Bringázás Balin

Indonézia

Ott-tartózkodás ideje: 2013. dec. 31.  - 2013. dec. 31. (1 nap)

0 hozzászólás I 2 313 látogató olvasta. Rögzítve: 2014. dec. 13. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar Winney Beszámolója

Cimkék: Bali Nusa Dua Uluwatu Pura Lahur templom majom bicikli kerékpár eső villám 

Mivel dobja fel a szilveszterét az a sportszerető, aki egyedül kénytelen szembenézni a jeles nappal - Balin?
Béreltem egy jobb napokat is látott mountain bike-ot, napi egy ezresért. Hülyének is, ahogy mondják... még ha robogót is épp ennyiért adnak.
Kellemes bringázásnak indult, Tanjung Benoa kis földnyelvének felfedezésével és a cajglával való ismerkedéssel. Aztán jön az elszánás: menjünk át a déli félsziget egyik keleti oldaláról a nyugatira!
Az elején: csodálatos felfedezés a délkeleti csücsökben: Nusa Dua valóban olyan, ahogy Balit elképzelnénk. No de induljunk tovább, a valóságba, amit nem világbanki segítséggel álmodtak meg! Mert Bali jó része nem pont olyan, ahogy Balit elképzelnénk...
A cél: Pura Lahur temploma Uluwatuban, a délnyugati csücsökben. Egy csodás templom egy magas sziklaszirten, játszadozó majmócákkal a környékén... 20 kilométer oda, 20 vissza... mi bajunk lehet?
Na jó, a hátsó fék mondjuk nem működik. Szép lassan az első váltó is bemondja az unalmast, ami leginkább azért izgalmas, mert a vidék távolról sem sík... hepék és hupák, érzésre, mintha Dobogókőre tekerne az ember, még ha a végcél nincs is olyan magasan - bár épp eléggé kimagasodik a tengerből, én pedig nagyjából 0 méteres tengerszint feletti magasságról indulok.
És persze az egyenlítői nap is keményebb, mint otthon, kilátszó testrészek égnek (kenni nincs sok értelme, mert leizzadom), literszám tűnik el bennem a víz, hogy izzadtsággá alakuljon. (Hogy lássuk a jót is: itt végre ki tudom izzadni a betegségem.)
Még szerencse, hogy a baloldali közlekedéssel nincs problémán. Úgy tűnik azonban, sok helyinek van: simán szembejön az út szélén néhány robogós, ha neki úgy kényelmes.
Rugalmasnak kell lenni...
A táv háromnegyedénél gondolkodok el komolyabban azon, feladjam-e. Tettem egy félórás kitérőt egy ígéretesnek tűnő komplexumba, egy látványos, hatalmas szoborcsoport mögött, ami aztán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket... a hosszas emelkedő után sajgó combom azt üzeni, nem kellett volna. Az első váltó ekkorra hivatalosan is csak kettes - középső - fokozaton hajlandó üzemelni, ami nem kedvez se a hegymenetnek, se annak, hogy a lejtőkön lendületet vegyek.
De nem adhatjuk fel! Igaz, hogy lassacskán lemenőben a nap... Tovább!
Sok-sok hepével később megvan a cél.
Bemenni persze nem lehet (legfeljebb imádkozni), de belépőt azért fizetni kell. Oda se neki!
Hát akkor, a gyönyörködés és száznyi fénykép után - melyek egy részét belföldi turisták készítették magukról, az én vendégszereplésemmel és ölelgetésemmel... irány vissza!
Az első emelkedőnél azt gondolom, hívok egy tehertaxit, hogy visszavigyen bringával együtt. Nem szabad! Tovább!
A huszonharmadiknál - és az első engem megkergető kutyán is túl - begörcsöl a combom. Még a táv negyedénél se vagyok.
Leszállok, mire - empatizálva a combommal - az egész lábam begörcsöl. Nézem a mellettem elsuhanó robogókat, és azon gondolkodom, valamelyikbe belecsimpaszkodok, és vontattatom magam. Csalás lenne! Fel a bringára, tovább!
Eljutok oda, ahol először gondolkodtam el a kudarc felvállalásán, és eszembe jut, mennyi van még előttem... Pólóba tekerem az ülést, mert már árkot vágott az alfelembe (hogy nemesebb szerveimet ne is említsem). A puhított ülés némileg enyhít a kínjaimon.
Féltáv. Besötétedett. Világításom nincs, csak egy prizma elöl és egy hátul. Illetve ez utóbbit takarja az ülésre tekert póló... Úgyhogy póló le, és bízzunk a derék helyiek sasszemében, és a bringám macskaszemében.
Hasítok, mint a szél. Már nincs sok hátra, alig a negyede.
Dörög az ég. Villám hasítja ketté az égboltot. Esni kezd.
Sárhányó? Az nincs, így a gumi hányja a sarat - rám. Na de úgyis halálra ítélt ruhákat hoztam magammal Indonéziába...
Ünnepi hangulattól túlfűtve néha petárdákat dobálnak az utcára, konkrétan elém. Nem segít.
Mint ahogy az sem, hogy úgy igazán megmutatja magát, miért is hívják ezt az időszakot esős évszaknak. Mintha állandósult vízesésben bringáznék.
Célegyenes. 40 centis víz (na jó: sár) hömpölyög a kivilágítatlan, kétsávos (na jó, másfél - és persze nincs járda) utcán, melyen a forgalom is hömpölyög, dugósodik, meg-megállunk. Lábam ilyenkor majdnem bokáig szennyes vízben. De már itthon is vagyunk...
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Magyar  Română  Slovenčina 
Kedves Látogatónk!

Az ongo.hu oldal jelen formájában már nem frissül, ezért az oldalon megjelenő információk elavultak lehetnek.
Jelenleg azon dolgozunk a háttérben, hogy megújult formában és új funkciókkal ismét a felhasználók rendelkezésére álljon az ongo.hu.
Hamarosan jelentkezünk!

Az ongo.hu csapata
ongo