A Massif Central

Franciaország

Ott-tartózkodás ideje: 2005. jún. 29.  - 2005. jún. 30. (1 nap)

0 hozzászólás I 4 139 látogató olvasta. Rögzítve: 2007. aug. 14. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar gyurry Beszámolója

Cimkék: Cévennek  MassifCentral  Millau  Montpellier  Puys  stoppolás  Tarn-szurdok 

Nagyon sok helyre eljutottam az elmúlt év folyamán, alig maradt ki néhány olyan dolog, amit nagyon akartam látni. Ezek közé tartozott Auvergne és a Tarn-szurdok és Montpellier, gondoltam, hogy megpróbálom másfél nap alatt teljesíteni ebből a lehető legnagyobb részt, bár az idő elég szűknek, a látnivaló soknak, a távolság pedig elég nagynak tűnt. No de nem vagyok az a meghátrálós fajta, még az előrejelzett vihar ellenére sem vonakodtam elindulni csütörtök kora délután, miután elbúcsúztam főnöknőmtől.

A már múltkor bevált folyótorkolati részen megintcsak nagyon hamar találtam fuvart, egész Givors-ig, mely ugye épp a St.Étienne felé elkanyarodó autópálya derékszögében fekszik. Egy algériai fickó vitt el kis dobozosával. Nem volt a munka megszállottja, elmesélte nekem, hogy elég gyakran megáll munkaidőben itt a givors-i uszodánál fél-egy órára ebéd után, hisz útba és jól esik. Elvitt egy benzinkútig, bár már korábban le kellett volna mennie a pályáról, de az arabok mindig is nagyon segítőkészek. Itt aztán csakhamar felvesz egy fickó egész a következő, St. Chamond-i benzinkútig. Sajnos épp nem hazafelé ment, hanem Firminy-be, délnyugatnak, pedig ha elvisz Andrézieux-ig, azzal sikeresen kikerülhettem volna a st.étienne-i agglomerációt. De aztán a következő kocsival éppen odáig jutottam el. Egy szimpatikus fakereskedő vett fel, aki lett fával kereskedik, többször járt már Rigában, szereti nagyon a lett lányokat, egyet fel is vett, mikor az Franciaországban stoppolt – hiába kicsi a világ. Hát mikor megérkeztünk hatalmas felhőszakadás fogadott, de hát nem volt sok választásom, ki kellett szállnom. Esernyő alatt próbálkoztam, de mindenfelől támadt a víz, az ernyő semmit se ért. Ráadásul egy autópálya-felhajtónál rakott ki, még a peázs előtt, merre szinte senki nem járt, ha mégis, majd bolond lett volna felvenni egy ázott verebet. Szerencsére a záporok amilyen gyorsan jönnek, olyan sebességgel távoznak is, s sokszor heves napsütés követi őket – mint jelen esetben is, de a száradási folyamat azért nem oly gyors. Aztán egy idős bácsi mégis csak felvett, s már mentem is Clermont-Ferrand-ig.

Életemben harmadszor próbáltam stoppal eljutni a Michelin városába (az első kettő sikertelen kísérletre még 2000-ben került sor), de most is csak messziről láthattam szép katedrálisát. Merthogy a bácsi, aki igen heves akcentussal beszélt, alig értettem, így inkább aludtam, szóval unokájához ment Brive-be, elkerülve Auvergne fővárosát, s én úgy döntöttem, hogy jól van akkor, megyek én is egyből a puy-k megcsodálására. Hisz Auvergne legfőbb látványosságának ezek a vulkáni kúpok számítanak, melyből rengeteg található. A leghíresebbet és legjobban kiépítettet, a Puy de Dome-ot csak messziről láthattam, aztán a Puy de Vache, azaz a tehén-vulkán mellett rakott ki, hogy ott sétáljak egyet.

Ám a parkolóból nem vezetett ki út, így megkértem egy épp ott megálló urat, hogy vigyen már el a következő kereszteződésig, hogy neki tudjak indulni a hegynek. Nem is akadékoskodott, fel is vett. Útközben mondta, hogy ő hova megy, s ez egycsapásra megváltoztatta véleményem. Hisz már későre járt, 7 körül lehetett, s ő a Cantal-ba, a Puy Mary lábáig ment, észak-déli irányban átszelve Auvergne-t, áthaladva a legérdekesebb térségek nagy részén. Nagyon hamar összebarátkoztunk, elmesélte, hogy egy szupermarketnél dolgozik, s hetente kétszer teszi meg ezt az útvonalat, ismerte is mint a tenyerét. Így elbúcsúztam a Puy de Dome lánctól, és délnek vettük az irányt, hogy hamarosan feltűnjék velünk párhuzamosan a Puy de Sancy és társainak vonulta. Gyönyörű tájon haladtunk, mellettünk zöld legelők, bazaltorgonák, az Aydat tó, a távolban pedig a hatalmas hegyláncok, kár, hogy épp a nap is onnan sütött, és hát már elég alacsonnyan járt. De ezt mind semmi nem volt, mikor feltűnt előttünk Mural vára. Ahogy a hegyről ereszkedtünk le, fantasztikus látványt nyújtott a vulkáni kúpra épült erődítmény. A szerpentineknél hol előtűnt, hol a hátunk mögé került. Majd leérkeztünk a Chambon tóhoz, az egyik legnagyobb auvergne-i állóvízhez, s itt egy pár percre meg is álltunk. Aztán körbekocsikáztuk a várat, majd folytattuk utunkat a korábban már megszokott elég nagy sebességgel. De nem volt ellenemre a sietség, hisz így sokkal többet láthattam, igaz elég futólag. St.Victor sur Riviere volt a következő megállónk, mely a következő falu volt a sorban – innen ugyanis látni lehet a Sancy és a Dome láncolatát is, valami bámulatos - kár hogy a pára, és az alacsonyan járó napsugarak miatt inkabb csak a korvonalait lehetett latni a lancoknak. De hat azert ez sem volt semmi, de mar robogtunk is tovabb. Besse-en epp csak atvagtunk, majd egy hirtelen jobbossal felmasztunk egy emelkedon, hogy elerjuk az auvergne-i tavak egyik legnevezetesebbjet, a Lac Pavin-t, mely egy igazi kraterto, s a korbevevo fenyvesek bamulatosan tukrozodnek vissza a keksegbol. De csak rovid pihenot engedelyeztunk magunknak, hisz mar 8 fele jartunk, de meg messze volt a cel. Ennek ellenere a foutra alig tertunk vissza, s maris balra vettuk a kanyart, s egy meg meredekebb emelkedon kapaszkodtunk fel a Vassiviere-i apatsagig, merthogy onnan csodas panorama tarul elenk, hisz epp a Puy de Sancy alatt vagyunk. A helyi marhak bamultak rank, hogy hova ez a nagy sietseg, de valaszolni se volt idonk, s robogtunk a bajos erdei utakon, s hamarosan atleptunk Cantalba. Honnan tudtuk, hogy mar ott vagyunk? Onnan, hogy a regi mondas szerint ott kezdodik Cantal, ahol a tehenek szebbek, mint az asszonyok. Bolcs nepi megfigyeles empirikus kontrolljat vegeztuk az ut menten, s megallapithattam, hogy valoban, a cantali marhak igen adnak a kulcsinre, s eleg csinosak. A kesei orara tekintettel azonban holgyeket nemigen lattunk, igy a mondas hitelesseget teljes mertekben nem tudtuk reprezentative bizonyitani. De ugye igaz ami igaz, ez a regio a tejtermelesre, s meginkabb a sajtkeszitesre alapozza gazdasagat, hisz mas lehetosege nem is lenne. S ugye a cantal sajt az egyik leghiresebb es legfinomabb fajta. Amugy eleg ritkan rakott a videk, s elegge tanyas jellegu, de ezek ugye csak a nyari felevben lakottak a transhumance pasztorok altal.

Ekozben beertunk Riom-es-Montagnes-ba, utitarsam lakohelyere. De nem hagytuk abba kozos utunkat, mert vart meg minket a Puy Mary, melyet meg akart nekem mutatni. De addig meg sok szepet es jot lathattam. Mindjart az ut jobbjan magasodott elottem Apchon varanak maradvanya, melyet a szomszedos utfelbontas miatt alaposan megtekinthettem az autobol. Aztan e nap mar nem eloszor lekanyarodtunk a foutrol, s a Cheylade- vizfolyas volgyeben haladtunk Mary iranyaban egy hatalmas glacialis volgyben. Mivel az ut mellett nem tul messze volt egy kaszkad, igy lealltunk egy ot percre, annak ellenere, hogy mar majd' kilenc ora volt. Mikor a bokrok takarasabol elotunt a Sartre vizeses, nem akartam hinni a szememnek – egy 10-15 meteres vizfuggony zuhant ala a magasbol, hogy alant folytassa utjat eszak fele. Valami fantasztikus volt. Szivesen maradtam volna meg, de hat a hegyteton mart vart Mary, akihez hatalmas szerpentinek vezettek, melyekrol belathattuk az U alaku volgyet, a legelon lovak es marhak setaltak az ut mellett, neha keresztben elottunk. Nem tudtam kapkodni a fejem, hisz egyik oldal csodasabb latvanyt nyujtott, mint a masik. Majd felertunk az 1588 meteres hagohoz, s az utolso napsugarak altal megvilagitott Mary-hez. A szinek csodas orgiaja tarult szemem ele: a valoszinutlen zold retek, a narancsszinu napsugarak fenyeben elmondhatatlan kepet tartak elem, de a hasito szel lebeszelt arrol, hogy az ejjelt itt toltsem, melyet nem is bantam meg, hisz a napnak meg korantsem volt vege, annak ellenere, hogy mar fel tizet is elharangoztak. Leereszkedtunk a vulkan nyugati oldalan a 15%-os, katyus lejton, a Cirque de Falgoux fele, mely a cirkuszvolgy oldalaban halado utat jelezte, s az elobbiekben felsofoku jelzokkel ecsetelt utvonal melto folytatasakent tovabbra is alaposan fenntartotta erdeklodesem. Amint leertunk a volgybe, maris ratertunk egy picike utra, melyen ujra megkezdtuk az emelkedest a naplemente extrem szineiben pompazo volgybol a fennsik fele. Itt mar tenyleg csak marhak elnek, egy-ket pasztorszallas arulkodik a civilizaciorol, no meg egy etterem, a puszta kozepen, egy hatodrendu ut mellett. De ugy latszik nem en lehetek az egyetlen turista errefele. No de ez mind semmi. Mar erosen szurkult, mikor soforom kitalalta, hogy tud egy rovidebb utat, igaz, hogy az nem aszfalttal fedett, de sebaj. No hat erre biztos nem sok turista szokott jarni, foleg nem este negyed tizenegykor, pedig... foleg a naplemente utan vorosben-lilaban pompazo egbolt alatt, valami fajintos volt. Szoval kuzdottunk a katyus folduton, de kit erdekelt, idom mint a tenger, aludni raerunk majd Nancyban. Aztan baratom monda, hogy kertjeben is felverhetem taborom, ami szimpatikus otletnek tunt, egymas kezebe is csaptunk. Kesobb aztan a kanapet is felajanlotta, mikor hazaerven poharaztunk egyet, de nekem nem volt kifogasom a kinti alvas ellen. Viszont reggel hatkor mar ebreszto volt, hisz ment be Riomba dolgozni, en se maradhattam hat, meg ugye az en utam is arra vezetett.

Fel hetkor mar Riom tuloldalan voltam, miutan tettem egy kis setat a faluban, megnezve annak fo nevezetessegeit. Hat nem mondom, hogy tul sok ember mozgott az utcakon, nem sok lehetosegem volt szuvenirvasarlasra. Am nem panaszkodhattam, hisz alig ertem ki a falubol, a masodik arrajaro auto fel is vett, hogy elvigyen Muratig. Az allatgyogyaszkent dolgozo urban is megvolt a belso kesztetes, hogy minel teljesebb kepet adjon regiojarol – emberek, ez a turizmus, ami belulrol fakad, a lokalitas szeretete ott el bennuk, s szeretnek megszerettetni falujukat, terseguket az odavetodott idegennel. Habar elegge kimuvelt voltam mar, hisz a szakirodalmon tul elozo napi utam eleg sok ismerettel ajandekozott meg, de nem szerettem volna elvenni kedvet, s alasan meghallagattam az o verziojat is, boldogan. Beerve Muratba bucsut intettem neki, s elindultam a kisvaros felfedezesere. Nem leven tul nagy telepules, reggel nyolcig sikerult vegigjarnom utcait, ahol szep reneszansz epuletek tekintettek ram, de mindezek fenye alaposan elhalvanyult a varos fole emelkedo Maria-szoborral koronozott bazalthegy latvanyahoz kepest, melyet a varos fele nezo oldalan egy egesz orgona-erdo boritott, mar-mar somoskoi emlekeket feltepve lelkemben. De nem gondoltam en ekkor haza, csak tekintetem a hegyre szegeztem, s igy probaltam megbotlas nelkul kisetalni a varosszelre. Egy 11-ik szazadi templomot epitettek arra a dombra, mely alatt felutottem satorfam. De mivel nem igazan talaltam jo helyet, igy tobb oldalrol is megneztem a dombot, mire aztan csak megallt egy geografus gyerek, aki epp St.Flour-ba, az en celtelepusem fele igyekezett.

Hogy miert mentem oda – termeszetesen folytatni a vulkanturat. Ez a varos ugyanis nem a bazaltorgonak tobvebe, hanem azok tetejere epult, ami mas buket kolcsonzott neki. Reggel kilenc elott mar itt voltam, hogy rovid latogatast tegyek a hatezres nepessege ellenere az egyik legnagyobb cantali varosban. Kis seta a kozepkori utcakon, majd a katedralis, s onnan a kilatas az alsovaros fele, de igazabol semmi nagyszabasu. No de mikor meglattam az orgonakat, mar nem fanyalogtam tovabb, sot egy kis mosoly is feltunt orcamon, no meg az ahitat, latvan e csodas alkotasokat. Aztan lesetaltam az alsovarosba, majd a folyo tulpartjan ujra felfele vettem az iranyt, merthogy onnan volt a legszebb a kilatas a hegyet koronazo felso varosra, s az nekem mindig meger egy kis kiterot. No idaig nagyon jol haladtam, de hat nem mehet ez mindig igy, es semmi joval nem kecsegtetett geografiai helyzetem. Az autopalya negy kilometerre volt, s azon akartam eljutni eleg tetemes tavolsagra, a Tarn szurdok fele. Tudtam, hogy nem lesz konnyu, nem is csodalkoztam, hogy a 4 km-t gyalog tettem meg, de mit mondjak, mar hianyzott is. Aztan egy epulo ipari park utan vegre elertem a felhajtot – de hat konkurenciat talaltam. Raadasul nem is akarmilyet, mellette sok sanszom nem lehetett. Nem, nem egy aluloltozott szoke szepseg, hanem egy feher csuhaba bujt misszionarius probalkozott ott, hogy eljusson Mende-be. Indiabol tert haza egy rovid idore, s most hazafele igyekszik. Beszelgettunk egy keveset, aztan en lejjebb mentem vagy husz-harminc meterrel, s ott probalkoztam, a pap-arnyekban azonban minimalis eselyeim voltak csupan.

Le is doltem pihenni, hisz a dogmelegben, a hosszu seta es a keves alvas utan el voltam csigazva. Aztan beszelgettunk meg, atkiabalva egymashoz. Eleg sokat, jo orat is vartunk ott egyutt, mikoris megallt egy auto – termeszetesen neki. Egyedul maradtam, de aztan nem oly soka nekem is megallt egy auto. Hat nem voltam teljesen elegedett a soforrel, de hat az ember nem valogathat. Valoszinuleg az urnak nincs felesege, legfeljebb ferje. Nagyon bizarr latvanyt nyujtott. Nalam magasabb, hatalmas termetu orias, eleg keves hajjal rendelkezven, de az is ugy fesulve, hogy minel tobbet takarjon – s kisujjarol valami visszataszitoan kacsintott ram gyuruje. Ez mind semmi nem volt meg azonban, mikor elhaladva az Eiffel altal tervezett Garabit viadukt mellett, megkerdezte tolem, hogy sietek-e, mert ha nem, akkor a sztrada helyett mehetunk kisebb uton is, az sokkal kellemesebb. Na ekkor inamba szallt a batorsagom, s beindult a fantaziam, semmi jora nem szamitottam – megprobaltam minel szorosabban tapadni ulesembe. Az autopalyaval parhuzamosan haladtunk legalabb otven kilometert, amikor egyszercsak egy nagyon kis utra keveredven elvesztettuk a helyes iranyt. Mar kezdtem rosszul lenni, a viz kivert, mikor vegre visszajutottunk a civilizacioba. Huh! De meg nem volt vege, hisz meg mindig volt hatra vagy husz kilometer. Igazan a csodas marvejols-i massziv varoskapuk sem hatottak mar meg, mihamarabb szabadulni akartam volna. Aztan vegre megerkeztunk falujahoz, de mondta, hogy tovabbvisz egy jobb helyre. Summa summarum, elvitt a kovetkezo kozsegig, Balsieges-ig, ahol a Lot hidjan bucsuzhattam vegre el tole. S ekkor jot mulattam magamon, de azert orultem, hogy a bizarr urtol megszabadulhattam – pedig tok rendes volt, csak a fantaziam tulsagosan meglodult, s elszakadt a realitastol.

Na de vegre itt voltam a Lot volgyeben, alig 20 km-re a szomszedos folyo, a Tarn volgyetol. Hamarosan fel is vett egy ficko egesz St.Enimie-ig, a Tarn-szurdok keleti vegeig. Nem oly reg o is stoppolt ket kislanyaval a szurdokban, a parkoloban hagyott autojaig, jo sokaig sikertelenul, de engem nem tudott megingatni. A Causse de Sauveterre meszkofennsikjan vegighaladva erkeztunk meg a szurdokhoz, s meredek szerpentineken ereszkedtunk le a faluig, valami eszmeletlen latvanytol kiserve. Ugyhogy ki is szalltam hamar, mert csodalni akartam a meszkosziklak kozott kanyargo folyo szurdokvolgyet, mely mar elsore nagy hatassal volt ram, s mivel meg csak most kezdodott a delutan, eleg sok idot terveztem itt eltolteni. Am elegge borult, ami nem esett jol, bar a forrosagot kisse lehutotte volna egy kis zapor, de mi van ha nagy erkezik. Ugyhogy vegul a falu utcain felsetaltam az apatsag romjaig, majd a Tarn parton mentem tovabb amulva-bamulva. Nem volt nagy forgalom, de meg nem akartam stoppolni. Mikor mar akartam, egybol le is intettem az elso autot, egy loire-volgyi hazaspart, akik terepjarojan mentem egy jo darabot, mivel mar csepergett. Utkozben megalltunk egy 15.szazadi kastelybol kialakitott luxushotelnel, majd La Malene-ben elbucsuztunk. Azaz megsem, mivel itt csak tizpercre alltak meg, gondoltam meg tovabb megyek veluk nehany kilometert, s itt csak epp megnezem a sziklak tovebe epult templomot s nehany hazat, no de elsosorban a Tarn-t, igy afole setaltam az erre a celra ott kialakitott epitmenyen: a hidon. A kis pihenes utan aztan vegulis les Detroits-nal vettem toluk vegleges bucsut, bar ha akartam volna, veluk eljuthattam volna Millau-ig, de nekem nem volt eleg a kocsibol nezni a tajat. Es hat, mar megint megerte igy donteni. Nevehez meltoen eleg szuk teruletre osszpontosult a Tarn vize e helyen, hisz a ketoldalt hatarolo huszmeteres fuggoleges hofeher sziklafalak kozott torhetett csak at a folyo, s ezen a reszen a legkeskenyebb. No hat ezzel kezdodott a gyalogtura, jo alapozaskent, de meg csak eztan jott a java. Hisz hosszu setaval ertem be a Cirque des Baumes-hoz, mely az egyik legszebb resze a volgynek. Alant a hofeher kavicsokkal koszoruzott kek folyo, aztan a nehol jelentos vasasodast mutato meszkosziklak bukkanank ki a zoldello erdobol, afelett pedig a csoda, a fuggoleges meszkofalak, s megannyi meszkokemeny ad egyedi latvanyt a Tarn nagy kanyarjanak. Aztan lesetaltam a folyopartra megaztatni labikraim, majd visszaterve az utra gondoltam, most mar keritek egy gurulo alkalmatossagot. S lon, hamarost meg is allt egy auto, egy francia holgy es ket angol ficko tarsasagaban folytathattam utam, meghozza felfele, oriasi szerpentineken emelkedtunk fel a sziklak peremere, termeszetesen fantasztikus kilatast elvezve a keskeny hegyi uton. De veluk se akartam meg Montpellierbe menni, igy elbucsuztam toluk, hogy meglassam a Point Sublime-t, a legszebb panoramat a Tarn szurdokban. A 6 km legyurusere csak autoval vallalkoztam volna, igy nem mozdultam a keresztezodestol. Am ilyen kis uton kevesen kozlekednek, s ha azok se vesznek fel, akkor jobb visszaterni a volgy aljara. Jo husz perc utan igy is dontottem, s hala egy holland parnak a nehany kilometeres leereszkedest se labaim terhelesevel kellett megtennem Les Vignes-i kempingukig. Innen aztan visszasetaltam meg Pas de Soucy-ig, mert utkozben megtetszett. S hat egy utmenti szikla tetejen kialakitott belvederrol valoban eszmeletlen kilatas tarult elem, el is voltam itt egy ideig, lenyugozven boven. De hat immar hatot utott az ora, ideje volt, hogy magam mogott hagyjam a volgyet annak tudataban, hogy igazi viszontalatasrat intsek neki, merthogy mindenfelekepp vissza szeretnek terni ide mihamarabb, mondjuk kis kajakozasra. No de sotetloen fenyegettek a tornyosulo fellegek is, igy nem varhattam.

Egy fiatal leanyzo nagy kutyaval fel is vett hamar, s elvitt le Rozier-ig, ahol a masik csodas szurdoku folyo, a Jonte erkezik a Tarnba. A szavojard leanyzo fotoskent keresi kenyeret, penzes turistakat fenykepez nyarankent. Aztan hosszabb seta kovetkezett, raadasul megint feltunt egy konkurens. Hiaba ez a nap mar csak ilyen volt. Mar logott az eso laba, s eselyeim csokkenni latszottak, mikoris vegre megallt egy auto. Egy nemet ficko, aki kajakos turakat vezet a Tarnon. Odahagyta hazajat, mert beleszeretett a Tarn volgyebe, s megha alig beszel is franciaul, jovojet itt kepzeli el, hisz nincs ennel csodasabb hely szeles ez Europaban. Hat valoban meg lehet erteni donteset. Nagyon jot beszelgettunk, mikoris feltunt a tavolban a millau volgyhid, Franciahon legujabb csodaja. Bar csak messzirol lathattam, igy is bamulatos volt. Azonban eleg rossz stoppos helyet talaltam, s csak szenvedtem ott jo felorat, mikor arra az elhatarozasra jutottam, hogy keresek egy masikat, mely ennel biztosan jobb. Igy legalabb negnezhetem a 20 ezres varos latnivaloit is, na nem mintha oly nagyon nagy dolgokat tarna elem. Bar volt nehany szep torony es templom, az igazi elmenyt megis az adta, mikor kiertem a Tarn fole, s megpillanthattam a viaduktot. Ennel hatalmasabb, bamulatosabb emberi alkotast meg nemigen lattam, pedig nem panaszkodhattam eddig sem, de ez tenyleg nagyon megfogott. No persze a varos folyo parti resze is mar teljesen mas kepet mutatott, eloterben az oreg malommal. No de lassan kilenc fele jart, fogyott a remeny, hogy meg aznap Montpellierbe erhetek. Mar majdnem megerkeztem a kiszemelt korforgalomhoz, amikor lehuzodtam egy kis mellekutra egy fotot kesziteni, amikor odatolat egy auto, hogy elvinne. Nem ertettem, hisz epp nem is stoppoltam, takarasban is voltam, nem is igen lathattak. De ha mar igy alakult, miert ne vallalnam veluk az utat Languedoc fovarosaig. No de elarultak, hogy ok meg az elozo posztomon lattak, csak elmentek vacsorazni, s most hazafele menet megpillantottak, s nem haboztak utitarsukkent befogadni. Igy mar adva volt a montpellier-i ej. Bamulatos napot tudhattam ezzel magam mogott.

Igazan jol elbeszelgettunk, mikozben athaladtunk a Grand Causses-on, mely az egyik legszebb resze a Massif Centralnak, konstatalhattam. Kozben a sofor urral jot beszelgettunk a vinokulturarol, az egyes tajak jellegzetes borairol, a nemzetkozi aromakrol, no meg persze a tokaji keszitesenek modjarol. Felesege es kigyermeke hatul erdeklodve figyelte emelekedett szakmai parbeszedunket. Mikoris arra lettunk figyelmesek, hogy a 180-as tempo helyette egyre lassulunk, s egyes fokozatokat nem akar bevenni a valto. Alig nehany hete vettek a franya verdat, s mar szorakozik itt velunk. Nem is megy, valami elektronikus hiba, meg is kell allni, igen nagy a baj. De csodak csodaja, az ujrainditas itt is segit, mint a windows-nal, meggyogyult a draga, repulhetunk tovabb. Tiz ora utan erunk be Montpellier-be, s a kivilagitott diadaliv mellett bucsuzom el barataimtol a Peyrou-n. Ez a varos teteje, ide erkezett be a 22 m magas aquaduct, s egy csodas parkot alakitottak itt, ahol mindenfele viragzott a Magnolia – hiszen a noveny nevadoja montpellieri szuletesu uriember volt. Harom dolgot kellett megtennem meg ez este. Vacsora, varosnezes by night es szallaskereses. Mivel nagyon eheztem mar, ezert ezzel kezdtem, majd johetett a kulturprogram. Vegig a belvaroson a Place de la Comedie-ig a varazslatos hangulatu, elettel teli utcakon. Nagyon elveztem, kulonosen a Comedie teret, ahol breaktancosok szorakoztattak magukat, eszmeletlen dolgokat bemutatva. De mindenfele hatalamas elet volt, amerre jartam. No de aztan mar ejfel fele jart a kismutato, ideje volt valami helyet keresni alvasra. Mivel ilyenkor mar semmi nincs nyitva, igy hat keresni kellett valami parkosabb, bajosabb helyet. A magnoliak toveben nem alhattam, ugyanis egy bacsi elarulta nekem, hogy hajnali kettokor bekapcsol a locsolorendszer. Nem tudom, hogy ennyire latszott rajtam, hogy vannak terveim azzal a magnoliakerttel? No mindegy, vegulis egy nagy seta utan raleltem egy, a centrumtol mar tavolabb eso parkra, melynek keritesen egy cukaharaval atjutottam, s egy kellemes ejjelt tolthettem el a fak alatt.

Az éjszakám nem volt túl hosszú, s ráadásul még a moszkitók is rámszálltak, így meg kellett küzdenem a montpellier-i éjjelt. De hát hatkor úgyis kellett kelnem, hisz hosszú út várt rám, s még a várost is meg akartam nézni világosban. Így hát ráizzítottam egy bagettre, hogy az adjon erőt aznapra, hisz ezután mindenre volt időm, csak enni nem. Nagyon érdekes volt a kihalt utcákon sétálni, ugyanott, ahol alig néhány órája még hullámzott a tömeg, most meg alig páran szállingóztak. Hát igen, szombat reggel 6 és 7 között kevés megátalkodott turista járja a várost, szerintem egy ujjamon meg tudtam számolni, hányan voltunk. Végigmentem a vízvezetéktől és a diadalivtól kezdve az egész óvároson, s 7.30-ra már láttam mindent. Aztán még egy pár perc időzés az Antigoné negyedben, mely az antik görög formákat felhasználó modern városrész, ami kinézetre nem, no de szakmailag nagy élményt adott az urbanistának. De a szakmánál ne időzzünk sokat, irány a városszéle, hisz indulnom kell, mert még több mint hétszáz kilométer vár rám, s estére vacsora-meghívásom is van, no meg ki kell költöznöm szeretett Lyonomból. Kilenckor már autóban is ültem egy drága hölgynek köszönhetően, s száguldottam Valence felé. Nem bántam, hogy sietősre fogta, hisz nem értem rá, s hogy az időt is hasznosan töltsem, végre kialudtam magam, hisz a hölgy nem volt túl beszédes. Aztán Valence előtt, a kétharmad útnál rakott ki, ahol némi várakozás után, sikeresen elkerülve a hőgutát egy német kamionba pattanhattam egészen Lyonig. Sofőröm szerbiai, karlovoi születésű, de már egy jó ideje Bonnban keresi a betevőt, illetve alig van otthon, ezért nem kíván egy nő se vele élni – nehéz a sofőrök élete. Jót beszélgettünk, többek között a féláron dolgozó polák kamionsofőrökről – mit féláron, ketten vállalják 900 euroért, miközben egy normál bér 1500 felett van, no meg arról, hogy Németországnak vége, hisz egyre többet kell dolgozni, egyre kevesebbért, különösen amióta az euro miatt megduplázódtak az árak, ő is gondolkozik, hogy visszatér szülőföldjére. No meg ugye a német mentalitás, ő legszívesebben Franciaországba költözne, és itt dolgozna (igaz már nem sokáig sofőrként, hisz nem akar vénlegény lenni), mert itt legalább van élet. No de aztán beértünk Lyonba, ahonnan egy nagy sétával hazamentem, hogy átpakolva cuccaim, nekiinduljak utolsó utamnak Nancy felé. Persze még búcsúzkodni kellett, így Florance-szal és Lucas-szal koccintottunk egy igazi pezsgőset, ami hamarosan meg is látszott rajtam. Hisz üres gyomorral, 38 fokban ez hamar felszínre tör. Még jó hogy nem ezután borotválkoztam, mert így is úgy összevágtam magam, hogy jó negyedórán keresztül kellett elsősegélyben részesíteni, miközben vonatom is elhaladt, mert az a bűnös gondolat merült fel bennem, hogy két hátizsákkal nem stoppolok, de csakhamar megváltoztattam, s rendbe rakva arcomat, elég nagy íveket leírva indultam kábán benzinkutam felé. Ekkor már délután három volt, tehát sietnem kellett, hogy ne késsem le az esti vacsit, hisz mikor Kasia-hoz kell mennem, sose jön össze a stop. De most ez nem így történt, rögtön felvett egy gyerek, aki egész Langres-ig vitt, azaz, jó 250 km-t mentem vele – s mivel ő elég sietősre vette, így a 160-as átlagtempó révén nem sok időt vesztettem, s megintcsak jól kialudtam magam. Ő egyébként tipikus olyan francia, aki nem dolgozok, hanem az állam tartja el, most épp egy egész éjszakás buliból jött Toulonból, s estére barátnőjét Chaumontban felvéve Normandiába mennek tovább folytatni a hejehujázást. Aztán megint gyorsan felvettek, méghozzá nagy meglepetésemre egy spanyol kamion, ami még sose fordult elő velem, a spanyolok mindig csak a vállukat ráncigálják – igaz ő bolgár volt, csak 5 éve él Valenciában. Hát bolgárul nem nagyon beszélek, így maradtunk a spanyolnál, hisz abból 5 szavas aktív szókincsem van. Na most ezeket olyan jól sikerült használni, hogy jó két órán keresztül beszélgettünk spanyolul, néha bolgárral ötvözve, mindenféléről. De mivel épp Toul-nál jutottunk el a pihenőidejéhez, így búcsút vettem ott tőle, hogy a végső 20 km-t már egy új autóval, egy 76 éves, de fiatalos nyugdíjassal tettem meg, aki fiához igyekezett Épinalba. S végre megérkeztem szeretett Nancy-mba.
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Magyar  Română  Slovenčina