Kanyoning 2 keréken (Franciaország)

Franciaország

Ott-tartózkodás ideje: 2017. aug. 01.  - 2017. aug. 15. (14 nap)

0 hozzászólás I 56 látogató olvasta. Rögzítve: 2020. szept. 25. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar cobranco Beszámolója

Cimkék: biciklitúra  bringatúra  cobranco  francia alpok  francia riviéra  kerékpártúra  provence  sport  túra  verdon kanyon 

Francia-Alpokban készült túrasorozatom következő részében egy újabb erős nap következik,ahol a domborzat és a látványvilág változatosságát csak a remek idő múlta felül.Fókuszban a természet,égig érő hegyek,feneketlen kanyonok,azúrkék tenger,kristálytiszta tavak,zúgó patakok,az épített látványvilágot Provence ódon erődvárosai biztosítják.Az útról készített több részből álló,egyedi hangulatú,spéci kommentárral fűszerezett "roadmovie"-t ajánlom mindenki szíves figyelmébe.



Útvonal:
Pont de Queydan-Coulomp völgy-La Plan-Annot-Rouaninne-Le Iscle-Col de Toutes Aures (1.120 m) -Le Touron- Saint-Julien du Verdon (910 m) – Lac de Castillon (878 m)-La Cité-Croix de la Mission -Lac de Chaudanne- Castellane (730 m) – Porte de St.Jean-Clue De Chasteuil-Clue de Carajuan-Couloir-Samson-Point de Sublime-La Palud-Sur-Verdon (930 m)

Túrabeszámoló:
3. nap (2017.08.21. Hétfő 80 km 1.471 m szint)
A barlangban töltött éjszaka után frissen ébredtünk és megállapítottuk, hogy a denevérekkel semmi gond nem volt, legalábbis a férfias hajkoronámban nem találtam egyet sem, tükör segítségével megvizsgált nyaki artériám környékén sem fedeztem fel piros pöttyöket.

A bivakolás ellenére óriási kupi keletkezett az alvóhelyen, jó időbe telt, míg összepakoltunk. Elég sokat vacakoltuk ezzel, emiatt volt időm teát főzni és megenni az első reggelit is, majd 9 körül elindultunk, hogy a felfedezzük a soron következő látnivalókat (kanyonokat, tavakat).
Kilépve a szabadba verőfényes kék ég fogadott, ami a hangulatunkra is pozitív hatással volt, így jókedvűen indultunk el nyugat felé, követve a Coulomp és elhagyva a Var folyását. Már a tegnapi leírásban említettem, hogy pont itt, a két folyó összefolyásánál volt a szállásunk.
A napi tervek szerint estére el kellene érni a Verdon kanyon északi részén fekvő La Palud sur Verdon település melletti kempinget, az oda úton megmászni néhány emelkedőt, és megtekinteni, illetve használatba venni néhány tavat.

Na tehát, enyhe emelkedőn kezdtük a napot (2-3 %), itt még a völgy szélesen terpeszkedett, a baloldalon a folyó, tőlünk jobbra többnyire csupasz mészkő sziklák, néha elszáradó félben tengődő cserje telepekkel. Néhány km után a folyó és az út helyet cserélt, de a táj jellege nem változott olyan jó vad sziklás volt minden. Egy idő után a bal oldalon sűrű erdő szegődött mellénk és Les Scaffarels faluba érve, mi hűtlenek lettünk a Coulomp-hoz és balra kanyarodtunk a Galange völgyébe, ahol értelemszerűen továbbra is felfelé haladtunk, a hűvös, szurdokos észak-déli irányú úton. Az időjárás pompás arcát mutatta tiszta kék ég, szikrázó napsütés, de a fényekből mi nem sokat kaptunk, csak a tőlünk jobbra található sziklák csúcsán figyelhettük meg játékát. Olyan fél 10 felé én már sóvárogva gondoltam a második reggelire, de nem nagyon volt Cobranconak megfelelő terülj-terülj asztalkám hely. Nem nagyon csüggedtem, mert a fantasztikus látvány kárpótolt a vércukor hiányáért, függőleges sziklafalak mellett vezetett a 6%-os meredekségű út, majd 770 m magasságban átmentünk a Galange másik (bal partjára) egy érdekes hídon. A nekem tetsző (kék színű) híd látszólag acél „I” tartókon állt, oldalról látszott, hogy alatta egy ódon kőhíd is megbújik, de a terhet már az új szerkezet vitte, az öreg meg élvezte nyugdíjas éveit. A híd után az út nyugat felé fordult és így már napfényben fürödve küzdöttünk felfelé az 5-6%-os emelkedőn.

Tőlünk jobbra egy szinte függőleges 100+ m magas sziklafal, balra a folyócska szurdokvölgyének meredek 100+ m-es leszakadása foglalta keretbe az utat, amit lágy jobb-bal kanyarok sokasága tett élvezetessé. Cobranco valaminek megállt, én mentem tovább, de mivel nem tűnt fel újra – ugye a kanyarok miatt nem láttam mi van vele – emiatt 10 perc álldogálás után visszagurultam hozzá, éppen egy kis parkolósávban állt. Már messziről láttam rajta, hogy valami baj lehet és mire megálltam már közölte is: eltűnt a szent papír térkép, miről eddig ódákat zengett, kihangsúlyozva azt, hogy e nélkül féllábú túrázó a vándor. Agyalni kezdtünk, hol lehet és arra a következtetésre jutottunk, valószínűleg a barlangban maradt, nem vettük észre a félhomályban. Visszamenni nem lehetett, mivel az teljesen felborította volna a terveket, emiatt maradt az a változat, továbbmegyünk lesz, ami lesz, majd próbálunk venni új térképet egy nagyobb városban, pl. Castellane-ban. A hirtelen kerekedett bánatunkat gyorsan reggelizésbe fojtottuk (10:30), aminek én személy szerint nagyon örültem. A későn jött reggeli után néhány km-rel elértük a következő szurdokot, melynek nevébe valamely perverz egyén beleszuszakolta az összes magánhangzót, és így írják Rouaine, aminek kiejtésére még lenne tippem. Szerencsére nem szláv nevek vannak, mert ott, ha valaki kitalálja, hogy az összes mássalhangzónak szerepelni kell egy adott szóban, akkor még nagyobb bajban lennénk (a fagyi szlovák megfelelőjénél tettek erre egy gyenge kísérletet). Majd kis mászás után új folyó völgyben találtuk magunkat, ez pedig az L'Iscle, szerencsére csak Cobranconak kell ezeket elmondani, így a tévedés joga az övé, én meg simán kimásolom a keresőből. Ebből úgy fog látszani, hogy én milyen okos vagyok, pedig nem. Erről jut eszembe olvastam valahol – lehet már le is írtam egyszer, akkor még egyszer -, hogy „brit tudósok megállapították” ja, nem az egy másik történet, de azért befejezem ezt is, tehát „brit tudósok megállapították, hogy tíz emberből hat, az négy”. A másik - ami miatt belekezdtem a szó-fosásba -, hogy valami tanulmány szerint, egy ember minél közelebb áll a fikusz IQ-jához, egy szint alatt, már azt gondolja magáról, hogy Ő tulajdonképpen okos, és a többi a hülye. Az egyre terjedő tévhitek láttán én simán elhiszem, gondoljunk csak a lapos föld hívőkre, amiről meg az jutott eszembe, hogy a lapos föld mintájára a Hold és a Nap is lapos lehet? Mert, ha igen, akkor a Hold és a Napfogyatkozásra megtaláltam a magyarázatot: élével fordulnak felénk. Valahol olvastam, hogy Magyarország választásra jogosult népességének 55%-ának 8 osztály a legmagasabb végzettsége, most vagy én vagyok a nem okos, hogy elhiszem ezt a számot, vagy tényleg igaz és akkor még nagyobb a baj.

Na, ugorjunk csak vissza a túra történés folyamába, olyan 900 m magasságban az út ÉNY irányba fordult, az addig szűk völgy kiszélesedett, balra tőlünk a völgyben húzódott meg L'Iscle Vergon település. Néhány km után az út DNY-i irányt vett és itt már erősödő szembeszél szárította gyöngyöző homlokunkat, ami ugyan nem tette élvezetessé a mászást, de hűtési szempontból nem volt rossz. A hágóra (Col de Toutes Aures 1.124 m) menet, csak egy helyen találtunk csurgót, a környék szárazságát ismerve ez is kész csoda volt. A nevezett hágót 11:45-kor értük el, ragasztottam matricát a táblára, - a szokásoknak megfelelően ferdén – majd legurultunk a nyugati oldalon, ahol olyan kicsi volt a lejtés és oly’ nagy a szél, hogy hajtani kellett. Három, négy km gurulás után, kibukkanva a Rouaine kanyon vízszintesen rétegzett mészkő falai közül csodálatos azúr-kék tó látványa fogadott a nem túl messzi távolban, ez volt a Lac de Castillon. Az É-D fekvésű Castillon tónak mi kb. a felénél érkeztünk meg kelet (Vergons) felől, egy oldalbefolyónál, a Verdon pedig észak felől táplálta vizével. A tó éppen kapóra jött az előző napok izzadtságának eltávolításához, felfrissüléshez, de a partra lejutás nem volt egyszerű, amihez a helyi kempingben kért Cobranco útbaigazítást. Az ingyenes strandot nem mertük bringával megközelíteni a tiltás miatt, így a murvás úton toltuk a bűn nehéz gépeket. A strandon rögtön úgy néztek ránk, mint az egyszeri magyar a migránsra, igaz elütöttünk egy kissé a helyiektől, ami indokolta a megkülönböztető figyelmet, de hamar napirendre tértek a furcsa szerzetek érkezése által okozott sokk felett. A GPS-t levetten a kormányról és a hátsó csomagra tettem (ennek a mozdulatsornak a későbbiekben még jelentősége lesz), mert itt tudtam tölteni a napelemes töltőről addig, amíg fürdőzünk,
Gyorsan ledobáltam a ruhákat, - reggel már direkt fürdőnadrágot vettem fel – és meg sem álltam a fantasztikus türkiz-kék vízig, de ahogy beleért a lábam, rögtön meg is torpantam, mert nem volt nagyon meleg. Az igaz, hogy 900 m-en fekszik, de ennél azért melegebbre számítottunk. Egy kis idő után átlendültünk ezen a gondon és fürödtünk egy jót, sikerült megtisztulva és jól lehűlve kiülni a partra. Nem időztünk sokat, mert még sok volt hátra a napi programból – és ha még nem mondtam volna, akkor most megteszem -, este kempingben terveztük az alvást, emiatt időben kellett érkeznünk La Palud sur Verdon-be. Azt terveltük ki, hogy nem arra toljuk vissza a bringát ahonnan bejöttünk, hanem megyünk tovább a tóparton és egy kinézett utacskán közelítjük meg a tóparttól magasabban vezető főutat. El is indultunk, toltuk a bringákat, már vagy 100 m-re eltávolodtunk a strandtól, amikor kiabálásra lettünk figyelmesek. Ahogy hátranéztünk láttuk, hogy erősen integetnek és tovább kiabálnak, amit nem tudtunk mire vélni, de rövid francia-angol-hottentotta nyelven folytatott eszmecsere után kiderült, elhagytuk a telefont. Néztünk egymásra bután, hogy az nem lehet mert elő sem vettük, visszamentünk és akkor még jobban kiderült, hogy nem telefon, hanem az én GPS-em esett le a csomagról, mert elfelejtettem visszatenni a kormányra. Szép lett volna a térkép után a GPS-től is megszabadulni, szerencsére ennek fenyegető sötét árnyát legyőzte a helyiek segítőkészsége, amit e helyről is köszönök nekik (remélem olvassák). Aztán kiderült, hogy az az irány, amit a tó parti murvás úton követtünk az nem jó, mert magánterületen vezetne át emiatt visszafordultunk, és a strandhoz érve a fürdőzők megint jól megnéztek maguknak minket. Egy jó meredek kaptatón értük el a főutat, ahonnan már irányba álltunk, ami azt jelenti, hogy a tó déli csücskében elhelyezkedő gátat vettük célba, amit 6 km látványokban gazdag tekerés után értünk el. A duzzasztott Verdon-t 95 m magas gát tartja kordában és a helyzeti energiából villamos energiát állít itt elő az EdF, a wiki szerint 60 MW teljesítményű az erőmű, ami 1922-1948 között több fázisban épült. A gát félköríves, átmérője 120-130 m, igen impozáns látványt nyújt. Külön érdekessége, hogy a homorú, külső oldalára valamiféle krix-kraxokat rajzoltak, ami állítólag (Cobranco szerint) a világ legnagyobb napórája. A híd közepén megálltunk én nézelődtem, fényképeztem a bringák közelében maradva, míg Cobranco elment a túloldalra, ahonnan jól beláthatóak voltak az említett rajzolatok. Persze a kamera ment és rámondta a napóra történetét, a működését, majd kikapcsolta a felvételt. Ekkor jött a megdöbbentő dolog, megszólalt franciás akcentussal, magyarul egy fiatalember – aki a családjával éppen ott volt -, hogy Cobranco jól mondja, és Ő ismeri is azt a mérnököt aki ezt tervezte. Aztán jól elbeszélgettünk vele, amiből kiderült, hogy Budapesten töltött 4 évet – családostul, 4 gyerekkel -, valamilyen projektben vett részt, ott szerezte a magyar nyelvtudását. Még elmondta, hogy valahol Strassburg környékén, - tehát északon – laknak és pont emiatt a gát miatt jöttek ide kirándulni. Micsoda véletlenek vannak, hiszen rajtuk kívül élő ember nem volt a környéken, fél óra múlva már biztosan nem találkoztunk volna velük itt. További érdekesség, hogy a legkisebb gyermekük Budapesten született, és magyar nevet adtak neki, nem jut eszembe, talán Boldizsár, vagy valami hasonló lehetett, Cobranco majd kijavítja, ha eljut idáig az olvasásban.

Amikor már jól kilátványkodtuk, és hitetlenkedtük magunkat, akkor visszafordultunk, mert természetesen az erőművön keresztül nem mehettünk tovább a Verdon medrében, hanem a következő tavat csak hegymászás árán érhettük el. A mászás 900 m-ről indult és 1.160 m-en ért véget, az emelkedő jó 10 %-os volt, a hőség már a szaunákban tapasztaltakkal vetekedett, de azért legyűrtük a 8 szerpentin kanyart tartalmazó utat és 13:00-ra felértünk a hágóra. Már menet közben is pazar kilátás nyílt a Castillon és a Retenue de Chaudanne tóra, melyek a Plitvicei vizek színét másolták. Az út 1.600-1.700 m-es hegyek derekánál történt, ahol a csupasz sziklák visszaverték a délutáni nap perzselő sugarait, nem győztük a folyadékot pótolni. A hágó után 1.135 m magasságban áthaladtunk a Pont du Paoutas hídon, aminek kecses formáját már mászás közben is megcsodáltuk. A túloldali gurulás alatt 350 m szintet vesztve, egy látványos szerpentines úton jutottunk el az alsó tóhoz, ahol azonnal fürdőhely keresésbe fogtunk, de az elsőnek – még fentről – kinézett part olyan meredek volt, hogy tervünk meghiúsult. Innen nem messze találtunk megfelelő helyet ahol néhány ember, talán két család napozott és fürdött. Mi is berohantunk, illetve besettenkedtünk a vízbe, mert ha lehet ez még hidegebb volt, mint a fenti tó, aminek az lehet a magyarázata, hogy az erőműnél az alsó vízréteg folyik át a turbinákon és ez bizony hidegebb, mint a 90 m magasabban lévő, napsütötte réteg. A frissítő fürdés után muszáj volt mennünk, mert a térképet szerettük volna pótolni, ahhoz viszont nyitott bolt kellett. A fürdőhelytől még kb. 2 km-t tartott a tó, majd búcsút vettünk tőle és további kb. 2,8 km után megérkeztünk Castellane-hoz, de mielőtt a városba gurultunk volna megbámultuk a 140 m-rel a Verdon jobb partja fölé magasodó sziklatömb tetejére épült Notre –Dame du Rock, középkori épületét, majd átgurultunk a hídon és kezdetét vette a térkép hadművelet. Csak hogy érzékelhető legyen ennek összetettsége és időigénye leírom 16:24-kor léptünk Catellane földjére és 17:47-kor hagytuk el azt. Ebben a 103 percben sok mindent csináltunk, de leginkább pingvineztünk, egyik helyről mentünk a másikra, toporogtunk, értetlenkedtünk, de normális – értsd: a környéket mutató – térképet nem leltünk. Voltunk bevásárló központban, turista információs irodában, mindenhol, talán ispotályban és tejgyárban nem kerestük. Végül egy Tabak-ban (dohánybolt) talált Cobranco hasonlót, mint amit keresett, sajnos én addigra már annyira éhes voltam, hogy csak na, hiszen valamikor fél tizenegy körül reggeliztem, pedig nekem 2 óránként valamicskét enni kell, így vagyok „szokva”. Ezen a napon a nagy hágómászásokkal, fürdésekkel, keresésekkel tarkított időszakban sose volt annyi idő, hogy normális kaját egyek, nagy néha „csak egy kis keksz és más semmi”, a filmcím után szabadon. Emiatt már egy kissé nyűgössé is váltam mire végre elindultunk, hogy az út utolsó szakaszát megtegyük, hiába mondtam Cobranconak, hogy ennem kellene, az volt a válasz, ha ezzel húzom az időt, akkor biztosan emiatt fogjuk lekésni a kempinget, Nem esett igazán jól ez a mondás, mert ha nem ehetek, akkor biztosan le fogjuk – legalábbis én – késni a kempinget, hisz egyszer csak el fogok dűlni, „oszt” kész. Azért nagy nehezen elhagytuk Castellane-t és a Verdon folyásának irányába haladtunk a jobb partján, lépten nyomon kempingek érték egymást, aztán egyre látványosabbá, szurdokosabbá vált a környezet, amit az éhség miatt tompa fejjel is élveztem, az egyre élénkebb szembeszelet már egyáltalán nem. Az elején kb. 130 m szintet vesztettünk, majd a Napsugár (Pont de Soleils) hídtól – ahol balra el lehet menni a Verdon kanyont délről kerülő úton – mi mentünk egyenesen az északi út irányába. Na, nem rögtön, mert Cobranco elment megnézni a hidat, addig én életmentő puszedliket vettem magamhoz, mert életösztön ezt kívánta. Még szerencse, hogy ezt megtettem, mert a folyószintről hirtelen 5-6%-os emelkedő indult el a meredek sziklafal oldalában és kezdünk felkapaszkodni az egyre égbe törőbb oldalfalba vájt úton. A látvány lebilincselő volt, ezzel kicsit elterelte az út a figyelmet a nehézségről, már vagy két km-t másztunk, amikor egy szűk, egysávos alagút után Cobranco kitalálta, hogy hagyjuk el a főutat balra, mert szerinte ott van egy kilátó-pontra vezető út. Nem értettem minek húzzuk ezzel az időt, hiszen el kellene érnünk a kempinget, de elindultuk az úton és egy kanyar után meglepetésünkre marha meredeken lejteni kezdett és pillanatok alatt vesztettünk 100 m-t, amit persze vissza kellett majd mászni. Ahogy az útnak vége lett nyilvánvalóvá vált, hogy itt egyáltalán nincs kilátó pont, így csalódottan fordultunk vissza és másztuk meg az átlag 8%-os emelkedőt, ami már nem nagyon hiányzott, de ekkor még nem sejtettük…Tehát visszamásztunk a főútra és újabb 30 m szint után elértünk valamiféle sziklás, murvás parkolót, ahol Cobranconak eszébe jutott, akkor biztosan itt lesz a kilátópont, bezötykölődtünk, Ő el a kamerával, én vigyáz a bringákra. Kisvártatva jön, ez sem a kilátó, Ő el, én beszorulok egy istentelen béna lakóautós balfasz mögé, akitől nem tudok kijönni a parkolóból, mert tolatgat, vacakol stb, közben Cobranco nagyon el. Mire kiértem a főútra már nem is látszott, de Ő is érzékelte a lemaradásomat és megvárt, - ha nem is értette mi volt az ok- , mennyivel jobb lett volna egy kis harapni való miatt lemaradni, de sajnos nem ez volt az ok. Ekkor 790 m magasságban voltunk, tudomásunk szerint a kemping 900 m-en van, meg is nyugodtunk, hisz még „csak 19:25” van, a 110 m szint meg már semmi, na persze ahogy Móricka képzeli. Egy oldalbefolyó felett még át kellett jutni az útnak, emiatt lement ennek szintjére, újabb 90 m-t vesztettünk, majd kezdetét vette az utolsó mászás. Eleinte 7%, majd egyre lanyhult a meredekség, a végére egészen 4-5%-ra csökkent és végre este 8-ra elértük a kempinget, ahol természetes már nem volt kiszolgáló személyzet. Éppen csak bekukkantottunk már mentünk is tovább a közeli városkába szétnézni, de ott semmit sem találván, - csak egy kis 10%-os emelkedőt -, visszagurultunk a kempingbe és lecövekeltünk a vizes blokkhoz közel. Ennek oka nem csak a fürdésben keresendő, hanem ott találtunk használható konnektorokat az akkuk töltéséhez. A sátorállítás már erősen félhomályban történt, fürdés után teljes sötétségben, a porban ülve – a fű már vagy 600 éve kiéghetett – megvacsoráztunk végre. Másnap nem terveztünk nagyon korai kelést, mivel a sátrat nem kell lebontanunk, mert csupasz biciklis félnapos túrát terveztünk a Verdon kanyon körbejárására. Már majdnem elaludtam, amikor Cobranco rágyújtott egy nótára, ami már a szomszéd sátorban egyedül lakó helyi hölgynek (is) sok volt beszólt, majd hirtelen elaludtunk.
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina