Európa vad sarka

Franciaország

Ott-tartózkodás ideje: 2017. aug. 01.  - 2017. aug. 15. (14 nap)

0 hozzászólás I 1 365 látogató olvasta. Rögzítve: 2022. ápr. 17. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar cobranco Beszámolója

Cimkék: alpok  bringatúra  francia alpok  francia riviera  kerékpártúra  sport  verdon 

Lélegzetelállító kalandtúra a Francia Alpokon át.Fókuszban a természet,égig érő hegyek,feneketlen kanyonok,azúrkék tenger,kristálytiszta tavak,zúgó patakok,az épített látványvilágot Provence ódon erődvárosai biztosítják.Az útról készített több részből álló,egyedi hangulatú,spéci kommentárral fűszerezett "roadmovie"-t ajánlom mindenki szíves figyelmébe.




A tartalomból: "Dél-Franciaország zord sziklavilága normál körülmények között is tartogat kihívásokat kerékpáros szemszögből,40 fokban meg még inkább.A nehézségeket azonban kompenzálja a táj szépsége,ezért túrázóink simán veszik az akadályokat,sőt még egy jeges patakban való csobbanás, megfűszerezve egy gasztronómiai oktatással is szinesíti a programot."


Útvonal: Lantosque-Vésubie szurdok – Saint-Jean-la-Riviére (293 m) – Belvedere Saut des Francies-Duranus (468 m) –Levens- La Roquette-Sur-Var (350 m) –Saint-Martin du Var (130 m) –Pont Durany- Defilé du Chaudan/Var-áttörés/-Gorges du Mescle-Tineé kanyon-Clans-Saint-Sauveur-Sur-Tinée (496 m) – Gorges des Valabres-Isola (881 m)


Blog:

Hajnalban – az első fénysugarak megjelenésekor - arra lettünk figyelmesek, hogy a belső sátor külső oldalán rengeteg hangya jelent meg, ami nem volt örömteli, mert csomagoláskor kellett velük valamit kezdeni, tehát plusz munka jelent meg a láthatáron. Kelés után gyorsan kipakoltunk és átraktuk a sátrat egy másik helyre, ahol reményeink szerint majd elmennek a hívatlan látogatók. Nem teljesen sikerült így, de segítettünk nekik.


A táborhely ettől eltekintve idilli volt a Vesubie partján, bár a főútra való feljutás kívánt egy kis erőlködést, lévén 20-25% meredek murvás úton kellett feltolni a kerékpárokat, ami fél tízre sikerült is és ekkor kezdetét vette a túra 9. napja. A terv: az előző nap bejárt szurdok fölött vezető úton – szép látványok begyűjtése közepette - visszajutni a Var völgyébe ahonnan észak felé haladni, majd átcsatlakozva a Tinée szurdokára, azon egészen Isola (881 m) magasságában táborozni.


Az indulás után, az előző este már a vacsorázó helyig háromszor megtett utat, világosban is szemügyre vettük és pompás látványban volt részünk. A hátunk mögül sütött a nap és megvilágította az előttünk hófehéren magasodó több száz méter magas sziklafalat, melyet helyenként zöld foltok ékesítettek. Tőlünk jobbra a kanyon alján folydogált a folyócska, mi pedig kellemes lejtőn ereszkedtünk Saint-Jean-la-Riviére településig, ahol balra felkanyarodtunk a szurdok peremére vezető útra. Este, amikor a táborhelyet kerestük, úgy láttam a GPS-en, hogy a felsőbb régiókban talán lesz táborhely, de nem próbáltuk megválaszolni a kérdést, így reggel kíváncsi voltam, vajon lett volna-e itt sátorhely. Az út vonalvezetése igen látványosra sikeredett, balra meredek sziklafal, jobbra pedig egyre mélyülő kanyon foglalta keretbe a nem túl széles utat. Szerencsére forgalom nem nagyon zavarta a látvány befogadását, emiatt kellemes volt tekerni, amit a csodás idő is nagyban segített. Az út követte a kanyon és az oldalkanyonok vonalát, ezért néha, - főleg a Duranus esetében elég - jól eltávolodtunk a fő irányunktól. Az út első felén 500 m magasságig jutottunk, ahonnan félelmetesen jó kilátás nyílott a 250 m magasságban vezető völgytalpi útra, ahol előző este felfelé jöttünk a kanyonban. A kilátópontról jól kivehetővé vált a további irányunk is, ami meglepetésünkre erősen lejtő, majd a távolban erősen emelkedő képet mutatott.


A gurulás egészen 360 m-ig tartott, majd újra másztunk 7 % meredekségű emelkedőn és már 11 óra előtt, 410 m magasságban sikerült reggelizni, az utat szegélyező kis kőfalon ülve, miközben a fantasztikus tájban gyönyörködtünk. Eldőlt az induláskor felmerült dilemma, ugyanis egyáltalán nem volt táborozásra alkalmas hely, megint Cobranconak lett igaza. Reggeli után még jó 100 m emelkedő után értük el Levens települést 520 m magasságban, ekkor azonban már eltávolodtunk a Vesubie szurdoktól, és egy kis hullámvasút után élvezetes 6 kanyaros szerpentinen keresztül ereszkedtünk le a Var völgyébe, pár száz méterrel az előző délutáni bevásárló helytől (Saint-Martin-du-Var) fél egy előtt valamivel.


Itt északnak fordultunk és elindultunk a Var folyásán felfelé vezető úton, ami Nizzából indult. Mi kb. 120 m magasan csatlakoztunk be, a hátunk mögött a tenger kb. 18 km távolságban hullámzott, amit persze csak a lelki szemeinkkel láttunk, de a nagy hőség miatt szükségünk lett volna egy kis hűs vízre, mert e nélkül csak a saját izzadtságunkban fürödtünk. A vasárnap ellenére nem volt jelentős a forgalom – amin csodálkoztunk is -, ennek oka lehetett, hogy a turisták nem tudtak elszakadni a tengertől. A napi cél – Isola – 881 m magasságból és kb. 51 km távolságból hívogatott, mint Odüsszeuszt a szirének. A szélről meg kell még emlékezzek, hiszen nagyon élénk kavargó forró légáramlatok hol segítettek, hol gátoltak, a Var völgyében az utóbbi volt a gyakoribb. Az utunk a Vesubie kanyon bejáratáig már ismerős volt szombatról, amikor délután már jártunk erre, vasárnap 12:45 körül hagytuk el a leágazást és haladtunk tovább észak felé.


Innen a hegyek növésnek indultak a Var két oldalán és az utunkkal párhuzamosan, tőlünk jobbra a, folyó szintjén megjelent még egy aszfaltos út, aminek okát nem leltük, sőt a lejáratot sem, pedig jó lett volna ott menni. Később sem derült ki, hogyan lehet azt megközelíteni, lehet, hogy oda születni kell. A hegyek egyre élvezetesebb hátteret biztosítottak a tekeréshez és az ég kékje sem akart lemaradni látvány tekintetében. A hegyekben itt, ott alagutakon vezetett az út, vasút, meg ami még jött. Haladtunk vagy 4-5 km-t és közben nagyon élveztük a látványt, de ami utána jött, az maga volt a csoda, a hegyek szinte az égig nyújtóztak, a kanyon egészen szűk lett, majd hirtelen több szűk kanyarral az eddigi északi irány helyett dél-nyugatira, majd észak-nyugatira váltott, majd jobbról megjelent a Tinée kanyonja. A két folyó találkozásánál – ahol a Tinée siet beléje – megálltunk és álmélkodással eltöltöttünk néhány percet. Visszaidéztük e túrának a 2. napjának végét, - amikor a barlangban aludtunk -, és előtte még elgurultunk Entreveaux-be - 2014 után újra -szétnézni. Na, ez a város a Var partján fekszik a Tinée torkolattól légvonalban kb. 30 km-rel nyugatra.


A fényképek elkészítése után fájó búcsút intettünk a Var-nak, és tovább hajtottunk észak felé a Tinée kanyonjában. A hőmérséklet szinte leviselhetetlenül magas volt, amit tetézett a forró szél melegítő hatása, így nyomós okunk volt megállni, amikor egy nyomós kutat találtunk, ahol bevizeztük a pólókat sapkákat, hogy túl tudjuk élni a forróságot. Cobranco meg is jegyezte, hogy én még nem próbáltam ezt, pedig dehogynem. Pont három évvel ezelőtt, szintén Franciaország, szintén vasárnap, szintén forróság, Ugine környékén akartunk megdögleni a melegtől, amikor az Annecy tóhoz siettünk, akkor játszottuk el a vizes póló versenyt. A Tinée völgye hol szűkebb, hol szélesebbé vált utunk során, a folyót terelgető hegyek 500-700 m-rel felettünk magasodtak és nem csak a vizet, de a szelet is terelgették, végre már hátszelet kaptunk, ami nagyban segítette haladásunkat a nem túl erős (1-3 %) emelkedőn. Fél háromkor a megmentő küldte azt a parkolót a segítségünkre, ami már folyószinten volt, így lehető vált a csobbanás és az evés is. Az előbbi Cobranco, az utóbbi az én vágyaim netovábbja volt, ennek megfelelően Ő neki vetkőzött és elrobogott a víz irányába én pedig nekiálltam forró teát főzni és ebédelni.


A főzés rizikós volt a pergamen szárazságú fű és az igen élénk, talán már erős szél miatt, de nem tágítottam az ötlettől és el is készült a tea, sikerült jól megebédelni és utána én is elindultam a hűsítő habok felé. Sikeresen le is jutottam, bár néhány kolbász ki kellett kerülnöm a parton és már be is vetődtem a hűvös, de hűsítő vízbe. Kellemesen lehűltem, és amikor kezdtem kifelé kászálódni, néhány vízcsepp ráugrott a szemüvegemre, amit nem akartam a kezemmel letörölni, hanem levettem és a keret élét a tenyeremhez ütögettem, hogy a cseppek távozzanak róla. Néhány ütögetés után felvettem és azt éreztem, hogy teljesen homályos lett a jobb oldali üveg, újabb ütögetés után semmi javulást nem tapasztaltam. Ekkor néztem meg közelről és döbbentem meg, kiesett az üveg és a gyors folyású Tinée elvitte Nizzába. Ez eléggé idegesítő történés volt, hiszen ugyan volt tartalék szemüvegem, de azt az autóban hagytam, így felemás szemmel kellett még másfél napot tekernem. A lencséin -4 körüliek voltak, tehát a jobb szememmel – üveg híján - szinte semmit sem láttam a távolból. Mikor felmentem a bringához és Cobranconak ecseteltem a történéseket, akkor mondta, „ne szarj be, van nekem tartalék szemüvegem”. Ideadta felpróbáltam, és már vissza sem adtam, mert jobb kompromisszumnak tűnt a 2 db -2 dioptriás lencse, mint az 1db -4 dioptriás. A fürdőzéssel egybekötött kajálás és szemüveg csere, több mint 1 órán át tartott, fél négy után csaptunk újra a lovak közé és indultunk meg Saint-Sauveur-Sur-Tinée (496 m) felé.


A völgy továbbra is kanyonos volt és érdekes módon egy kb. 1km-es szakaszon az út jobb oldalán vörös sziklák álltak őrt. Ez tulajdonképpen a Cians és a Daluis szurdok anyagának testvére lehetett, a látvány legalábbis kísértetiesen hasonlított azokra. A települést fél óra hajtás után értünk el, ahol szét akartunk nézni, mert 2014-ben csak felülről láttuk és igen kellemes emlékeink maradtak róla, amikor a Tinée völgyén majdnem eddig gurultunk le, de még mielőtt elértük volna a várost, jobbra felkanyarodtunk a Col de la Couillole hágó felé Rubion-on keresztül. Na, most bementünk az ódon falak közé a szűk utcácskákba, de valahogy nem volt olyan hangulatos, mint ahogy felülről elképzeltük, de azért rossznak sem nevezném. Találtunk hideg vizes kutat is ahol jól feltankoltunk, mielőtt öt előtt elindultunk volna. Innen a hátra lévő 14 km helyenként ismerős volt a három évvel ezelőtti gurulásról, pl. a reggeliző és sátorszárító helyet világosan felismertük. Ahogy közeledtünk Isola felé a hegyek mindkét oldalon 2.000 m fölé nyúltak és igazi hegyi érzetet keltettek, ami nem is csoda, hiszen a következő napi program a Colle della Lombarda (2.347 m) lesz, amit azért tényleg lehet hágónak nevezni. Fél hét előtt már feltűntek Isola házai, de feltűnt egy híd is még a város előtt, amin átoldalogtunk és rögtön megtaláltuk az ideális táborhelyet.


Mivel még nagyon világos volt, így megnéztük a város főterét, ahol már 3 éve jártunk és próbáltuk felderíteni a boltot, hogy reggel már ezzel ne kelljen az időt tölteni. Miután ezt a feladatot is megoldottuk, a város és a táborhely között megejtettük a vacsorát is, egy kiépített helyen, majd 20:15-kor elfoglaltuk a kinézett táborhelyet, és a hétfői feladatra készülve viszonylag korán nyugovóra tértünk. Az említett feladat nem nagy, csak a Lombarda hágót kell meghágni és a túloldalon már vár a parkolóban az autó. Tehát még szűk egy nap volt hátra a túrából, meg persze a hazáig 1.600 km autózás, ami szintén nem egyszerű és pihentető feladat, főleg nem úgy, ahogy nekünk sikerült.
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina 
Kedves Látogatónk!

Az ongo.hu oldal jelen formájában már nem frissül, ezért az oldalon megjelenő információk elavultak lehetnek.
Jelenleg azon dolgozunk a háttérben, hogy megújult formában és új funkciókkal ismét a felhasználók rendelkezésére álljon az ongo.hu.
Hamarosan jelentkezünk!

Az ongo.hu csapata
ongo