fonttal. (Persze eurót is elfogadnak.) Vasárnap lévén a boltok zárva voltak, így nem tértünk be a számos vámmentes italbolt egyikébe sem.
A félszigetre bevezető egyetlen utat a repülőtér kifutópályája szeli ketté. Napközben meg-tudtuk, hogy – ahogy a helyiek nevezik „Gib”-ről - csak Londonba megy járat, egyébként Ma-lagába kell utazniuk, ha repülni akarnak. Nem tudom, hányan és milyen gyakran látogatnak innen Londonba, mindenesetre hazafelé éppen lezárták az utat egy induló repülőgép miatt – nagy élmény volt ennyire közelről végigkísérni a felszállást úgy, hogy a kifutópályának a tenger vetett véget…
Másik felejthetetlen gibraltári élményünk a majmokhoz kapcsolódik, melyek szabadon élnek a város közepét elfoglaló mészkősziklán. Már kora reggel majmokba botlottunk (és csak titokban nyomhattam a kezükbe egy-egy kekszet a fotó kedvéért, mivel a majometetést a táblák tanúsága szerint szigorúan büntetik – egy járókelő rám is szólt).
Utána befizettünk az Official Rock Tours egy szervezett útjára (27 euró/fő), amit szerintem nem érdemes lespórolni, mivel sok időt lehet megtakarítani a sziklamászás kihagyásával és ha az ember összeadja a belépők árait talán még többet is kell fizetnie. Sofőrünk személyében remek idegenvezetőt fogtunk ki, rengeteget mesélt Franco határlezárása miatti nehézségekről és a helyiek életéről. A mikrobusz négy helyen állt meg: Pillars of Herkules (fantasztikus panoráma), St. Michael’s Cave (látványos cseppkőbarlang), The great siege tunnels (háborús alagútrendszer) és majometetés. Na amíg én a majommal a vállamon pózolgattam, a legnagyobb hím ráugrott a férjemre és megharapta a felkarját. Kabáton és pulcsin keresztül is megmaradt a bőrén a majom foglenyomata és vérzett is, így volt szerencsénk felkeresni a helyi tűzoltóságot egy röpke kezelésre, majd a hipermodern kórházat egy tetanusz injekció erejéig.
A délután folyamán még elbuszoztunk az Europa Point kilátóhelyig, ahol tiszta idő esetén Afrika partjait is látni lehet és itt sem hagytuk ki a botanikus kertet (ingyenes).
Este visszasétáltunk a hostelbe a csomagjainkért, majd a 19 órás Alsa busszal folytattuk utunkat Malagába (12.52/fő).
Malagában a kétcsillagos Hotel Surben szálltunk meg (147/3 éj). Malaga nem egy kis üdülőfalucska, hanem egy nagyváros a Costa del Sol-on. Viszont az „aranypartot” olyan ötcsillagos üdülőtelepek veszik körül, mint pl. Marbella. Egy lazulós, fürdőcskézős napot terveztünk ide, de az első hét 30-38 fokos hősége sajnos a tengerpartra érve nem tartott ki. Szél és hűvös lett, így a tengerbe éppen csak a lábunkat dugtuk be. Helyette ismét következett „a férjem stadiont néz én meg vásárolgatok” program (utazási irodákat felderítő körúton vettem részt), majd az Alcazár után felkapaszkodtunk a Castillo de Gibralfarro-ba (a 2 helyre 3.55 a belépő), ahonnan remek a kilátás a városra és a tengerre. Útközben ugrándozó mókusokat, repkedő papagájt és illatozó növényeket fényképezgettünk.
A város dombocskáján persze már nem lengedezett körülöttünk a parti szél, helyette tikkasztó volt a hőség, viszont a gyönyörű panoráma miatt még a nyaralást is érdemes megszakítani és feljönni ide.
Másnap reggel hétkor már a Granada felé tartó Alsa buszon ültünk, ahol a 13 eurós vitel-díjban egy kis reggeli úticsomagot is kaptunk keksszel, ásványvízzel és fülhallgatóval. (E nél-kül, visszafelé 11 euró volt a jegy.) Fontos tudni, hogy az Alhambrába a belépőt mindenkép-pen meg kell venni elővételben a La Caixa automatáiból! Ezt mi is olvastuk, de azt gondol-tam, hogy csak a nyárra vonatkozik, s amikor két nappal korábban próbáltam jegyet fog-laltatni kiderült, hogy már mind elkelt. Végigjártam Malaga szinte összes utazási irodáját, már a horror árú borkóstolós – háromfogásos ebéd programot is elfogadtam volna fejenként 200 euróért, de jegyet így sem tudtam szerezni. Mindenesetre elutaztunk Granadába, s a több mint két órás út után még két órát álltunk sorba a belépőért. A palotába viszont csak este hétre lett volna jegy és sajnos a buszunk hatkor indult vissza. Így csak a kertet néztük meg (7 euró/fő), majd az óvárost a bazársorral és a katedrálist.
Malagából repülővel utaztunk Barcelona El Prati repterére (95 euró volt a két jegy, Ryanair-rel) reggel 08.20-kor szállt fel a gép és kb. 11-re érkeztünk meg a Placa d’Espana-ra. A repülőtérről a városba való bejutáshoz a 46-os buszt választottuk, mert az fejenként csak két euróba került. Szállásunkat (Pension de la Goya 166/3 éj) nem nagyon ajánlgatnám (kissé szétesőben volt), viszont ismét jó helyen, közel a Las Ramblas-hoz.
Barcelonáról már sokan, sokfélét írtak, így csak a saját kedvenceimet sorolom:
Sagrada Familia (14.80 – jegyet ismét elővételben kell megvenni, így nem kell sorban állni). Güell park (nem kis caplató fölfelé, de szerencsére a spanyolok több mozgólépcsőt is beiktattak a megfáradt turisták kedvéért). Casa Batllo (20/fő – nekem ez tetszett jobban be-lülről a Gaudi-házak közül, pedig a Casa Milához sokkal hosszabb sor állt. Jegyet ismét elővételben érdemes megvenni, szintén kihagyhatjuk a sorban állást. Plasa d’Espana (este a szökőkutakat kivilágítják és a víz zenére „táncol”). Ingyenes volt az Olimpiai Park és Olim-piai Stadion valamint az Uszoda (Egér három, Darnyi két aranyat nyert itt) és Camp Nou (23/fő), Mercat de la Boqueria piac (óriási gyümölcslé és tenger gyümölcsei választékkal). Las Ramblas (pantomimesekkel) Port Vell-ig (tengerpart). Katedrális (17 óra után ingyenes), kerengőjében pálmák és libák. Téléféric a Montjuic hegyen lévő erődbe (10.30 oda-vissza).
És ami kimaradt, de sajnáljuk: Palau de la Musica, melyet az Unesco a világörökség részének nyilvánított.

És végül az elszámolás: legtöbbet az utazásra költöttünk: 720 eurót (ebben 3 repülőjegy és több kényelmes és gyors Renfe vonat ára is benne van, mivel úgy gondoltuk, hogy kevesebb az időnk, mint a pénzünk). A szállások 654 euróba kerültek (itt próbáltunk spórolni), a belépők pedig 310-be (itt viszont nem). Étkezésre végül 300 eurót adtunk ki (a tavaszi vitaminhiány leküzdése érdekében minden nap 100%-os gyümölcsleveket ittunk időnként borral és Sangriával megspékelve). Szinte minden nap étteremben ettünk – tapasbár ill. all you can eat – mert nem volt sokkal drágább, mintha supermarketből étkeztünk volna.
A végösszeg tehát 2000 euró vagyis 600 000 Ft lett kettőnknek a 16 napra.
Értékeld az élménybeszámolót!
10 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina