Kecskemét

Magyarország

Adatlap

Területe:

Népesség: 109 644 fő

Leírás: Kecskemétet a magyar városfejlődés egyik legérdekesebb példájaként tartják számon. Fejlődése nagy vonásaiban hasonló ugyan alföldi társaihoz, de több tekintetben különbözik is tőlük. A majdnem hat és fél évszázada városi rangú település a feudalizmusban királynéi birtokként, majd földesúri hatalom alatt álló mezővárosként jelentős szabadságokkal bírt, melyek hűbéri-feudális korlátoktól mentes fejlődést biztosítottak számára. A török időkben különleges jogi státusza tette lehetővé megmaradását, majd a pusztai nagy állattartás és marhakereskedelem alapozta meg fejlődését. A földesúri függéstől megszabadulva a nagy mezőgazdasági kultúraváltás után a szőlő- és gyümölcstermelésben, a kertes tanyák elterjesztésében játszott szerepe különböztette meg Kecskemétet a többi várostól. A sívó futóhomokot ?aranyhomokká? változtató szorgalom, tudás, a nyitottság, az újra, a befogadásra, az adaptivitásra való képesség, a hihetetlen élni akarás tette igazán várossá Kecskemétet.

http://www.kecskemet.hu

Elhelyezkedés: Kecskemét, Bács-Kiskun megye székhelye a Kelet-Nyugat-, illetve az Észak-Dél irányú főközlekedési utak kereszteződésében helyezkedik el.

Közlekedés:

· Nézd meg és szerkeszd a részletes adatlapot!

Az itthon.blog.hu ajánlásával
fesztivál Tuti csípni fog(od)!
A legújabb őrült fesztiválötlet: Szegedi Paprikashow és Chiliweekend, amely a Gerilla Gourmet...
élménybeszámoló A Feszty körkép - és ami körülötte van
A magyarok bevonulását a Kárpát medencébe Feszty Árpád, Jókai Mór, a híres regényíró veje...
Magyar  Română  Slovenčina