Beázott az olasz csizma

Olaszország Puglia

Ott-tartózkodás ideje: 2019. máj. 19.  - 2019. máj. 26. (7 nap)

0 hozzászólás I 423 látogató olvasta. Rögzítve: 2020. feb. 24. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar Lilla79 Beszámolója
Már rég nem írtam beszámolót, ennek két oka is van, az egyik az, hogy rossz passzba kerültem az elmúlt két évben, a másik, hogy nem voltam olyan helyen, ami annyira megihletett volna. Mondjuk simán lehet, hogy az ihlet hiányának oka a rossz passz, mindegy is. A lényeg, hogy már napok, hetek óta foglalkoztat a gondolat, hogy valamit írni kéne, úgyhogy most ujjgyakorlatként jöjjön Puglia (amiről azt ígértem, nem fogom írni, tudom, tudom, rossz passz).

Szóval Puglia, ami azóta a szívem egyik vágya, mióta olvastam róla egy cikket, „Ahol soha nincs nulla fok” címmel. Ugye, hogy bíztató? Aztán évekig ő is áldozatául esett annak, hogy nem találtam lehetséges útitársat, végül 2019 tavaszán sem én találtam, hanem ők találtak engem. Május végi időpont lett kitűzve, akkor úgy nézett ki, ideális, én a strandolós hónapokat nem is erőltettem volna, mert annyi a látnivaló, hogy fürödni és kirándulni csak egymás rovására lehetne, plusz muszáj lenne autót bérelni, hogy a közlekedés egyiktől se vegyen el időt, és sztem drága és rizikós mulatság ez Olaszországban.
Az egyik útitárs elkészítette a menetrendet is, hat nap, Lecce, Otranto, Gallipoli, Ostuni, Monopoli, Polignano a Mare, Bari, Alberobello és Matera mellett még egyebek is rajta voltak, az egyebek végül kikoptak a tervből, nagyon helyesen. Két bázisunk volt, Lecce és Bari.
A szállásokat én kerestem, nem akarom dicsérni magam, de nagyon jó volt mindkettő. Igyekeztem a vasútállomás közelében maradni, hisz végül a vonat lett a közlekedési eszközünk. Mindent, amiről írok, vonattal meg lehet közelíteni (még akkor is, ha a vonat néhol busszal volt pótolva felújítás miatt). A vonatok egyébként nagyon viccesek, a szupergyors IC-től a kis csühösig mindenféléhez volt szerencsénk. De legalább voltak. A Trenitalia appját is letöltöttem, emlékeim szerint minden megtalálható volt benne, és lehet jegyet is vásárolni az applikáción belül, ezt végül nem használtuk, de elvileg lehet. Amit még tudni kell, hogy a vasútrendszer nem egy kézben van, tehát más társaság üzemelteti pl. a reptéri vasutat, a helyi kis vonatokat meg a főbb vonalakat. Bariban például, ha jól emlékszem, három vasútállomás volt (hálistennek legalább egy kupacban), de az is lehet, hogy négy. Szerencsére irányítanak, ha rossz helyen próbálkozik az ember, és nem úgy, mint Magyarországon, ahol üvöltve, de magyarul „segítenek”, ha egyáltalán.
Leccében a Palazzo Massariban szálltunk meg, egy hatalmas szoba, előtérrel, galériával, ez a kis csapatunk összetétele miatt volt fontos, hogy valamennyire tudjunk szeparálódni. Mint a neve is jelzi, egy palazzo lett felosztva több apartmanra, de még ebben az egy szobában is éreztem, hogy palazzóban vagyunk. A lényeg a lényeg: szép, tágas, tiszta, jó helyen van, és nagyon finom reggeli járt hozzá.
Első napunkon értelemszerűen Lecce, a barokk város volt a program. Szerintem tipikus dél-olasz (poros) kisváros, szép, ódon, de engem annyira nem varázsolt el, mint amennyire számítottam. Szépek az épületek, a lemenő nap sárga fényében és este, kivilágítva is, vannak szép terek (főleg a Duomo), de nem volt szép egységes összkép. Hacsak nem a déli strandok az úticél, én nem tartom kihagyhatatlannak, önmagában Leccéért sztem nem kell ennyire délre lejönni.
Másnap Gallipoli és Otranto volt a terv, természetesen vonattal, Otrantót nagyon élveztem, ott volt a legjobb időnk, és sugározta magából a dolce vita-érzést. Nem is az a lényeg ezekben a városkákban, hogy ilyen templom, meg olyan múzeum, hanem csak élvezni a fényt, a tenger szagát, a meleget és a harmóniát. Tulajdonképpen Lecce több ún. "nevezetességgel" rendelkezik, szóval ha mégis a déli strandok az úti cél, én akkor is inkább választanám egy nyaralóprogram bázisának Otrantót, mint Leccét, itt mégiscsak lehet este a tengerparton sétálni.
Gallipoli nagyon hasonló volt, és mégis kevésbé cuki, mint Otranto, és nagyjából ez minden, amit mondani tudok róla.
Még egy esténk, vagy mondjuk úgy, még egy fincsi reggelink volt a Palazzo Massariban, aztán irány a vonat.
A következő napunk utazós volt, Leccéből Bari felé vonatozva kerestük fel Ostunit, Monopolit és Polignano a Marét (szerencsére mindenhol megoldható volt, hogy kisebb (Ostuni)-nagyobb (Polignano) összeg ellenében letegyük a poggyászt valahol). Ostunira nagyon vártam, régebben arról ábrándoztam, itt kéne nyaralni, és a közeli tengerpartra járni strandolni. Képeken olyan volt, mint egy görög városka, a fehér falakkal és a kövezett utcácskákkal. Nos, ehhez képest esőben értünk oda és sehol se találtam a Google-képek Ostuniját… Ha jó az idő, biztos megtaláltam volna, akkor lett volna kedvem elveszni a sikátorokban, de szakadó esőben annyira nem volt lelkesítő, és a fő csapás, amit végigjártunk, egyáltalán nem mutatta a Citta Blancát.
Azért vannak helyek, ahol az eső ellenére is megvan a varázs: az aznapi utolsó városunk, Polignano még szemerkélő esőben, borús ég alatt is hozta azt, amit elvártam tőle. Utólag Monopolit kihagytam volna, jót kóboroltunk benne, de nekem Polignano sokkal barátságosabb, hangulatosabb, vidámabb helynek tűnt, inkább arra kell több időt szánni, és nem azért, mert több a látnivaló (eleve kisebb, mint Monopoli), hanem hogy legyen idő egy kis „dolce far nienté”-re.
Nem csodálom, ha eddig nem csináltam túl nagy kedvet Pugliához, legalábbis remélem, hogy azt sikerült kifejeznem, amit gondolok: szép-szép, de a macerát azért nem éri meg. Ezt követően viszont három olyan város jött, amit mindenkinek látni kellene (kettőt legalábbis, a harmadik meg kell bázisnak).
Szóval estére Bariba értünk, a vasútállomás(ok) és az óváros között húzódó széles bevásárlóutcán (Via Sparano, kábé Bari Váci utcája) volt a szállásunk (Sparano Top Class), amihez reggeli ugyan nem járt, ellenben a legjobb helyen volt, tágas volt, nappali, háló és még egy kisszoba, és egy hatalmas terasz tartozott hozzá a hetediken, tehát még a zaj se zavart. Bárcsak ilyen lakásom lehetne! Reggelit a számtalan közeli kávézóban lehetett lőni, de a legjobb az utolsó napunkon volt, amikor az Óváros-beli Santa Rita pékségből vettünk foccaccia-t – az valami isteni volt, és nagyon olcsó.
Első este is benéztünk az Óvárosba, de nekem akkor inkább ijesztő volt kicsit, Nápoly legsötétebb sikátoraira emlékeztetett, nem volt jó érzésem. Viszont másnap hajnalban én tettem egy külön sétát, és akkor már tetszett, a fény jót tett neki. Egy olyan óváros, ami se nem ódon, se nem patinás, csak nagyon ó. Viszont nagyon eredeti.
Alberobello következett, szintén vonattal. Egy skanzen-jellegű hely, ahol faluvá álltak össze a környék jellegzetes házacskái, a trullók, amik többnyire kör alaprajzúak, fehér falúak, és szürke, kúp-szerű tetőjük van, amit habarcs nélkül raktak kőből, hogy bármikor leszedhető legyen, merthogy a háznak teteje van, aminek nincs teteje, az ugye nem ház, tehát ház-adót se lehet rá kivetni, ugye. Ha az utazó valami magaslati pontról néz rá erre a tetőrengetegre, persze, hogy Aprajafalva jut róla eszébe. Szóval ő az egyik hely, ami miatt nagyon is érdemes az olasz csizma sarka felé venni az irányt.
A másik Matera, amire azért nem lesznek szavaim, mert én vagyok kevés hozzá (nem pedig az első két nap városai, amik a szavakhoz voltak kevesek). Matera sziklákba vájt barlanglakásokból nőtte ki magát, kb. az ötvenes évekig nem épp turisztikai látványosság volt, hanem a kőkemény dél-olasz szegénység valósága, viszont… bármennyire is egészségtelen és komfort nélküli nyomortelep volt, azért a fekvése már akkor is ugyanez volt! Ezt persze nem azért írom, mintha a kilátás, a fekvés pótolhatná az emberhez méltó körülményeket, hanem mert egyszerűen nem fér a fejembe, hogy erre a csodálatos helyre hogy-hogy nem csaptak le már régebben a jobb módúak, hogy komfortosabb lakásokat kialakítva élvezzék a hely szépségét? Sőt, miután ezeket a barlang-lakásokat felszámolták, a lakókat kitelepítették (gondolom egy árnyalattal egészségesebb, de cserébe minden szempontból nyomorult lakásokba), még évtizedekig senki nem jött rá, milyen érték van Materában.
Na de szerencsére mostanra rájöttek, és komolyan mondom, nem vagyok benne biztos, hogy ilyen gyönyörű fekvésű helyet láttam-e már valaha. Egy nagyon szép szurdok oldalában helyezkedik el, felülről lehet megközelíteni, tehát az ember rögtön rálát a történelmi Materára, de nem csak fentről le, hanem lentről fel is gyönyörű a kilátás a félkör-szerű elhelyezkedés miatt magára a városra, de a szurdokra, és a szemben lévő partoldalra is, ahol még láthatók azok a barlangok, amelyekhez hasonlókból jöhetett létre Matera is. Festő ecsetjére kívánkozik, egy nagyon komoly utazás ez egy másik világba, nem csoda, hogy ókori témájú filmeket is forgattak is (Passió, Ben Hur).
Szóval ez volt a kis tavaszi kiruccanásunk 2019. májusában. Ostunit és Polignano a Mare-t sajnálom, hogy az időjárás tönkretette, sose gondoltam volna, hogy május végén lehetséges Dél-Olaszországban annyira rossz idő, mint amit mi kifogtunk, de Alberobello és Matera mindenért kárpótolt. Aki nem hiszi, járjon utána!
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina