Cordoba, Spanyolország ékköve

Spanyolország Cordoba

Ott-tartózkodás ideje: 2015. máj. 24.  - 2015. máj. 24. (1 nap)

0 hozzászólás I 880 látogató olvasta. Rögzítve: 2017. feb. 03. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar Mikeve Beszámolója

Cimkék: alcazar  andalúzia  cordoba  mezquita  sangria  tenger 

Reggel csak be kellett csapni az ajtót és távozni, de előtte még reggelizni mentünk. A szállás reggelivel lett foglalva, de az apartmanban nem szolgáltak fel semmit, hanem a szomszéd utcai bárba kellett menni és mondani, hogy honnan jöttünk. Vasárnap lévén alig 1-2 ember lézengett az utcán, csendes volt minden, de a látszat csal, mert mihelyst benyitottunk a bárba, olyan élet volt bent, hogy el sem hittük. Helyiek jöttek reggeliért, kávéztak, ették a churros-t és persze beszélgettek egymással. Jó pár kerékpáros is tartott itt kávészünetet. Mi is követtük a spanyol étrendet, churros-t és paradicsomos kenyeret ettünk. A churros hasonlít egy kicsit a lángoshoz, csak nem lepényszerű, hanem olyan, mintha darálós kekszformából nyomták volna ki. Szokták mártogatni csokoládéba is, én most natúr ettem. Reggeli után Cordoba felé vettük az irányt. Jó minőségű autóúton haladtunk, a sávelválasztó végig hatalmas leander sövény volt. Ahogy haladtunk lefelé, úgy változott a táj. Cordoba egyik bevásárlóközpontjának parkolójába álltunk meg, onnan kezdtük meg a város felfedezését. Valamilyen ünnep lehetett vagy csak egyszerűen vasárnap, nem tudjuk, de rengetegen öltöztek népviseletbe és jöttek egy nagy térre, ahol egy hatalmas boltíves építmény volt, szökőkúttal, körös-körül hosszú sátorokkal, vidámparkos játékokkal. Rengeteg szépséget fotóztam, csodaszépek a gyerekek ebben a színes ruhákban. A várost a Guadalquivir folyó szeli ketté, illetve kanyarog a városon keresztül. Ahhoz képest, hogy Spanyolország második leghosszabb folyója, nem egy széles folyam. Átérve a hídon az óváros kapujánál találtuk magunkat. Rögtön nem zúdultunk be a Mezquita-ba, ami szinte pár lépésre volt csak, hanem csak a narancsos udvarba kukkantottunk be, egy kis ízelítőre. Inkább először felvettük az itteni életérzést, sétáltunk a szűk, sikátoros, de annál népesebb utcácskákba, melyek tele vannak virágokkal. Találtunk több patio-t is, ami tulajdonképpen virágos udvart jelent és minden évben rendeznek „versenyt” hogy azon évben melyik a legszebb. Annyira csodaszép ez a város a régi, fehérre meszelt épületeivel, a virágokkal, a hagyományokkal, hogy nem is tudok szavakat találni rá. Egy gyors felfrissülés gyanánt ettünk is „helyi” csemegét, aminek sajnos a nevét nem tudom, csak azt, hogy valami krumpli lepény féle volt, mellé pohárba adtak paradicsomos mártogatóst, hozzá egy jó pofa jéghideg sört. Még az sem érdekelt, hogy az utcán egy betonkövön ettük meg, annyira jól esett! A céltalan sétálgatás után azért mégiscsak megcéloztuk először az Alcazart, melynek kertjét csodaszép, számtalan csobogó, tavacska, formára nyírt bokor és fa és színes virágköltemény alkotja. Jól esett a nyüzsgő óváros után itt a hűvös, fák adta árnyékba megpihenni egy kicsit. Na de most már jöhetett a Mezquita. Még mielőtt beléptünk a csodavilágba, először a narancsos udvaron kellett átsétáltunk, ahol hatalmas ciprusok és narancsfák meredtek az ég felé, középen egy hatalmas szökőkúttal. Végre beléphettünk a csodavilágba! Kívülről nem egy szép épület, na de belülről! Csak ámultunk és bámultunk a hatalmas belső térben a boltívek felett még egy sor boltív kapott helyet, így nem kevesebb, mint 850 boltívet tudtunk volna megszámolni (ha nagyon akartuk volna és lett volna rá 1 hetünk :-) ) fehér-sárga-vörös színekben. Miután magunkhoz tértünk a Nagymecsetben történt látogatásunk után, lassan el kellett hagynunk Cordobát, mert a szállásunk több, mint 250 kilométerre volt még. Egy utolsó séta, a várost most a nem a régi hídon hagytuk magunk mögött, hanem körbe mentünk. Kiváló autóúton, telis-teli a közepén leander bokrokkal autóztunk Costa de Mijas felé. A GPS tökéletes pontossággal az apartmanunkhoz vezetett, mely a parttól kb.500 méterre lehetett. Vasárnap nem volt portaszolgálat, hanem előzetesen megírták, hogy a bejárat mellett található postaládába egy borítékba hagyják a kulcsokat, másnap aztán jelentkezzünk, hogy megejtsük a rendes bejelentkezést. A boríték pedig tényleg ott volt. Egy hatalmas, zárt területen, lépcsőzetesen elhelyezkedő házak egyikében volt az apartmanunk, melynek terasza a kertben lévő medencére és kertre nézett, távolban pedig a tenger is látható volt. Úgy gondolom a választás hibátlan volt, a szállást egy külön beszámolóban be is mutatom. Még aznap megtámadtuk a tengert, nem lehetett csak úgy nyugovóra térni, hogy ne menjünk le a partra legalább megnézni és belélegezni a sós tengeri levegőt. Na meg a pocakunk is húzott valami vendéglátóegység felé, amit a parton meg is találtunk, természetesen halas finomságokkal. A tengerpart javarészt homokos volt, de voltak kavicsos, köves részek is. Végig a parton fapallós sétány, nem is tudom meddig, mert egyik este elsétáltunk vagy 3-4 kilométert és még mindig nem volt vége. Azért annyira nem volt még meleg a víz, de már kezdett a nyárra előkészülni. Egy finom vacsora, egy kis séta, lábáztatással a parton, utána visszaballagtunk apartmanunkba, egy pohár sangriával a kezünkbe még a teraszon ücsörögtünk és hálásak voltunk, hogy itt lehetünk ezen a csodálatos helyen.
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Magyar  Română  Slovenčina