Verőfényes Provence

Franciaország

Ott-tartózkodás ideje: 2017. aug. 01.  - 2017. aug. 15. (14 nap)

0 hozzászólás I 658 látogató olvasta. Rögzítve: 2020. dec. 24. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar cobranco Beszámolója

Cimkék: biciklitúra  bringatúra  cobranco  francia alpok  francia riviéra  kerékpártúra  provence  sport  túra  verdon kanyon 

Lélegzetelállító kalandtúra a Francia Alpokon át.Fókuszban a természet,égig érő hegyek,feneketlen kanyonok,azúrkék tenger,kristálytiszta tavak,zúgó patakok,az épített látványvilágot Provence ódon erődvárosai biztosítják.Az útról készített több részből álló,egyedi hangulatú,spéci kommentárral fűszerezett "roadmovie"-t ajánlom mindenki szíves figyelmébe.



Útvonal:
La Palud sur Verdon-Col de Ayen/1031m/-Verdon szurdok/Pont de Vue-Belvedere palud sur Verdon-Col de Mayestre/926m/-Depart –Randonne-Pont de Galetas/ Lac de Sainte-Croix (476 m) – La Salles Sur Verdon-Aups-Cascade Silians-Cotignac (225 m) – Lac de Carcés (141 m) –Cabasse-Flassans L'Issole- Gonfaron (170 m) – Mór hegység-Col de Fourches/535m/-Collobrieres-Monastiere Notre Dame de Verne-Grimaud





Túrabeszámoló:
A tervek szerint e nap második felében a Verdon kanyon maradék részén megyünk végig, útba ejtve a Lac de Sainte-Croix-t (Szent kereszt tó), majd húzunk dél felé.

Jelen esetben a nap második fele 15:30-kor kezdődött, amikor elhagytuk a kies kempinget és megkezdtük a dög melegben, teljes menetfelszerelésben pompázó bringákkal a Col D’Ayen hágó meghódítását. Nem jutottunk valami messzire, mindössze 500 m-t mentünk amikor a – már sokszor emlegetett – La Palud sur Verdon egyetlen - szűk – sikátorán megállt az élet, mert egy óriási pótkocsis kamion nem fért el. Végül több tolatás után végre tovább haladtunk és nem sokára 1.031 m-en elértük a nevezett hágót, ami nem volt nagy feladat, hiszen a kemping 900 m-en volt. A hágó után látványos gurulás következett, miközben elvesztettünk 360 m szintet a 6-7%-os lejtőnek köszönhetően. A környezet látványos volt ugyan, de a sok kanyar és a minket üldöző autósok miatt nem nagyon nyílott lehetőség a nézelődésre. Végig a Verdon kanyon jobb oldalának peremén vezetett az út, de a fenti szakaszon nem lehetett lelátni, ez azonban, - ahogy közeledtünk a tóhoz – megváltozott. A szurdok ugyanis összeszűkült és már sikerült olyan helyen megállni, ahonnan le lehetett látni a mélyben folyó égszín-kék vízfelületre is. Ez olyan 700 m magasságban történ, ahol 200 m-rel alattunk, - mint nyáron a hangyák, eső előtt – nyüzsögtek a folyón mindenféle úszó alkalmatosságok, vízibiciklik, kajakok, kenuk, felfújható izék, meg a csuda tudja mi mindennel élvezkedtek a Frankok.

A kanyon végét elérve, láthatóvá vált a fantasztikus színű tó, ami 472 m-en helyezkedik el, mi viszont még mindig 680 m-en. A térképen szépen látszott, hogy egy nagy hurkot leírva tudjuk megközelíteni a strandot, mert igen, a fürdés volt a közvetlen cél. Végül nem tartott ki végig a lejtő, mert sikerült egy 40 m-es – nem kívánt – emelkedőt is a mérnököknek belecsempészni az út vonalvezetésébe. A gurulás része kellemes volt, mivel egy része csodálatos fenyvesben történt, de az óriási forgalom nem teljesen élvezhetővé. Végül a tóba befolyó Verdon feletti hidat, valamivel 5 óra előtt értük el és itt egy kis szájtátással egybekötött pihenést iktattunk be, majd irány a strand. Ami így leírva egyszerű, de a kavicsos-murvás parton hosszan tolni kellett a gépeket, míg elértük a partot, meg természetesen visszafelé is. A víz pazar volt, kellemesen felüdített, csak sajnos hamar tovább kellett indulnunk, mert még további dimbek-dombok vártak ránk. A D957-es úton haladtunk dél felé, természetesen erős szembeszélben, mint az utóbbi napokban, viszont a nagy melegben ennek volt kellemes mellékhatása is, segített a hűtésben.

A strandtól kb. 5-6 km-t haladtunk a tó partján aztán az út búcsút intett a szép látványt nyújtó víztükörnek, viszont elindult felfelé, hiszen egy 800 m körüli hágót kellett még megmásznunk. Ahogy utunkba balról becsatlakozott a D619-es út, hirtelen a bal oldal katonai területté változott és ezt kb. 5 km hosszan sűrűn hozták táblák az arra járók tudomására. A hágót (Col da la Bigue) 785 m magasságban 19:40-kor értük el, és táborhelyről még csak szó sem esett, helyette legurultunk az eleinte kacskaringós, majd nyíl egyenes lejtőn Aups-ba. Egy bevásárló központ táblát követve, majd kérdezősködve, fél sikert értünk el, meglett az objektum, de fél órával lekéstük a nyitva tartás végét. Ezen nem keseregtünk sokáig, mert nem messze láttunk egy pompás körforgalmat, ahol egy kis parkocskában birtokba vettük a padokat és jóízűen megvacsoráztunk. Vacsi után 20:45-kor indultunk tovább, de a fő program már a táborhely keresés lett, és sikerült is találni egy köves bekötőutat melyen elbolyongva este kilencre a hely is meglett. A sátrat már sötétben állítottuk fel egy kijárt autó fordulóban, mert a száraz aljnövényzet teljesen alkalmatlan volt erre, mivel a kiszáradt fűcsomók és a szúrós kórók váltották egymást. Csak remélni tudtuk, hogy a gumik kibírták, illetve a holnap reggeli kimenetelt is ki fogják bírni. Az égbolt teljesen tiszta volt, bár a következő napra felhősebb időt jósoltak, de azért jó időben reménykedve aludtunk el.

5. nap (2017.08.23. Szerda 90 km 1.120 m szint)

Másnap reggel 7 óra körül, szép kék égre és vízszintes napsugarakra ébredtünk, sajnos erre a napra is megvolt a kár, kilyukadt a derékaljam pedig új volt. Sajnos csak 3 éjszakát bírt, bár az eddigiek sem bírtak 10-nél többet, lehet, hogy a csontos végtagjaim szúrják ki, nem is a tüske, meg a kóró. Egy nem túl gyors pakolás után 8:45-kor indultunk tovább és itt még szerencsére megúsztuk a defektet a főútra való kijutás közben. Ezt a napot átkötő napnak tervezte Cobranco, amit annyit tesz, hogy az egyik érdekes helyszínről a következőre kellett eljutnunk, ez utóbbit a Riviéra testesítette meg, ugye az előző pedig a Verdon kanyon volt. A kettő között nem számítottunk sok érdekességre, de azért voltak tervben látnivalók. Még 6 km-t sem haladtunk, amikor Cobranco elrendelte a kis városka (Silians-la-Cascade) ódon főterének bevételét, mondván van itt valahol egy vízesés, amire a Cascade elnevezés utalt. A téren alig lézengett valaki, azok is turisták voltak, mi nem találtunk egyértelmű jelzést arra, hogy merre is induljunk. Végül hosszas keringés után egy kutyáját sétáltató ember vállalta, hogy megmutatja az utat. Az út 8-10% meredekségű murvás köves valami volt, amin kb. 800 m-t zötykölődtünk, amikor tényleg feltűnt szemben egy jó 20 m-es látványos vízesés, tőlünk 40-50 m-re. Cobranco úgy döntött, hogy biztosan meg lehet ezt közelíteni jobban is és gyalogosan távozott a patak medre felé vezető lépcsőn. Legközelebb 17 perc múlva került elő és közölte, hogy amíg távol volt semmit nem látott a vízeséből, ellenben én már meg is untam a látványát ennyi idő alatt, emiatt bringára pattantunk és visszamásztunk a vacak úton a főútra és folytattuk a túrát Cotignac felé, ahol bolt látogatásban és reggeliben reménykedtünk. Negyed óra múlva már a városkában keringtünk, kerestük az előjelző tábla által ígért Spar-t, de mint végül kiderült ez nem egy nagy bevásárló központ volt, hanem a főtér sarkában megbúvó kis boltocska. A főtér egyik padján ülve reggeliztünk, ami nekem nem jött be nagyon, mert itt nem tudtam teát főzni, egyéb folyadékom nem nagyon volt, csak a kóla, aminek elfogyasztása szomj halált vetített előre. Ráadásul az éttermektől 12 m-re ücsörögtünk a takarító személyzet látóterében, ami engem igen csak feszélyezetett, nem beszélve az arra sétálók csodálkozó tekintetéről. Egyébként Cotignac igen szép rendezett városka volt, középkori hangulattal, észak felől egy 60 m-es homokkő-fal határolta, ami a régmúlt időkben védelmet nyújthatott az itt lakóknak, ennek nyomait a két őrtorony őrizte.

Már majdnem fél tizenkettőre járt az idő, amikor továbbindultunk a továbbra is lejtős úton a La Cassole völgyén. Néhány (7) km után érkeztünk meg Cercés településre, ahol újabb keringést követően végre találtunk egy nagyobb bevásárló központot, ahol Cobranco grillcsirkét vett, mondván kell egy kis főtt (sült) kaja is a sok száraz abrak után. A nagy tasakot – amiben a csiri hanyatt feküdt – simán elsüllyesztettem az új táskarendszer egyik bugyrába, még beszéltünk is róla, hogy előző években ez nem ment volna, sőt nem is ment, mindig Cobranco vitte az ilyen jellegű motyókat. Apropó bugyor, ahogy felültem a bringára és gurulni kezdtünk, rögtön éreztem, hogy valami nincs rendben a hátsó kerékkel, először arra gondoltam, biztos a nehéz csirke, és emiatt nem bírom hajtani a pedált, de lenézve már láttam az okot, a lapos hátsót.

Amíg Cobranco bent volt, a hátsóm teljesen leeresztett, így kénytelen kelletlen nekiálltam gumit szerelni, ami a könnyen levehető táskáknak és a 20 m-re lévő kompresszornak hála igen gyorsan ment. A tettes is hamar meglett egy kb. 5 mm hosszú acélszál személyében, végül a vásárlás és a javítás belefért 30 percbe, ami nem tűnt nagy idő veszteségnek, de azért reméltem, a ragasztás tartós marad és nem kell újra elölről kezdeni a procedúrát. Indulás után rögtön feltűnt az egyre nagyobb hőség, de szerencsére a város után a Le Caramy tó mentén tekertünk 3 km hosszban, helyenként erdő nyújtott enyhet adó árnyat. Sajnos csobbanásról nem lehetett szó, mert ivóvíz bázisnak minősült és tilos volt a fürdés.

A tó után volt még két bányató, de azokat sem tudtuk megközelíteni, emiatt tovább indultunk a kisebb nagyobb dombok között vezető úton. Ahogy a dombok véget értek és az utunk is dél felé fordult, sajnos megkaptuk az élénk déli szelet, ami szinte egész nap szembe szegült velünk. A Cabasse és Flassans Sur-Issole közötti szakasz szót sem érdemel, talán csak annyit, hogy ez utóbbi helyen ismét bolt látogatás következett, hűtött leveket vettünk az ebédhez, amit egy út menti pihenőben ejtettünk meg. A környezetet tekintve Bangladesben is lehetett volna, ronda elszáradt füvek gyomok, bokáig jártunk az elhagyott szemetekben, mivel az asztalokhoz nem terveztek szemetest. Nem tudom mire gondolt a tervező, talán fényevő csordák megjelenésére, hiszen a fénynek nem kell csomagoló anyag. A csirke ízletes volt jól is laktunk belőle, sőt vacsorára is maradt, ebéd után 15:15 körül indultunk tovább a következő lakott település Gonfaron irányába. Itt mindenképpen bevásárlást terveztünk, mert a Riviéra nem az a terep, ahol tejet, kenyeret, tudunk találni, illetve ott nem ezzel akartunk foglalkozni.

A Gonfaronig tartó kb. 10 km út szintén a felejthető kategóriába tartozott, néhány emelkedő, majd lejtő, sárgára égett aljnövényzet táblák és már meg is érkeztünk egy kis lejtőzés után. Itt újra eljátszottuk a bolt keresési rituálét, a várost keresztül-kasul bejártuk, végül a főtéren találtuk meg a kis boltot, amit többen is emlegetettek, a megkérdezettek közül. A nap legjobb útvonala a város után következett, a Mór hegységen átkelő úton, a Col des Fourches hágó felé. Keskeny, de vadonatúj aszfalt fogadott, a dús erdőben kanyargó úton, ahol para-tölgyes jelentette a fő fa fajtát. A párás meleg és a húzós emelkedő ellenére nagy élményt jelentett az út, az embermagasságig lehántolt kérgű fák között. A környezet ellenére nem paráztunk, hanem haladtunk, mert nem elég, hogy át kellett mászni a hágón (535 m), de a gurulás után újabb emelkedő várt ránk. A hágóról szép kilátás nyílt a minden irányba, a buja zölddel fedett hegyekre, amik a Bükk vonulataira hajaztak. A hágóút 6 km hosszban 360 m-t emelkedett, tehát igazolta a „cyclingcols.com” adatait.

Lefelé sajnos az út ismét vacakra váltott, mint az elmúlt napokban többször is, de nem volt vészes, végülis sikerült egy kellemeset gurulni (7,7 km 327 m), majd még Colobriers előtt letértünk a D39-es útról a D14-esre, és rögtön kezdődött is a mászás a Col de Taillude (200 m-ről 410 m-re átlag 4,5 %) hágó irányába, ahol ismét tökéletes új aszfalt várt ránk. A hágót 19:15-kor értük el és innen a Mór hegység déli oldalában szinten futó, igen látványos úton gurultunk hol le, majd fel és fordítva. Balra meredek hegyoldal, jobbra szakadék szintén meredek hegyoldallal, sűrűn tele fákkal – mint a dzsungelben -, táborhelynek híre hamva sem volt, pedig jó lett volna, mert már vészesen közeledtünk a Saint-Tropez-i öbölhöz, oda pedig nem szerettünk volna lemenni, mert ott biztos, hogy nincs táborhely.

Végül valamivel nyolc előtt megálltunk egy vacsorázásra alkalmas helyen, de előtte még Cobranco jól szétnézett az út bal oldalán elterülő szőlő ültetvény mellett futó úton és ez eredménnyel járt, mert talált alvó helyet, így már kényelmesen megettük a déli maradékot, végre teát is tudtam főzni. Cobranco ugyan parázott, hogy felgyújtom a száraz füveket és akkor megyünk a börtönbe, de szerencsére a szél már elállt és nem történt baj. A kajáló helyről és a sátor helyről is szép kilátás nyílott az öbölre, - ahol már kigyúltak a fények, - hiszen légvonalban csak 12 km-re voltunk felhő sehol, pedig nap közben már láttunk ilyenek, sőt az időjósok az első riviérai napunkra is felhős eget jósoltak, szinte a legjobbkor. Vacsora után a félhomályban feltoltuk a gépeket a sátorhelynek kinézett placcra, és mint előző nap, most is sötétben felállítottuk a sátrat, elindítottuk a töltés és 22:30 körül eltettük magunkat másnapra, remélve, hogy egy kicsit érdekesebb napnak nézünk elébe.
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina