Alpesi mámor 1999 VIDEÓ

Ausztria

Ott-tartózkodás ideje: 1999. júl. 27.  - 1999. aug. 07. (11 nap)

0 hozzászólás I 6 030 látogató olvasta. Rögzítve: 2011. jún. 23. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar tantras Beszámolója

Cimkék: divany_budget  Graz  StMoritz  Velence  Vent  Via-mala 

1 szerelmespár, 2 kalandor s egy családapa-vállalkozó-barát (nem Juliánusz), így öten vágtunk neki a második évezred utolsó előtti évében immár szokásosnak nevezhető nyári kiruccanásunknak. De nehogy azt hidd kedves Olvasó, hogy nyomorogtunk csapatszállító csillaghajónkban!!! Olyan kényelmesen utaztunk a 9 személyes masinánkban, ami csak nagyon keveseknek jut osztályrészül. Hálásak is voltunk a sorsnak, bár ha jobban belegondolok, nagy erőfeszítéseket tettünk pár hónappal előtte a nagyobb létszám elérése érdekében. Csekély sikerrel.
Elindultunk tehát egy szép nyári reggelen gigászi tervekkel a tarsolyunkban. Olyanokkal, melyek teljesítésére visszagondolva jóleső mosoly jelenik meg orcámon. A keleti régióból-nyugodtan mondhatom a világ végéről- indulva már a határ (akkor még volt) elérése sem kis feladat, így a kényelmes tempóhoz szokva nem juthattunk nagyon messzire. Pláne, hogy Grazban eltöltöttünk néhány jól sikerült órát a Schlossbergen. Innen már nem sokáig robogtunk tovább, hiszen jött ránk a szürkület. Packerstausee-nél bontottunk sátrat, miután egy bácsikától engedélyt kértünk rá…
Mivel a magántulajdon szent dolog a kelő Nappal mi is keltünk, s nagyon hamar elindultunk Villach irányába. Egészen Maria Luggau-ig (vallási zarándokhely ) robogtunk tova egy meglehetősen kacskaringós, de annál romantikusabb útvonalon. Ausztria legdélebbi útjáról van szó, amely, ha itt lettek volna velünk paripáink okot adott volna felnyergelésükre…Később Silliannál átmentünk olaszba s az estét egy katonai bázis, egy lágy folyású folyócska s egy fejünk fölött átívelő autópálya háromszögelésében töltöttük. Lefekvés előtt még vágytunk egy kis kalandra, így a fiatalokat hátrahagyva besétáltunk Fortezzába, de oly mértékű „kihaltságra” találtunk, (az élet fikarcnyi jelét sem lehetett felfedezni), hogy a lelki békénk megőrzése érdekében jobbnak láttuk gyorsan elhagyni ezt a szellemvárost! Másnap következett a mesés San Leonardo hágóút, majd a Trimmeljoch, ahol fizetnünk kellett valamennyi bugyelkát a felejthetetlen panorámáért. A másik oldalon megint Ausztriába találtuk magunkat. Innen Vent következett hiszen ez a kicsi falu volt az alaptábora alpesi hegyitúránknak. Du. 2 órakor vette kezdetét az expedíció. Mind az öten elindultunk felfelé, s a terveknek megfelelően estére az 2100 méter magasságban lévő Martin Bush menedékházban foglaltunk szálláshelyet. Még vacsi után lesétáltunk a Similaun keleti falának gleccserfolyamához, nagyokat beszélgettünk, majd a Yes ’73-as Perpetual Change koncertfelvételével –Baluval egyetemben- álomba ringattuk magunkat…
Reggelre beütött a ménkű!!! A kiváló körülmények ellenére huzatos helyen feküdhettem, mert az ébredés oly mértékű torokfájással párosult, amit tolerálni nehezen tudtam. A többiek már régen elkészültek, mikor én még az ágyban feküdtem s mérlegeltem szorult helyzetem…
Végül mégis elindultam felfelé leszegett fejjel, duzzogva, szótlanul.
3 órás lassú vánszorgás után a 3000 méteren lévő Similaun házhoz értünk. Még itt is úgy voltam vele, hogy ennyi volt, gyönyörű, hatalmas gleccserek vettek körül, már élményekben gazdagon térhetek haza, amikor betérve a menedékházba 2 citromos tea felhörpintése után oly mértékű erőre kaptam (s talán a néhány csinos felszolgáló kisasszony látványa is segített), ami átlendített a holtponton. Szóval mi ketten Baluval elindultunk „csúcstámadni”! Szegénykém cipelte cuccaimat, mert bár sose voltam százas, most –a tea ellenére- valahol a gyökjel alatt lehettem. Persze a gyönyörű időnek és a hihetetlen látványnak köszönhetően szépen lassan töltődtem fel energiával. Mire felértünk már egészen jól éreztem magam. A látvány 3600 méter magasról elvarázsolt, feltöltött, meggyógyított!!! Kb. 20 percet időztünk, de mivel kezdtek sokan lenni a csúcson, elindultunk lefelé. Fontos szabály ilyen hegyen, hogy össze legyen kötve az emberke a másikkal. Na nem azért, hogy ha az egyik zuhanna, a másik se élje túl, hanem hogy segítsen rajta. Lefelé majdnem szükségem volt erre a segítségre. Az egyik ügyetlen, tétova lépésemmel kissé kilendültem a szakadék felé, de valahogy korrigálni tudtam a krízist s haladhattunk tovább. Még most is hüledezek hülyeségünkön, de kb.3400 méterről futottunk lefelé a gleccseren. Du. 2-3 óra lehetett, most volt legjobban megolvadva a „hófolyam”, bármikor beszakadhattunk volna 10-20 métert zuhanva. Szerencsénk volt. Nem történt semmi baj! Lefelé még ettünk finom gulyást, megcsodáltuk a széplányokat, aztán egy irgalmatlanul hosszú baktatás következett egészen Ventig.
Egy kicsikét még kocsikáztunk lefelé, majd 1900 méteren a burgyingosban szunya. Nyár közepe volt, de olyan hideg éjszaka köszöntött reánk, hogy a kicsi tavacska majdnem befagyott mellettünk. Most reggel vettük észre, hogy a tegnap esti tea (Tamásnak nagyon ízlett) az ebihalakkal s némi gumiabronccsal megterhelt tó vizéből nyerődött. Na, bumm. Immunrendszer erősítőnek tökéletesen megfelelt!
Söldenben keresni próbáltunk egy strandot tisztulás gyanánt, de sajna a városka gyönyörű volta ellenére nem találtunk ilyesforma lehetőségre. Még a Staubenfall sem tudta orvosolni a problémát, bár sok időt töltöttünk a vízpárájában, ez tény…
Később következett Landeck. Szép városka, strandja is van, de mi drágának találtuk, így egy közeli kristály tiszta vizű folyócskában végre megtisztultunk és ennek örömére ugyanitt sátrat bontottunk…
Másnap megtisztult testtel, lélekkel vágtunk neki a svájci Engadin völgynek. Tarasp várát csak az autóból csodáltuk, majd felkapaszkodtunk az Albulapass meredélyein s Bergünbe begurulva oly szépségekkel szembesültünk, amelyek gyors kézifék behúzásra és némi sétára ösztökélt bennünket. Fényképeztünk vadul s talán még a kamera is forgott vidáman.
Később Thusisnál a Via-mala félelmetes szurdokai közé szorult patak diadalát csodáltuk, majd a Juierpass és St. Moritz következett. Itt végre ismét megszabadultunk a bezártságtól s frissítő sétát tettünk keresztbe-kasul bejárva a városka gyöngyszemeit.
Tudom én, hogy nemzeti parkban tilos sátorozni, de mit tehettünk, „gyött” ránk a sötétség, így a Bernina hágó kellős közepén (ahol a piros vonatok cikáznak föl s alá) vertünk tanyát. Reggelre meg is kaptuk a sárga lapot egy kis figyelmeztető papírocska formájában…
Még délelőtt csináltunk egy gyönyörű túrát a Diavolezzára (felejthetetlen kilátás van innen a Bermina vonulatra), majd ismét Olaszország következett s szinte hihetetlen, de Velencéig már semmi különös nem történt velünk. Parkolás-hajókázás-Sóhajok Hídja-fénykép-videó-fáradtság, aztán irány a More. Lago de Jesolo a becsületes neve a kis településnek, ahol megpróbáltunk éjnek-évadján valami vackot találni. A kemping már dugig volt, így maradt az autó. Én lementem a partra lezuhanyozni s mire felmentem a többiekhez kiderült….hogy beborult! Amíg én fütyörészve szappanoztam –mondjuk nem éppen Adonisz alakom- néhány száz méterre gonosz olasz maffiózók zabolázták meg kedves magyar barátaimat, oly módon, hogy ellopikálták úti okmányaikat s mindennemű pénzüket. A gazok!!! Na, nem volt kellemes éjszakánk…Mivel minden út Rómába vezet..na nem, inkább a pénz és idő kímélő bécsi konzulátoson hazudtuk el az elvesztés valótlan történetét. Csak később tudatosult, hogy az egésznek nem volt semmi értelme. Hegyeshalomnál integetett a határőr, mint a hajótörött…Nem kért az semmit, csak menjünk már…!Mi mentünk…S 1 év múlva jöttünk megint!
Feltöltve: 2008. jan. 08.
tantras kapcsolódó élménybeszámolói:
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina