Bergamo, nemcsak egy repülőtér

Olaszország Bergamo

Ott-tartózkodás ideje: 2018. dec. 15.  - 2018. dec. 17. (2 nap)

0 hozzászólás I 92 látogató olvasta. Rögzítve: 2018. dec. 23. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar lochner Beszámolója

Cimkék: Bergamo Milánó Orio Center 

Ebben az évben változtattunk az utazási szokásainkon: nem úti célhoz keresünk olcsó repülőjegyet, hanem oda utazunk, ahol épp valamelyik fapados akciózik. Így jutottunk el idén a milánói adventi vásárba. Szálláskeresés közben Bergamo mellett döntöttünk, mert a repülőtér fél óra alatt elérhető és így a három napot maximálisan ki tudtuk használni. Első nap a délutánt és az estét töltöttük az óvárosban,karácsonyi kivilágításban egészen káprázatos volt. Utolsó nap pedig a délelőttöt töltöttük ott és így meg tudtuk nézni a híres tornyot és a bergamói dómot is belülről és sétáltunk napsütésben a Velencei falon. Már a repülőtéren megvettük a 72 órás közlekedési jegyet (7,5 EUR), így szabadon buszoztunk az alsó és felső város, a reptér és a város között és használhattuk mind a két siklót is. Az óváros nem nagy, de a kis utcák, a kedves kis boltok, a szép középkori épületek teljesen elvarázsoltak. A bergamói adventi vásár a pályaudvar közelében van, ezért többször is megfordultunk benne. Jó volt látni, hogy családok, barátok találkoznak ott, isznak egy forralt bort és beszélgetnek, sétálnak együtt. Egy kisvárosban egészen más hangulata van a vásárnak, nem túristacsalogatónak szánják, hanem a helyieknek. Még egy magyar kürtöskalácsosba is belebotlottunk.
Milánóba vonattal jutottunk el (5,5 EUR), óránként indul és a város közepén tesz le. Itt is megvettük a napi jegyet (4,3 EUR) és így egész nap szabadon metróztunk a látnivalók között. Egy nap alatt természetesen nem lehet egész Milánót megnézni, de a Dóm és a környéke is nyújt elég látnivalót. Az adventi vásár is itt található, de nem volt más, mint itthon. Délután még elsétáltunk a Sforzesco kastélyhoz, megnéztük az Arco della Pace-t és a nosztalgia villamossal visszajöttünk a belvárosba, kicsit sétáltunk még a feldíszített utcácskákban, majd hazavonatoztunk, hogy ismét elidőzzünk a bergamói vásárban.
A bergamói bázis telitalálat volt, sokat csavarogtunk ebben a bájos kis városban és még egy milánói kiruccanás is belefért. A repülő indulása előtt még egy pár órát elidőztünk az Orio Centerben, ahol az Iper La Grande-ben lehet tipikus olasz karácsonyi finomságokat vásárolni, nagyon jó gyorsétkezdék vannak és onnan a reptér gyalogosan elérhető, így nem kell félni attól, hogy forgalmi dugó miatt elkésünk.
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina