Loire-völgyi kalandozás

Franciaország

Ott-tartózkodás ideje: 2005. aug. 26.  - 2005. aug. 28. (2 nap)

0 hozzászólás I 7 841 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. márc. 18. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar gyurry Beszámolója

Cimkék: Amboise  Bourges  Chamboird  Chaumont  Chenanceaux  Cheverny  Gien  Loire  Tours  világörökség 

Már vártam a hétvégét, hisz nagy útra készültem, újabb 1500 km abszolválására, s Lucie barátném meglátogatására. A cél a Loire völgye, a még nem ismert kastélyok felfedezése volt. Pénteken délben leléptem a munkából, s nem oly soká találtam is egy urat, ki egészen a pont-à-moussoni benzinkútig vitt. Ráadásul kollégát, hisz a mérnök úr is kutató, ráadásul a szomszéd épületben dolgozik és képzi a jövő mérnökeit. Jól elbeszélgettünk, többek között tudományterületének egy érdekes konferenciájáról, ami természetesen Lengyelországban, a „best-of” konferenciák országában kerül megrendezésre, Karpaczban, a Sniezka lengyel oldalán. Ide a kutatok sílécet is visznek, hisz a konf reggeli és esti programjai között 3-4 órát biztosítanak a lesiklás gyakorlására. Hat igen – azok a jó és hasznos konferenciák.
De hamar el kellett búcsúznunk, hisz véget ért a 30 km, s mar a kútnál kellett új emberre akadnom. Mivel Orleans felé nem egyszerű eljutni, mert nem vezet arra közvetlen autópálya, sőt igazából csak főúton közelíthető meg, így fel kellett kötnöm az alsóneműt. Jó félóra is eltelt míg hasztalan hadonásztam egy négy városnevet is tartalmazó táblával – hadd szemezgessen belőle az a drága közönség, mire taktikaváltásra folyamodtam. S lőn egyből leltem egy kamiont Troyes-ig, azaz a félút már biztosítva. Miután többször is érintettük az arab kérdést, úgy félút táján megmutatta az útlevelét, ahol látom, hogy Alinak hívják, s kiderült, hogy algériai. De ez így első látásra nem jött le, fene se tudta, hogy a kabilok kék szeműek. Aztán gyorsan átgondoltam, hogy az elmúlt egy órában nem ejtettem e súlyos rasszista kifejezéseket, de nem volt okom pironkodásra. Aztán megmutatta a pénzgyűjteményét, melyet kamionoshaveroktól gyűjtött be, volt köztük egy Rákóczi mellett belorusz, bolgár, de még perui bankjegy is. Nagyon jól összehaverkodtunk, még azt is megtette kedvemért, hogy Champagne-on egy kis úton vágtunk át, a Nemzeti Parkon keresztül, ahol bájos falvak és csodás tavak váltogatják egymást, s nem Tetves Champagne-on verekedtük át magunkat, ahol aztán semmi sincs. Így közel egy év után újra megláthattam az Éneklő-kakas tavat. Aztán Troyes után egy körforgalomnál rakott ki, ahonnan csakhamar két falunyi távolságra jutottam egy úriember révén. Ott sem vártam azonban sokat, hisz egy tanító felvett, hogy ha nem is Sens-ig, de egy jó darabig elvisz. Ő a börtönviseltek és a tartós munkanélküliek védangyala, nekik segít visszailleszkedni a társadalomba. De ezt a beszélgetést is félbeszakította a búcsúzás, hisz megérkeztünk, s innen csakhamar egy 40-es hölggyel folytathattam utam. Róla kiderült, hogy 12-szeres megyei bajnok petangue-ban, s most is épp párostársához megy, hisz meccs lesz. Beavatott a sportág nagy rejtelmeibe, elmesélte, hogy milyen az, mikor 2000 szurkoló van egy petangue-meccsen hihetetlen hangulatot kreálva. Habár nem is arra ment amerre én, de nagyon élveztem a társalgást, így tettem vele egy jó 50 km-es kitérőt, s csak Fontainebleau-ban búcsúztam el tőle, egy csodás körforgalomnál, az erdő közepében. Itt volt időm nézegetni a körforgalom közepén néhány száz éve leledző obeliszket, mert csak lószállító autók jöttek felém, de aztán végre egy úr megállt, aki nemhogy Orleans-ig, de egyenest Tours-ig vitt, a legtávolabbi pontra, ahova el akartam jutni. A humoros informatikus bemutatta nekem Centre régiót, láthattam az óriási Orleans környéki logisztikai központokat – nem véletlenül jár erre annyi kamion, gondoltam én, hogy ez lehet a dologban, na de hogy ekkora! – a parfümgyárakat, s jót társalogtunk ezenközben. Toursba érkezve elindultam felfedezni a Loire-völgy fővárosát, hisz a 300 ezres város szép látnivalókkal kecsegtet, s nemcsak híres katedrálisa, hanem csodás óvárosa révén is. S mivel egyetemi varos, így a péntek esti utcák, kávézók, sörözők, éttermek telve vannak fiatalokkal. A sarkon egy westernruhába öltözött fickó játszik elektronikus gitáron, nekem tetszik, de senki nem dob neki pénzt, így tovább áll, de később utunk megint összeér. A városháza tere egyből megfogott, de az igazi látványosság a Plumerau tér, a nagy kedvenc kolombázsos házakkal, ezúttal téglaberakás a gerendák között. Miután végigmentem minden belvárosi utcán, irány a Loire-part, ahol szintén zene szól, s a híd fényárban úszik. Itt a szétbombázott St.Julien negyedből nem sok minden maradt, de az viszont nagyon szép, de már vár a katedrális, így sokat nem időzöm itt. Hát a fényárban úszó homlokzat valóban tanúskodik a dicső múltról, el is merengek az aszimetrikus tornyok láttán. De már enni is kéne, meg találni valami helyet éjszakára. Ezt végülis a várostábla mellett teszem meg egy szép rejtekhelyen. Ezúttal nincs hálózsák nálam, mert épp mosás alatt hagytam Nancyban, mert ugye Lucie-hez készültem Bourges-ba aludni, de azért egy pokrócot magammal hoztam tartaléknak. Most szükség is lesz rá, hisz nem lesz túl forró az éj, de sátrat mégsem állítok, nincs ugyanis ahhoz kedvem, s minek is hat órára. Hisz Tours annyira tetszett, hogy reggel is akarok tenni egy kört napfényben, s ezzel két órám biztos elmegy. S Lucie meg épp a diplomaleadás előtti utolsó stádiumban van, így csak késő délután tudunk találkozni – tehát stoppal kell bejárnom a kastélyok javarészét. Az viszont lehet, hogy nem lesz könnyű, hisz némelyik eléggé kiesik a fővonalról, s egykor úgy hallottam, hogy errefelé nem könnyű a stopp. Bar ez csak egy általános vélemény lehet, hisz nekem sehol se túl nehéz, sőt itt aztán tényleg nagyon jól megy. Először Amboise felé igyekszem, s alig egy perc telik el, már haladok is felé Daniellel, a coimbrai portugál aszfaltmunkással, aki már 30 éve él itt. Na vele aztán annyira összemelegszünk, hogy elvisz egész a kastélyig, habár ez neki vagy 20-25 km-es kitérőt jelent, de mit se bánja, élvezi az utat a híres utazóval. Amboise-ban nem terveztem sok időt eltölteni, de hát nem lehet gyorsan menekülni, hisz magával ragad a hely szépsége, s a két kastély. Hisz egyből kettő is akad, de csak azért, mert a harmadikat elpusztítottak. Az egyikben lehelte ki lelkét da Vinci, így ott megakiállítást csináltak invencióiból, melyet egy legközelebbi alkalommal majd biztos megnézek. De most visszamegyek a partra, elhaladva a homokkőfalba épített házak mellett, hogy a Loire hídjáról egészében megcsodáljam az amboise-i királyi kastélyt. Ámde még nagyobb látnivaló is akad, hisz mint azt Daniel is elmondta, Harley találkozó lesz Toursban, s mar amúgy is mindenfelé láttam a motorokat, no de a legszebb mégis az volt, mikor a hídon szembetaláltam magam vagy 100 motorossal, köztük eggyel, ki egy kerekes hordót húzott maga után – a sok pornyelés után kell is a toroktisztítás! Ezzel az élménnyel a zsebben állok neki stoppolni, szememet le nem véve a túlparti chateau-ról, csak mikor egy nyugdíjas tanító-házaspár felvesz. A szokásos forgatókönyv szerint alakul a dolog, megint nagyon jól összebarátkoztunk, hiába mindig is a nyugdíjasok kedvence voltam, s habár nem oda mennek, mégis tesznek egy kitérőt, hogy az a szegény gyerek mihamarabb Chambordba, a királyi giga-kastélyhoz érjen. Ehhez útközben nagyon sok akadályon kell átkelnünk, jobb ez mint a kisdobosok versenye. Előbb egy kis faluban elterelik az utat, egy földútra, majd beérünk a királyi erdőbe. Jót beszélgetünk a vadászatról, mire egy hatalmas fékezés után fejem az első ülés támláján köt ki, s oldalra nézve látom, hogy egy hatalmas vadkan vágtázik el. Centimétereken múlott, hogy nem szedtük le, de a tanító néni összekeverte a pedálokat, s a gáz helyett a fékre lépett, pedig már elképzeltem magam, amint egy vadkannal a vállamon állok az úton felfelé mutató hüvelykujjal, hogy vegyen már fel valaki. Bár valószínűleg így jártunk jól, hisz mar Zrínyi is rosszul jött ki ebből a menetből, s ez a kan is igazan méretes volt. Ilyen élmények után láthattam meg a nevezetes chambordi kastélyt, melynek több tornya van, mint ahány nap az évben, gigantikus látványt tár a hömpölygő turistatömeg elé. Teszek egy jó nagy sétát körülötte, de a jegyár elriaszt attól, hogy belül is sétálgassak, meg időbe se férne bele, hisz a következő három kastély enteriőrje jobban izgat, hisz itt nincs belül semmi, a szobák üresek. Így hat inkább Cheverny felé veszem az utam, s az első autóval már utazok is tovább a csodás erdei úton. Aztán útközben egy rövid megállás erejéig megnézhetem a bracieux-i régi favázas piaccsarnokot, a Villesavin kastélyt, s mar ott is vagyok az alig 20 km-re lévő híres vadászkastélynál. Chevernyben legalább 50 vadászkutyát tartanak, ilyet ritkán lát az ember, olyan mint egy kis zoo, egymás hegyén hátán fekszik a sok eb. Aztán belépek a családi kastélyba, ahol egyből egy magyar nyelvű prospektust nyomnak a kezembe, meg is rökönyödök. A kastély minden terme lenyűgöző, csak kapkodom a fejem az egy óra alatt, amit ott töltök. De menni kell tovább, hisz vár már Blois, ami jobb mint a Wash-and-Go, ez 3 az 1-ben, azaz három kastély egyben, egy gótikus, egy reneszánsz és egy máig be nem fejezett klasszicista. Ide egy bourges-i házaspárral jutok el, holott egy cheverny-i mama kiszólt nekem, hogy hiába próbálkozok, itt nem veszik fel a stoppost. Meglátjuk, mama, meglátjuk. S megláttuk. Újabb egy jó órás kastélylátogatás következett, talán még szebb, még érdekesebb. Aztán négykor útnak indultam, hisz Lucie-vel Chenonceaux-ban, álmaim kastélyában beszéltünk meg randit. Így egy Loire parti sétával kijutván az óvárosból Chaumont-sur-Loire felé veszem az irányt. Ebben egy fiatal hölgy nagy kutyával lesz segítségemre, aki elvinne két falut, de aztán olyannyira lenyűgözöm, hogy csak csüng a szavaimon, s már csak azt veszem észre, hogy meglátom a folyó túlpartján a csodás kastélyt, mely anno oly sokáig nézett vissza rám monitoromról. No akkor tegyünk egy kis sétát a kastélykertben, majd irány tovább, hisz Chenonceaux már nem a Loire, hanem a Cher partján fekszik, s oda igen kis utak vezetnek csak. Várok is egy darabig, mire azon veszem észre magam, hogy egy autó két hölggyel a fedélzetén visszafordult értem, hogy elvigyen egy darabon. S ott aztán jön az újabb meglepetés: egy 30 éve Krakkóból emigrált lengyel hölgy és egyetemista leánya vetett rám szemet. S ugye én a polákokkal mindig is nagyon jól meg tudtam találni a közös nyelvet, most is nagyon élvezzük az utazást, jönnek sorban az élmények, s mire felocsúdok, már ott állunk a chenonceaux-i kastély bejáratánál. Ma igen népszerű voltam, senki se akart szabadulni tőlem. Aztán csakhamar Lucie is befut, két hónapja nem láttam, de azért sikerül megismerni – segít ebben a bourges-i rendszám is. Együtt indulunk a legszebb és leglátogatottabb loire-völgyi kastély, a folyóra épült csoda felfedezésére, régi álmomat valóra váltván. Közben tucatnyi hőlégballon érkezik, még csodásabb látványban részesítve minket. Aztán egy óra múlva kocsiba ülünk, s elindulunk a középkori városmagját épen megőrző Loches irányába, a lemenő nap sugarai által beragyogott erdőkön keresztülhaladva. Loches kastélya valóban káprázatos, s a kis utcai is nagyon bájosak. Szemben nyolc középkori paraszt-ruhába öltözött lány érkezik, akikkel a belvárosban megint összefutunk. Aztán felkapcsoljak a világítást is, s a megvilágított citadella képét magunkban elraktározva indulunk Bourges irányába. Útközben még látjuk a chateauroux-i és az issoudun-i kastélyokat, ami arra jó, hogy az egy nap alatt látott kastélyok számát tekintve sikerüljön meghaladni a tizet – igaz az egyéni rekordnak számító 13/nap nem forgott veszélyben. Bourges-ba érve felidézem a novemberi élményeket, mikor az óraállítás miatt két órát keringtem a hajnali utcákon, hiszen minden zárva volt. Majd megérkezünk Lucie családjához, ahol már nagyon vár a papa, mama, hugi, macska. S jönnek az élménybeszámolók, ők is elmesélik 12 évvel ezelőtti magyarországi egy hónapos nyaralásukat, miközben elénk rakják a finom vacsorát, nagy örömömre feketekagyló-hegyeket, majd helyi sajtkülönlegességeket, aztán pedig fagyival hűthetem le a nap folyamán magas hőfokon lobogó szenvedélyem. Reggel kilencig alvás, majd folytatódik a családi mesedélelőtt. Anyuka csomagol nekem ozsonnát, hamuba sült pogácsát, teljesen úgy viselkednek velem, mintha lánykérésre jöttem volna. Ettől aztán megilletődve inkább kihátrálok, s búcsút intve Lucie-vel újabb kastélylátogatásra indulok. Ezúttal egy különleges helyre, La Verrerie-be, ahol ő idegenvezetőként dolgozott négy éve, de még most is jó szívvel emlékeznek itt rá. A családi kastély egy vadban gazdag erdő közepén, egy kis tó partján ágaskodik. Egy igazi ékszerdoboz. Beszélgetünk egyet az elmúlt négy év alatt lezajlott változásokról, majd a tapasztalt gájd körbevezet, bepillantást engedve az első franciaországi proto-reneszánsz kastélyba. Jól elszaladt az idő, lassan indulni is kéne, így könnyes búcsút intünk, s indulunk Gien felé. De megérkezvén a közeli Aubigny-ba, nem bírom ki, hogy ne álljunk meg legalább egy tízpercre, hisz a kastély, a kolombázsos házakkal teli főutca megihlet néhány fotó elkészítésére. Ugyanilyen ihletet ad a Loire-parti kastélyok doyenje Gienben, ahol sétálunk egy kicsit, majd utolsó közös útként elmegyünk a nem oly messzi Pont Canal-ig, azaz a Loire felett átívelő hídig, melyen nem autók, vagy vonat, hanem kisebb hajók közlekednek. Láttam mar ilyet Svédországban, no de ennek mérete kissé nagyobb, hisz a nagy árterű, sekély Loire felett kell átívelnie, nincs is ennél nagyobb Európában. Gienben aztán búcsút intek Lucie-nek, legközelebb talán a transzszibériai vasúton találkozunk, hisz ő nagy Oroszország-rajongó, diplomamunkáját is a moszkvai új dácsák urbanisztikájáról írja. Szóval irány haza. Előbb egy algériai család vesz fel Montargis-ig. Beülvén a kocsiba, jó tízpercig a Korán szolt, nem is mertem megszólalni, aztán a maradék tízpercben viszont be nem állt a szánk, főleg a francia-algériai konfliktusok gyökerét boncolgatva. Montargis-nal azonban én lejöttem a sztrádáról, hisz nem akartam Párizsba menni, inkább a főúton törtem volna keresztül. Nem hittem volna, hogy itt egyből találok egy autót egész Nancy-ig, azt meg pláne nem, hogy minő utazásban lesz részem. A villanyszerelő apuka és hatodikos kislánya épp Bordeaux mellől érkezett vissza a szünidő leteltével, s eltévedve kerültek erre az útra. A kislány rábeszélte a papát, hogy vegyenek fel, s a papa kötélnek is állt, főleg mikor tájékozódási képességeim fejlettségéről kezdtem nyilatkozni, hisz képzett co-pilot-ként én képes voltam visszavezetni őket a helyes ösvényre. Jól mozgott a Lanos az úton, így gondoltam, hogy még világosban Nancyban lehetek, bár be volt tervezve egy megálló egy lotaringiai kisvarosban, Chatenais-ban, az elvalt fickó új barátnőjénél. Ide beérve egy igazoltatásba botlottunk, megfújatták a szondát vele, de hát ekkor még nem ivott semmit, így mehettünk tovább. A célállomáson szívesen láttak engem is, bar én először nem akartam bemenni. Egyből mirabelle tortát és fehér sört raktak elém, majd beszélgettünk egy keveset. Aztán sétálni indultunk, én gondoltam magukra hagyom őket kicsit, s megnézem a falut, noha sejtettem, hogy semmi érdekes nincs benne. Visszaérve aztán a pár két lányával leültünk megnézni a Karib-tenger kalózait, majd rábeszéltek minket, hogy maradjunk vacsorára is. Hát maradtunk. Úgyhogy jöhetett a bárány meg a csirke, majd a sajtok, kis rozéval, és a mese, mese, mese. Az asszonykának nagyon tetszett rongy-életem. Aztán több mint három óra elteltével végre elindultunk Nancy irányába, s este 10 után haza is értem polákjaimhoz, akik szokás szerint újra ledöbbentek kalandos sztorijaimon.
Értékeld az élménybeszámolót!
8 (2 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina