Cápalesen

Fidzsi-szigetek Pacific Harbour

Ott-tartózkodás ideje: 2007. júl. 05.  - 2007. júl. 19. (14 nap)

3 hozzászólás I 13 841 látogató olvasta. Rögzítve: 2009. máj. 27. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar kalubu Beszámolója

Cimkék: Fidzsi 

Cápalesen
Alászállás az „emberevők” közé

Írta: Buzás Balázs (balazsbuzas.com)
fényképezte: Doug Perrine (SeaPics.com)

Vajon létezik-e olyan tigriscápa, amely több száz emberrel találkozott már életében, és még egyet sem evett meg közülük? Egyáltalán elképzelhető ez a felvetés? Igen, tigriscápával bárki találkozhat, és ehhez „csupán” egy repülőjegy és alapszintű búvárvizsga szükséges.

Ismét Fidzsin járunk, a Csendes-óceán déli részén, pontosabban a „fősziget”, Viti Levu mesterségesen kreált üdülővárosában, Pacific Harbour-ban. Nem a láblógatás, hanem a közeli Beqa-lagúnában található Cápa-zátony Tengeri Rezervátum (Shark Reef Marine Reserve, SRMR) és a világon egyedülálló cápamerülés lehetősége vonzott ide. Sajnos a „rettegett” cápák állománya mindenhol annyira megfogyatkozott, hogy még az egész életükben merüléseket vezető búvárok is csak ritkán találkoznak a világon élő 300 cápafaj egyedeivel. Látványuk eseményszámba megy és a búvártúrák fő szenzációjának számít. Köszönhető mindez az erős lehalászásnak, pontosabban a főleg Ázsiában közkedvelt cápauszony-levesnek. Az Ázsiába látogató turisták által is favorizált leves alapanyagául szolgáló cápauszony ára jelenleg 300 dollár kilónként, ami elég jó bevételnek tűnik, de a legújabb tanulmányok kimutatták, hogy a cápaturizmusból befolyt összeg a területen élő egyes példányokra leosztva évi 10000 dollár bevételt is eredményezhet a helyi közösségnek. Ha belegondolunk, hogy a cápauszonyból származó bevétel cápánként nem haladja meg az 500 dollárt, ez még jobb üzletnek tűnik. A cápauszony-leves fogyasztása elleni kampányban közismert ázsiai sztárok is szerepelnek (pl. Jackie Chan), de saját tapasztalataim alapján is elmondhatom, hogy a turisták, ha csak tehetik, szívesen megkóstólják a konyhaművészet eme furcsaságát.

Megevés helyett etetés
Fidzsin az 1997-es El Nino jelenséget és a 2001-es cunamit követően a helyi búvárbázisok gondban voltak, hiszen a híres Beqa-lagúna déli oldala szinte teljesen elpusztult, ami a búvárokra épülő turizmust is veszélybe sodorta. A Beqa szigetéről származó merülésvezetők ezért először megkérték a helyi halászokat, hogy ne halásszanak a védett Cápa-zátony közelében, majd tengerbiológusok bevonásával és Suva város támogatásával etetni kezdték az itt élő halakat. Pár év alatt sikerült elérniük, hogy a regenerálódó zátony közelében jelenleg közel 270 halfaj figyelhető meg, a hawaii Bishop Múzeum munkatársainak felmérése szerint. A különlegességet pedig az szolgálja, hogy ezek között 7-9 állandóan jelenlévő cápafajt is találunk.
Erre alapozva kezdték a cápák etetését a Dakuwaqa-legendával átitatott lelkű cápabarátok, a Beqa szigeti merülésvezetők. Az elmúlt évek során szerzett tapasztalatok alapján elmondható: profi módon, biztonságosan és nagy odafigyeléssel elérték, hogy a merülések során egyetlen baleset sem történt, és az etetés a cápák életét sem változtatta meg. A hirdetésekkel ellentétben ide csak ez a cég vezethet cápanéző túrákat, ezzel is kontrollálva a cápák etetését, zavarását és a zátony védelmét. Sajnos a környéken, de a védett területen kívül megjelent több más cég is, akik sem a védelemmel, sem a környéken élők bevonásával nem törődnek, csupán a profitot tartják szem előtt.
A „szelíd” cápák közelsége egyedülálló lehetőséget nyújt a cápákkal foglalkozó tengerbiológusoknak, hogy ezeket az alig ismert állatokat közelről tanulmányozhassák. A cápakutatás a Beqa-lagúnában élő édesvízi szirtcápák (Carcharhinus leucas) jelölésével kezdődött, majd a tigriscápákkal (Galeacerdo cuvieri) folytatódott. Jelenleg minden merülésen részt vesz egy biológus, aki a cápák viselkedésén kívül adatokat is gyűjt. A környéken nagy számban élő édesvízi szirtcápák januártól októberig folyamatosan megfigyelhetők, majd az elkövetkező párzási időszakra hirtelen eltűnnek, és senki nem tudja, hogy hova mennek. Erre szolgál a műholdas jeladó, amellyel nyomon követhetik a cápák útját.
A Carcharhinus genus fajait szirtcápáknak hívjuk, ami megtévesztő lehet azok számára, akik a Carcharhinus leucas fajt eddig az angolból átvett bikacápa (bullshark) néven ismerték. A szirtcápák a kékcápafélék családjába (Carcharhinidae) tartoznak, akárcsak a tigriscápa, azonban létezik már a bikafejűcápák név, amivel a bikafejűcápa-félék család (Heterodontidae) tagjait illetjük. Ezért a taxonómusok következetesen átnevezték a bikacápát, és utalva életmódjára, az édesvízi szirtcápa nevet adták a fajnak. És hogy miért édesvízi? Talán ez az egyetlen nagytestű cápafaj, amely gyakran felúszik a folyókon, és megtalálható például a Nicaragua-tóban is.

A sodronying nem sokat ér
Ejtsünk néhány szót a merülésről is. A védett terület húsz perces hajóúttal érhető el. Míg a búvárok beöltöznek, az etetők a vízbe ereszkednek, és a 30 méteres mélységben kialakított etetőhelyre csalják a cápákat, akik naprakészen tudják, hogy finom falatok érkeznek. Természetesen ketrec és védőfelszerelés nélkül merülünk, az etetők kezét lánckesztyű védi az esetleges karcolásoktól. Elmondásuk szerint felesleges a teljes testüket védő, lovagkort idéző sodronying viselete: a nagytestű szirt- és tigriscápa harapása olyan erős, hogy támadás esetén tőből szakítaná ki a végtagot. A búvárok épségére az oldalt őrködő társaik vigyáznak, kezükben egy sima, hegyes bot, ami elektromosság nélkül, csupán gyenge bökéssel figyelmezteti a cápákat, hogy az embert nem érdemes kóstolgatni. Hihetetlen, de működik, még a hatalmas cápák is megértik a jelzést. Az emberhúst egyébként sem szeretik, a balesetek általában provokált támadások vagy a zavaros vízben merülő, halnak vagy fókának vélt búvárok hibájából következnek be.
Az első merülésnél a talajon térdelő búvárok előtt általában a jámbor dajkacápa (Nebrius ferrugineus), a sarlós citomcápa (Negaprion acutidens), majd a távoli sötétségből előbukkanó, veszélyesnek tartott édesvízi szirtcápák jelennek meg. Ez utóbbi, emberevőként is elkönyvelt, kicsit kapkodós ragadozókból minimum 6-8 példány köröz előttünk, de volt alkalom, amikor az itt élő, 50-nél is több állatból álló populáció fele is képviseltette magát. Ekkora számban még csak a bahamai Walker-korallzátonynál figyelték meg őket.
A körülöttünk úszkáló rengeteg nagytestű haltól néha a tőlünk alig két méterre lévő etetőbúvárt sem látjuk. Van itt Napóleon-ajakoshal (Cheilinus undulatus), sárgaúszójú tüskésmakréla (Caranx ignobilis), vörös csattogóhal (Lutjanus bohar), fekete fűrészessügér (Epinephelus tauvina), és a szomszédos sziklából méretes muréna (Muraenidae) néz velünk farkasszemet. Érdekes, de a vízben lebegő haldarabok után kapkodó óriási sügerek nagyobb veszélyt jelentenek kezünk épségére, mint a cápák. Nem megszokott, de már az első merülésnél feltűnik egy hatalmas tigriscápa. Sajnos későn: lassan a felszínre kell emelkednünk.
Feljebb úszunk, és a dekompressziót elkerülendő, biztonsági megállót tartunk. Itt már több a fény, csodaszép korallok vesznek körül. Az etetés folytatódik; az aprónak tűnő, 1-2 méteres szirtcápák több faja érkezik, és tolong a felkínált élelemért. Közvetlen maszkunk előtt feltűnik a kecses feketefoltú szirtcápa (Carcharhinus melanopterus) és a fehérfoltú cápa (Triaenodon obesus) is, de a legnagyobb számban az errefelé közönségesnek mondható szürke szirtcápa (Carcharhinus amblyrhinchos) képviselteti magát. A fehérfoltú szirtcápa (Carcharhinus albimarginatus) csak ritkábban kerül szem elé. Ezek a fajok itt, a felső rétegekben élnek, a nagyobb mélységekben könnyen a nagyobb cápák táplálékává válnának. Így remekül felosztják a korallzátony egyes rétegeit.

A sebhelyes arcú
A második merülésre már izgatottabban készülődünk, a szabályok is komolyabbak. A 30 méteres mélységben kiépített etetőhely előtt mesterséges, halott korallokból álló félméteres védfalat találunk, e mögé kell leguggolni. Ha az előző merülésnél látott tigriscápa ismét megjelenne, akkor mindenkinek hason feküdve kellene várakoznia. Szirtcápák esetében ez nem szükséges, ez esetben térdelhetünk is. Állítólag először elúszik előttünk és mindenkit alaposan szemügyre vesz, de ezt nem hisszük. Vezetőink jól ismerik ezt a példányt: ő Scarface („Sebhelyesarcú”), akit már hat éve etetnek. Szép, méretes nőstény, manapság ritka az öt és fél méteres példány. A hasonló nagyságú fehér cápákat (Carcharodon carcharias) például annyira levadászták, hogy a nőstények nem érik el az ivarérett méretet, így szaporodni sem tudnak. Állományukról és pontos elterjedési területükről csak feltevések vannak. Általánosságban elmondható, hogy a cápák állományát és elterjedését csak a kifogott példányok száma alapján próbálják megbecsülni.
Scarface nevét a szája környékén látható sérülésekről kapta, amelyeket halászhálók okoztak. Valóban barátságosnak tűnik, ahogy szelíd kutya módjára elveszi az elé tartott tízkilós haldarabot, majd felénk úszva két nyeléssel eltünteti feneketlen gyomrában. Aztán közelebb ér, és valóban fél méterről szemlélődve, lassan elúszik az őt figyelő búvárok előtt. Szinte megszámol minket, érdekes. Látszólag még a szirtcápák is tartanak tőle, de Scarface valóban nem bánt senkit. Jön, elveszi a halat, körbeúszik, megnézi az oldalról vakuzó fotóst, nyitott szájjal hozzáér a felszereléshez, majd némi ösztökélésre továbbáll. Lassan megeszik kétszáz kiló halat – mennünk kell. Természetesen megvárjuk, amíg elúszik: ekkor a merülésvezető a palackjára koppintva jelt ad, és mindenki felfelé igyekszik. Nyílt vízen merülünk, s már a biztonsági megállónál, a horgony kötelébe kapaszkodva várakozunk, amikor alattunk ismét feltűnik a hatalmas állat. A búvárok még etetnék, de ő inkább feljön hozzánk, és a halálra várt búvárok körül úszkál. Némiképp mindenki megijed, és a hajó vízbe eresztett lépcsője felé úszik, pedig Scarface nem akar rosszat: csak kíváncsi, miért hagyjuk egyedül…

Etikus-e az etetés?
Sokakban felmerül a kérdés, hogy etikus-e a cápák etetése. A rossz például szolgáló bahamai és más helyeken történő etetések alapján azt mondhatnánk, hogy nem az. Egészen más a helyzet azonban itt, ahol védett területen, csak megszabott időpontokban és különböző példányokat etetnek. A helyszínen dolgozó tengerbiológusok véleménye szerint a cápaetetés alapvetően nem változtatja meg a ragadozók életmódját. Erre szolgál bizonyságul, hogy a hagyományos merülések során is találkoznak az említett fajokkal (tehát amikor a búvárok nem visznek magukkal haldarabokat, hogy etessék a cápákat), sőt gyakran a jól ismert tigriscápa-egyedek is megjelennek. A cápák biológiáját nem ismerő búvárok véleménye szerint ekkor az „éhes“ cápa eleséget várna, és ennek hiányában az embereket is megtámadná, de a valóságban ezek a hatalmas és értelmes ragadozók úgy viselkednek, mint máskor – azaz megnézik a búvárokat, majd amikor rájönnek, hogy azok nem tartoznak zsákmányállataik közé, egyszerűen továbbúsznak.
Mivel a nyílt tengerekben élő cápák tanulmányozása csak alapos megfigyelések árán lehetséges, a biológusok etetéssel próbálják hosszasan egy helyben tartani az állatokat. Tehát ez a merülőhely lehetőséget ad a cápák tanulmányozására, miközben a fizetős búvárok számára is megadja a lehetőséget, hogy e ragadozók természetes viselkedését eredeti élőhelyükön csodálják meg. A könnyűbúvárok által fizetett összeg pedig finanszírozza a kutatást és a környéken élő helyi halászokat is a korallzátonyok és élővilág védelmére ösztönzi.
A cég biológusai inkább attól tartanak, hogy a közeli települések halászai megelégelik a halászati tilalmat (habár ez csak a védett területen érvényes), és kifeszítenek a közelben egy hosszú hálót, amely a cápákat is veszélyezteti. Ennek megakadályozására nem elég a tilalom, inkább őket is próbálják bevonni a munkába. A búvárturisták szívesen vásárolnak helyi kézműves-termékeket, és látogatják a falvakat, ezenkívül a védelmi, monitorozási munkákba is jó hasznát lehet venni a környéket jól ismerő halászoknak. Évek óta sikeresen fut az a kezdeményezés, amelynek során a közeli falvak fiatal tanulói merülésvezetői (dive master) képzésre pályázhatnak. A sikeres pályázatot követő vizsga után egy évig a tanfolyamot adó cégnél kapnak jól fizető állást, majd Fidzsi (vagy a világ) bármely pontján elhelyezkedhetnek szakmájukkal. Talán nem hiába tartják a profi búvárok úgy, hogy a világ legjobb cápás merülésére itt, Fidzsin található…

inzert:

Dakuwaqa legendája

Az európai hódítók érkezése előtt a különféle természeti istenek imádata mindennapos volt. A Beqa-lagúna környéki apró szigeteken élő emberek számára a két legfontosabb isten Dakuwaqa és Degei. Dakuwaqa leggyakrabban óriási cápaként, míg Degei hatalmas, hétfejű kígyóként él a helyiek emlékezetében. Mivel a tartomány magas rangú vezetői még napjainkban is elismerik ezen istenek létét, totemállatuk, a cápa a főbb lejegyzett momentumokban is feltűnik.

Dakuwaqa, az egyik cápaisten feladata a többi istennel való csatározáson kívül a korallzátonyok bejáratának őrzése volt. Egy napon útra kelt, és a Lomaviti-szigeteknél megküzdött az ottani zátony őrzőjével. A harc során nagy hullámok keletkeztek, melyek akkorák voltak, hogy a Rewa-folyóba hatolva, messze a szárazföld belsejében is hatalmas áradásokat okoztak. Dakuwaqa győztesen tért haza, ahol a Beqa-sziget közelében lakó barátja, Masilaca – egy másik cápaisten – mesélt neki a Kadavu vizeit őrző erős istenről. Megkérdezte Dakuwaqát, fél-e tőle, mire válaszul ő, mint a puskagolyó, indult Kadavu irányába. A zátony bejáratát egy hatalmas polip védte, aki karjaival olyan ügyesen fogta le Dakuwaqát, hogy az könyörgőre fogta, és életéért cserébe megígérte, hogy soha többet nem bántja a Kadavuról származó embereket. Ígéretét be is tartotta, és a legenda szerint a szigeten élő halászok a mai napig bármikor nyugodtan szállhatnak tengerre és merülhetnek a vízbe, a környéken élő veszélyes cápák nem bántják őket. Az éjszakai halászatra induló emberek Dakuwaqa tiszteletére még manapság is egy adag kávát öntenek a tengerbe.
Nasaqalau falu lakói minden év végén, október vagy november hónapban rituális cápahívást rendeznek. A falu egyik elöljárója kijelöl egy pontot, kitűz rá egy tapát (festett fakéregháncs), és annak környékén egy hónapra halászati tilalmat rendel el. Az idő leteltével beáll a nyakig érő vízbe, és egy órán keresztül énekel, minek hatására egy fehér színű cápa idevezeti fajtársait, akikkel a falusiak mind végeznek. Egyedül a tabunak számító fehér állatot hagyják életben.


A cikk elkészítéséhez nyújtott víz alatti és egyéb segítségért külön köszönet a Beqa Adventure Divers személyzetének, különösen Manasa „Papa” Bulivou-nak és Andrew Cummingnak. A cápauszony-leves fogyasztása elleni kampány részeként megjelent poszterért köszönet a thaiföldi PeunPa Alapítványnak.

további információk
fiji-sharks.com – Beqa Adventure Divers
fijisharkdiving.blogspot.com – a cápás merülések blogja
shark.ch – a svájci Cápa Alapítvány (The Shark Foundation)
SeaPics.com – fotók a víz alatti élővilágról (Marine Wildlife Photpgraphy)
leucas.net – a Fidzsi környéki vizeken folyó kutatások eredményei
whitesharktrust.org – Fehér Cápa Alapítvány
peunpa.org – PeunPa Alapítvány, Thaiföld

A fenti cikk megjelent a Vadon magazin 2008/1-es számában. Teljes terjedelmében letölthető a balazsbuzas.com weblapról.
Értékeld az élménybeszámolót!
6.3 (3 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
kalubu - 2009.05.27. 22:10

Igazatok van, ez tul mely egy kezdonek, de amikor rakerdeztem azt mondtak, hogy egyszeru merules. Valoban annak tunt, szinte kotel mellett le a kiepitett leshelyre, ott capatol fuggoen terdelve vagy fekve.Volt egy 8-10 eves kissrac, aki a latszolag tapasztalt buver szuleivel merult es elete elso (!) tengeri merulese volt. Na neki mit mutatnak ezutan?

Aksi - 2009.04.30. 11:47

Azért "alapszintű" búvárvizsgával ne merüljünk már 30m-re, ehhez hivatalosan Advanced (min. Adventure) szint szükséges. de ahhoz, hogy egy ilyen merülést teljesen élvezzen az ember, azért érdemes 20-30 merülésszámmal rendelkezni.Amúgy ezt a merülést érdemes 2-3 hétre előre bookolni (tehát még itthonról), ha valaki meg akarja tenni. Ad-hoc jelleggel nekem nem ment sajnos a helyszinen. Bár igaz, hogy én előre Kadavu-ra terveztem merüléseket, azok meg is történténtek és azt hiszem nem bántam meg. Vannak fantasztikus érintetlen területei. A Washington cape-nél tett merülésem az pl. benne van az eddigi 3 legjobban :)

evapolya - 2009.04.29. 19:29

10 pont, mert nekem nagyon tetszik és képzeletben, mivel én is merülök, teljesen ott éreztem magam. Bízom benne, hogy valamikor - pár év múlva - (szó szerint)én is láthatom ezt a csodát.Gratulálokés nagyon sok szép merülást kívánok!!!!!!!!!!!!Üdv Éva


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Magyar  Română  Slovenčina