Ezio Nyomában

Olaszország Róma

Ott-tartózkodás ideje: 2012. júl. 31.  - 2012. aug. 04. (4 nap)

0 hozzászólás I 1 818 látogató olvasta. Rögzítve: 2013. jún. 06. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar varilux Beszámolója
Utazásunk címe talán meglepő lehet, egy laikusnak, de egy vérbeli Assassin’s Creed rajongónak azonban semmiképpen sem. Nos, a fiam az előbb említett játék nagy rajongója ezért mondhatjuk az Ő fejéből pattant ki az ötlet,látogassunk el Rómába, az örök városba.
Szeretem az utazásaimat magam tervezni-szervezni, és az internet korában ez már egyáltalán nem lehetetlen vállalkozás. Rövid szörfölés a neten és a szállás, repülő vagy vonatjegy, múzeumbelépő lefoglalható. Egyéb információ és útleírás, minden megtalálható. Ha tuti biztosak vagyunk az utazás időpontjában érdemes a repülőjegyet akár két hónappal előre lefoglalni így sokat spórolhatunk.
Az utazás előtti héten már elég nehezen tudtam megülni a fenekemen. Nagy izgalmamban már saját magam számára is elviselhetetlen voltam, a munkahelyemen és a baráti körömben is összevesztem pár emberrel, így utólag is bocsánatot kérek Tőlük.  Pedig hát aggodalomra semmi ok nem volt, hiszen jegyek már utazás előtt 1 héttel kinyomtatva, hivatalos papírok rendben, valuta megvásárolva, cuccok összepakolva.

Az első nap.
Nagy izgalomban indulás a repülőtérre, szerencsére semmi nem maradt otthon, pedig régebben szokásos műsor volt a fényképezőgép otthon felejtése, emígyen számtalan kalandunk dokumentálatlan maradt képi formában, így már csak ködös emlékeinkben él. Simán átjutunk a gyerekkel a beléptető kapun, irány a kifutópálya, kibattyogunk a forró betonra, a gép már benn áll és lehet is rá felszállni. Itt ér egyébként az első sokk, amikor meglátom, egyesek mekkora kézipoggyászt visznek fel a gépre, ÉN SOKKAL KISEBBET ADTAM FEL POGGYÁSZNAK A CSOMAGTÉRBE! Itt gyorsan el is döntöm, ha legközelebb 5 napnál rövidebb időre megyek, még ha csak a Holdra is, csak kézipoggyászt vagyok hajlandó vinni. Időben elindulunk, úgyszólván minden szuper. Itt megjegyezném, a félősebbek kedvéért, hogy repülésben egy utasszállító gépen a fel- és leszálláson kívül semmi izgalmas nincs. Csak ülsz a nagy semmiben, nem érzed a sebességet. Jobb esetben nézel ki az ablakon, rosszabb esetben középen nyomorogsz, még rosszabb esetben a szomszédok pofázását hallgatod, esetleg még az alvás és olvasás jöhet szóba. Na de ne panaszkodjunk már itt a beszámoló elején. Amúgy ha az ablaknál sikerül helyet kapnunk az alattunk elsuhanó táj gyönyörű. A gép időben leszáll, az utasok nagy többsége lelkesen megtapsolja a pilótát, úgy látszik itt ez a szokás. Kiszállunk, csomagátvétel és irány a busz, még szerzek gyorsan egy Róma térképet a biztonság kedvéért, de nagyon nem kellet volna izgulnom, az utazás végére még vagy 10 különböző térképet összeszedtünk. Elég hamar beértünk Rómába, a sofőr tolta neki rendesen. A Termini állomásra tartunk, ami a belvárosban van, szóval kis rögtönzött városnézésen is részt veszünk. Az állomáson kissé körülményes a parkolás, úgyszólván szépen elhaladunk mellette, egyenletesen forgatom is a fejem és kezdek gondolkodni, na vajon ha nem itt, akkor hol szállunk le, és hogy fogunk ide visszajutni. A mögöttünk lévő ülésen egy srác szintén ezen gondolkodik, mert megkocogtatja a vállam és hangot is ad aggódásának. Megnyugtatom semmi gond, olyan nem volt még, hogy valahogy nem lett. Ez barátnőm okos mondása. A busz persze visszafordul, és miután talál parkolót már le is tudunk szállni. A srácról útközben kiderült, hogy egy hajón dolgozik, és innen indul tovább a vonata. Hátunkra csapjuk a csomagot és irány a szálloda, ami kétutcányira van az állomástól. Hamar meg is találjuk, papírkitöltés, becsekkolás, szobafoglalás, megy minden elsőre. Itt találkozok azzal a számomra furcsasággal, hogy az olaszok, még a fiatalok is, nem igazán jól beszélnek angolul. Valamint egy furmányos mérnöki megoldást is megismerünk, ugyanis a szálloda liftjének generátorára rá van kapcsolva egy szobai ventilátor. Amikor valaki hívja a liftet, a ventilátor a generátorral együtt bekapcsol és így hűti azt. Ötletes . A szálloda amúgy nem túl nagy, nem is luxus kategória, csak két csillagos, de úgy gondoltam mivel napunk nagy részét úgyis városnézéssel fogjuk tölteni felesleges 25 eurónál többet költeni 2 személynek egy éjszakára. A szoba amúgy tágas és tiszta volt, mondjuk egy utcára néző ablak azért jó lett volna, de valószínű akkor a zaj miatt reklamálnék.
Mivel még csak délután 3 óra volt nyakunkba is vettük a várost. Először is vissza az állomásra, átvenni a Vatican és Roma passt. Ezek az interneten is foglalható kártyák jó szolgálatot tesznek, mert múzeumbelépők, metró- és buszbérletek egyben, az első használattól kezdődően 3 napig használhatók. Mondjuk teljesen másképp, mint ahogy az előzetesben a neten olvasható, de sebaj, az apróbb kellemetlenségeken átsiklottunk 
Éhesek vagyunk szóval az irány vissza a szálloda utcájába, mert ott gyakorlatilag éttermek és szállodák váltogatják egymást . Nekünk személy szerint nagyon ízlett az olasz pizza, bár otthon elég lehúzó véleményeket hallottam róla. Miután elfogyasztottuk, irány várost nézni. Aznapra nem terveztem semmi konkrét megnéznivalót, úgyszólván céltalanul kóborgunk, ami nem igaz hiszem, Róma minden utcácskája nagy élményt rejt magába.
Gyerekem gyorsan el is dönti, hogy akkor most játékboltot keresünk, mert Ő akkor itt is megveszi az aktuális Bionicle figuráját. Hát keresünk, keresünk de nagyon nem találunk. :)
Helyette viszont felleljük a régi római városközpont romjait. Van is nagy csodálkozás hí és hű és ejha, jajdeszép, egyebek. Szájtátás, fényképezkedés, az Assassin Creed játék aktuális jeleneteinek felemlegetése, Ezio útvonalának rekonstruálása a romok között. A nagy bámészkodás közepette egyszer csak feltűnik a Colosseum, igazán impozáns épület, itt rögtön elő is bújik belőlem a gyerek és hangosan kiabálva lelkendezek a fiamnak. Ahogy később kiderült Róma történelmi belvárosa elég kicsi, gyalog úgyszólván minden erőlködés nélkül bejárható. Térképet minden infópontnál lehet szerezni, az utcanevek ki vannak táblázva, eltévedni szinte lehetetlen, szerintem. Persze biztos van olyan, akinek ez itt is sikerül.
Elbattyogunk a Colosseumig kívülről csodáljuk az épületet, én persze a tömeget is, ami körül- és átöleli. Atyaég, két nap múlva én is benne leszek?
Fényképezgetés, ücsörgés, vízivás aztán irány vissza a szállodába. Itt jegyezném gyorsan meg hogy Rómában rengeteg az ivókút, és a vize nagyon-nagyon finom.
A szállodában visszavezető úton még átkelünk egy nagyon szép parkon, úgyszólván tök üres, csak pár melós ücsörög a fák árnyékában. Erre úgy látszik senki sem kíváncsi. A parkban és Rómában rengeteg számomra ismeretlen ugyanazon fajtájú fenyőfa nő. Az ágaikat egész magasan felvágják, amitől még magasabbnak tűnek. Óriása tobozaik vannak, amikből egyet emlékként haza is hozunk. Bonuszként a szállodába visszafelé tartva belebotlunk a Santa Maria Maggiore templomba, és ha már itt vagyunk gyorsan meg is nézzük. Nagyon szép, nekem különösen a kazettás mennyezete tetszik. Nem vagyok vallásos ember, de minden templomba belépve elfog az áhítat és elcsodálkozom azon, ahogy az emberek a hitüket ilyen csodálatos módon tudják kifejezni.
Lassan visszaérünk a szállodába, átbeszéljük a nap élményeit, meg felkészülünk a következőre.
Esti kötelező sms- írás az otthoniaknak, aztán álomba szenderedünk.


2.nap
Tengerparti kiruccanást szerveztünk. Nem szokásunk sokáig aludni, szóval ezt ma sem tesszük, nyolckor már a reggelinél ülünk és szorgosan toljuk az arcba a fincsi péksütenyényeket, én pedig még a nagyobb mennyiségű kávét is. Kilenckor már útrakészek is vagyunk.
Rómából hasonló vonatjárat indul a tengerpartra mint nálunk a HÉV. Kb fél óránként közlekedik és röpke 20 perc alatt kint is van. Ostiában a vasútállomáson nagy boldogság ér minket, találunk egy játékboltot ahol természeretesen Bioniclet is lehet kapni, így gyorsan meg is szabadítjuk magunkat 12 eurótól. A strand fizetős és szerintem drága, a sima belépőért csak két nyugágyat kapunk, napernyőért külön kell fizetni, a homok olyan forró hogy papucs nélkül képtelenség megmaradni rajta. Ja és mivel sikeresen eltüntettem a strandbelépőnket majdnem ki is vágtak. Ismét döbbenet, mert a két srác, aki intézkedik gyakorlatilag egyáltalán nem beszélnek angolul. Próbálunk minél közelebb húzni az ágyakat a vízhez, hogy a lehető kevesebbet kelljen a homokon lépkedni. A tenger elég zavaros, nagy hullámok nincsenek, de azért délután háromig nagyjából ki sem jövünk belőle. A köveknél elég jól ellehet molyolni, a rákokat, sünöket egyebeket hajkurászva, gyűjtögetve.
A strandolás után irány vissza a vasútállomásra, ahol idefele jövet láttam egy szupermarketet, aminek nagyon megörültem, mert a belvárosban csak elvétve akadt pár kisebb Spar. Valami helyi Tesco-féle lehet, az árak egész elfogadhatók, rendesen be is vásárolunk alapélelmiszerből: sajt, felvágott, kenyér, ücsi, sör. Sajnos az olasz sörmárka nevét elfelejtettem, pedig nagyon finom volt.
Visszaérve a szállodába jól be is vacsorázunk.
Na és ezután kezdődött másnap reggelig tartó kálváriánk. Tudni illik reggel a nagy sietségben sikerült az asztalra borítanom egy pohár vizet, a Róma kártya szerencsésen megúszta, mert hamar kikaptam a tócsából, a víz nagy része viszont befolyt a fiókba, amit én akkor nem vettem észre ezzel eláztatva a vatikáni belépőkártyát. A rajtuk lévő vonalkód gyakorlatilag teljesen eltűnt.
Az első körben itt azért eléggé kétségbeestem, hogyakkorugye most mit is csináljunk. Mivel még csak este 6 óra volt gondoltam irány az infópult ahol a kártyákat átvettük, bizti-tuti tudnak segíteni. Tíz perc és ott is vagyunk. Zárva, holott a kiírás szerint 7-ig vannak nyitva. Azta mediterrán hozzáállást. Mivel pár orrom alatt elmormolt cifra káromkodás és pár elmorzsolt könnycsepp kivételével sok mindent tenni nem tudok, ezért lógó orral hagyjuk el a helyszínt. A szállodába visszamenni nincs kedvünk így nagy bánatunkban elmetrózunk a Spanyollépcsőig. Szerintem annyira nem nagy szám,(most persze mondhatjuk, hogy a szar hangulat beszél belőle) minden valamirevaló spanyol városban van hasonló. Gondolom a név is ebből ered. De kötelességtudóan végigmegyünk rajta, ha már ugye Rómában vagyunk. Visszafelé az utat sétálva tesszük meg célba véve a Trevi-kutat. Na, itt aztán Dunát lehetne rekeszteni a sok túristával. A hangulatunk se valami emelkedett, a tömeget is utáljuk, szóval nagyjából a hátunk közepére kívánjuk az egészet. Az itt készült fényképeken ez erősen meg is látszik :). A visszaúton menetrendszerűen messziről meglátjuk a Colosseumot, ez már-már olyan hagyomány számba megy nálunk.
Mivel eléggé elfáradtunk 9 körül már ágyban is vagyunk másnap korán kelés, mert ha összejön, a napot a Vatikánban töltjük.


3.nap
Korai kelés, gyors reggeli, irány az infópult, mert 9-re már a Vatikánnál kell lennünk.
Az infópultos csaj hogy-hogy nem „kicsit beszélni csak angol”, ennél fogva zéró segítséget tud nyújtani. Annyit értek a vartyogásából hogy majd a meeting-pointnál segítenek. Na, akkor irány. Bevágódunk a metróba, aztán kivágódunk a metróból, mert a Vatikánig az állomástól vár ránk egy kis séta. Kissé rohanósra veszem a figurát és folyamatosan káromkodom, nyomdafestéket nem tűrő stílusban. Egy kikötői füstös késdobáló csehóban edződött matróz is elpirulna. Gyerekemet kézen fogva rángatom magam után, szegény nyikkanni nem mer. Némi keresgélés után a Szent Péter téren megtalálom a meeting-pointot, felvázolom problémámat és érdeklődöm a megoldás felől. A hölgy kis időre elvonul kollégáival egyeztetni, majd mosolyogva visszatér és közli, hogy semmi probléma így is tudom használni a kártyát, nem baj ha lemosódott róla a vonalkód. Csak akkor azt nem tudom mi a szent szarnak teszik rá. Az első túra 5 perc múlva indul is.
Irány a Vatikáni kert.
Délelőtt 10 óra van, és úgy nézem rajtunk kívül senki nem kíváncsi rá, ugyanis a sofőrrel és a biztonsági őrrel együtt mindössze négyen ülünk a buszon. Fiamnak elő is adom: mit szól, privát túrát szerveztem. A kert nagyon szép, kb. 100 -féle kaktuszt láttam, pálmafák, fenyők, kisollóval szálanként nyírt gyep, ment a szájtátás rendesen. Azért a Pápák tudnak élni, na :). Fényképezni azt mondták nem lehet, de a gyalogtúrások bőszen kattintgattak, ezek szerint ez rájuk nem vonatkozik. Így inkább csak a szívünkben őrizzük meg mindazt a szépet amit láttunk. 45 perc után már megint a meeting-point-nál vagyunk. Mit ad isten, a következő túra is 5 perc múlva indul, ígyhát irány a vatikáni múzeum és a Sixtus kápolna. Felsorolhatatlan mennyiségű műkincs található itt. Festmények, kárpitok, szobrok, térképek. És mi minden lehet még lent a rakiban :). Az ember csak kapkodja a fejét, fényképezni elég nehéz, mert mindenhol áll valaki, de azért jó pár képet ellövünk. Aztán hosszas bolyongás után elérkezik számomra a nap fénypontja a Sixtus kápolna. Elég nehézkes a bejutás, kanyargós folyosón kell végighaladni és a tömeg elég nagy. Az ajtón belépve először elszörnyedek, mert minden négyzetméterre kb. 5 ember jut. Nem vagyok mizantróp, de talán azért ez az én Tescoban edzett lelkemnek is kicsit sok. A látvány viszont mindenért kárpótol. Szinte leírhatatlan az a csodaszép mennyezet, a falak. Csak állok szájtátva és szavakkal leírhatatlan érzés fog el ennyi szépség láttán. Mivel én csak pálcikaembereket tudok rajzolni, hihetetlen tiszteletet érzek azok iránt, akik ilyen tehetséget kaptak a sorstól. Fényképezni persze tilos, de büntetés terhe mellett is vállalom, hogy csinálok pár képet. Amúgy meg akkora a tömeg hogy a két biztonsági őr nagyon úgysem tehet semmit a renitensekkel. Leülünk, mert két hely felszabadul és természetesen végigvesszük Ezio kápolnában történt kalandjait. 30 perc múlva fájó szívvel búcsúzom el, és megígérem mag annak, hogy ide még visszatérek.
Újra vissza a meeting-pointra, és csodák csodája a következő túra is 5 perc múlva indul. Immár be a bazilikába. A jegyünk miatt csókosak vagyunk, nem kell sort állnunk. A bazilika szép, díszes, tágas, de bevallom a kápolna után nehéz bármivel is elkápráztatni. Mindemellett Esztergomban voltam kollégista, ott heti szinten feljártunk a bazilikához, az valahogy jobban tetszett. Persze ott nem található meg Michelangelo Pietája. Na de azért ez mégiscsak a nagyfőnök kéglije, ne szóljuk már le. Azért persze bejárjuk az egészet az elejétől a végéig. Természetesen a kupolába is felmegyünk, lehet lifttel is, de mi ugye sportosak lennénk, szóval az ötszáz valahány lépcsőfokot gyalog tesszük meg. A látvány lenyűgöző, Róma madártávlatból is varázslatos.
Mivel mára nem terveztünk egyéb programot így metróval és gyalogszerrel visszajutunk a szállodához, némi vacsora és 1 jól megérdemelt sör után elég korán vízszintesbe tesszük magunkat. Holnap még rengeteg megnéznivaló vár ránk.

4.nap
Irány a Colosseum!!!! A Róma kártyának köszönhetően itt sem kell sort állnunk. Ha kellene, lehet inkább be sem mennék. Így viszont irigy pillantásoktól övezve sétálunk át a beléptető kapun. Hát a tömeg az nem kicsi, ráadásul gyerekemmel egy meggondolatlan beszólásom után a belépést követő tizedik percben össze is veszünk. Tudniillik azt találtam mondani, hogy” hát bizony én nagyobbnak gondoltam”.
Erősen villogtatjuk egymásra a szemünket, szóval döntök, parancsba adom, hogy te fiam jobbra, én balra indulok és 1 óra múlva ugyanitt találkozunk. Nyilván ennél prózaiba módon is egymás tudomására hozhattuk volna, hogy szeretnénk kicsit egymagunk lenni. Meggondolatlan véleményemet természetesen sztornózom, az épület lenyűgöző, a történelme úgyszintén. A zsibongó tömeg ellenére könnyű elképzelni az itt életre-halálra vívott csatákat. Nyilván a gyerekem is ezt teszi valahol az aréna másik oldalán.
A megadott időben összefutunk és összegezzük a látottakat. Gyerekem kijelenti, hogy neki a Colosseum tetszett a legjobban Rómában. Aztán irány a következő csoda, a Forum Romanum és minden ami körbeveszi. Hát itt aztán megint van bőségesen látnivaló, az állam leginkább a Constantinus császárról elnevezett bazilikától esik le. Tudni illik, hogy a viharba lehetett kétezer évvel ezelőtt ilyen épületeket emelni? Eme elragadtatott hangulat csak engem fog el széles-e vidéken, mert egyedül én tátom ott a szám hosszú percekig. A helyről röviden csak annyit hogy ez volt az ókori Róma főtere, tele templomokkal és diadalívekkel. Rövid séta után feljutunk a Palatinus dombra ott megnézhetjük Augustus császár palotájának romjait és a Stadiont, minek eredeti funkciója vitatott, de mi nem ezért mentünk, hogy ezt kiderítsük. Cirka 1.5 óra alatt sikerült is bejárni az egészet, ígyhát tovább indulunk.
Keresztülhaladunk a Piazza Venezzián(mi csak pizza veneziának hívtuk) megnézzük II. Viktor Emánuel szobrát és a mögé húzott nem kicsi épületet. Ide viszont már nem megyünk be. Irány tovább, mert még rengeteg megnéznivaló akad, többek között a Pantheon. Az előbb említett épülettől nincs messze, ezért az odavezető utat gyalog tesszük meg, hangulatos keskeny utcácskákban. A templom elég hirtelen kerül a szemünk elé, ráadásul a hátsó felétől közelítve, elég jelentéktelennek tűnik. Ismétlem tűnik, mert amint belép az ember az álla a márványköveknek csapódik az ámulattól. Mondjuk mások nevében nem nyilatkozom, de az enyém ott volt. Még a Sixtus -kápolnánál is nagyobb hatást tesz rám. Ennek a miértjét nem tudom lévén nem vagyok vallásos ember. Talán inkább az építészeti és mérnöki tudás előtt hajtok fejet. Tömeg az itt is van, zsizsegés is, pedig 10 percenként három nyelven is bemondják hogy „pofa be”. Az egyik oltár előtti székekből elfoglalunk kettőt és ránk nem jellemző módon mindketten csöndben ülünk. Én még a könnyeimet is tök titkosan törölgetem. Fél órácska elteltével szóba hozom az indulást, de gyermekem lehurrog és közli, hogy Ő egész életében erre várt hogy itt lehessen, szóval befogom és visszaülök. Ezután természetesen részletesen átvesszük Ezio útvonalait az épületen belül. A templom a bejáratánál lévő térről nézve természetes már nem jellegtelen. Impozánsan uralja az egészet. Fájó szívvel veszünk búcsút tőle, hiszen vár minket a többi látnivaló. Az irányt innen már a szálloda felé vesszük, közben útba ejtjük a Piazza Navonát, itt elbámészkodunk a szökőkútnál, ami 4 kontinens folyóit szimbolizálja és Bernini remekműve. Még megnézzük a helyi művészeket, akik festékszóró segítségével készítenek képeket Róma nevezettességeiről. Ezután a szálloda felé vesszük az irányt, mert átöltözés és kis pihenés után tervbe van véve még egy esti pizzázás.
Fura, hogy ami idegesít itthon, jelen esetben a tömeg az utcán, az itt egyáltalán nem zavar. Nem messze a Trevi- kúttól beülünk egy étterembe vacsorázni. Gyerekemmel ellentétben én most nem pizzát, hanem tésztát rendelek. A szósz típusára nem emlékszem, de ízlett. Vacsora után a szálloda felé menet még 1x megnézzük a kutat, ha már itt vagyunk. A tömeg kb. duplája a tegnapinak. Bevallom engem annyira nem nyűgöz le, egy ilyen építményt egy nagy tér közepén tudnék elképzelni, évtizedes fákkal körülvéve. Pénzt most sem dobok bele, mondhatják, hogy sóher vagyok, de szerintem nem ezen múlik, hogy visszatérek-e Rómába vagy sem.
Visszatérve a szállodába öröm sms-ek írása következik, majd pakolás, hiszen holnap indulunk haza, de azért a búcsúnap sem telik majd városnézés nélkül.
5.nap
Reggeli, kijelentkezés a szállodából, csomaglepasszolás az állomás megőrzőjében és már indulhatunk is az Angyalvárba. Az utat most busszal tesszük meg, a Szent Péter bazilikánál szállunk le, onnan kb. 10 perc séta az épület.
Mondanom sem kell, itt is elsőbbségivel mehetünk be. Tisztára celebeknek érezhetjük magunkat csak felmutatjuk és rögtön mehetünk is be, ja és természetesen ingyen. Ami azért kicsit illúzió hiszen a kártyát előre kellett fizetni.
Az épület eredetileg Hadrianus császár és családjának mauzóleumának épült, de az évszázadok során más funkciókat is betöltött. Többek között a Pápák is rövid ideig rátették a kezüket, a Vatikánnal a mai napig földalatti összeköttetése van. Nevét pedig onnan kapta, hogy egy pestisjárvány idején Szent Mihály arkangyalt vélték az épület tetején felfedezni amint elrakja kardját, jelezvén a járvány végét. Hm, úgy legyen. :) Minket természetesen Ezio kalandjai miatt érdekel. Pincétől a padlásig bejárjuk. A tetőteraszról remek kilátás nyílik a városra.
Az épület hangulatos parkjában megebédeljük a szendvicseinket. Ez a mutatvány úgy nézem mindennapos lehet errefelé, mert látok egy iskolás csoportot akik ugyanezt teszik, csak ők pizzákkal.
Sok minden már nincs hátra, a Piazza del Popolot vesszük még célba és annak ikertemplomait. Az odavezető úton rálelünk egy Ferrari boltra, ahol Schumacher forma-1-es verdája van kiállítva. Itt megejtünk egy gyors kis fényképezkedést. Aztán irány tovább, a tér felé menet betévedünk a helyi Váci utcába, legalábbis a butikok nevéből ítélve. Az árcédulákra nem merek nézni, de az embertömegből levonhatjuk a következtetést, itten kérem virágzik a bevásárló turizmus is. Az olaszok amúgy nagyon jólöltözöttek. Pasiknál a Ray Ban napszemüveg és az ing alapfelszereltség, és a nők is nagyon csinosak. Egyetlen otthonkás, cicanacis szörnyületet sem láttam.
Na de vissza a térhez, asszem az Angyalok és Démonok filmből lehet nagyrészt ismerős, már annak aki látta a filmet és esetleg a könyvet is olvasta. A filmet láttam, de akkora nagy hatást nem tett rám, a térnél engem jobban érdekelt a közelében lévő Borghese park. Idő hiányában nem tudtuk bejárni csak 1 kis szeletét, de az nagyon ígéretes volt. Hogy egy klasszikust idézzek: I'll be Back.
A park bejárása azért maradt el, mert útközben felfedeztünk egy kiállítást Da Vinci masináiról. Mivel Assassin's Creed-es vonatkozása is van és hát gyermekemmel együtt rajongunk a műszaki dolgokért inkább ezt néztük meg.
A kiállítás nagyon érdekes, hangulatos és teljesen interaktív, minden szerkezetet ki is lehet próbálni.
Itt esik le megint az állam, ugyanis a gyerekem kívülről fúj mindent, ami a harci gépezetekről tudható. Mit, mire és hogyan használtak. Le is vonom a következtetést: egy videojátékból adott esetben tanulni is lehet. Számomra egy fura tükrös szerkezet volt a legérdekesebb. Ha az ember belép a nyolcszögletű furmányos kis szerkezetbe és magára csukja az ajtót, a belül lévő tükrök miatt bár egyenesen előre néz, minden szögből látja saját magát. Elég nagy koponya volt az öreg, mit tudna összehozni ha ma élne, élhetne?
Lassan búcsút kell mondanunk Rómának, hiszen indul a repülőnk. Azért még egy utolsó pizza belefér, és egy kis városnézés a buszról útban visszafelé az állomásra. Na igen és hát a fagyi. Az árán az első napon felbőszültem, már hogy mit képzelnek ezek, mi van abban a fagyiban ami ennyibe kerül. De nem akartam úgy hazamenni, hogy nem eszek fagyit abban az országban amelyiknek eme finomságot köszönhetjük. Nem bántuk meg, tényleg megéri az árát, isteni finom.
Még magunkhoz vesszük a csomagjainkat, fel a buszra és irány a repülőtér.
Azért a hazaút sem telik eseménytelenül. Először is kb. 25 perc késéssel szállunk fel, majd különszámként elered a gyerekem orra vére. Zsepi persze nincs nálunk, ezért bár tilos, felállok az ülésből és célba veszem a légikisasszonyt, aki közli velem, hogy le kéne ülnöm. Én meg közlöm vele hogy zsepi kéne, mert eleredt a gyerek orra vére. Csak papírtörlője van, mindegy, az is jó. Kapok még tőle egy kukazsákot is, ami akkora, hogy akár a gyerekemet is belecsomagolhatnám, ha esetleg úgy alakul a dolog. A késve indulás ellenére viszont időben megérkezünk Magyarországra. Úgy látszik a föld felett nincs sebességkorlát, sem traffipax.
Ennyi fért bele a mi rövid, de annál tartalmasabb római kiruccanásunkba.
Nyilván egy csomó mindent meglehetett volna még nézni, és nyilván legközelebb meg is fogunk.
Értékeld az élménybeszámolót!
10 (2 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina