SORRENTÓI EMLÉK

Olaszország Nápoly Sorrento Capri Agerola

Ott-tartózkodás ideje: 2016. szept. 22.  - 2016. szept. 27. (5 nap)

0 hozzászólás I 1 421 látogató olvasta. Rögzítve: 2016. okt. 01. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar Lilla79 Beszámolója
Előrebocsátom: ez nem lesz egy informatív beszámoló, mivel rengeteg információ lelhető fel a neten akár magyarul is, cserébe viszont erősen szubjektív lesz, ezért kéretik csak halkan lehülyézni, ha valamire azt találnám írni: csalódás volt, mert mindent az előzetes elképzeléseimhez és az eddigi tapasztalataimhoz mérten ítéltem meg pozitívan vagy negatívan. Sőt, tulajdonképpen az alaptézisem: MINDEN SZÉP volt – ehhez képest egyes helyek jobban betaláltak, mások kevésbé.

A POZITÍVAK:

1./ Pompeii
Nem tudom felidézni, mikor hallottam Pompeii-ről először és miért keltette fel az érdeklődésem, de mióta az eszemet tudom, „rajta van a listán”. Ennek ellenére nem vártam tőle felemelő élményt (ez így elég ellentmondásosnak tűnik, de akkor is így van), mikor azt olvastam, hogy kell rá legalább egy teljes nap, nem nagyon akartam elhinni, vagy legalábbis úgy voltam vele: aszalt növényzet és ókori kövek közötti botorkálásból nekem bőven elég lesz egy fél nap. Még meg is beszéltük, hogy valószínűleg ez annak nagy élmény, akinek az enyémnél jobb képzelőereje van. Ilyen előzmények alapján mi egy Vezúv-kirándulás után vágtunk neki (ráadásul úgy, hogy a Vezúv buszra odafelé és visszafelé is vártunk egy-egy órát, hiába, a menetrend, ugyanúgy mint a KRESZ, Olaszországban csak egy javaslat, nem kötelező).

Ehhez képest Pompeii rám zúdult és maga alá temetett, mint a várost a Vezúv. Egészen hihetetlen. Csak ott, az ókori város utcáin járva fogtam fel, hogy ez itt nem egy fellegvár vagy egy erőd, hanem EGY TELJES ÓKORI VÁROS, méghozzá abból se akármilyen: amfiteátruma, sporttelepe, nagy színháza, kis színháza, gladiátorarénája is volt az elképesztő méretű forum - ján kívül, a templomokról és villákról nem is beszélve. És micsoda villák! És mennyire épségben maradtak – már ahhoz képest, hogy eltemette a Vezúv, és eltelt 2000 év! Igen, a lakóit sajnos valóban elpusztította - de az utókornak csak betemette és megőrizte az ókori világot, lehetővé téve, hogy a saját szemünkkel láthassuk a 2000 évvel ezelőtt élt emberek életének díszleteit.

Ami az elpusztított lakosságot illeti: igen, láttam a holttesteket, és különösen az egész pici gyerekeké elég megrázó volt, de annyival több Pompeii, hogy egyáltalán nem ez maradt meg az élmények közül. A város jött közel hozzám, az élő város, nem a halottak.

Pompeiinek amúgy az a mázlija, hogy maga a természeti környezet is szép, körülötte a hegyek, a növényzet, a fák, a műemléki területen belül is művelt szőlőskertek, veteményesek, citromfák – egyáltalán nem az a kiégett táj, amire számítottam, ami sok görög ókori műemléket számomra élvezhetetlenné tesz.

(Megjegyzem, végül elég szépen bejártuk, ahhoz képest, hogy nem volt teljes napunk rá, úgyhogy most sem tudom, kell-e rá sokkal több idő, mert nem csak a lábat teszi próbára, de az agy és a szem befogadóképességét is.)

2./ Nápoly

Nápolyt eredetileg meg sem akartuk nézni. Később a többi úticélunkon tapasztaltak alapján meggondoltuk magunkat, és a sok hasonló látnivaló közül kiselejteztünk egyet és beiktattuk a helyére Nápolyt. Nem bántuk meg.

Pompeii-től alapvetően jót vártam, és még jobbat kaptam – Nápolytól rosszat vártam, és nagyon jót kaptam. Nem biztos, hogy a „szép” az a szó, amit keresek, hogy leírjam – inkább Ursula, a házigazdánk mondta jól, „they are nuts”, meg vannak őrülve. És tényleg.

Az első, ami a Piazza Garibaldin fogadott, egy igazi mediterrán közlekedési káosz: mindenki megy mindenfelé és dudál, hogy ezt másokkal is tudassa. Igyekeztem hamar felvenni a nápolyi ritmust, miszerint a piros lámpa maximum figyelmeztetés, semmiképp nem tilalom, és kábé 20 másik gyalogossal együtt bevetettük magunkat az autók közé. És a módszer működött! Egyetlen apró megtorpanás történt csak, az úttest felénél elkapott egy pasas, és olaszul nyomta a szöveget, amiből csak annyit értettem, hogy „rosso, rosso”, egy pillanatig el is szégyelltem magam, hogy félreértettem valamit és most hülye túristának tűnök, aki amint átlépi az országhatárát, azt se tudja, hogy a piroson nem szabad átmenni – ám a következő pillanatban – még mindig piros lámpánál! – ugyanúgy megindultak a gyalogosok, köztük az én önkéntes rendőröm is... mondjuk ő is röhögött.

Nápolyi kultúrprogramunkat egy KIKO felkeresésével, majd „a” pizza beszerzésével kezdtük, azaz irány a L’Antica Pizzeria Da Michele. Ahol Julia Roberts is evett az Eat pray love-ban. Szerencsére egyáltalán nem képzeltem valami agyondizájnolt helynek – hát nem is az. Kábé a hetvenes évekből ránk maradt, kórházfeeling csempe, olcsó székek és asztalok, viszont igazi kemencében sütik az összesen kétféle pizzát, ami mindössze 4 euró és hibátlan. Az élmény tökéletes volt, főképp hogy hosszú órákig tartó sorbanállásra készültünk, és ez elmaradt.

A kultúrprogram következő állomása egy metrómegálló megtekintése volt. (Tehát eddig: kencebolt, pizza, metró.) Aki még nem látta, üsse be a gugliba, hogy „metro napoli art stations”, és csodát fog látni. Idő hiányában mi csak a Toledót néztünk meg, hát nem egy Széll Kálmán tér, azt biztos.

Tulajdonképpen ezt követte a tényleges túrista üzemmód, ami során a Galleria Umberto, ami egy passzázs, illetve a Santa Chiara kolostor majolikával díszített kerengője nevezhető leginkább szépnek, viszont a többi látvány, például a Via San Gregorio Armeno, vagyis a jászolkészítők utcája, egy-egy ház belső udvara, vagy tipikus nápolyi utcarészletek nagyon érdekesek. A „királyi Nápoly” negyed hatalmas tere nem olyasmi, ami máshol ne lenne, idő hiányában viszont a város tetejére biggyesztett Fort St. Elmo-ra nem jutottunk fel, és a Lungomarén se sétáltunk, de mivel a többi élmény simán elvitte a pálmát, nem maradt bennem hiányérzet. Főleg hogy búcsúzásképpen csak lecsúszott még egy pizza...

Egyébként amikor megérkeztünk Nápolyba, az volt a benyomásom, ez azért város-szerűbb hely, mint Athén (ott kicsit sokkolt, hogy a Thissio megállónál még nem ismertük fel, hogy ez már gyakorlatilag a belváros), a nap végére már nem voltam biztos benne, hogy Nápoly a barátságosabb.

3./ Ravello
Ravello csak azért nem pozitív csalódás, mert azt kaptuk, amit vártunk (leszámítva, hogy a Villa Rufolo Belvedere kertjének ágyásai - azaz a főattrakció - természetesen most voltak föltúrva...) Küzdelmesnek küzdelmes, mert másfél óra szerpentinen buszozás után Amalfiból újabb fél óra szerpentinen buszozás következett, de cserébe belépve a városkapun olyan szép főtér fogad, ami mindent megér. A terepviszonyok miatt olyan, mintha nem a város főtere, hanem a város hatalmas terasza lenne. Ravellóban két villa kertje a látnivaló, az egyik rögtön a főtérről nyílik, a másik kis sétát igényel, de nem vészes sem a távolság, sem a terep, ellenben nagyon szép. Ravellóval csak az a baj, hogy egy órát vártunk a buszra, ami helyett mondjuk meg lehetett volna ebédelni a szuper főtéren, vagy sétálni kicsit – annál is inkább, ami később Amalfiban fogadott...

A NEGATÍVAK

1./ Amalfi
... mert Amalfiban nincs semmi. Számomra. Jó, van egy szép dómja, de ezen kívül lényegében egy sétálóutca, és kész. Ráadásul nem mondom, hogy sétálóutca kategóriában nem láttam még jobbat, hogy messze ne menjek, Sorrento főutcáját például. (Itt visszautalnék az írásom kezdetére, miszerint szubjektív élménybeszámolót írok, nem kinyilatkoztatok.) Így utólag persze gyanúsnak kellett volna lenni, hogy sehol sem magát Amalfit vagy Positanót írják látnivalónak (sőt, Amalfi látnivalójának Ravellót írják), hanem az AMALFI PARTVONALAT. Mi ugye busszal mentünk, és nem is a legjobb helyen ültünk, úgyhogy részemről annyit láttam, hogy valószínűleg autóval érdemes végigmenni és feltehetően akkor valóban szép fotókat lehet csinálni a praktikusan elhelyezett kilátópontokról, de számomra akkor is kérdés, hogy hova parkolnak, ha mondjuk Positanóban meg akarnak ebédelni és Amalfiban inni valamit? Mert olyan marha sok helyet erre nem láttam... azt viszont igen, hogy némelyek leteszik egy-egy sziklafal oldalába a járgányt, olyan helyekre is, ahol amúgy is nehezen fér el egymás mellett két szembejövő busz például. Megjegyzem, ép autót nem is nagyon láttunk utunk során...

Na ezért – meg a visszafelé két órás buszút miatt - döntöttünk úgy, hogy Positano helyett Nápolyba megyünk.

2./ Capri
Capri volt az utolsó mentsváram, mert mind Sorrentótól, mind Amalfitól olyan látványt vártam, amitől majd elakad a lélegzetem, mint amikor megérkeztünk Cinque Terrére, de nem, ez az érzés Caprin sem jött el. Azon kívül, hogy RENGETEGEN vannak, és túlárazott minden, és tele van exkluzív (=rohadt drága) üzletekkel, semmit nem tud, amit mondjuk Naxos ne tudna, tizedennyi emberrel és jóval olcsóbban. És jó strandokkal. És szép falvakkal. És kedves emberekkel. És jó kajákkal. És... és... és...

3./ Ételek
Nem véletlenül a pizza hazája, mert tésztából nem ettem jót, sem turistás helyen, sem kevésbé turistás helyen. Pedig úgy vágytam egy jó tésztára parmezánnal! Itt sehol nem adtak parmezánt a tésztára, sem ők nem szórtak rá, sem nem hoztak ki rászórnivalót. A pizzák viszont – a 16 eurós Caprin fogyasztott pizzát leszámítva – szerintem jók voltak, ráadásul a jó pizzák egyben olcsók is...

ÁTLAGOS KATEGÓRIA:

Maga Sorrento – ugyan ő is inkább csak messziről mutat jól, a sétálóutcája sokkal szebb és hangulatosabb, mint Amalfié.

A Vezúv: nem vártam tőle sokat, csak olyasmit, mint az Etna, ami annak ellenére kalandosabbnak tűnt, hogy a sok kráter közül nem a tetejére mentünk fel, hanem kábé a legalacsonyabbikra. Mindenesetre több vulkánra asszem nem vagyok kíváncsi.

AMI MÉG JÓ VOLT:

Metában, ahol laktunk, vasárnap este nyugdíjas korú párok táncoltak egy terecskén. Ez nagyon hangulatos volt.
Nagyon jó volt a Circumvesuviana, mint közlekedési eszköz. Ugyan külsőre egy lepukkant metróhoz hasonlít, de pontos és gyors, ellentétben a buszokkal, amik véletlenül sem a menetrend szerint jönnek. És az még a kisebbik baj lenne, ha - mondjuk - késne 20 percet, de többnyire inkább elmegy 10 perccel korábban, lekésed, és a KÖVETKEZŐ késik 20 percet.

ÖSSZESSÉGÉBEN azért ebben a nettó 4, utazással együtt 6 napban a csalódások ellenére is borzasztó változatos élményekben volt részünk, úgyhogy semmiképpen nem hagynék ki utólag sem semmit. De egyértelműen Pompeii az, ahova vissza is mennék, és ha már ott vagyok, Nápolyban ütném el a maradék időt...
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Magyar  Română  Slovenčina