Az osztrák Duna-kanyar 2014 DT 10.nap VIDEÓ

Ausztria

Ott-tartózkodás ideje: 2014. máj. 25.  - 2014. máj. 31. (6 nap)

1 hozzászólás I 3 134 látogató olvasta. Rögzítve: 2017. feb. 03. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar tantras Beszámolója

Cimkék: Duna Donau Passau Schlögen Jochenstein-duzzasztó Linz bicikli Duna-Túra 

Jelen albumomat Drága Kisfiamnak ajánlom, aki ezen írás megszületése közben jött a világra!



A Duna osztrák szakaszát gumicsizmában kezdeni meg, nem éppen jó előjel! Nem volt még ilyen. A 4. nap is csupán erős jóindulattal lehetne a legkisebb kisöccse a mainak. Szakadt az eső ugyanis. Nem jelentett jót. Kiváltképp, hogy egész napra ígérte. „Nyúljon meg a nyaka!” – gondoltam, csupán azt nem tudtam kinek?!

Igazából egy rövid ideig nem tudtuk, hogy mit csináljunk. TV-t nézni otthon is tud az ember, de záporesőben, a villámok között cikázva meg semmi értelme szép részeken átszaladni. Annyi segítséget kaptunk - 2 fejvakarás között - felülről, hogy úgy 8 körül már nem esett annyira. Persze mihez képest. De ott, a távolban mintha már tisztult volna…

Tudtam, hogy nehéz napnak nézünk elébe, de hogy ennyire brutális lesz azt nem gondoltam volna! Terv szerint ma korán kelünk, gyors és tápláló kaja, kijelentkezés, Passauig kocsikázás, 7-kor biciklire pattanunk és indulás, 120km örömmámor Linzig… Ehhez képest 9-kor még Bischofmaisban voltunk és az erkélyről szemléltük, ahogy szűnni nem akarva szakad az eső!

Már csak a jóra emlékezem. Ott nem volt ennyire egyértelmű. 11-kor elindulni biciklivel a START-ból egy 120km-es szakaszra a CÉL-ig szakadó esőben úgy, hogy a szállást már sötétben kell megkeresni a céltól 50 km-re lévő másik város szélén valahol, valakiknek vissza kell vonatozni az autóért, majd kocsival újra vissza a 180 km távolságban lévő szállásra…Bbrrrrr… Leírni is hosszú és szerintem bonyolultnak is tűnhet. Persze az is, de jobbat nem tudtunk kitalálni az Extrém naphoz! Mert az volt. Brutálisan extrém…

Kezdésnek Passau szélén álltunk meg valahol. Aztán a szokásos monológ elhangzott! Nem volt emelkedett hangulatú, sőt! Rideg, rosszat sejtő, pesszimista volt. Sok vizet nem zavart azonban (volt éppen elég). Először el is tévedtünk már a bicókon ülve, de kicsivel később már a tegnapi dicsőséges bevonulás útvonalán érkeztünk a bicikliút folytatásához. Bal part – ezt dobta a gép. A nejlon köpeny alól néha-néha kattant a masina is, de igazából szakadó esőben én még nem tudtam tökéletes naptárképet összehozni.

Első komolyabb megtorpanásunkat az éhség szülte, mi más!? Persze bevallani nem volt merszem, ráfogtam inkább a nyuszira! A Nibelung utcácska és erdősség rejtette erlaui vár éppen megfelelt a célnak. Míg tereltem a figyelmet és a középkori német udvari irodalom virágkorának egyetlen ránk maradt hősi eposzát kezdtem regélni, 2 porcukrozott lekváros fánk csúszott le gigámon röpke pillanatok alatt. A pihenő arra is jó volt, hogy a „Papucsik” – melyek testünk egyetlen pontját, nevezetesen a lábfejet és az azon lévő bőrcipőket volt hivatott védeni – gyorsabban felkerüljenek lábainkra. Egyszerű szemeteszsákok voltak, de a Papucsi valahogy jobban állt a szánkra. Jókat nevettünk magunkon az erre járó autósokkal együtt, akik hosszú dudaszóval jelezték a „like”-ot, de ahhoz, hogy cipőinket holnap is használni tudjuk elkerülhetetlen volt a felvételük. Persze aki még nem biciklizett nejlonzacskóban ne is tegye. A folyamatos figyelem, hogy ki nem lukadjon és a folyamatos susogás megterheli kissé még a hibátlan idegrendszert is. Persze ezen a szakaszon, földig érő párafelhőbe burkolózva nem sok esemény történt, melyre a nullától picikét is nagyobb figyelmet kellett volna fordítanunk!

Aztán a Jochensteini-duzzasztónál minden megváltozott!!!

Bevallom ekkorra már kezdtem megtorpanni. Nem egyes dolgokban, úgy globálisan. Egy baj volt csupán: szerény gyerek voltam világéletemben – mondhatni bambának is –, így most sem én kezdtem panaszkodni, hanem Editke. Hogy ő úgy meginna egy kávét. Milyen jó ötlet – gondoltam! Épp kapóra jött egy cuki kávézó itt a gát oldalában így gyorsan becsorogtunk – szó szerint – és rendelni kezdtük az édes, meleg nedűket, mert kint ha fagy nem is volt, ez a zord hidegfront bizony odavágott rendesen. Mikor 20 perc múlva fizetés után peckesen kisétáltunk a kerókhoz, mintha már nem is esett volna olyan durván. De!

Bármilyen furcsán hangzik, 27km-t jöttünk Passautól DK-i irányban, de még mindig Németországban voltunk. Persze már nem sokáig. A duzzasztó után 3 km-rel a régi határátkelőnek kellett volna feltűnni valahol, de hűlt helyét sem találtuk, igaz olyan nagyon nem is kerestük. Búsulni nem volt okunk azonban, mindezek ellenére a bal partot kezdtük kissé unni, így délután 2 óra körül Niederanna településnél átkeltünk a Duna jobbpartjára és innen már egészen Linzig ezen az oldalon is maradtunk.

A Duna egyik legszebb részéhez érve már nem is esett. Mondjuk strandidőről nem beszélhetünk, de legalább az ablaktörlőkre nem volt szükség. Kicsit később, Schlögennél aztán belefutottunk a Kánaánba…

Imádott folyónk olyan kackiás „S” betűt ír le itt, melyet rajzlapra se lehet szebben odavarázsolni. A kocsi zaj innentől elült, erdőben, a folyó mellett tekeregtünk mi is. Csodás volt, eszményi, megismételhetetlen. A varázslattól nem is nagyon vettük észre, hogy 2 óra esőszünet után újra rákezdte. Ekkorra már az első papucsik kilehelték lelküket, így megérettek a cserére.

Ahogy ment az idő előre arra jöttünk rá, hogy talán nem lesz elég időnk Linzbe érni normális időben, így vészforgatókönyveket kezdtünk gyártani. Oka igen egyszerű: ez volt a Duna Túra 10 napja alatt az első olyan, melynél köldökzsinórral nem kapaszkodhattunk az oltalmazó vonatos menekülési lehetőségbe. Legalábbis az első szakaszon. Ahol már igen, az az aschachi kisállomás volt. Innen tudtunk volna egy kicsiny Linzig száguldozó masinán időt nyerni, de mire „befutottunk” elszáguldott az aznapi utolsó szerelvény is… Mondjuk nagy választék nem volt. 2 vonat egész napra „oszt cső”! Már integetni sem tudtunk neki. Beértük egy hitehagyott defekt szereléssel Jani csodamasináján.

Volt még egy kisebb megingás Eferding előtt, de aztán 20 másodperces tanakodás után a Duna partján fekvő Gasthaus Lacknerben 1-1 forró tea mellett végleg megpecsételtük sorsát. Itt végre megszületett a végső haditerv: a 2 menő elindul előre huszárvágtában, eléri a Linz-Passau expresszt, visszavonatozik Passauban, majd autóstól irány Amstetten. Mi szintén Linzig nyomjuk (még 28 km) lendületes tekerés mellett, majd vonatra váltva Amstettenig robogunk és vaksötétben szálláshelyet keresünk…

Nem árulok zsákbamacskát, így történt. Igazából nagy, világmegváltó események ezen a szakaszon már nem történtek. Ömlött az eső, ahogy a csövön kifért, 3(!) felé szakadt a csapat, vert sereg képét mutattuk, ám mégis… az igazi megpróbáltatás már az amstetteni hurrikán után a szállás kazánházában ért. Csak álltunk 2 négyzetméteren 5-en a szénkupacos vödrök mellett percekig csurom vizes gatyában… de a rémálomnak szerencsére hamar vége szakadt!

Már ismét együtt voltunk. A traktorok fölött. A giga szuper, full extrás apartman meghökkentő. A hintaágy lágy, álomba ringató reccsenéseit csak szűnni nem akaró kacagásunk nyomta el. Aztán mikor már kifogytunk az aznapi sztorik meséléséből, mindenki vízszintesbe helyezte magát, felmásztam a zuhanykabin tetejére (!) és mély, Marianna-árok szerű álomba estem.

Hihetetlen, gyönyörű, felejthetetlen, giga extrém volt ez a mai szakasz. Akkor ott, halálfáradtan azt hittem nem lehet űberelni.

Mégis, 2 nap múlva… a 11.szakasz vált az idei Túránk csúcspontjává!!!
tantras kapcsolódó élménybeszámolói:
Értékeld az élménybeszámolót!
10 (1 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
rallymax - 2015.07.02. 16:33

Pöpec :)


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina