Neretva-völgyén (Bosznia)

Bosznia-Hercegovina

Ott-tartózkodás ideje: 2014. júl. 01.  - 2014. júl. 15. (14 nap)

0 hozzászólás I 420 látogató olvasta. Rögzítve: 2017. márc. 20. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar cobranco Beszámolója

Cimkék: adria  balkán  balkán himalája  banja luka  biciklitúra  bosznia hercegovina  bringatúra  Busko jezero  cobranco  dalmácia  dalmát tengerpart  foto  Gubavica vízesés  horvát tengerpart  horvátország  jablanica  jajce  kerékpár  kerékpártúra  metkovic  mostar  neretva  neum  Pliva-tó  prenj  prozor  sport  tengerpart  túra  útifilm  videó  vrbas-kanyon 

Biciklivel a Neretva-kanyonban /egyedi kommentárral/
Látványos "roadmovie" a lenyügőző Bosznián át,nemcsak kerékpárosoknak!



Biciklivel a Neretva-kanyonban /egyedi kommentárral/
Látványos "roadmovie" a lenyügőző Bosznián át,nemcsak kerékpárosoknak!

Útvonal:
Neum-Klek-Opuzen-Metkovic-Capljina-Pocitelj-Mostar-Jablanica-Jablanicko Jezero-Rama völgye-Prozor

Túrabeszámoló:

Megint eltelt egy éjszaka,szép jó reggelt mindenkinek, a mienk az , hiszen még mindenki emlékezhet, aki olvasta az előzményeket, hogy bringatúrán vagyunk . Jelen pillanatban Neunmban,és innen indulunk a Horvát határ irányába.
Lassan már követhetetlen lesz a sok határváltás , mert hol kilépünk az egyik országból, hol pedig be egy másikba,vagy fordítva , a pénzek is keverednek, sokszor már azt sem tudjuk, hogy éppen mivel kell fizetni a bolti vásárlásnál. Elérjük a határt, nem igazán foglalkoznak velünk / még pecsét sem került az útlevélbe/ , a távolból a tenger felől baljós felhők tornyosulnak, a szél is erősen fúj,az egyetlen pozitivum,hogy meleg van,de milyen meleg,az a jó fülledt, kovászos uborka erjesztő,izzadunk is mint a ló. Ugy látszik sírósan búcsúztat minket a tenger. Egy magaslati ponton kevés kis reggelizés és indulás tovább,illetve indulásnak nem nevezném, próbálunk az eső elől menekülni, kevés sikerrel . Zord sziklás tájon vezet az út,le-fel.Nem rossz a környék,igaz mi inkább az eget kémleljük.Egy újabb magaslat és fantasztikus kép tárul elénk a Neretva delta, nagyon látványos szinte dél-kelet ázsiai a „feeling”. Amerre a szem ellát mandarin ültetvények.Erős szélben gurulunk egy jót,illetve inkább rosszat,mivel a szél nyomása miatt tekernünk kell …lefelé is!,nincs is ettől jobb. Majd hirtelen elérjük a folyót, a Neretvát,vagy valamelyik ágát,mindegy,itt észak felé fordulunk Mosztár felé. Cobranco a videón bőséges információval kommentálja az eseményeket, tehát továbbra is ajánlom mindenkinek a film megtenkintését. A Neretva bal partján haladunk,jönnek sorba a horvát városok,Opuzen,Metkovics,igazság szerint annyira nem dob fel a környék,és ezt nem különösebben javítja a „hol esik-hol nem” idő.

Metkovics után jön a bosnyák határ,ki tudja már hanyadszor,itt most van változás,óriási kocsisor,gondoltuk előre sunnyogunk,az autósok nem különösebben problémáztak,sőt volt aki buzditott is,menjünk nyugodtan,Cobranco meg is jegyezte: „Ezek tudnak valamit…”,és tényleg,utólag kiderült,a több kilóméteres autósor itt mindennapos.A határon a változatosság kedvéért volt ellenőrzés,kicsit túlbuzgónak is tüntek,miután Cobrancotól kérték az autó papirjait is,azon kívül,hogy egy jót röhögtünk semmi gond nem volt.Belőttük az északi irányt,igaz nem volt nehéz,mivel itt volt a Neretva,no meg az út is.Semmi különös,jellegtelennek tünő rész következett,látnivaló nem sok,amúgy is legoglalt minket az esővel való küzdelem. Kisvártatva Poriteljbe érünk, a első, illetve, ha folyásirányba nézzük az utolsó Neretva-szorosban található település, a magasban fellegvár,őrzi a területet. Maga a település a török időkre emlékeztet,egy komplett erődrendszer,illetve inkább már csak a romjai.

Cobranco felderíti a helyet és a várat. Majd egy útmenti vendéglőben ebédelünk, egy igazi bosnyák specialitást: a bureket, nagyon finom étel.Cobranco tart is róla egy gasztronómiai eligazitást a filmben. Ezután már jelentősen változik a táj,alagút, alagutat ér,a forgalom jelentős. Lassan közeledünk Mostar-ba,a város még mindig hordozza a háború nyomait. Szétlőtt házak mindenfelé.Egy kis keringő után fókuszba kerül az óváros.
Megtaláljuk a híres hidat,rengeteg a túrista. Egy szűk sikátoron keresztül lehet megközeliteni az építményt.

Néhány fénykép,igazi bazár hangulat,mintha a középkorba csöppentünk volna vissza,bár a tömeg lehangoló.A Stari Most régi-új fényében pompázik, az is csoda,hogy nem szakad össze a töménytelen ember súlya alatt.

A még mindig aknás Neretva búsan kanyarog a szurdok mederben,a környező épületek romos látványa nem tudja feledtetni a húsz évvel ezelőtti borzalmakat.Kb egy órát szédelgünk a városban,Cobranco tesz gyalog is egy kört a film kedvéért. A várost elhagyva látszik,hogy a lakosság nagy része itt már bosnyák.

Óriási hegyek közt haladva a szállás lehetőségét nézegetjük,mindenképpen jó lenne valami panzió,a vadkempinget hanyagolnánk a magas rizikó faktor miatt.Cobranco érdeklődik helybeliektől,merre nincs akna,vegyesek a válaszok,de úgy tünik nincs választásunk.
Hosszas keresés után találunk megfelelőt, jó, takarásban lévő hely,betoljuk a bringát,úgy tünik megúsztuk,bár Cobranco megjegyzi: „Reggel még ki kell tolni”.

Az éjszaka nyugodtan telik,igaz volt egy zápor,de annyi baj legyen,meg,ha már esni akar,akkor jobb,ha éjszaka,nem igaz...

Szóval folytatjuk utunkat, a táj továbbra is lenyűgözően fenséges,bár az idő továbbra sem valami fasza.

Újabb szurdok,a soron következő Neretva-kanyon,ez most egy „kicsit” hosszabnak igérkezik,cirka 33 km. Kiégett falvakon kivül az életnek semmi nyoma,illetve ezt inkább a halál nyomának nevezném.

Kegyetlenül kanyarog a folyó,vele együtt az út és persze az úttal együtt mi is.

A Bosnyák Himalájában járunk/van valami kimondhatatlan szláv neve is/ és a filmben Cobranco részletesen ismerteti a látottakat .

A táj egyre fantasztikusabb,minha az Alpokban járnánk.

Az idő,időközben tisztul,egyre lenyügözöbbé varázsolja az amúgy is leirhatatlan panorámát.

Egy hídon vezet át az út a bal partra.Nem mellékesen ez egy oldalvölgy bejárata,na az is megérne egy túrát,de szorít az idő. Innen jobb rálátás esik a folyóra és természetesen az óriási hegyekre.

A völgy egyre szükül sorba jönnek-mennek az alagutak,viaduktok,illetve nem ők,hanem mi jövünk megyünk,de szinte lényegtelen is.A Neretva időközben tóvá szélesedett,két oldalt a Prenj sziklafalai ágaskodnak.

Elől haladok,egy étteremnél beállok a parkolóba , hűvös fa árnyékába.
Bevárom Cobranco-t . Mellettem forog a bárány a szabad tűzön , nagyon ínycsiklandozó illatok terjengenek, viszont a társam nem akar megérkezni. Visszaindultam, rá is akadtam a tűző napon szerelte a bringáját, sajnos ez egy defekt! Ez a kisebb baj, a nagyobb, a külső gumi is szétszakadt! Tanakodás, mi legyen! Kell egy külső, ez egyértelmű, na de hogy és honnan , ez a nagy kérdés ! Lakott terület sehol.Jött a segítség, " helyi ember" , Cobranco valamilyen /számomra ismeretlen/ nyelven egyezkedett vele,nem tudom mit igért neki,de végül autóval bevitte a közeli városkába Jablanicaba,én addig a bringáknál maradtam. Nem volt egyszerű a külső gumi beszerzése, de sikerült megoldani a problémát. / A segítőnk, mindezt szivességből tette , hálásak voltunk érte,pénzt nem fogadott el,pedig ezen a környéken nem fürdenek tejben-vajban az emberek/. Visszaértünk az étteremhez, aminek a teraszáról a folyóra és a hegyre is gyönyörű kilátás volt.

Itt fogyasztottuk el a helyi specialitást: a báránysültet. A Jablanícai báránypecsenye európai hírű,ezt meg tudjuk erősíteni,illetve csak Cobranco,mert én ezúttal diétáztam.

Néhány kilométer után következett maga Jablanica,ideje volt, 33 kilométer után lakott terület,végre.A kisvárosban megnéztük a II. világháborús emlékparkot ,megdöbbentő látvány volt,a Neretvába robbantott vasúti híd a korabeli vonattal./ Cobranco erről is beszámol a filmben/ .

Itt külön váltunk.

Én haladtam a tervezett úton, Cobranco kis kerülővel megnézte a Jablanyica-i tavat,ami hosszan felnyúlik a völgyekben Szarajevó irányába. Rendkívül látványos a felduzzasztott folyó, ami véget nem érően kanyarog az út mellett.,a színe pedig...nem is tudom leírni,a foto talán visszaadja.

Nem kevés mászással, hol fel, hol le keringőzik az út.Ez persze már egy másik kanyon ,a Rama-szurdok,bár kisértetiesen hasonlit a Neretvához,annak az egyik oldalvölgye.Majd hirtelen emelkedni kezd az út,nem is értem miért,térképen nem tünt komolynak,de 1000 méter szintig meg sem állt. Ennek köszönhetőn a magaslatról vissza tenkintve elém tűnik a sziklás Prenj
a késő délutáni napsütésben. Gurulás, ismét a folyó szintjén találom magam.

Aztán újból kemény mászás következik,ez itt már csak igy megy,végülis a Dinári hegységben vagyunk,a kilátás pazar,
ha poénkodni akarnék azt mondanám "Prozor",ugyanis az a következő város. Elérem az aznapi célt: Prozor-t . A település 800-850 méteren van.

Itt várom be a társamat. Közben a helyi lakosok és a panziót üzemeltető személyek autóval , motorral szemlélnek vajon ki vagy mi vagyok ?! Cobranco megérkezvén , megkeressük a panzió üzemeltetőjét, elég gyanús a társaság,olyan maffiózó kinézetük van,Cobranco alkudik,de végül elfogadható árért , elfogadható szobát kapunk.Sok bíztatás nem kell,hogy elálmosodjak,félkómában még hallom,ahogy megdörren az ég,de aztán,lehúzódik a képzeletbeli redőny a szemeim előtt.
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina