Dél-Olasz Körút

uwallah57 Beszámolója

Cimkék: Dél-Olasz  körút 

Dél-Olasz körút

Nápoly, Capri, Ischia, Amalfi, Sibari, Róma

Ketten, közel a hatvanhoz indultunk erre az útra, egy lelkes, mozgékony, kíváncsi nő és egy kényelemszerető, alapos férfi - 2006 szeptember 25-e és október 13-a között. Az utunkat már jó fél évvel ezelőtt férjem kényelemszeretetét messzemenően figyelembe véve tervezgettem a neten. Még márciusban megvettem a repülőjegyet odafelé Nápolyba, visszafelé Rómából Budapestre (kettőnknek összesen 26000 Ft-ba került). Előre foglaltam szállást is: 5 napra Nápolyba (250 Euró összesen), Marina di Sibariba a Start utazási irodán keresztül egy hétre (a tengerparton foglaltam le egy mindennel felszerelt apartmant - összesen 41000 Ft) és a római Szent-István házba (ahol teljesen magyar a személyzet - szállást reggelivel együtt 310 Euro összesen).

Ha röviden kellene leírnom, csak azt tudnám mondani, hogy fantasztikus volt. Amikor terveztem az utat, volt bennem félelem is, hogy el fogunk tévedni a csekély német és olasz tudásommal, de várakozáson felül elboldogultunk, (felszerelkezve a „Kapd elő olaszul” zsebszótárral és Nápoly valamint Róma tömegközlekedést is jelző térképével) már második nap teljesen kiismertük magunkat, még másokat is útba tudtunk igazítani.


1. nap – Nápoly (Piazza Garibaldi)

Nápolyban szálltunk le a repülőről szakadó esőben, egy nagyon meleg, párás estén - eredetileg taxival akartunk a központi helyen lefoglalt szállásunkra menni, de a 40 Eurós viteldíj hallatán (ugyanis pont ennyibe került a repülőjegyünk) Ali busszal (3 Euró/fő) mentünk a központi Piazza Garibaldira. Itt van a végállomása a reptéri és, a távolsági buszoknak, a Cirkumvezuviánának (hév szerű vonat) ráadásul itt van a főpályaudvar és metrómegálló is. A Piazza Garibaldiról közvetlenül nyíló Via Torinóban laktunk, az első emeleten, pici, de tiszta fürdőszobával, erkéllyel, dupla ággyal ellátott apartman. Nagyon jó választás volt, bár a környék a mi Keletink környékéhez hasonló: nagyon szűk utcák, rengeteg szemét, a mosott ruhák a teraszon kiterítve (jellegzetes Nápolyi kép). A célnak viszont tökéletesen megfelelt - este 10-körül értünk mindig haza, a Stacione Napoli Centrale magas üveg erkélyét minden járműről messzire láttuk, így nem tudtunk eltévedni. Az egyetlen szépséghiba a melegvíz-szolgáltatás hiányossága volt, (hol volt, hol nem) de a párás meleg miatt ez nem túlságosan zavart.

Netcím: http://www.reservations.bookhostels.com/campusclub/ - ahol a világ nagyobb városaiba az átlagnál olcsóbban lehet szállást foglalni.
Már első este felfedező útra indultunk, (az eső ellenére) bejártuk a teret, megnéztük a pályaudvart, a metrót, a Cirkumvezeuviánát, és a buszpályaudvart. A buszpályaudvar elsőre kiismerhetetlennek bizonyult - ugyanis szinte minden egyben van, egy aluljáró-felüljáró rendszerben, amelynek polipkarjain keresztül minden mindenhonnan elérhető, ha az ember követi a nyilakat.

2. nap – Nápoly (városnézés)

Másnap reggel is eléggé borús napra ébredtünk, az első dolgunk volt a Nápolyban minden közlekedési útvonalra érvényes Artecardot megvenni, amit az információs irodában a pályaudvaron lehet kapni. Az első járművön kell érvényesíteni, a 3 napos 2,30 Euró (van hosszabb időtartamra is). Azért is megéri, mert 2 nápolyi múzeumbelépőt is foglal magában, és a többi is kedvezménnyel vehető igénybe. Ezt a napot Nápoly megismerésére szántuk. A Teatro S. Carlo színháznál szálltunk le az R2–es buszról, innen Nápoly fő nevezetességei akár gyalog is elérhetőek. Megnéztük a Királyi Palotát (Palazzo Realet) a rengeteg szobával, el lehet tévedni benne és nagy pompával van berendezve, egy része ma is működő hivatal. Az erkélyeiről csodás a kilátás a Tirrén tengerre, a Molo Beverellora (hajókikötő), a Castel Nuovo-ra és természetesen a két kiemelkedő csúcsú Vezúvra, aminek teteje csak tiszta időben látható (akkor csak felhő és pára borította süveget láttunk). A palota hatalmas kertje gigantikus nagyságú egzotikus fákkal, fikuszfákkal, eukaliptusz fákkal és a fenyő különleges fajtáival van tele. Valamikor szép szobrokkal körülvett tó is díszítette a kertet és a parkot, de most üresen árválkodik. A palota egyik kijárata a Piazza Plebiscitóra nyílik, monumentális temploma (Chiesa.S. Francesco di Paola) inkább kívülről ,mint belülről tett ránk maradandó benyomást. Lesétáltunk a Molo Beverellora (ez a belföldi kikötő), innen indulnak kis hajók a környező szigetekre - Caprira, Ischiára, de el lehet jutni hajóval a Sorrentói öböl kis nyaralótelepüléseire Sorrentóba, Amalfiba, Positanóba, Salermóba is, szóval rengeteg szép helyre. Ehhez minimum 10 nap kellene, nekünk 5 gyönyörű nyaralóhelyre sikerült eljutnunk. Számomra az olasz körútból a Sorrentó-i öböl meghökkentő és félelmetes sziklái, szakadékai és a csodálatos kristálytiszta, kék tenger tette a legmaradandóbb benyomást.
Még aznap délután felmásztunk a Castel Nauvo-ra is és természetesen az ott lévő múzeumot (Civio Castel Nuivo-t) is megnéztük. Gyönyörű a kilátás innen Nápolyra, és egy hatalmas középkori vár minden szépségét megcsodálhattuk.

3. nap - Capri

Korán reggel a Beverelloról induló CAREMAR hajó (ennek a társaságnak az árai a legbarátságosabbak) külső nyitott fedélzetén már élveztük a felkelő nap erejét, és Capri szigete felé ringatóztunk. Amikor kikötöttünk Caprin, a Marina Grandén már szikrázóan sütött a nap és gyönyörű kék színben pompázott a tenger. Első utunk a Funicolaréhoz (sikló– szerű vonat) vezetett, amivel feljutottunk a sziget középső részére. Mintha egy meséből pottyantunk volna ide: leírhatatlan a kilátás a tengerre, a szigetre, a strandokra. A növényzet egzotikus és gyönyörű: banánfák tele banánnal, citromfák hatalmas citromokkal; az utcácskák kanyargósak, dísztéglákkal kirakottak, villák között sétálhatunk, két oldalt üzlet üzlet hátán. Minden pazar kivitelben csillog-villog a turistákért, csillagászati árakkal. Gyalogosan indultunk a kanyargós szűk utcákon egyre feljebb – egy pékség illata állított meg, ahol sonkával töltött táskát és finom meleg kenyeret vásároltunk. Mivel vége-se-hossza nem látszott ezeknek az árukkal megrakott, gyönyörű üzleteknek, villáknak, kerteknek, lefelé fordultunk mielőtt eltévednénk. Innen busszal mentünk el a sziget másik felén lévő Ana–Capriba. A busz szerpentin utakon megy még feljebb és feljebb, szállodák, üzletek, szakadékok, gyönyörű tájak, villák, hotelek között. Itt szintén üzletsorok kígyóznak egy növényekkel szinte befedett keskeny sétálóutca oldalában, már nem közvetlenül a tengerpart mellett. A sétány végén is szép a kilátás a szakadékokra, sziklákra, lent a kék legkülönbözőbb árnyalataiban játszó Tirrén tenger. Elcsábultunk egy–egy citrom likőr –Limoncello- erejéig, amit kedvesen kínálgatnak kóstolóval egyetemben (8 Euro díszcsomagolásban). Itt van az Axel Munthe múzeuma a Villa St Micheleben, csak kívülről láttuk. Mi a végállomás előtt szálltunk le, a (a Piazza Vittorián) ugyanis innen indul a libegő a még magasabb régiók felé. Ami meglepő, a buszjegy tarifák aránylag olcsók (1-2 euró) és az egész szigetet bejártuk. Időhöz van kötve az érvényesség, nem távolsághoz és több járatra, többszöri átszállásra is érvényes. Ezek után lesétáltunk a sikló megállójából a kikötőbe, ahol befizettünk egy kishajóra (ez viszont drága mindenütt - 11 Euró) és körbehajóztuk a szigetet. Benézhettünk minden barlangba: Grotta Azzurra, Punta Carena, Grotta Verde, Marina Piccola, Arco naturale, Grotta Bianca, Villa Jovis, Farglioni szirtek. Mivel feltámadt a szél, hatalmas hullámokat vert, így a barlangokba nem lehetett bemenni, csak a barlang szájához tudott farolni a motoros és innen tudtunk benézni. Felejthetetlen szép és izgalmas 1 órás program volt. Délután visszahajóztunk ugyanazzal a Caremárral, (ugyanis retúrjegyet vettünk, így olcsóbb) és Nápolyban még volt annyi időnk, hogy elmenjünk a Muzeum Nacionaléba. Itt őrzik a Pompei-ből megmaradt régi római kori kincseket, leleteket is. Szintén hatalmas és monumentális a múzeum, ahol fél napokat is el lehet tölteni, szinte elvesznek benne a látogatók. Sehol nem találkoztunk magyar csoporttal, csak német, japán és angol turista volt mindenütt. Minden este alapos zuhany után, jóleső fáradsággal zuhantunk a kényelmes ágyunkba és reggel sietve keltünk, nehogy lekéssünk valamit – ugyanis a spaletta sötétsége miatt nem látszott világos van-e, vagy sötét.


4. nap - Ischia

Reggel ismét a kikötőbe mentünk, úticélunk Ischia szigete volt. Mivel ez messzebb van Nápolytól, egy gyorsabb, légkondicionált szárnyashajóra váltottunk jegyet. Az indulás előtt megcsodáltuk a hatalmasabbnál hatalmasabb tengerjáró hajókat. (ottlétünk alatt a 10 emeletes Golden Princes vitte a pálmát). Az idő egyre melegedett, a nap egyre vakítóbb volt, szinte perzselt, amikor a volt vulkán kráterból kialakított hajóállomáson kikötöttünk. A szigeten több település is található, így első utunk a buszvégállomásra vezetett. Előtte van a sziget narancsszínű kis temploma, melynek tornya jó ismertetőjel volt a későbbi barangolásunkhoz. A teljes szigetet behálózó térkép tájékoztatja a turistákat, mit melyik busszal lehet megközelíteni, egy dolog maradt csak le a térképről, hogy az egyes útvonalak mennyi idő alatt tehetők meg. Bátran nekivágtunk a sziget legtávolabbi pontján lévő S. Angelo felé, ahol a tengert vékony földnyelv választja el a szigettől és a sziklás hegyoldalt, már a hajóról is megcsodáltuk. Mivel estére szólt a visszafelé is érvényes retúrjegyünk, így egy 3 órás autóbuszos városnézésre volt időnk. A sziklák között rengeteg lépcsővel megközelíthető kristálytiszta vízben megfürödve és az egész utunk alatt mindenütt letesztelt, nagyon finom fagylalttal hűsítettük magunkat az egyre melegebben tűző napon. Amikor visszaérkeztünk a körútról, a sziget ellenkező irányában Ischia Porton egy hatalmas szikla tetején lévő vár és a jachtkikötő volt az úticélunk. A vár magántulajdonban van, csak kívülről tudtuk megnézni, viszont kárpótolt a tenger sekély és átlátszó vize. Itt vártuk meg a naplementét, és ezek után már csak egy kis kikötői sétára, fagyizásra jutott idő. A fagylalt nagyon krémes és finom, nem gombócos lapáttal mérik és a kis adag is kb. 4 gombócosnak felelne meg nálunk. A sziget itt is telis-tele van citromfákkal, színes leánder bokrokkal ,hatalmas kaktuszokkal. Fehér villák, keskeny kanyargós a hegyet behálózó kövesutak, tiszta, gondozott sétányok tarkítják.


Az állandóan nyüzsgő forgalom, a rengeteg kisautó, még annál is több motorbicikli, kisteherautók, valószínűtlenül keskeny és szemetes utcák, a teraszokon szálló fehérneműk, kopott házak után, a két sziget egy mesebeli, gyönyörű világ. Innen már sötétedés után indult a szárnyashajó Nápoly felé, a tenger is sötét volt, csak a hold kísérte hajónkat és a partok fényei világítottak messziről.





5. nap – Pompei, Amalfi

Ötödik nap reggelén Pompei az elpusztult város látnivalóit szerettük volna megnézni. A Cirkunmvezúviánával utaztunk, aminek végállomása Sorrentó volt, így át kellett szállnunk egy másik vonatra ami Pompeibe megy. De nem csak egy Pompei van, van új és régi. Aki a vonaton igazított útba az új Pompeire gondolt… Amikor a peronon vártuk a vonatot gyanús volt, hogy arra senki sem megy, viszont a menetrend szerint már jönnie kellett volna a vonatnak és a másik irányba meg folyamatosan mentek a szerelvények. Kiderült, hogy rossz helyen vártunk, ha a régi Pompeibe akarunk menni. Ilyen viszontagságok után érkeztünk meg a régi Pompeibe. Mivel már előzőleg Nápolyban láttuk a Pompeiből elhozott használati tárgyakat és megmaradt emlékeket, bejártuk az elkerített paloták romjait, de a nagy meleg és a halott városban hömpölygő tömeg (rengeteg turista) elől jól esett tovább menni a vonattal Sorrentóba és mivel azonnal indult a busz, Amalfi felé utaztunk tovább. Ez az út kárpótolt a reggeli kellemetlenségekért, csodálatos az amalfi partszakasz, az egész úton lélegzetelállító panorámában gyönyörködhettünk. Sorrentó üdülőhelyétől a meredek sziklafal szélén halad az út a Sorrentói félsziget déli oldalán szédítő magasságokba, hatalmas szakadékok szélén - hegyre le szinte a tengerig és fel a csúcsra. Az első megálló Positano és alatta Amalfi kikötő. Megjegyzem minden elismerésem az olasz buszsofőröknek, ezeken a hajmeresztő kanyarokkal, szakadékokkal teli utakon (mi nem mertünk volna vezetni) gyorsan, udvariasan, balesetmentesen vezetnek, naponta sokszor – sehol nem láttunk karambolt. Miután megvásároltuk a kikötővel szembeni tavernában a buszjegyünket Nápolyba, (3 Euró- kb.60 km-es út) elindultunk felfedezni Amalfit. A kikötő hatalmas hullámtörői és a tengerbe mélyen benyúló mollójáról nagyon csendes sima tenger kínálta a hűs habokat, aminek természetesen nem tudtam ellenállni és a kikötő másik oldalán lévő csendes, apróköves sziklákkal övezett strandtól csak a naplemente után tudtam megválni és felgyalogolni a hosszú lépcsősorokon Amalfi legnevezetesebb X. században épült látványosságához, a Duomóhoz. Az előcsarnokából nyílik az arab motívumokkal díszített Chiotro del Paradiso templom. Kellemesen elfáradtunk, mire kezdett besötétedni. A kikötő és a sziget kivilágítva, ha lehet még szebb volt, mint a napfényben, és aggódva várakoztunk a kikötő előtt a Nápolyba induló buszunkra, ami 1 órás késéssel érkezett. A késés okát aztán megértettük, amikor a buszon ülve tapasztaltuk a szédítő kanyarokat, a hatalmas szakadékok szélén vezető úton a hatalmas forgalmat, ami talán még félelmetesebb volt, mint a Sorrentó - Amalfi útvonal amit idefelé jövet láttunk. A Garibaldi térre érkezve meglepődve vettük észre, hogy hiába volt már este 10 óra, rengeteg ember nyüzsög az utcákon (az előző napokkal ellentétben), mert péntek este késő éjjel is nagy élet van az utcákon, az üzletek is nyitva vannak.


6. nap - Marina di Sibari

Szombaton reggel összepakoltunk és lementünk a térre bevásárolni az útra, reggelizni - az emberek többsége még aludt reggel 8-9 óra körül. A piacon is 1-2 árus kezdett csak kipakolni, nekünk viszont 10 órakor indult a buszunk délre Marina di Sibariba és útravaló nélkül nem akartunk nekiindulni a 300 km-es útnak. Nagyon kényelmes volt, hogy a távolsági buszvégállomás is itt volt a Garibaldi téren, már előző nap megbeszéltük a sofőrrel a menetjegy árát (38 Euró a két jegy amit ott a buszon kell felszálláskor megvenni), így a tervezettől eltérően nem vonattal mentünk - ami drágább, hosszabb és átszállással tarkított lett volna. A busz nagyon kényelmes, tiszta és gyors is volt, már 14 órakor megérkeztünk a Sibari állomásra, ami vonat- és buszmegálló is volt egyszerre – különben ez több helyen is így működik Olaszországban. (pl. Pompeiben, Nápolyban, Rómában is)

Sibari-tól 4 km-re fekszik az üdülőfalu, Marina di Sibari - a tengerparton. Az utat egy kedves taxissal tettük meg, (10 Euró) aki az üdülőfalu recepciója előtt tett ki minket. Ott az ukrán származású gondnok (aki az apartman házak kiadásával foglalkozik) az autójával csomagostól elszállított minket egy 2 emeletes nagy villához, amit a tengertől csak egy 50 m-es fenyőliget választott el. A hölggyel kellemesen elbeszélgettünk oroszul – nem hittem volna, hogy rég elfelejtett orosz tudásomat itt kell elővenni. Megmutatta a házat, odaadta a kulcsokat, és úgy éreztem. egyedül vagyunk egy hatalmas telepen kb. 500 villa, tekervényes utak, csend, szinte kihalt volt minden a nyüzsgő Nápoly után.

A villa 2 emeletes volt, 3 apartman tartozott hozzá. Minden apartmanhoz előkert tartozott hatalmas pálmafával, terasszal, kerti bútorral. Egy nagy nappaliba lép be az ember a teraszról, ami étkezőből és egy konyharészből áll (teljesen berendezve). A konyharészről is hatalmas terasz nyílik a hátsó udvarra, ahol szintén kerti bútorok, tűzhely, zuhany és növények vannak. A lépcső oldalából nyílik egy WC, az emeleten 3 szoba, a legnagyobba beköltöztünk.

Minden szobához nagy terasz a miénk a tengerre nézett- már mint a fenyő erdőre, ami a part előtt volt és itt kelt fel a nap minden reggel 7-óra körül.
Hatalmas fürdőszoba ,WC –vel , előszoba. A másik emeleti szobának az erkélye a hátsó kertre nyílott és esténként amikor már lement a nap 6 óra körül a tengerparton, ide ültünk ki még sütkérezni, kártyázni. Mindenhez amit a villáról leírtam ráillik, hogy valamikor szebb napokat látott, de kissé lerobbant állapotba hagyták a tulajdonosai. Ez a külső és belső berendezésére egyaránt igaz volt, de számomra mindennél többet ért, hogy csend és nyugalom vett körül- szinte lakatlannak tünt az egész tengerpart maximum 5-10 emberrel találkoztunk naponta. A tenger a mi az apartmantól 5 perc sétára volt, Gyönyörűek voltak a napkelték reggel ½ 8 órakor, kinn reggeliztünk a pálmafák között a teraszunkon.

Minden nap más volt az Ion tenger – hol teljesen sima- ilyenkor a pipás szemüveges búvár felszerelésemmel teljesen tisztán láttam a csíkos hátú halrajokat és ha mozdulatlanul álltam a vízbe körül szagolták, kóstolgatták a lábamat.
Ilyenkor kellemes enyhülést adott a hűs égszínkék víz a tűző nap és a lábunkat sütő homok után, ha kis szellő fújdogált kellemesen elviselhető lett a meleg, simogattak a hullámok, ha pedig beborult az ég, feltámadt a szél , szinte fekete lett a tenger felkorbácsolta a habokat. és félelmetes hatalmas erővel csapta a partra a hullámokat, felkavarva szinte minden élőlényt ami a tengerbe található.

Másnap amikor ismét szépen kisütött a nap a homokba sétálgatva a parton gyűjtögettem a kis rákok házául szolgáló orsó formájú kagylókat és egyéb számomra kedves emlékeket „kincseket”. A nyaralótelepen semmiféle közlekedési eszköz nem lévén két kerékpárt béreltünk 5 napra/ 30 Euróért./ Ezzel aztán minden nap reggeli után és este naplemente után sötétedésig bekerekeztük a szállásunk 5-10 km-es környékét. Többször bementünk a 4 km-re lévő Sibariba – kisváros bárokkal üzletekkel, állomással- itt bevásároltunk, ugyan a telepen is volt több üzlet, de választék és ár tekintetében előnyösebb volt a nagyáruház Sibariba –/ 6-8 Euró körül 2 napra elegendő félkész kaját, gyümölcsöt tudtunk vásárolni, amit aztán rövid idő alatt eltudtam készíteni ebédre vacsorára és az illatok hatására a környék összes cicája megjelent nálunk lakomára./ Különösen kedves két világosszürke pár hónapos iker cica nőtt a szívemhez –bátor és félénk- akiket nehéz szívvel hagytam az üdülőfaluba. Bejártuk a környék legelegánsabb helyét a Leijt Sibarit kb 6 km-re Marina Sibaritól. Szintén nyaralótelep az Ion tenger partján nagyon szépen kiépített 5-10 szobás nyaralókból áll és csatornák kötik össze a tengerrel. Vagyis a nyaralók kertje végébe van a csatorna stégekkel és innen közvetlenül kitudnak menni a tulajdonosok a tengerre a jaktokkal. Sok nagyobb gyönyörű szálloda, vitorlás kikötő, szép parkok, pálmák gondozott utak, de teljesen kihalt – utószezon- egy két halásszal találkoztunk 2 óra alatt a Vitorlás kikötőbe a teljesen átlátszó vízbe gyönyörűen háborítatlanul hemzsegtek a halrajok. Ha főszezonba jön az ember teljesen más kép fogad, mert láttuk a sok szórakozóhelyet, éttermet, bárt-a mi presszónkhoz hasonlót – kis buszvonat közlekedik ami bejárja a környéket ha van elég turista és a plakátok maradványai és rendezvényekről tudósított. A mi telepünkön 2 csemege üzlet és három bár volt nyitva ahol 3-4 ember lézengett ott jártunkkor- minden este hatalmas igen finom fagyit vettünk /1,5 Euró/ és vacsora utáni sétánkat erre irányítottuk. Egyedüli zavaró momentum a szúnyogok inváziója volt esténként – nem mertünk leülni a hatalmas TV elé a bárba, mert 1 mp alatt megtámadtak- Ugyan is a nyaralótelep körül magas betonfallal körülvett hol álló, hol folyó patak folydogált a tenger felé- ez termelte a szúnyogokat. A kellemes és csendes élményeket apró kellemetlenségek mint egyik délutántól másnap reggelig elzárták a vizet a telepen, vagy kifogyott a gázpalackunk , amit kérésünk után azonnal kicseréltek, egyszer hatalmas vihar volt délután másnap reggelig – Peregtek a napok, nyolcadik napon este a nyaralótelep portán megbeszéltük, hogy a Sibari állomásra este 7-kor értünk jön egy kolléga kocsival és kivisz minket az állomásra /10 Euró/ . Innen indultunk vonattal 10:30-kor Rómába. Érdekesség, hogy itt délen nem találkoztunk magyarokkal, ugyan az ukrán gondnoknő említette, hogy már volt itt az idén 2 magyar család is a nyáron. Az állomáson keresve a csomagmegőrzőt , ami nem volt ugyan, de a forgalmista kedvesen elmutogatta miután kiderült, hogy Budapestről jöttünk, hogy Ő már volt télen nálunk, és igen hideg volt , sokat didergett és szegény magyaroknak Ő megvigyázza a csomagjait , menjünk nyugodtan a városba . Nagyon kényelmesen utaztunk Rómába ketten egy fülkébe –először a helyjegyünk egy tele fülkébe szólt, de a kalauz mondta miért nem megyünk át a szomszédba, ahol nincs senki és kilehet húzni az üléseket és kényelmesen aludtunk végig reggel 7 órára érkeztünk a Terminibe . Minden bonyodalom nélkül jutottunk a Szent István házba – tökéletesen le van írva az útvonal a Szent István Ház - Róma .kb 1 óra az út Van csomagmegőrzés, kávéautomaták, étterem, szép parkosított kert, egyszerű berendezés ,de patyolattisztaság és kedves magyar nyelvű útbaigazítás.

Egyébként a http://roma-szenvedely.uw.hu/ honlap nagyon részletesen és körültekintően bemutatja a látni és tudnivalókat, így mindenki idejének , érdeklődési körének megfelelően válogathat közülük. Itt nem a történelmi múltba szeretnék betekintést adni, -arról a honlap pontosan beszámol - hanem arról szeretnék beszámolni ,hogy ránk hogy hatottak a látnivalók. Először is a Rómába a tömegközlekedés nagyon jól kiismerhető .Egy egy buszmegállóból 10-12 féle járat is indul, pontosan bejelölve hol vagyunk és milyen megállók érhetők el innen, sőt sok helyen az is, hány perc múlva jön a megfelelő számú járat. Ha megvan a Róma tömegközlekedését is feltüntető térképünk, ahová a nevezetességek is bevannak jelölve és megvettük a 7 napos / 16 Euró/ Róma összes közlekedési járművére érvényes bérletet, -amit mi már korán reggel megvettünk a Termini pályaudvaron - bárhová eljuthatunk könnyen és nem tudunk eltévedni. Az viszont teljesen természetes, hogy néha fél órát is kell várni egy járatra, vagy a kisméretű városnéző busznak is beillő kisbuszok hiába állnak benn 3 is nem indulnak csak 15-20 percenként. A metrók, amiből A és B is van a Termininél keresztezik egymást, gyorsabbak.

Reggeli után első római napunkat a Piazza Venezián kezdtük .A szállásunktól a 44 autóbusszal a végállomásig kell menni, a Viktor Emánuel emlékmű monumentális építménye és a Palazzó Venezia épülete - jelenleg múzeum– de volt Velencei követség, Mussolini főhadiszállása is - mindenkinek tájékozódási támpontként szolgál számomra Velencét juttatja eszembe.

Itt van a Monumento a Vittorio Emanuele II a haza oltára , az ismeretlen katona sírja –dicsőiti az olasz szabadságharcot ez a hatalmas carrarai fehér márvány emlékmű az 1915-18-as háborúban Olaszország védelmében, elesett ismeretlen katona hamvai nyugszanak. A sír mellett állandóan két katona áll díszőrséget. Középen áll II. Viktor Emánuel lovasszobra, E. Chiaradia alkotása. Kétoldalt oszlopcsarnokok, tetején egy-egy bronzból öntött négyesfogat, a szárnyas Viktóriával, a Győzelem római istennőjével. Felső teraszáról Rómára lenyűgöző a látkép. Gyönyörködhetünk Sta Maria di Loreto és SS. Nome di Maria , Basilica di San Marco templomokba.

Ahonnan nagyon sok látnivaló nevezetesség akár gyalogosan is megközelíthető.

Gyönyörű kilátás nyílik a hatalmas monumentális Emlékmű

tetejéről a Fórum Romanum –ra, ide sétáltunk át a Via Sacrán,a szent úton. Ez után a Colosseum következett , ahol rengetegvolt a turista, nagy a meleg, hosszú sorbaállás helyett, az árnyékban pihentünk a város szimbóluma a Colosseum melletti park árnyékában.

Utána felsétáltunk a Capitolium dombra, a Campidoglio – térre amit Michalengelo tervezett a két palotát a Palazzo Senatoriót a jelenlegi városházát, a Palazzo dei Conservatoriót .

Palazzo Nuovót középen a téren áll Marcus Aurelius aranyozott lovasszobra és természetesen a másik római jelkép a capitoliumi Aranyfarkas.

A szobrok eredetijét a Capitoliumi múzeumban is megcsodáltuk , a rengeteg márvány szoborral, síremlékkel ami közül a legmonumentálisabb I Constantinus szobortöredékei márványfeje és keze. A térről díszes kettős lépcsősor vezet lefelé a Piazza Veneziára ,- a másik oldalon pedig a Camidoglióra vezető meredek lépcsőn a Santa Maria in Aracoeli templomhoz mentünk fel a meredek lépcsőkön, amit Mária tiszteletére építettek,mert a legenda szerint Ő szabadította meg az embereket a pestistől. Legenda fűződik még a Santo Bambinó kis faszoborhoz, amit ékszerekkel halmoztak el.

A Piazza Veneziáról elsétáltunk a via del Corson még a Phanteonhoz, ami többször leégett ,
és többször építették újjá. A belső bronz tetőszék részeiből állítólag a Szent Péter Székesegyház főoltárába is beépítettek. A Pantheon belső természetes világítását a kupola nyílása / az opeion adja /. Sok nagy művész, két olasz király temetkezési helye így Raffaellonak is itt a síremléke. A márványpadló , a hatalmas ókori bronz ajtók eredetiek.

Az egész építmény-, de nem ez az egyetlen -teljesen körbe van építve házakkal és ezért nem érzékelhető megfelelően a szépsége. Sötétedés után kisé aggódva figyeltük az utat tömött 870 –es busz ablakából, hogy biztosan meglátjuk-e a Via del Casaletto / az utcát többször is érinti és elhagyja a busz és mivel 481 szám alatt van a Szent István ház , a második visszatérés után kell leszállni. Mivel a kisbusz boszorkányos gyorsasággal közlekedik dombról le és fel – tudtuk előre, hogy Róma 7 nagy dombra épült, de ez csak az ottlétünkkor kristályosodott ki teljes valójában – Oda és visszafelé nem azonos útvonalon történik a közlekedés , az egyirányú utcák miatt elsőre nem tűnt olyan egyszerűnek. Különben Római tartózkodásunk alatt minden este TV hiányában és kellően elfáradva szellemileg és fizikailag egyaránt amikor ágyba kerültünk, az álom egy pillanatnak tűnt és már a reggeli nap kukucskált be a redőny alatt az erkélyajtónkon. Mivel reggelivel kértük a szobát ami ½ 8-tól ½ 9-ig tartott igyekezni kellett, hogy a lájtos reggelinket – ami automata kávé- kapuccsinó -csokoládéból – és hatalmas friss császárzsemléből, vajból , pici minden nap más fajta dzsemmekből, kockasajtból, és egy kancsó tea citromlével állt – kultúrált körülmények között elfogyasszuk. / 3 euró/fő /.Viszont a felszolgáló hölgy , aki pár hónapja került Rómába, valahonnan az Alföldről nagyon készségesen és udvariasan kínálta mindebből a repeta lehetőségeket- amivel az utolsó két napon éltünk is -.

Második római napunkat az Angyalvár közelebbi megismerésével kezdtük, ami a 870 busznak a végállomásától – ahol egy szép templom is akadt az utunkba S. Giovanni del Florentini , amit meg kellett nézni- / az utikönyv szerint szinte nincs is olyan tér Rómába, ahol nincs templom- ezt a gyakorlatba is tapasztaltuk - gyalogosan átsétáltunk a Tiberisen

Ponte San Angelo hídon amit angyalszobrok díszítenek és körbejártuk a Castel Sant Angello-t amit Hadrianus császár mauzóleumnak építetett, de később börtönként használták. Úgy is néz ki, ha nem lenne a császár szobra helyett Mihály Arkangyal szobra az erőd teteén.

Megszemléltük a Vatikánba vezető utat a Via della Conciliazione-t – azért csak messziről, mert a Vatikánba szerdára kaptunk belépőt a Szent István házban a Pápai kihallgatásra.

Elsétáltunk – ragyogó időbe – a következő hídhoz a Piazza de Tribunalli előtt lévő Umberto I hídon át a Piazza Navonára. Ezen a csodálatos barokk U alakú téren - régen stadion volt , ahol a három dísz szökőkút vizével nyáron augusztus hónap minden szombat és vasárnapján elárasztották a teret és vizijátékokat rendeztek, egészen a múlt század elejéig

A középső kút a Fontana dei Fiumi a folyók kútja , egy obeliszk díszes alapja / ezt is tatarozzák /ahol a négy szobor az obeliszk lábánál a Gangest, a Nilust, a Dunát, a Rio de Plata-t szimbolizálja.

Itt található Róma legszebb barokk temploma a keresztényüldözés áldozatául esett St.Ágnes halálának helyén- áll a két tornyú templom -amit tatarozás miatt bezártak- csak kívülről tudtuk megcsodálni.

Ugyan nem az olasz gasztronómiát óhajtottuk megcsodálni Rómában, de mivel a roma-szenvedely / etterem oldalon pont a Piazza Navonahoz közel ajánlották Antica Taverna-t. egy kis sikátorban meglátogattuk. Hát kipróbáltuk a híres olasz lasagna-t akkora adagokat adnak,” hogy alig bírod legyűrni ” a hely specialitása a -vino di casa- házibor , amit mivel kötelező, megkóstoltunk. Az igazsághoz tartozik a bor tényleg felséges volt amiből szerencsére csak egy pohárral ittunk, a lazannya jó indulattal se mondható felségesnek, kemény rágós volt, de az adag, hát mit ne mondjak nem vagyok egy nagyétkű, de egy pitényi nagyságú árválkodott egy kisméretű tányér közepén, ami maximum előételnek lett volna elég.

A fizetéskor ért az igazi meglepetés amikor mindezért 20 Eurót kért a pincér. Szóval ellentétben„ tuncee „ajánlatával, magyaroknak nem való hely. A továbbiakban útközben ahol éppen voltunk ettünk, legtöbbször pizzát amit kimérve árulnak mindenütt a belvárosban és a hivatalokból kijövő nyakkendős öltönyös olaszok is így ebédelnek . Megfogadtuk az aranyszabályt, csak oda mentünk, ahol sok helyi állt sorba ,ott finom és olcsó volt a pizza a fagyi a sütemény a kávé, innivaló. Esténként a Via del Casaletto közelében a ahol leszálltunk a buszról találtunk egy vendéglőt, ahol a pulton kitéve voltak a különböző menük, abból lehetett választani, megfelelő adagot egy kancsó vörös borral együtt 10-15 Euró-ért kellemesen megvacsoráztunk.

Harmadik római napunkon a 44 es busszal a piazza Veneziára mentünk, ahonnan gyalog a Via Del Corson elsétáltunk Piazza Di Trevi re a Trevi kúthoz.

Eltévedni nem lehet, csak a tömeg után kell menni, a kis téren, ahol a híres kút áll elképesztő a tömeg, még fényképezni sem lehet, annyian vannak., pici a tér a hatalmas szoborcsoporthoz ,és a sok emberhez , aki mindezt látni akarja. Középen Neptunus a tenger Istene, körbe paripák, mögötte a Pallazo Poli homlokzata ,és a víz ami csobban és a nagy melegbe mindenkit arra ösztönöz, hogy másszon be a körül vevő szegély mögé, alá, oldalt, aki csak tud, egyre közelebb merészkedik, nem lehet neki ellenállni. -én is egyre beljebb merészkedtem.Számos művész dolgozott rajta, nagyon szép hangulatos színfoltja Rómának. A Via del Corson tovább sétáltunk /mint a mi Váci utcánk, szép és méregdrága üzletek /a spanyol lépcső felé ,amerre vitt a tömeg a Piazza di Spagna –ra . A lépcsők teraszokkal középen az egyiptomi obeliszk a tetején középen áll a Trinita dei Monti templom.

A templomot szintén tatarozzák/

A lépcsők előtt van Fontana di Barcaccia gyönyörű márvány szökőkút, a lépcső tetejéről a tér. Fentről a panoráma egyedülálló.

Mivel itt van a piros Metro egyik állomása innen a Metróval mentünk a Piazza Del Recpublicára ,ahol van az Opera épülete, a Santa Maria degli Angeli templom és a Via Torino-n lesétáltunk a Santa Maria Maggiore székesegyházhoz. Róma egyik legnagyobb őskeresztény templomához a - legnagyobb és legszebb templom Rómában amit Szűz Mária tiszteletére emeltek -erre utal a tornya -Róma legmagasabb középkori tornya -. Itt őrzik az aranyból és kristályból készült szelencében a Betlehemi jászol darabkáját. A templomokat látni kell, írni nem lehet róla, a rengeteg arany bevonat, a márvány szobrok, a gyönyörű freskók, monumentálisak , szépen felújítottak a többségük és bármilyen sok van Rómába, egyiket se találtuk üresen, rengeteg a turista, de úgy láttam, a helyiek is látogatják.

Innen a Metroval elmentünk a Piazza San Giovanni in Laterano térre a Laterano Bazilikához és és keresztelő kápolnához.

Ahol megnéztük a gyönyörű és hatalmas öthajós templomot. Csodálatos a XVI. sz.-i mennyezet és a fényűző gazdagsággal kiképzett márványmozaik-padló. A középső hajó tartóoszlopai között nagy fülkékben apostolok szobrai állnak. A bazilika minden műkincsét lehetetlen felsorolni, ezért csak a legjelentősebbek: a pápai oltárra helyezett csodálatos gót stílusú tabernákulum a XIV. sz-ból, mely Szt. Péter és Szt. Pál. koponyáját őrzi . A régi Laterano palota helyén van Scala Santa /Szent lépcső/. A hagyomány szerint ezen vezették fel Jézust Pilátus elé. A 28 faburkolatú márványlépcsőn csak térdelve lehet felmenni -én is felmentem- a S Lorenzo pápai kápolnához ahol a lépcső tetejénél van az oltár , ahol is nehezen látható mert sötét és teljesen elvan zárva . csak a szép rácsozaton keresztül látható Jézus túlvilági képmása , amit nem emberi kéz ,hanem angyalok festették.A téren még a Rómában található 13 egy egyiptomi obeliszkek közül a legmagasabb is itt látható.

várakozni , pontosan kiismerhető

Ezek után szintén Metróztunk- nagyon kényelmes, gyors, nem kell, Megnézzük a legenda szerinti Szent Péter szenvedéseit őrző relikviákat, a láncot, amellyel megkötözték, itt a főoltár alatt őrzik egy bronz erekjetartóban. Láttuk és megcsodáltuk még Gyula pápa márvány síremlékét, amit Michalengello készített a gigantikus és erőteljes Mózes szoborral .

A Colosseumot megkerülve mentünk a Santi Giovannai e Paolo Piazzánra ,ahonnan a sok régi látnivaló mellett,mint a Triton kút, a korinthoszi márvány oszlopokból álló Vesta körtemplom, és a Santi Giovannai e Paolo ókeresztény templomon kívül még a Tiberis is látható az Isola –Tiberina szigettel. Természetesen kipróbáljuk a legendás igazság pillanatát, amikor a templomoldalában lévő kőből faragott maszk szájába bedugott kezet leharapja, ha nem igazmondó ember teszi oda. Jelentem a próbát mindketten kiálltuk ,itt van rá a bizonyíték, bár állítólag már megsértődött, és senkinek sem harapja le a kezét./ A templomot viszont bezárva találtuk a több száz turistával együtt, aki szintén meg akart bizonyosodni a legendáról /.

Hazafelé a Tevere parján mentünk végig , a pici Isola sziget mellett és a 870 busszal mentünk szállásunk felé és mivel még gyönyörűen sütött a nap leszálltunk a Piazzale Gouseppe Garibaldin, ahonnan nagyon szép a Római panoráma,

Bármilyen időpontban mentünk erre a busszal , rengeteg ember gyönyörködött a látnivalókban. A sétányokon híres olaszok mellszobrai közül kiemelkedik a Monumento Garibaldi emlékmű

Negyedik Római napunkon szerda reggel sietve indultunk a Vatikánba a pápai kihallgatásra , de azt elképzelni se tudtuk, hogy kb 60 ezer ember gyűlik össze egy ilyen alkalomkor. Még a kordonon belülre se fértünk el, a kezdés előtt fél órával. Hát ez nagyon rossz választás volt, hogy pont ekkor menjünk a Vatikánt megnézni, de egy nap alatt akartuk és ez nem megy beláttuk. Így amíg a tömeg a pápát várta , / szerintem a tömeg ¾ része német turista volt / addig, egy merész húzással a Szent István Bazilika előtt várakozó tömeget megkerülve a Vatikáni képtárhoz mentünk, ahol kb ½ órás sorbaállás után be is jutottunk a képtárba.

Csodálatos maga az épület és a benne lévő értékek, a Raffaello terem, a könyvtár, nem lehet eltévedni, szépen rendezett formába, csak egyik irányba lehet haladni, nagyon szervezetten ,és biztonságosan van megoldva minden ,és leírhatatlan a látnivaló, csak ismételni tudom magam, - meg kell nézni- . Amit mi viszont nem tudtunk, hogy a képtárból nem kell kijönni, annak a szerves része folytatása a Sixtusi kápolna, ahol viszont a látogatók nem mennek tovább, hanem mindenki az egyik ámulatból a másikba esve gyönyörködik A teljes egészébe Michalengello álltal festett freskókba- számomra a legnagyobb hatást az oltár mögötti teljes falat beterítő Utolsó ítélet volt a legnagyobb hatással. Ezen kívül, a szinte pánik szerű hangulat, mert azt vettük észre, hogy a kis kápolna nagyságú teremben mivel mindenki megállt ,és nem akart tovább menni, több ezer ember gyűlt össze , szinte az volt az ember érzése , hogy elfogyott a levegő és egy pici ajtó felé nyomult a tömeg , szinte egyszerre szeretett volna ebből kijutni, de persze nem ment , csak igen lassan. Megjegyzem én is nagyon megkönnyebültem , amikor kb 20 perc alatt sikerült innen kijutni.- persze ez lehet, hogy csak velünk történt meg, pont ott és máskor nincs ilyen probléma-

Amikor a képtárból kijöttünk, már délután volt, de még mindig hatalmas sorok álltak a Szent Péter Bazilika előtt, ezért elmetróztunk a Piazze Spagnára és átsétáltunk a Via del Corson a Piazza del Poppolora. A három sugárutat magába vezető tér , nagyon szépen megrendezettnek tűnik, a két szinte egyforma kupolás templom, két oldalánál és közötte is fut egy egy sugárút a tér közepén az egyiptomi obeliszk, - rendezvény, vagy tatarozás miatt nem láthattuk teljes szépségében- a térhez tartozik a Pinció dombra ,a parkhoz vezető lépcsősor és előtte a szökőkút. Hát mire a Corso üzleteinek kirakatainak bűvköréből és a két templom megnézéséből a térre kijutottunk, már éppen lenyugvóban volt a nap, így a Pincióne dombra nem tudtunk felmenni, hanem a 117 kisbusszal ami esti kivilágított városnézésnek is megfelel a Corson keresztül visszamentünk a Piazza Veneziára, ahonnan a 44 busszal a Szent István házba 1 órás buszozás után kellemesen elfáradva fizikailag szellemileg egyaránt megérkeztünk. Tapasztalat és élmény amit láttunk .

A 117-es buszon egy középkorú hölgy amikor leszállt a végállomáson , egy idősebb apáca szállt le előtte és leszállás közben lekapta az apáca fejéről a fityulát és rohanni kezdett, az apáca kiabált segítségért és egy férfi utánaszaladt és sikerült a kendőt visszavennie tőle, de egy perc alatt már ott is volt egy rendőrautó és már is kezelésbe vette a tolvajt. Még e nap délután, amikor a Piazza Popolon a két egyforma kupolás templom egyikében csodáltuk a freskókat, legnagyobb meglepetésünkre ugyan ez a hölgy sündörgött a turista csoportokhoz csapódva a templomba- ennyit a közbiztonságról. Ide tartozik egy másik aranyos sztori, még Nápolyba a Piazza Garibaldin megérkezésünk másnapján érdeklődtem a busz végállomáson az ott lévő alkalmazottól, aki miután útba igazított, udvariasan és kedvesen megmutatta, hogy a hátizsákot előre tegyem és átölelve a két kezemmel fogva hordjam itt Olaszországban. –Megfogadtam a tanácsot és nem is történt semmiféle inzultus egész úton-.
Ötödik római napunk csütörtök reggelén a Vatikánba siettünk , ahová is 1/2óra sorbaállás után bejutottunk a Szent Péter Bazilikába. Már többször láttam Tv közvetítést is karácsony este, a húsvéti Pápai áldást is többször végighallgattam, de egészen más ha az ember ott van a hatalmas kapuk előtt. Amikor belépünk méltóságteljes meghitt monumentális felemelő látvány fogad . A rengeteg turista elvész a hatalmas méretek között A rengeteg oldaloltár-kápolna két oldalt szinte külön kis templomokként hatnak és mindjárt az elején jobb oldalt a Michelangelo remeke a fehér márvány Piatáját az üvegfallal körbevéve saját kápolnájában láthatjuk. Középen két oldalt az apostolok hatalmas márvány szobrai, legelöl a főoltárhoz legközelebb Szent Péter és Szent Pál állszobra áll. Középen a hatalmas gyönyörű Michelangelo tervezte kupola alatt van Szent Péter sírja. A kupola alatti van Bernini által tervezett hatalmas oltárbaldacchino, itt a főoltárnál csak a Pápa celebrálhat misét. A szédítő magasságban lévő kupolába lift is felvisz /7 Euro/ a galériáig, ahonnan felülről csodálhatjuk a Bazilika belsejét és a kupolát.

Mi gyalog tettük meg az utat a 132 lépcsőn. A galériáig igen kényelmes a menet, de innen már egyre keskenyebb és meredekebb az út, a kupola kerek ívét követve körbe spirálisan., egészen a külső erkélyig, ahol is körbe járhatjuk a kupolát, és gyönyörködhetünk a Vatikánban., Rómába. Nagy öröm és csak felemelő érzés volt ide feljutni , innen körbenézni igaz egyetlen korunkbeli német hölggyel találkoztunk itt fenn.

Mikor a kupolából lejöttünk, ismét sorban állás következett , mert a Bazilika altemplomát is szerettük volna megnézni. Itt vannak eltemetve a pápák, van egy magyarkápolna is, megnéztük II János Pál síremlékét Mindent összevetve egyetértek XI. Pius pápa mondásával „Ez a terület kicsi, mégis kijelenthetjük, hogy a világon a legnagyobb, hiszen itt található a Bernini által tervezett oszlopcsarnok, Michelangelo kupolája, a gyönyörű galériák, a kertek és a könyvtárak számos tudományos kincse, valamint az Apostolok Fejedelmének sírja.”
A Bazilika, az altemplom magasztos hangulata után könnyebb természeti programot terveztünk délutánra Vatikánból Metróval kimentünk a Terminibe itt átszálltunk a B Metróra a PIRAMIDE megállóig, innen HÉV-vel az Ostia-Lido vonalon elmentünk a végállomásig Colombóba. A Tirrén tenger gyönyörű kék szinte langyos átlátszó volt a víz, enyhén hullámos elég messze belehet úszni a mélyebb és sekélyebb részek egymást váltogatták, kis szigetszerűen , rengeteg szép kagyló volt a parti kicsit szürkés homokban és a vízben egyaránt – felejthetetlen emlékként, most a virágaimat díszítik- Naplementéig élveztük a tengert napfényt a meleget . Vissza felé útba esett Róma második legnagyobb Bazilikája a Szent Pál Székesegyház. Nagyon szép kerengő , a bejáratnál Szent Pál szobrával .A rengeteg alabástrom oszlop Egyiptomból származik felette a pápák mozaikjai időrendi sorrendbe a legenda szerint a világ vége akkor jön el ha már nem lesz hely a következő pápának/ még két hely van /.
Innen a következő Metro megálló a Piramide, ahol kilépünk a Metróból itt van Róma egyetlen piramisa és egy csodaszép városkapu rendszer láthatjuk.
Utolsó Római fél napunkat- 13 órakor vitt ki minket a taxi a Fiumició reptérre- 10Euró/fő A Piciano domb. A villa Borgese parknak szenteltük a Metróval a Flaminio megállótól sétáltunk vissza a Piazza Popolora , it mentünk fel a lépcsőn a Piciano dombra , ahonnan nagyon szép a kilátás a Popolora.

A Pincio park-architektúrája, maga a domb - a dombok városának egyik legszebbike - Csodálatos kilátás nyílik innen a városra. Idő hiányában csak kevés részt tudtunk itt. Tölteni. A 117 kisbusszal még egy nappali városnézéssel jutottunk a Piazza Veneziára, innen a 44 busszal haza.

A reptérre kényelmesen félóra alatt kinn voltunk. Hát a Fiumició számomra igazi labirintushoz volt hasonló ,ahol a 22-es kapuhoz, hosszú széles csarnokokon , folyosókon, gyalog, azután kisvonattal, aztán megint gyalog, lépcsőkön le és fel jutottunk a beszállóhelyre, ahonnan nagyon kényelmesen pontosan érkeztünk meg a fapadossal Ferihegyre.
Ennyi fért bele a 18 napba amit nekünk sikerült megismernünk dél- Olaszországból , számomra felejthetetlen sok , sok élmény marad, amire mindig kellemesen emlékszem vissza és újabb utakra ,a még számomra ismeretlen meghódítására ösztönöz.

Kapcsolódó élménybeszámolók:

• A fekvése a legnagyobb erénye - Hotel La Ripetta*** - Sorrento
• Róma - VIDEÓ
• Velence, a lagúnák városa VIDEÓ
• Sorrento videó
• Bologna MotorShow

Értékeld az élménybeszámolót!

9.5 (2 szavazat)

Lépj be az értékeléshez!