Dalmácia körbe-körbe

Horvátország

Ott-tartózkodás ideje: 2003. aug. 04.  - 2003. aug. 15. (11 nap)

1 hozzászólás I 4 842 látogató olvasta. Rögzítve: 2008. márc. 18. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar gyurry Beszámolója

Cimkék: Dubrovnik  Korcula  Krka  Plitvice  Primosten  Sibenik  Split  Ston  stoppolás  Trogir  világörökség  Zágráb 

2003. augusztus 4-15 között tizenkét napot töltöttünk el Nórával a dalmát tengerparton. Hajnalban indultunk a Délin keresztül Nagykanizsára a túlzsúfolt balatoni gyorssal. Nagykanizsán átszálltunk a Murakeresztúrra tartó személyre, majd egy órás ácsorgás után egy kis motorvonattal száguldottunk Csáktornya felé.

A Murát átlépve értünk be az országba, majd csakhamar Cakovecen voltunk. Innen azonban vonat alig ment, így át kellett szelnünk a fél várost a buszállomásig, ráadásul sietve, hogy buszunkat elérjük. Sajnos nem találtuk meg a legrövidebb utat, de végül egy másik busszal el tudtunk jutni Zágrábig. Kiderült, hogy a csomagunkért külön pénzt kell fizetni, ami jelentősen megdrágította utunkat (egy táska 5-7 kuna= 2-250 Ft egyszeri utazásnál).

Zágrábban az ultramodern buszállomáson a garderoba-ba leraktuk cuccainkat, s elindultunk megnézni a horvát főváros látnivalóit. Útikönyv és térkép nélkül ez nem volt egyszerű, de azért nagy nehezen eljutottunk az óvárosba. Egy mókusokkal teli parkon keresztül értünk a katedrális környékére, melyet sajnos épp tataroztak kívülről, de így is látszódtak szép gótikus részletei, akárcsak a színes üvegablakok. A katedrálistl lementünk a sétálóutcába, mely völgyként ékelődött a katedrális dombja és a vár közé, majd felmentünk a várba megnézni azt a templomot, melynek teteje Zágráb egyik jelképe a két címerrel - sajnos ez zárva volt, s szintén felújítás alatt állt. Rövid várséta után a sikló melletti szerpentinen mentünk le egészen a Jellasics térig, ahonnan hosszú parkokkal teli úton jutottunk a színházig ill. a vasútállomásig. Egy üveg víz beszerzése után mentünk vissza a buszállomásra, ahol felvettük csomagunkat (18 kn volt a díj kb. 4 órára a két táskáért), majd mentünk jegyet venni. Úgy terveztük, hogy egyből lemegyünk Dubrovnikig, de nem kaptunk már jegyet, így Plitvice lett az új cél. Aztán a sofőrökkel mégis sikerült megdumálni, hogy Dubrovnikig vigyenek el, így már semmi sem állt utunkba, hogy reggel ott ébredjünk. Buszunk 20.30-kor indult Zágrábból és két pihenővel (Macola restaurant Plitvice után, valamint a Neretva parti Metkovic) reggel 8-ra értünk a dél-dalmát gyöngyszembe a Franjo Tudjman hídon keresztül.

A dubrovniki kemping sajnos elég messze van a belvárostól, sőt, a buszállomásról éppen ellentétes irányban kell menni, gyalog közel félórát. Végül a már kora reggel is izzasztó melegben elértük a Babin Kuk kempinget, melynek árai azonban nem biztattak hosszú dubrovniki tartózkodással (1 éj két főre 149 kuna=5550 Ft - autó nélkül). Rövid pihenő és sátorbontás után elindultunk a város felfedezésére. Az új kikötő mellett mentünk vissza a buszállomáshoz, ahonnan a déli hőségben indultunk felfelé a hegyre, hogy a nyergen túljutva elénk táruljon a meseszép óváros, és az azt körülvevő tökéletesen ép városfal bástyákkal tűzdelve. Leérve a főkapuhoz indultunk be a városba, mikoris Nóra egyik évfolyamtársával futottunk össze (egy tízfős évfolyamban ennek valószínűsége túl nagy nem lehet). Aztán elbúcsúztunk tőle egy kis időre, és bementünk az Onofrio kúthoz, ahol hűs vízzel töltekeztünk fel. Rátekintettünk a főutcára, a Placára, valamint egy kis gótikus templomra, majd egy kis sikátoron keresztül sétáltunk végig a város tengelyén. Egészen a rektori palotáig jutottunk, miközben a helyi árusok drága portékáit nézegettük, majd bementünk a palotába egy multijeggyel (4 múzeumot tudtunk ezzel a jeggyel megnézni 15 kunáért, ebből mi végül kettőt néztünk meg). A palota homlokzata, kapuja és belső udvara is nagyon tetszetős volt, hát még a berendezett szobák. Ezután a katedrálisba mentünk be, majd rövid ebédünket a kikötőben fogyasztottuk el, ahol újra összefutottunk Balázzsal. Az ő elbeszéléseinek köszönhetően mentünk be az Akváriumba (15 kn), ahol óriás teknős, languszta, homár, polip, tengeri csillag és liliom, csikóhal és még számtalan frutta di mare tárult elénk. Innen felmentünk a tengerészeti múzeumba, ahol régi térképek, hajómakettek, valamint a szerb bombázások emlékképei láthatóak. Mivel már öt óra felé járt az idő, így innen egyből felmentünk a falra (10 kn), melynek körbejárására két óra sem elég, hiszen a gyönyörű látvány tízméterenként megállásra és fotózásra késztet. Lokrum szigete, a tenger kékje, a templomtornyok, a bástyák, a kerengők, vagy a panoráma mind-mind erre biztat. Fél nyolc körülre sikerült elérnünk a fal végét, így már sok helyre nem tudtunk bemenni, bár a Sponza-palotát épp ekkor nyitották ki. Még sétálgattunk a hűs sikátorokban, majd egy jégkrém elfogyasztása után a mólón ülve vártuk meg, míg leszállt a sötét. A már kivilágított utcákon indultunk hazafelé, elbúcsúzva az éledő, és zsúfolásig megtelő óvárostól. Mire visszaértünk kempingünkbe már eléggé eljárt az idő, így rövid vacsora (babkonzerv) után jöhetett a csicsika, végre nem buszon ülve.

Reggel fizetés után indultunk következő állomáshelyünkre Ston városába, ahol szintén falban gyönyörködhettünk, de itt nem a várost övezte, hanem a kínai nagytestvérhez hasonlóan védelmi vonalat képezve hegyen-völgyön keresztül haladt. Nagy csomagjainkkal nem mentünk fel még a hegyre, hanem inkább elindultunk kempingünk felé, mely 3 km-re volt a várostól. A déli hőség és a dögnehéz zsákok miatt nehezen haladtunk, de szerencsére másfél kilométer után végre sikeresen stoppoltunk le egy helyi arcot, aki egészen az egy kis öbölben lévő kempingig szállított minket. A sátorállítás után végre jöhetett a tengerben való mártózás a homokkal felszórt parton, bár a víz kissé hűs volt. A strandolás után stoppal próbáltunk bemenni Stonba megnézni és megmászni a falat. Stoppolásunk nagyon sikeres volt, mert szinte rögtön a kemping mellett felvett egy háromfős autó, s a fal aljáig vitt minket. Felmásztunk a járható rész legmagasabb pontján lévő bástyáig, ahonnan a sólepárló medencék, a kisváros, és a minden irányban húzódó fal látványa tárult elénk. A fal körbesétálása után újra stoppolásra emelkedett "Camping" feliratú táblánk, s csakhamar egy hamburgi pár vett fel VW kisbuszukkal, s a kemping felé vezető elágazóig vitt, ahonnan egy bosnyák párossal tettük meg a maradék néhány száz métert a Prapratno kemping bejáratáig. A vacsorára elfogyasztott jól megérdemelt páncélosok és a desszert zselés keksz után nyugovóra tértünk.

Reggel lekváros reggelink után felsétáltunk az elágazónál lévő étteremig, hogy stoppal jussunk el Orebicig, ahonnan hajóval mentünk volna Korcula szigetére. Sokáig nem kellett ácsorognunk, mert öt perc alatt megállt nekünk egy újabb német kisbusz, egy három kisgyerekes család, akik a kikötőig fuvaroztak minket a Peljesac félsziget kopár sziklái között kanyargó szűk utakon egy óránál tovább eltartó úton. Orebicben éppen elértük a 12 órás kompot, mellyel áthajóztunk Korculára (10 kn). Sajnos azonban a kikötő nincs benn a városba, hanem odáig jó háromnegyed órát kellett gyalogolni az izzó aszfalton, amiért Nóra kissé ki is akadt. Aztán megpillantottuk a sziget névadó városát. A várfalnál lévő sokszögalakú piacon Nóra a fáradság ellentételezésére kapott barackot és szőlőt, melyet a tengerparton egy árnyas helyen fogyasztottunk el. Aztán sétálgattunk a város sikátoraiban, fel a Marco Polo szülőházig (kissé rossz állapotban volt, be se lehetett menni), és a hegy tetején emelkedő templomig, majd lementünk újra a partra, s a félszigetre épült város látképét fényképeztük. Rövid víz- és képeslapvásárlás után busszal mentünk vissza kempingünkig, ahol én még megmártóztam a hűs habokban.

Következő nap a strandé volt, csak délután 6-7 körül ment a buszunk Split felé, így nagy alvás, nagy strandolás, tollasozás következett egyig. Ekkor összepakoltuk cuccainkat, mert kettőig ki kellett költözni, s eztán a strandon álltak zsákjaink. A napon megmelegedő lencsekonzervjeinket elfogyasztva mártóztunk még egy utolsót, majd vörösre égett tagjainkról a sót lemosva készültünk útra kelni. Ston táblánkat a főútig hiába lóbáltuk, ilyenkor nem volt már nagy forgalom, s mivel már közel voltunk fél héthez, így elindultunk a város felé, de alig tettünk meg néhány tíz métert csakhamar felvettek minket. Aszfaltmunkások utaztak abban a kisteherautóban, mely nemcsak Stonig, hanem egész Opuzenig vitt minket (egyiküket ki is szorítottuk a kocsiból, Stonig a platón utazott), s útközben egy -egy üveg kólát is kaptunk tőlük, miután rövid megállás után kétszer is átszeltük a horvát-bosnyák határt. Opuzenben (ahol a Neretva fölött egy szép várrom düledékei állnak) eléggé eredménytelenül stoppoltunk Split táblánkkal, ráadásul a busz sem állt meg nekünk. De elkeseredésre semmi okunk nem lehetett, mert a szürkület kiteljesedése előtt egy zágrábi autó állt meg nekünk. A két krézi szőke lány egész Splitig vitt minket, s elég jól elbeszélgettünk velük a kétórás úton. Splitben Trsteniknél raktak ki minket, ahol elindultunk a kemping keresésére, melyet minden térkép a parton jelez, de mint kiderült a 250 ezres város egyetlen kempingje már több éve megszűnt, így eléggé becumiztunk. Nem tudtunk mit tenni jött a vadkemping a kemping egykori területén lévő fenyvesben, s borult a tervezett program. Az éjszaka a tuti hely ellenére nem tellett valami nyugodtan, mert valamilyen állat egész éjszaka csipkodott minket. Szerencsére azonban ez nem bolhának bizonyult, mint ahogy ezt elsőre gondoltuk, talán minihangya volt, de nem tudtunk sokat aludni. Így korán, 6-7 között elindultunk a buszállomásra, ahol a garderoba-ba raktuk csomagjainkat. Útközben az elmúlt napon megspórolt út- és szállásköltségünk egy részét elvertük ­- az út eddigi részét tekintve - luxuscikkekre (joghurt, rágó, keksz, üdítő, és croissant-ok). A csomagmegőrzőtől bementünk a belvárosba, a Diokletianus-palotába. A város egy kicsit csalódást okozott: az eddig látott 3 bájos város után egy rossz állapotban lévő, koszos, s nemcsak a római emlékek miatt romos belváros olyannyira nem nyűgözött le minket, egy kis revitalizáció ráférne. Bementünk a katedrálisba, ahol megnéztük a régi kottáskönyvekkel és egyházi tárgyakkal, ereklyékkel, palástokkal teli Tresort (5kn), valamint a kis templom szép szószékét és szentélyét, majd felmentünk a mellette lévő harangtorony tetejébe. A városra jó a kilátás, de olyannyira nem ihlet meg a látvány, hogy alig tudtunk egyet is fényképezni. A szűk sikátorokon keresztül jutottunk el a Jupiter-templomig, de ide nem mentünk be, hanem tovább sétáltunk a nyugati kapuig, ahol egy kis téren állt a városháza szép épülete. Innen az újvárosba, a középkori kerületbe mentünk, ahol a legemlékezetesebb spliti emlék, a halpiac fogadott. Én még soha nem láttam ennyi féle tengeri herkenytyűt ilyen mennyiségben - mindenféle méretű és fajtájú halhegyek, kagylók, polipok, rákok és még ki tudja mik álltak kupacokban, s mindent körbelengett az átható, de most a hatáshoz mindenképpen hozzáillő halszag. Az árkádokkal körülvett térnél rövid kekszes ebéd után mentünk vissza a halpiac felé, ahol egy család utcazenélt (az apa harmonikázott, a kisgyerek dobolt, és a két nagyobb lány hegedült), ami szintén nagyon magkapó volt. Spliti városnézésünk zárásaként még tettünk egy nagy kört az északi, a keleti és a déli kapu érintésével. Az északi kapunál álló kápolna és megaszobor után a sikátorokon keresztül értük el a Múzeumot, majd a keleti kaputót visszamentünk még egyet fényképezni az árkádos római főtéren, s bevásároltunk képeslapból és fagyiból. A pálmák alatt még sétáltunk egyet, mielőtt visszamentünk volna kiváltani csomagjainkat (20kn), majd buszra szállva Primostenig mentünk a csúcsforgaommal terhelt úton. A kastélyok öble körül (a kastélyokat nem sikerült látni, csak a hatalmas cementgyárakat), a trogiri piac, illetve a kikötők és Rozgoznica félszigete után érkeztünk meg az újabb festői kisvárosba. Itt egy minikamp-ben találtunk szállást. Olcsón, de nem igazán luxuskörülmények között, sőt...balkán WC, a feketére festett hordóban felmelegedő vízzel táplált zuhanyzó, s a főút melletti táborhelyünkön cseppet sem eszményi helyen. Végül azonban megszoktunk ott, sőt 3 éjt is itt töltöttünk(74 kn/éj két személyre). a letáborozás után irány a strand, ahol a hűs víz és a köves part miatt csak rövid ideig lubickoltunk. Elmentünk szétnézni, van-e valahol jobb kemping, de nagyon messze a várostól, 2-3 km-re találtunk csak (Adriatic), így inkább maradtunk ott ahol voltunk.

A trogiri városnézés napja következett, amit stoppal kívántunk elérni. Fél órás várakozás után átmentünk a benzinkúthoz, ahol egyből fel is vett minket egy zágrábi fickó, aki tőlünk 20 m-rel lejjebb már felvett egy társstoppost, s így négyen mentünk Trogirig, ahol minket kiraktak. Átsétálva a hídon bementünk a városba, a katedrális Radovan-kapuja, a Cipino-palota, a városi loggia, a városháza mind-mind lenyűgöző volt. Fel-alá sétáltunk a sikátorokban, templomok, éttermek, bájos házak között. A városhoz közeli spliti reptér miatt szinte kézzel elérhető magasságban szálltak le a repülőgépek a város felett, nem semmi látvány volt. A partra kiérve a pálmákkal övezett sétányon mentünk végig, a díszes paloták és templomok között, a különféle hajók mellett a Kamerlengo-erődig. A várban felmentünk a falra, majd a bástya tetejéről fotóztuk a várost, ill. végeztünk bérfotózást egy tériszonyos lány számára. A sziget nyugati oldalán sétáltunk végig a focipálya, a Szt. Márk bástya mellett, a Fosa-csatorna partján, majd bementünk még a csodás sikátorokba, mielőtt átmentünk volna Ciovo szigetére, hogy a város panorámáját is lássuk. A kikötőben a vitorlások között sétálgattunk és fotóztuk a várost, majd képeslapvásárlás után még bementünk a katedrálisba, s elhagytuk a véleményem szerint a legszebb horvát várost (nálam veri a másik két kedvencemet, Dubrovnikot és Rovinj-t is). Vásároltunk magunknak néhány dolgot, majd elfogyasztottuk ebédre szalámis szendvicseinket, s elindultunk hazafelé. Sajnos a hazaút kissé cumis lett. A városból kifelé menve nem találtunk jó stoppos helyet, így senki nem állt meg, így gondoltuk, hogy kimegyünk a főútra. Sajnos az éppen ezen a szakaszon autóút volt, így teljesen esélytelen volt, hogy valaki is megálljon, így kb. egy órát sétáltunk, mire végre meglett az áhított stoppos hely a trogiri út betorkollásánál. Itt végre megállt egy cseh autó, egy zlini idegenvezető leányzó vitt minket Primostenig, akivel végigdumáltuk az utat. Miután kirakott minket, még felmentünk naplementét fényképezni a Primosteni félsziget látképével, majd bementünk a városba elfogyasztani a régóta áhított csevabcsicánkat. A megfelelő árszínvonalú étterem kiválasztása határozat meg estin sétánkat a városban, aminek köszönhetően végigmentünk az egész városon, fel a hegyen lévő Szt. György templomig, majd még egyszer oda, mert ott választottuk ki étkezőhelyünket. Az étterem tetőteraszán kaptuk meg nagyadag csevabcsicánkat a mellé rendelt (kicsit fűízű) káposztasalátával, és a fejenként egy liter jéghideg ásványvízzel. A finom vacsora után hazasétáltunk csicsikálni.

A második hetünket kezdtük meg, azon a napon, melyet a legcsodálatosabb élmény gazdagított, a Krka-vízesések. Egy hallgatag, Zadarba tartó horvát fickó vitt minket Sibenikig kis dobozos teherautójával, s közel a hegyen lévő Szt. Iván erődnél rakott ki. Így hát változott a program, előbb Sibeniket néztük meg, aztán mentünk a nemzeti parkba. Az erődben elfogyasztottuk reggelinket, majd átmentünk a másik erődbe, ahonnan lesétáltunk a buszállomásig, keresztül a Tito marsall terén, ami egy csodaszép parkkal bír. Kiderült, hogy busz csak du. 3 óra után megy, így maradék két óránkat a katedrális és a Szt. Mihály-erőd megtekintésére fordítottuk. A lépcsőzetesen egymás felett lévő sikátoros utcákon sétálgattunk, apró tereken keresztül, mígnem elértük a katedrális előtti teret. A városháza loggiája mellől próbáltunk fényképezni, majd bementünk a világörökség részét képező, valóban lenyűgöző masszív templom, puritán belsejébe (ez volt utunk talán legszebb temploma a zágrábi katedrális mellett). A keresztelőkápolna faragott medencéje és mennyezete is csodaszép. Az erődhöz lépcsők vezetnek fel, melyek a rekkenő hőségben kissé izzasztanak, de még mindig kellemesebb, mint a várfal. Azért kár lett volna kihagyni, hisz szép kilátás van a városra és az előtte lévő öbölre, igaz ezt már a másik két erődből is láttukl, innen csak közelebbről. A buszállomásra visszaérve vettünk egy hihetetlen finom hamburgert (még a húst is előttünk sütötték ki), majd elindultunk a Krka-vízesésekhez. Megérkezvén láttuk, hogy vihar közeleg, mely csakhamar meg is érkezett. Miután megvettük jegyünket (45 kn) busszal jutottunk el a Skradinski bukig, közben elénk tárult a Krka gyönyörű völgye. Kiszállva a buszból, alig hogy elindultunk el kezdett esni, majd csakhamar óriási felhőszakadás lett belőle. Ám a vízesések így még lenyűgözőbbek voltak. Mikor leértünk az aljához, a fürdőhelyhez, addigra elállt a zápor. A tetarátákkal vastagon borított aljzaton megpihenve úszkálgattunk a vízesések alatt, beállhattunk és ülhettünk a zúgók alá (jó kis hátmasszázs). A fürdő után fölfelé menet tovább nézegettük a szebbnél szebb bővízű zuhatagokat, majd szuvenírvásárlás (póló, poszter, képeslap) és vízimalom-nézegetés után mentünk a buszhoz, amivel épp elértük a csatlakozásunkat Sibenikig, ahol szintén nem kellett sokat várni a primosteni buszig. Primostenben a bazárok között sétálgattunk, hallgattuk az indiánok zenéjét, és megkóstoltuk a giricét, ami igazán emlékezetes eledelnek bizonyult (fííínom). Hazatelefonálás után hazaindultunk, hogy utolsó éjünket is eltöltsük a minikampban.

Már csak két program és négy nap volt hátra, így két napot töltöttünk Zadarban. Szerdán Primostenben még lefényképeztük amit nappal szerettünk volna, majd busszal mentünk Zadarig. A Punta Bajlo kempingbe akartunk menni, mely kb. két km a buszállomástól dél felé. Az izzó déli órákban tettük meg ezt az utat - de fölöslegesen, mert kiderült, hogy a kemping nem létezik (ez már a második ilyen élmény volt Split után). No de itt legalább volt másik kemping, igaz az a város túloldalán, ahova végül helyijárattal mentünk (egy jegy 6kn). A Camping Borikba megérkezve lecuccoltunk, majd irány a tenger. Sajna itt is köves és elég mély part volt, így a vízitollasra nem volt lehetőség, maradt az úszkálás. este aztán végre főztünk rizs édes-savanyú mártással, utána pedig az olcsón szerzett banán (két és fél kilót vettünk, hisz akciósan, 3 kn-ért vesztegették, ennyiért itthon sincs) volt a desszert. A következő nap mentünk be Zadarba, busszal, majd sétálgattunk a város nevezetességeit felfűzve utunkra. Az öt kút tere, a Szt. Simeon templom, a Narodni trg az óratoronnyal, a bencés templom, majd a Szűz Mária templom csodaszép barokk karzattal szegélyezett főhajója után értük el a világörökség Szt. Donát 9. századi körtemplomot és a Forumot. Aztán még bementünk a katedrálisba, elsétáltunk még két templomhoz, aztán ajándékvásárlás után mentünk vissza a kempingbe strandolni. Délután négyig kellett elhagyni a kempinget, mely sikerült, igaz még utána zuhanyoztam és ebédeltünk, majd irány a buszállomás, ahonnan Plitvicéig mentünk rövid jégkrémszünet után. Négy másik társunkkal együtt raktak ki Plitvicében, miután hazafelé menet is megvolt a Macola-pihenő (fíínom körtelét próbáltam ki), de nem a kempingnél, hanem onnan 8 km-re a NP bejáratánál. Mi stoppal próbáltuk elérni a kempinget, szegényekről viszont semmit nem tudunk. Sötétben zseblámpával megvilágított "8 km Camping" táblánkkal sokáig nem kellett várni, mert egy karlováci fickó hamar megállt, s házhoz vitt, igaz eközben sikeresen elveszett a zseblámpám. A sátorverés után utolsó lencsekonzerv elfogyasztása után tértünk nyugovóra.

Reggel elkészítettem a szendvicseket, majd a kemping bejáratánál stoppoltunk, s egy francia, bordeaux-i család el is vitt minket a park bejáratáig. Természetesen az 55kn-ás diákjegyért mi a maximális 5 órás túrát akartuk megtenni. Nekünk ez 9 órásra sikeredett, s így sem láttunk mindent, különösen az fájt, hogy lekéstük az utolsó hajót, így a hajókázásról le kellett mondanunk (korábban óriási tömegek voltak, s nem akartunk olyan sokat sorban állni). A túrát a kettes bejárattól tettük, a nagy vízesés felé mentünk, majd innen a kisebb tavak, és a gyönyörű zúgók érintésével értük el a Kozjak-tavat, ahol ebédszünet következett. Utolsó székelykáposztás páncélosunk nekem jutott, Nóra sült kolbit kapott sörrel. A hajó helyett mi körbesétáltuk a tavat, majd elértük a másik hajóállomást, ahol 300 méteres sor állt, így tovább mentünk felfelé. hamarosan gyönyörű, magas vízesésekhez értünk, majd nem messze még egyhez, ahol be is másztam a vízesés mögé egy fotó erejéig. És aztán még további vízesések, tavak következtek, mindegyikben tömegével úszkáltak a halak, siklókat is láttunk szépszámmal, mire elértük a legfelső állomást. Uzsonnára elfogyasztottam a májkrémeket és jégkrémeztünk, majd ahelyett, hogy elmentünk volna az elektromos kisvonattal a hajóállomáshoz, még tettünk egy kört a legfelső tó felé. Sajna mire visszaértünk ide, s az utolsó kisvonattal leértünk a hajóállomásra, addigra már nem ment több hajó, így erről ennyit. A kettes kapun hagytuk el így a parkot, s szuvenírvásárlás (poszter, képeslap) után stoppoltunk vissza a kempingbe egy siegeni német fiú és egy görög lány VW kisbuszával. Vacsorára újra Uncle Ben's mártásos rizst ettünk, és vettünk egy könyvet a Plitvicei-tavakról, majd elindultunk pihenni a hazaútra.

Hazautunk nem volt igazán gördülékeny. Reggel nem tudtunk féltíz előtt felkelni, így 3/4 11-re értünk ki a kempingből. A buszmegállóban próbáltunk stoppolni 11.30-ig, amíg jön a busz, de nem vett fel senki, így a busszal kellett elmennünk Zágrábig. Ekkor már legalább 10 km-es dugó állt a másik oldalon, nekik sem lehetett könnyű. Megérkezve Zágrábba egy óránk se volt a vonatig, így gyorsan bortúrára indultam. Mivel elfeledkeztünk róla, hogy Nagyboldogasszony nemzeti ünnep, így háromnegyed órát rohangáltam, mire találtam nyitott boltot, ahol öt üveggel be is dobtam, s rohantam vissza a pályaudvarra. A vonat Csáktornyáig vitt, ahol azonban nem volt csatlakozásunk, csak másfél óra múlva, így fél kilenckor értünk a magyar határra, ahonnan már vonat nem ment, csak busszal jutottunk be Nagykanizsára. Innen viszont már nem volt tovább csak hajnali fél négykor, így a maradék öt és fél órát a peronon töltöttük, hol ébren, hol alva. Aztán a vonaton mindez folytatódott, s szombat reggel fél nyolcra értünk a Déli pályaudvarra.
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:
livi - 2008.04.22. 14:09

Elismerésem nem semmi lehetett így autóstoppal végig járni az országot!Nekem nem is lenne ehhez merszem.Biztos holtfáradtak lehettetek hazérve,de mindenképpen megérte. Én is voltam pár helyen Horvátországban és tudom,hogy egyes részei mesések!Üdv. Lívia{Pattianyu}


Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina