Németország, Kassel, a belváros, SzG3

szalay3 Beszámolója

Cimkék: belváros  documenta  fridericianum  friedrichsplatz  grimm  kassel  németország  neue galerie  ottoneum 

Magáról Kasselről, annak belvárosáról még nem szóltam, aminek persze meg van a maga oka, ugyanis Kassel nem egy szép város. Aminek szintén meg van az oka: a II. VH-ban ugyanúgy porrá bombázták, mint Drezdát, csak erről olyan sok szó nem esett korábban (talán mert Drezda a keleti tömbhöz tartozott, Kassel pedig a nyugatihoz).
Itt most egy kis kitérőt teszek, némi történelmi tényfeltárás céljából (nem a németek védelméből!). Ha valaki utána olvas a szakirodalomnak, kiderül, hogy a (terror) szőnyegbombázásokat nem ők kezdték. Ennek persze elsősorban gazdasági okai voltak és nem humanitárius okokra vezethető vissza ez a magatartás, egyszerűen nem volt annyi bombázójuk és hadi anyaguk, hogy az igen költséges szőnyegbombázás beleférjen a repertoárjukba. A Luftwaffe egyik szabálya ez volt: „Azok a sűrűn lakott területeken lévő célpontok és objektumok közvetlen közelében lévő célok, célpontok, amelyek ellen tilos a légi támadás, csak célzott bombavetéssel támadhatók.” Ez persze nem akadályozta őket, hogy ezt a lehetőséget időnként ne vegyék számításba: Varsó, London, Coventry. Az angoloknál Stanley Baldwin brit miniszterelnök már 1932-ben ezt mondta az alsóházban: „Az egyetlen védekezés a támadás, és ez azt jelenti, hogy több nőt és gyereket kell gyorsabban megölni, mint az ellenség, hogy megmentsük magunkat.” Az angolok eleinte természetesen csak ipari létesítményeket akartak bombázni, de az elégtelen technikai feltételek miatt a célok környékei is igen sok találatot kaptak, ami a németekben azt az érzetet keltette, hogy terror szőnyegbombázásról van szó. A második világháború teljes tartama alatt a brit hadvezetés a háborús siker zálogát a megfélemlítésben és demoralizálásban látta. Jellegzetes különbség látszik a ledobott bombák típusa alapján is. A német bombázóknál alig 7,7% volt a gyújtóbombák aránya, és ezt főleg célmegjelölésre használták. A RAF bombázói 60% fölött használtak gyújtóbombát, hogy a polgári célpontokat felgyújtsák. A bombaháború kezdetéről pedig James Molony Spaight, aki 1940-ben a Légügyi Minisztérium államtitkára volt ezt nyilatkozta: „Az előtt kezdtünk el célpontokat bombázni a német szárazföldön, mielőtt a németek elkezdtek volna célpontokat bombázni a brit szárazföldön.” Na erről ennyit.
A lényeg az, hogy a bombázások hatására Kassel gyakorlatilag porrá égett, erre kitűnő alapot adtak a belváros zömét képező favázas házak is. A II. VH után a város újjáépítése lehetővé tette, hogy Kassel az egyik legjobban közlekedhető és a legzöldebb város legyen. A fentiekből következik, hogy a jelenleg a belvárosban található történelmi emlékek is újjáépítettek. A témában elolvasandó remekmű: Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd.
Maga a belváros viszonylag kicsi, igazából egy hosszabb gyalogos utcára és annak közvetlen környezetére korlátozódik. Itt két tér található: a Königsplatz ill. a Friedrichsplatz. Az előbbi akár Tatabányán is található lenne (elnézést a tatabányaiaktól), az utóbbi már ténylegesen egy tér hatását kelti. Itt található a Fridericianum, ami kastély kinézete ellenére eleve múzeumnak épült. Ettől nem messze van az Ottoneum, ahol jelenleg a természettudományi múzeum működik. A területen természetesen több templom is található, ezek zöme kifejezetten csúnya (ezeket nem is fényképeztem le). Ahogy haladunk a Fulda folyó felé, elénk bukkan a Grimm testvérek múzeuma. Róluk annyit érdemes most leírni, hogy tevékenységük jó része Kasselhez kapcsolódik. A folyó melletti parkok felett található a documenta halle (így, kisbetűvel), itt rendezik meg 5 évente a modern művészetek seregszemléjét (elsődleges céljuk az volt, hogy a Hitlerék által elfajzottnak nevezett művészeteket visszahozzák a köztudatba). Kassen nem hivatalos neve: Kassel, a documenta város. A belváros része még a Városháza, igen rosszul fényképezhető, mivel a homlokzata ÉNY irányú. Egyébként itt van az egyik vége a sétáló utcának.
Nagyjából ennyi. Az igazi látnivalók ettől kijjebb találhatóak, de ezekre sorban rátérek.
(a szőnyegbombázásról a forrás: Wikipedia)