Németország, Wörth an der Donau, a kastély, SzG3

Németország Wörth an der Donau

Ott-tartózkodás ideje: 2015. márc. 26.  (1 nap)

0 hozzászólás I 951 látogató olvasta. Rögzítve: 2015. ápr. 22. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar szalay3 Beszámolója

Cimkék: kastély  Németország  Wörth an der Donau 

Goslarból hazafelé jövet volt annyi időm, hogy ahogy esik úgy puffan alapon néhány helyet megnézzek. Miután az autópályáról is több kastély is jól látszott, így ez a hely is ilyen véletlen alapon került be abba a körbe, amit meg tudtam nézni.
Igen látványos hely, egy domb tetőn található, már messziről látszik. Az első említés 1264-ből való, tehát elég régi. Viszonylag korán a régensburgi püspökség tulajdonába került. 1522-ben reneszánsz jellegű átalakítást végeztek a kastélyon. 1616-ban Albert püspök megépíttette az északi szárnyat valamint a várkápolnát. A harmincéves háborút szinte sérülés nélkül megúszta a kastély. 1803-ban az új Régensburgi Fejedelemséghez került. 1810-ben a Bajor királyság része lett (tisztára, mint Kárpátalja, ott is 6 országban éltek az ottaniak, anélkül, hogy egy lépést is tettek volna). Ez után a Thurn und Taxis család birtokába került a kastély. A II. VH alatt munkatábor is volt itt. 1978-ban a Thurn und Taxis család eladta a kastélyt Regensburgnak. Ettől fogva idősek otthona található benne.
A kastély meglátogatható (legalább is kívülről). Két kaputornyon kell keresztül menni, ekkor jutunk el a belső udvarra. Igen látványos, szép kastély, látszik, hogy gondosan kezelik. Ha visszamegyünk az első kapuhoz és ott (kifelé menet) balra elkanyarodunk, akkor kívülről is megnézhetjük a várat. Ha a másik oldalon visszaértünk a kaputoronyig, akkor a híd alatt találjuk magunkat, innen nem lehet visszamenni az udvarra. Erre is van megoldás, egy kicsit visszafelé haladunk a várárokban, majd jobbra, az udvar magasságában találunk egy kis ajtót, ott egy nagyon szűk lépcsőn feljuthatunk az udvarra és nem kell visszafelé is megkerülni a várat. Ha kocsival jövünk, majdnem a várig fel tudunk menni, de szerintem érdemesebb egy kicsit korábban letenni, egy kis séta nem árt.
szalay3 kapcsolódó élménybeszámolói:
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina