Magyarország, Mór, SzG3

Magyarország Mór

Ott-tartózkodás ideje: 2014. aug. 18.  (1 nap)

0 hozzászólás I 897 látogató olvasta. Rögzítve: 2014. aug. 26. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar szalay3 Beszámolója

Cimkék: magyarország  mór  park 

Sajnos a Lamberg kastély megtekintése után már nem sok időm maradt Mór egyéb nevezetességeinek megtekintésére, de a Szent István téri park és környéke igen megtetszett (meg úgyis itt kellett átmennem a kocsihoz). A legjobb az egészben az az, hogy nem is akarják titkolni, hogy ez egy mesterséges környezet, éppen ezért egészen jól sikerült a park kialakítása. Miután patak nem folyik át a parkon, ezért (legalább is én erre következtettem) úgy alakították ki a vizes dolgokat, hogy recirkuláltatják a vizet. A legszebb a forrás megoldása, egyszerűen egy kútgyűrűből ömlik a víz, nem próbáltak meg egy látszólag természetes forrást kialakítani. Maga a folyásmeder is mestersége, majd néhány kanyar után bele folyik egy kis tóba, ami egy kis szigetet vesz körül. Itt aranyhalak vannak, a szigeten pedig egy szerelmesek lakatfala található. A másik vízforrás a természetes esőkből eredő víz, ezt egy másik rendszer vezeti a tóba, ez most értelemszerűen száraz volt. Nagyon szépek a hidak.
A park körül csoportosulnak Mór egyéb látnivalói: a Láncos kastély (most Polgármesteri hivatal, a Szent Kereszt templom, stb.)
Azt kell mondanom, hogy Mór egy nagyon kellemes benyomást tett rám. Ide nem messze van Csókakő várromja, valószínűleg e miatt talán ősszel visszatérek ide és megtekintem a most kimaradt dolgokat is.
szalay3 kapcsolódó élménybeszámolói:
További kapcsolódó élménybeszámolók:
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Az itthon.blog.hu ajánlásával
somló Somlói borvarázs
 ?A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebb egy pohár bor mellett.? ?...
mór Borozzunk Móron!
Ha MÓR, akkor BOR! Ha október, akkor Móri Bornapok! Nem is lehet ez másképp, mint sok éve már. Az...

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina