Garda-cajga epilógus VIDEÓ

Olaszország Grado Pineta

Ott-tartózkodás ideje: 2011. júl. 19.  - 2011. júl. 31. (12 nap)

0 hozzászólás I 2 492 látogató olvasta. Rögzítve: 2016. okt. 12. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar tantras Beszámolója

Cimkék: Gradó bicikli haverok tenger 

Az időt? Persze. Nagyon szívesen visszatekerném, nem tagadom…

De hogy tartalmasan teljen, vettem reggel egy fürdősapkát a peschierai kempingben. Sok értelme nem volt a Garda-tó partján – gondolhatná bárki -, de ez tévedés. Ráadásul nem is passzolt kocka fejemre, de legalább drága volt. Persze ha már voltam olyan hülye hogy megvettem, ki kellett próbálni, nem volt mese. Hogy számoltam volna el magammal itthon ha egy 4 csillagos kemping 3 édesvízi medencéjében nem kápráztatom el az összes 18 és 25 év közötti bombázókat hátraszaltóim tucatjaival…

Five.six, five.seven, – hallottam már a mélyből felfelé törve (nem lehetett tehát tökéletes), küzdve a gravitáció és a felhajtóerő különös egymást kioltó ereje ellen dacolva s eközben arra gondoltam, hogy miért nem a tóban áztatom magam?
Aztán, már a lubickolás után a Garibaldi sétányon betekertem a városba. Végre saját közegemben éreztem magam. A tegnapi „majdnem százas” azért néha összeakasztotta lábaimat, de a látvány doppingolt annyira, hogy boldoguljak. Peschiera gyönyörű. Virágba borultak a pálmafák, a „ladikok” hosszú sora himbálózva terelte el gondolataimat olyan tájakra, ahol szebben szaglik a virág. Boldogságot és szabadságot éreztem. Lehetséges egyébként nem New Yorkban érezni szabadságot? Vagy ez lehetetlen ?...Vagy Pescierát New Yorknak hívják? Vagy?

A várfallal körbevett szigete összes hídján általmentem. Az összes utcát béjártam. Az összes kilátón kiláttam. Láttam az isteni bölcsesség megnyílvánulását, de menni kellett, végtére is a tenger is szolgálhatott volna különösebbnél különösebb élményekkel, ha jó kedvében találunk reá.

Az időt? Persze. Nagyon szívesen visszatekerném, nem tagadom…

Már Gradóban voltunk. Először jó választásnak tűnt. Olyan kékeszöld színnel tündököl a térképeken. Egészen elvarázsolja az embert. Van benne valami különös, izgató, vonzó. Ráadásul minden egyes évben terítéken volt már. Láttam előttem gőzölögni, szakálka nyakamban, kés és villa villant, aztán a kóstolás előtt az álomszerű remények riadt mátkapárok képében szálltak tova.

Talán a nagy várakozás tehette, hogy most mégis felemásra sikerült a találkozás. A városka gyönyörű. A sikátorok, a szűk kicsiny utcák, a jellegzetes ablakok, házak egészen elvarázsolták lelkemet. Tekertünk mi "nagyok" végig-hosszig, "páváztunk" itt is ott is, de az a jesolói feeling nem akart az utunkba akadni sehogyan sem.

A kempingünk egyébként szép volt. Dimbes-dombos terepen, szép nagy fákkal teletűzdelt 70 négyzetméternyi számozott területekre osztva sorakoztak a jobbnál-jobb helyek. Le is foglaltunk egy akkor még szupernek tűnő szűz területet. A gondok akkor kezdődtek csupán, mikor kiderült, hogy 50 méternyire egy szállodát építenek olyan balkáni stílusban setén-sután, ráadásul hétvégén is dolgoztak ám ütve fúrót nyomva agyunkig felfelé. Na jó, annyira nem volt vészes, csak ha szieszta idő van a marha meleg miatt, inkább hallgat az ember sirály éneket, esetleg a hullámzó tenger moraja is jobban megnyugtat, mint a teherlift zaja.

És a Tenger? Hallom türelmetlen kérdezőm. A Tenger? Ezen tájékán a világnak csalfa Tenger lakozik ám. Lápos terület lévén a víz több száz méterre húzódik vissza csak úgy szempillantás alatt akár. Volt, hogy 10 napi hidegélelemmel indultunk Pisti barátommal nyomát kutatni mire 1000 méter után rátaláltunk. Nem viccelek. Tényleg így volt. Az áramlatok úgy röpítenek, szárnyashajónak érzed magad, s ha nem vigyázol, hamar Kurityánban találod magad, ahonnan visszatalálni nem egyszerű mutatvány.

A vihar már csak hab volt a tortára. Történt, hogy Attila szokásos egyenlítő átbiciklizését teljesítette, mikoris kétségbeesett palackposta üzenet érkezett a láposon át: „ Amikor a villámok cikáznak, s a mennydörgést hallom a szívemben – gondolok rád újra meg újra…” –Jé, ez az egyik versem első sora. Úgy látszik egy kicsit elkalandoztam…

Szóval vissza a sztorihoz: Ez állt a palackban: „ Akinekkedves,mentseazéletétstophatalmasviharbanállokstop mamárnemzuhagyzokstopkicsitfelvagyokfújódvastop!"

Kétségbeestünk. Nagy félelmünkben elnyaltunk egy fagyit a kiszáradt tengerfenéken… Aztán fényképeztük hogyan tör ránk a cudar „halál” villámok képében. Már csak akkor szaladtunk, mikor vízszintesen esett az eső és 200 km/órás szél sodort eltorzult arcú gyermekes anyákat elénk. A sátram a terhelés alatt egyszerűen kettétört, Pistié fél méteresre zsugorodott és ömlött rá a jéghideg eső.

Nem kellett napokat várni, a jégkocka is megérkezett…

Olyan világvége hangulatban röhögtünk nagyokat, de őszintén mondom, hogy ekkora vihart még nem pipáltam. Később, már az újraszületés után elmentünk a palackposta szerzőjéért, megmentettük, és ennek örömére egy nagy pizza is lecsúszott, melyet Gradó legszebb pincérlánya szolgált fel mosolyogva.

Másnap még áztattuk micsodánkat, majd élmények garmadát cipelve hazáig vontattuk magunkat kacagva!
Feltöltve: 2011. dec. 31.
Értékeld az élménybeszámolót!
10 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Magyar  Română  Slovenčina