Adria édenkertje(Losinj)

Horvátország

Ott-tartózkodás ideje: 2018. jún. 01.  - 2018. jún. 15. (14 nap)

0 hozzászólás I 595 látogató olvasta. Rögzítve: 2020. feb. 01. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar cobranco Beszámolója

Cimkék: abbazia  balkán  biciklitúra  cobranco  cres  crikvenica  horvát tengerpart  horvátország  kerékpártúra  kvarner-öböladria  losinj  opatija  pag  paklenica  rab  rijeka  senj  sport  túra  velebit  zadar 

Színes útifilm Európa egyik legfelkapottabb tengerparti üdülőhelyéről.
"Főétel": "Napfény,kaland,sport,gasztronómia,csobbanás", hozzá "köret-ként, a hamísítatlan mediterrán hangulatot,"desszert"-ként, a szemkápráztató látványvilágot ajánlom.
A film műfaját tekintve "roadmovie",nagyrészt mozgásban vagyunk,ezért a helyszínek részletes bemutatására nincs lehetőség,elnézést.Cserében igyekszem a hiányt verbálisan,néhol kicsit egyedi kommentárral pótolni.

Előzetes:
„A túra „király-etap”-ja következik,Losinj szigete.A cím és a film hossza mindent elárul.Lesz itt minden:Hamisítatlan mediterrán hangulat,valószerütlenül kék tenger, csúcstámadás,gasztroblokk,terepcross,csobbanás-csobbanás hátán.A díszlet szemkápráztató,a látványvilág leírhatatlan és egyfajta ajándékként, az időjárás is hozzájárult az eseménydús nap történéseihez…”



Útvonal:
Osor-Sonte öböl-Nerezine-Sveti Jakov-Cunkski-Auguszta öböl-Privlaka-Mali Losinj-Cikat félsziget-Koludarc-Cikat öböl-Suncana öböl-Borik öböl-Groscsak-Sveti Ivan-Pogled-Veli Losinj-Mali Losinj-Poljana-Veli Bok-Nerezine-Osor

Túrabeszámoló:
Az éjszaka számomra eseménytelenül telt, nem hallottam a fenyők leveleinek zenéjét, a törzsek nyikorgását, a sátor lapjának csapkodását, hanem csak simán aludtam, ahogy szoktam. Az előbb emlegetett zajokról csak Cobranco szörnyülködő előadásában hallottam, hogy nem nagyon lehetett aludni, minden zajongott. Én ezen kicsit csodálkoztam, minek éjszaka hallgatózni, azt megtehetjük nappal is, viszont nappal nem alszunk, hanem megyünk. Ennyi bevezetőből is látszik, hogy nem vagyunk egyformák, de jól kiegészítjük egymást, Ő figyel helyettem is, nagyon rendes tőle, innen is köszönöm.
Reggel élénk, hűvös szélre ébredtünk, de az égbolt Cobranco-kék színt öltött magára, mert tudta, ünnep van, megyünk felfedezni a sziget szépségeit és ehhez így tudott hozzájárulni. A szokásos snittek elkészítése és az előreggeli elfogyasztása után 9:19-kor indultunk, ami nem túl jó részidő, hiszen nem kellett összepakolni, szinte mindent a sátorban hagytunk, mert üres biciklis túra szerepelt a tervekben. Apropó tervek: Mali Losinj-t újra szerettük volna látni, de nem kutyafuttában, esős időben, hanem verőfénye jó időben és részleteiben, a strandokat, kis utakat felfedezve, az érdekes helyeket bejárva. Még egy pillanatra visszatérnék az üres biciklire, én azért csak felraktam a két oldalsó 25-25 literes táskát, az egyiket a saját cuccaimnak a másikat Cobranco lomjainak. Bár az utóbbiak nem foglaltak el sok helyet, szinte az ember markában elfértek (egy fürdőgatya), bezzeg magamnak vittem sok mindent, meleg felsőt, törülközőt, lónyálat, puszedlit, naptejet, pénztárcát, telefont, és egyéb vackokat.
Tehát 9:19-kor elindultunk a brutális hátszélben déli irányban, az előző nap megismert útvonalon, miközben jobbról a Televrina csúcsa 588 m – a sziget legmagasabb pontja – figyelte minden lépésünket, illetve pedál hajtásunkat. Miközben kellemesen haladtunk a csodálatosan tiszta időben, jól szemügyre tudtuk venni a nagy hegyet és már el is értük az előző nap megtekintett kempinget, a Lopari-t, és felidéztük az árakat. Észak felé is lebilincselő látványt nyújtott a Cres szigethez tartozó, a fenyőfákkal teli Punta Kriza félsziget, de főleg a felette távolba tekintve kibontakozó Velebit, hosszan nyújtózkodó magas, csipkézett tömbje, és ne feledkezzünk meg csodálatos kék tengerről se, ami nem is hasonlított az előző napi ónszürke elődjére. Annyi jelzőt ellőttem, - már itt az elején, - hogy el sem tudom képzelni, hova lehet majd fokozni a látvány leírására szolgáló szavakat. Aztán szinte észrevétlenül elértük a Nerezine-be vezető leágazást és megint bementünk, de terveink szerint, ameddig tudunk a parton akartunk menni, nem a forgalmas főúton. Ha már bementünk a településre, akkor meglátogattam a 0-24 h-s boltot és jó sokáig bóklásztam benn, de csak sikerül valamilyen töltött kekszet beszerezni, miközben Cobranco kint videózgatott. Tíz óra felé próbáltuk megtalálni a parton vezető utat, és közben körbejártuk a városka főterét és azt kell mondjam, megnyerte tetszésünket. Egy idő után kiderült nincs a parton haladó út, emiatt némi keringés után visszamásztunk a főútra, ami kis lejtés után hosszan húzott felfelé, mi pedig rövidtávon begyűjtöttünk 60-70 m szintet. Az utat szegélyező sűrű növényzet, jelentős része nem tartalmazott zöld leveleket, hanem sokkal inkább hasonlított virgácsra, mint élő organizmusokra. Valószínűleg az évek hosszú sora alatt nem esett elegendő csapadék és a talaj nélkül, csak a sziklába kapaszkodó, fás szárúak egy része, nem bírta a kiképzést. Ahogy mentünk felfelé egyre jobb lett a kilátás, felhő továbbra sem árnyékolta le a nap éles sugarait, a hátszél pedig nem volt zavaró. A lokális tetőtől kellemesen gurultunk lefelé, miközben a sziget elkeskenyedő részéhez értük, emiatt déli irányba is nagyszerű lett a kilátás, mert magunk mögött hagytuk a Televrina tömbjét. A videót visszanézve tűnt fel, hogy egy másik túrakerékpáros vett üldözőbe és meg is előzött, ez csak azért érdekes, mert 2 nap múlva újra találkozunk majd vele, bár akkor ezt még nem sejtettem, mint ahogy a Pelikán elvtárs sem sejtett bizonyos dolgokat, a Tanú című örökbecsű filmben. Nem sokára elértük a hosszú, lagúnaszerű öblöt, aminek csúcsán Mali Losinj ült. Jobbra mellettünk a Koludarc – lakatlan – sziget húzódott, amit tegnap a komp megkerült, ahogy az öbölbe behatolt. A parton végig kerékpárút haladt, azt virágzó leanderek szegélyezték, az út másik oldalán közvetlenül a mélykék tenger hívogatott egy kis csobbanásra, de még ennek nem jött el az ideje, emiatt tovább haladtunk, pedig a part, a bejáratok a tengerbe, mind nagyon jók voltak. Aztán elértük a Privlaka Kanal-t, ami egy szűk átvágása a Mali Losinj szigetnek ott, ahol annak szélessége alig 50 m volt. A csatorna szélessége úgy 8-10 m lehetett és itt is forgóhíddal oldották meg a hajók áthaladását, mint a Mali Losinj-Cres közötti csatornán, a kempingünknél. A szűkületet elhagyva – átmenetileg - átmentünk a sziget északi oldalára, de előtte megpróbáltunk a helyi hajógyárba bekukkantani, mert egy nagy hajót javítottak éppen. Sajnos nem sikerült megközelíteni, emiatt északról megkerültük és visszatértünk Mali Losinj lagúnájába, ahonnan már a takaros várost is sikerült szemügyre venni, ahogy az öböl csúcsán trónol, akár a pók a háló közepén. A színes házak szinte összeértek, előtte a mélykék tenger, felette a Cobranco-kék ég, felemelő látvány volt, na. Ahogy közeledtünk a pókhoz, a tengerparton egymás mellett sorakoztak a napernyős éttermek, tavernák. Megnéztük a város jelképének számító delfines szökőkutat, majd azzal a lendülettel jobbra kanyarodtunk az öböl végén és elindultunk a túlparton. Azt terveztük, illetve Cobranco tervezte azt, hogy a tenger mellett futó Cikat-ösvényen körbejárjuk félsziget öbleit, strandjait. És mivel ez egy jó terv volt, semmi okunk nem volt arra, hogy változtassunk rajta. Pár száz méter után elmaradtak a házak és ott álltunk valami murvás úton, pedig eredetileg aszfalt, vagy betonútról volt szó. Azért az öböl túloldalán terpeszkedő házakat is szemügyre vettük, melyek előtt 5 perce húztunk el. Némi hezitálás után mégis tovább haladtunk a murvás úton, amin az előző napi özönvíz mementójaként még óriási pocsolyák állták utunkat, de mi azért nagyobb nehézségek leküzdésére is képesek vagyunk egy szép látvány ígéretéért, ezért áthajtottunk rajtuk. Aztán egyszer csak előkerült az ígért, szilárd burkolatú út is bár az előző napi esőtől összemehetett, mert csak olyan 1-1,5 m szélességűre zsugorodott, miközben a fenyők közé, a hegyoldalra is felhágott. Itt némi egyensúlyozást bemutattunk a szembe jövő bringások, és gyalogosok kerülése közben, de a helyzet nem volt problémás. Viszonylag hosszan hajtottunk a félsziget csúcsáig, olyan 2,5 km-t tettünk meg, ahonnan megtekintettük a Koludarc szigetet, és dél-nyugati irányban a nyílt tengert, észak-keletre pedig a nagy öblöt, amit már – amennyire lehetett – körbejártunk. Tovább haladva is igen kellemes környezetben róttuk a métereket, árnyas fenyőerdőben, közel a tengerhez és már kezdett közeledni a fürdés ideje is, 12:30 körül találtunk is egy megfelelő strandot, már Cobrancon sem vett erőt a víziszony, így a bokrok között gyorsan „fürdőbugyit” rántottunk és elindultuk a jól kinéző, - nagy tömegeket nem felvonultató - strand felé. A víznél tört ránk a felismerés, itt bizony sünök vannak nagy számban, nálunk meg nincs fürdőcipő, egy darabig pingvineztünk, majd a helyiek értetlen pillantásától kísérve otthagytuk a helyet. Alig mentünk 1 km-t máris leltünk újabb strandot, ami már jónak bizonyult és bevetődtünk a vízbe, ahonnan néhány perc elteltével felfrissülve kerültünk elő, és még édesvizes zuhany is volt. Eddig nagyon kellemes bóklászós, fürdő napunk volt, s reméltük a folytatás is hasonlóan alakul majd. Alig haladtunk a fürdés után néhány 100 métert, változott az épített környezet, szemmel láthatóan igényesebb épületek szállodák tűntek fel, saját parttal, stranddal. A szállodák előtt elhúztunk, a kis öböl túlpartjáról – fenyőerdő adta árnyékból- jól szemügyre vettük az igényes benyomást keltő épületeket. Állítólag valamelyik még Sissinek épült, de nem tudtuk megállapítani melyik. A parti sétányról megunhatatlan volt a látvány, nem tudtunk betelni vele, a tenger bámulását csak egy kis templom észlelése tudta időlegesen felváltani. Ebben a templomban tettek esküt a múltban a hajós kapitányok. Bekukkantva a fal színét - a hajókat, viharos tengert ábrázoló rengeteg kép miatt – nem is lehetett megállapítani, azt viszont igen, hogy ez egy pompás hely. Tovagurulva újabb strandba botlottunk, de olyan tömeg volt, hogy a kedvem elment a fürdéstől, bár a levegő hőmérséklete, a tűző nap, nagyon indokolttá tette volna, a hal élet – újabb - megtapasztalását. Már éppen arról beszéltünk: vajon meddig lehet ezen az ösvénye haladni, hol kellene felkanyarodni a hegyre, hogy a terv, következő részét megvalósíthassuk, amikor egy – az utat elzáró – kapuhoz és annak zord őréhez értünk. Aki közölte, ide nem mehetünk be, mert naturista telepet zár el a felöltözött emberektől, a kerítés. Én egy kicsit értetlenkedtem, hiszen csak egy-egy fürdőgatya volt rajtunk, miből gondolhatta az őr, hogy ezt nem vagyunk hajlandók ledobni. Lehet, észlelte az SPD cipőmet és sejtette, azt nem venném le, így nem lennék teljesen meztelen. Na, mindegy, biztosan láttam én már olyat, mint ami bent van, ezért visszafordultunk és bánatunkban -, hogy nem mehettünk tovább – tengerbe vetettük magunkat és jót fürödtünk, ami jobban esett, mint a benti, lógó csecsek látványa. Fürdés után hirtelen hegymászás következett – 10-12% -, annak érdekében, hogy a Mali Losinj feletti hegyet bevehessük. A hőség, a fürdés, nem túl jó ráhangolódás a fizikai munkára, ezt eddig is tudtuk, de itt újra megtapasztaltuk. Meredek úton kapaszkodtunk felfelé eleinte nyílt terepen, majd beértünk a fák közé, ahol egy kicsit kellemesebb lett a klíma, de az út meredeksége nem engedett. Időnként, pillanatokra jó kilátást nyílt a városra, míg aztán felértünk egy nagy jobb kanyarhoz, ahol egy étterem féle lehetett, a város felé lejtő, meredek hegyoldalban teraszosan kialakított padok és asztalok tűntek fel, igen ám, de a rafkós üzemeltetők átlátszatlan kerítéssel zárták el a pompás kilátást a potyázók elől, csak azok részesülhettek benne, akik vettek valamit náluk, ők bemehettek. Na, de nem számoltak Cobranco leleményességével, aki megdumálta velük, hogy ugyan mi nem fogyasztunk semmit mégis beengedtek minket 3 percre, ugyanis ennyi volt zárásig. A helyet a ”Két kőkorszaki szaki” rajzfilm ihlethette, legalábbis nagyon arra hajazott a sok szikla és a berendezés is. Érdemes volt bejönni, mert a kilátás innen volt a legjobb a városra és a sziget északi részére. Végül kiderült, hogy ez valamiféle tanösvény lehet, vagy a belépőt kell kifizetni, vagy egy italt venni és akkor be lehet menni. Az utunk a déli hegy gerincén vezetett és a továbbiakban is emelkedett, egyelőre nem vészesen, az aszfaltot mindkét oldalról nagyon vad szikla alakzatok szegélyezték, de az út minősége elfogadható volt. Hol a bal, hol a jobb oldalon lehetett látni a tengert, pedig az út nem is nagyon kanyargott, mire megszoktuk volna a szép látványt, a meredekség igazán odavágott, 15-19%-os kaptatón küzdöttünk, bár az izzadtságban úszást nem, de a tolást megúsztuk. Így jutottunk fel egy magaslati pontra, ahol épített kilátószerűség is volt, amiről később derült ki, hogy itt ebben az évben downhill világkupát rendeztek és ennek indítóállása az építmény. Fentről nagyon jó kilátás nyílott a távolból figyelő Velebit-re, és a közvetlenül alattunk elterülő Veli Losinj városra. Kicsit meghűlt bennem a vér, amikor megláttam a pályát, na, nem azért, mintha a versenyzőket féltettem volna, hanem azért, mert Cobranco már előre mondta, hogy azt tervezi, hogy ezen fogunk lemenni Veli Losinj-ba, mert így megspórolhatnánk időt és utat is. Ugyanis, ha nem erre megyünk, akkor vissza kell mennünk Mali Losinj-ba, majd onnan Veli Losinj-ba, majd hazafelé menet megint Mali Losinj-ba. De még mielőtt kiderülne, hogy lementünk-e a pályán, vagy sem, részletezném a további történéseket. Az úton felfelé vettük az irányt és betámadtuk a sziget legmagasabb pontját a Sveti Ivan csúcsot, amin egy templomot és egy keresztet találtunk, amik a régmúltból maradtak itt. Ide kerékpárral nem lehetett feljönni, ezért azokat elrejtettük a vad növényzet közé. A kápolnához a feljutás még gyalog is nehézkes volt a sziklás, gazos úton, de megoldottuk és megérte, mert innen újabb perspektívából csodálhattuk meg a tájat. Bár már 4 óra is elmúlt és enni is bírtam volna, mégis tovább mentünk az úton – ami már lejteni kezdett – hátha látunk még valami érdekeset. Cobranco talált is egy lejáratot Veli Losinj felé, ami a DH pálya konkurense lehetne, de szemrevételezés után elvetette és már indultunk is visszafelé az úton, először jött velünk szembe a Sveti Ivan, majd a DH pálya. A pálya eleje az indító állomás után persze tökéletes volt, mert murvával tüntették el az egyenetlenségeket, de ahogy jobbra bekanyarodott az erdőbe, hát az nem volt sima. És akkor még nagyon finom voltam, de hogy bizonyítsam, milyen konstruktív vagyok, gyalog lementem vagy 200 métert, és egyre inkább úgy éreztem, itt mi nem biztos, hogy le tudunk jutni, talán még a gépeket tolva sem. Felmerült bennem, mi történik, ha nem tudunk tovább menni lefelé, hogyan fogunk visszajönni? Végül Cobranco akceptálta a félelmeimet és a normál aszfalt úton való lejutásra szavaztunk, és azon nyomban a tettek mezejére is léptünk, mert a következő menüpont a menü volt. Megbeszéltük, ha már úgyis le kell mennünk Mali Losinj-ba, akkor meg kellene ejteni egy ebédet is, a délelőtt kifigyelt éttermek egyikében. Az elgondolást tettek követték és élvezetes gurulás után mindenféle szűk sikátorokon keresztül jutottunk le az öbölbe. Az éttermeknél lődörögve az egyik vendégfogó ember megkínálta Cobrancot 20% engedménnyel, így engedtünk a csábításnak és beültük a nagy napernyők alá. Mindketten makréla tálat rendeltünk, de az eredetileg főtt krumpli helyett sülttel, és plusz ajvárt, öblítésnek csapolt sört. Nekem nagyon bejött a kaja, bár a hal húsa egy kicsit száraz volt, de az ajvárral, és egyéb zöldségekkel, - amit adtak hozzá, - pont jó volt, a végén a sörrel meglocsolva, még a hidratációnak is adtunk (bár tudom, a halhoz fehér bor illett volna). Az engedmény az étel árából jött le, így 158 HRK-t fizettünk, amiből a sörökre 46 HRK-t tettek ki. Kaja után elindultunk Veli Losinj meghódítására, ehhez a GPS-t hívtam segítségül és elég könnyen és hamar elértük a tengert egy öbölnél, de sajnos innen nem vezetett út tovább abba az irányba ahova el szerettünk volna jutni, pedig már csak két öblöt kellett volna megkerülni, de ha nincs út, hát nincs út. Cobranco le is tolt, hogy néztem el ennyire az utat, szerintem teljesen szép helyre vezettem a kétfős különítményt, az meg csak apróság, hogy a célt nem értük el. Fő a pozitív gondolkodás, nem azt kell mondani, hogy már nem áll fel, hanem azt, milyen szépen lóg. A látványos tengeröblöt fájó szívvel elhagytuk és visszamásztunk a hegy közepéig, ami így ebéd, vagy vacsora után, valljuk be, nem esett jól. Itt egy körforgalom után megtaláltuk az utat, de a tengerparton vezető kis betonozott ösvény kezdetére nem leltünk rá, emiatt autók között gurultunk le Veli Losinj-ig. Némi kérdezősködés után megtaláltuk a település központját, csak egy kevés sikátormenet volt még hátra. A városka főtere nagyon tetszett, kis - egymáshoz ragasztott – színes házak adták a tér keretét, ahova a tengerkékje is betüremkedett, a tér mellett a híres rózsaszín templom tömje magasodott. Mivel már fél hét felé járt az idő, búcsút intettünk Veli Losinj-nak és egy másik kis utat találva visszaindultunk Mali Losinj-ba. Azon vettük észre magunkat, hogy már megint az ebédelő helyünknek otthont adó öböl partján kerekezünk, miközben a nap már egyre laposabban szögben világította meg a tájat. Hazafelé menet Cobranco még fürdött egyet azon a helyen, amit reggel már megnéztünk, de akkor még nem volt elég meleg, most este már nem volt vele ilyen probléma, én inkább száraz maradtam, mert nem akartam az esti hűvösben vizes „bugyiban” tekerni, hátha nekem is kell majd este énekelni, és ha elmegy a hangom, akkor mi lesz? Cobranco fürdés közben egy sirállyal bújócskázott egyet, majd tényleg elindultunk haza. A nap már annyira lehanyatlott, hogy a hegyek eltakarták a sugarait és egy idő után már borzongtam is a lehűlő levegőben. Cobranco is fázhatott, mert egy épített buszmegállóban száraz gatyára váltott, éppen időben, mert onnan nem messze bekanyarodtunk Nerezine-be, a délelőtti boltot meglátogatni. Erre azért volt szükség, mert a következő nap vasárnap lesz és vadonban tekerés a terv, tehát kell a friss kaja, pia. A vásárlás megejtése után, már erős félhomályban értük el a kempinget, egy édesvízi fürdés után tértünk nyugovóra. Szükség is volt a pihenésre, mert a mai napi pihenő nap után, holnap hegyes vidék a terv, persze málhával.
Összefoglalásképpen, ez a nap minden szempontból nagyon jól sikerült, időjárás, látványvilág, gasztronómia, sport, mind-mind hozzátettek az élményekhez, ezekkel a gondolatokkal fejemben aludtam el.
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina