Magyarország, Hosszúpereszteg, Szajki tavak, SzG3

Magyarország Hosszúpereszteg

Ott-tartózkodás ideje: 2007. máj. 30.  (1 nap)

0 hozzászólás I 4 180 látogató olvasta. Rögzítve: 2014. márc. 24. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar szalay3 Beszámolója

Cimkék: Hosszúpereszteg  Magyarország  Szajki tavak 

Itt viszonylag régen voltam, de miután megtaláltam néhány fényképet, úgy döntöttem, azért felteszem.
A 8-as útról kell Dél felé lekanyarodni Hosszúperesztegnél, a tábla szerint 4 km a távolság, ami igaz is lehet. Nagyon nyugodt hely, mivel elsősorban horgászparadicsom. Az Erdődy grófok a fák között csörgedező patakot több helyen felduzzasztották és így jött létre ez a 11 tóból álló tórendszer. Ebből a 6. tó szolgál a fürdőzés részre, a több, mint írtam, horgásztó. Amikor Mi itt voltunk a Jeli arborétumból jöttünk át ide, viszonylag hideg volt a vize, senki nem fürdött benne. Meg semmi nem volt nyitva. Olvasgatva az internetet, azt lehet mondani 1-2 fokkal melegebb mint az aznapi Balaton. Sajnos az alja eléggé iszapos, a fürdőzők felkeverik. Valahogy olyan túl nagy lelkesedéssel nem írtak róla. Ugyanez vonatkozott a vendéglátásra is. Viszont kiemelték az olcsóságát (parkolás, vendéglő, stb.). Lehet, hogy a kettő együtt jár. Időközben létesült egy kalandpark is itt, azt még nem láttam.
szalay3 kapcsolódó élménybeszámolói:
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina 
Kedves Látogatónk!

Az ongo.hu oldal jelen formájában már nem frissül, ezért az oldalon megjelenő információk elavultak lehetnek.
Jelenleg azon dolgozunk a háttérben, hogy megújult formában és új funkciókkal ismét a felhasználók rendelkezésére álljon az ongo.hu.
Hamarosan jelentkezünk!

Az ongo.hu csapata
ongo